iPon Hírek

Aprók nagyban - 2017.03.27.

Dátum | 2017. 03. 27.
Szerző | InGen
Csoport | JÁTÉK

Befutott a Final Fantasy XV első nagy frissítése... ... ami ugyebár a készítők ígéreteinek megfelelően módosításokat hajt végre a sokak által kritizált 13-as fejezeten. Mindez a Chapter 13 - Verse 2 meglétében nyilvánul meg, aminek keretén belül egy alternatív utat járhatunk be, és ezúttal már Gladiolus is a segítségünkre lesz, míg korábban kénytelenek voltunk az egészet egyedül abszolválni. Egyébként az ezzel párhuzamosan befutott első karakterközpontú DLC is Gladiolusra koncentrál.
Élen nyitott a Mass Effect Andromeda, de... Igazából nincs is de, mert egyelőre nem tudjuk pontosan, hogyan is teljesít a játék. Az biztos, hogy nem rosszul, hiszen az Egyesült Királyságban az élen nyitott, ugyanakkor a dobozos eladások tekintetében rosszabbul teljesít, mint a Mass Effect 3. Ennek azonban számos oka lehet, legfőképpen az, hogy manapság már mind PC-n, mind konzolon jóval többen vásárolnak digitálisan. Míg a Mass Effect 3 megjelenésekor az eladott PC-s példányok 10%-a volt dobozos, addig ez az Andromeda esetében már csak 4%. Ezen kívül érdemes azt is belevenni, hogy a Deluxe Edition kizárólag digitálisan volt megvásárolható. Ezzel együtt a brit toplista a múlt hétre így néz ki: 1. Mass Effect Andromeda 2. Ghost Recon Wildlands 3. Lego Worlds 4. Horizon: Zero Dawn 5. Grand Theft Auto V 6. The Legend of Zelda: Breath of Wild 7. FIFA 17 8. Rocket League 9. Call of Duty: Infinite Warfare 10. Forza Horizon 3 Hamarosan jön a Shiness... ...ami egy egészen kiválóan festő szerepjáték, amit nem mellesleg a legendás Level-5 stúdió RPG-i inspiráltak. Ennek megfelelően nem meglepő, hogy a főszerepben akár állatok is lehetnek, jelen esetben egy kutya, aki a Chado névre hallgat, és négy társával indul el a nagy kalandra. A Shiness: The Lightning Kingdom egyébként a Kickstarteren indult (sikeresen), és a készítők szerint körülbelül 20 órás kalandozást ígér, ami egy hagyományos JRPG-hez képest nem tűnik soknak, de egy indie-anyagtól nagyon is tisztességes. A Kickstarter után a Focus Home vállalta fel a kiadás feladatait, és jelenleg 15%-os kedvezménnyel 25,49 euróért rendelhető elő az anyag Steamen, ami pontosan április 18-án jelenik meg.
Metal Gear Solid a LEGO Worlds-ben Úgy tűnik, hogy a LEGO Worlds egészen jól sikerült, aminek örülünk. Továbbá úgy tűnik, hogy a Minecrafthoz hasonlóan szinte bármit meg lehet benne valósítani. És hát mi mást kellene megcsinálni egy hasonló játékban először, mint a Metal Gear Solidot. Az egész nem csak nagyon kreatív, de rendkívül szellemes és aranyos is. A készítő célja egyébként hogy a Metal Gear Solid teljes első részét elkészítse. Kíváncsian várom, hogy mit fognak összehozni a játékosok a következő hónapokban, de az biztos, hogy lesz miről beszámolnunk.
Xbox Scorpio - fontosak lesznek a first party játékok Szegény Microsoftot mostanában sokszor vettük elő a saját fejlesztésű exkluzívok viszonylagos ritkasága miatt, és ez idén nagyon fontos kérdés, hiszen az ősszel érkező Xbox Scorpiót valamivel el kell majd adni - az pedig nem nagyon lesz elég, ha a korábbi játékokat patch-elik 4K-s felbontásra. Kérdéses, hogy manapság már mennyire lehet hinni az Xbox-vezér Phil Spencer szavának, mindenesetre az úriember manapság idejének egy jelentős részét azzal tölti, hogy a rajongókat nyugtatgatja a témában. Szerencsére a megnyilvánulásai pozitívnak tűnnek. Először is, mindenkit biztosított arról, hogy a cégnél pontosan tisztában vannak vele, hogy a saját fejlesztésű exkluzívok fontosak lesznek az Xbox Scorpio rajtjánál. Másrészt viszont tanult a Scalebound hibájából, és inkább nem árul el semmit konkrétumot idő előtt. Valószínűleg erős E3-ra számíthatunk. Megjött az első kép a Destiny 2-ből Vagy inkább a Destiny 2-ről. A hivatalos Twitter-csatornára ugyanis az alábbi kép került ki, ami alapján elmondható, hogy eléggé hasonlít a korábban kiszivárgott plakáton látottakra - tulajdonképpen csak a "Destiny" felirat betűi között tér másmilyen. Ez önmagában azért fontos, mert a korábban kikerült plakátról megtudtuk, hogy a Destiny 2 érkezik majd PC-re is a PS4 és az Xbox One mellett, szóval ha az valódi volt, akkor a PC-s felhasználók valószínűleg most nagyon örülhetnek. A Bungie természetesen még semmit nem erősített meg a platformokat illetően.
Így nézett volna ki a Warren Spector-féle Half-Life 2 Talán kevesen tudják, de 2004 novemberében Warren Spector létrehozott egy Junction Point néven futó független stúdiót, ahová számos egykori Valve-alkalmazott szegődött el. A csapat hamar megállapodásra is jutott a Valve-vel, miszerint készítenek egy különálló epizódot a Half-Life 2-höz, ami a történet egy olyan részét mesélné el, amire nem tért ki az alapjáték. Igen, Ravenholmról van szó, valószínűleg megtudhattuk volna, hogy mégis mitől vált ez a városrész a zombik központjává. Na, az egészből nem lett semmi, de most kiszivárgott néhány tervezés közbeni kép, melyeken téli időben látható a legendás Ravenholm.
Elkezdődött a Mirage: Arcane Warfare bétatesztje A Torn Banner Studios még a hónap elején bejelentette, hogy a misztikus multiplayer harci játék, a Mirage: Arcane Warfare bétatesztje hamarosan elkezdődik. Ma pedig eljött a nagy nap, és ennek örömére azt is elárulták, hogy a végleges verzió május 23-án érkezik. A Mirage: Arcane Warfare bétatesztjében összesen hat karakterosztályt próbálhatunk majd ki tizenegy pályán és öt játékmódbán - az utóbbiakat rotációban lehet majd kipróbálni a béta során, amikor a készítők úgy érzik, hogy egy-egy módot vagy pályát már eleget tesztelt a nép, jön a többi. A béta örömére egyébként kerek egy napig (az akció valamikor március 28-án ér véget) ingyenesen kipróbálható a fejlesztők másik játéka a Chivalry: Medieval Warfare. Akik pedig megveszik az utóbbit, azok 10% kedvezményt kapnak Steamen a Mirage árából.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

5. noPublicFG
2017.03.28. 01:43
Nézem azt a Brit eladási listát, és még mindig nem hiszem el amit látok. A GTA5 még mindig ott van, és elég előkelő helyen. Ez nekem egy hihetetlen dolog. A LEGO, az LEGO, kár, hogy viszonylag későn kapcsoltak. Egy "Minecraft" LEGO-val leigázták volna a világot. :D
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. R3LaX123 noPub...
2017.03.28. 03:50
Stemen most akciós a gta, tuti azért van ott a listán :D (Én is most vettem meg, kb 6ezer huf volt)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. Tapir_606
2017.03.28. 07:49
Andro kritikát hozzátok már, mert érdekel, hogy In Oder Aus
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2017.03.28. 15:13
Simán 100+ órás a játék, aki néhány nap alatt kritikát ad ki róla az biztos nem alapos, ergo nem is lehet megbízható.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Tapir_606 m76
2017.03.28. 22:34
persze, abszolut megértem, nem is számonkérés volt, de már várom
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!