iPon Hírek

Aprók nagyban - 2017.04.12.

Dátum | 2017. 04. 12.
Szerző | InGen
Csoport | JÁTÉK

Egy órás demót kap a Prey Április 27-én vagyis kerek egy héttel a teljes játék megjelenése előtt egy demót kap majd az új Prey, amiben a játék első óráját próbálhatjuk majd ki. Érdekes módon azonban ezt a demót csak PS4-re és Xbox One-ra jelentették be egyelőre, nem esett szó a PC-s verzióról, holott a végleges anyag az utóbbi platformra is megjelenik majd. Ha esetleg valamiért mégsem bírnátok ki addig, akkor itt egy videó az első óráról:
Gears of War 4 - összeeresztik a PC-s és konzolos játékosokat Kontroller vs. billentyűzet-egér. A régi kérdés, amivel kapcsolatban a The Coalition láthatóan egy társadalmi kísérletet folytat a Gears of War 4-ben. Nem sokkal a megjelenés után ugyanis a stúdió engedélyezte, hogy a Social playlisteken (a casual helyi megfelelője) együtt játszhassanak keresztplatformos multiplayerben a konzolosok a PC-sek. Most pedig tovább bővül a dolog: hamarosan már minden playlisten, tehát a Rankedmódokban is összeeresztik a két közönséget. Ennek persze praktikus okai is vannak, habár ezt nyíltan nem mondták ki a fejlesztők: a PC-s játékosbázis egész egyszerűen kicsi, így nehezebb a Ranked meccsekre társakat találni, ami pedig ahhoz vezetett, hogy a PC-sek többsége inkább a Social mathcmakinget választotta. Ezzel együtt azért mégsem akar túl nagyot kockáztatni a stúdió, az Xbox One-os játékosok ugyanis kapnak egy opciót, amivel a Ranked módok matchmakingjéből kizárhatják a PC-s felhasználókat - ha valaki mégsem örülne annak, hogy egérrel játszók ellen kell mennie, vagy esetleg félnek a csalás lehetőségétől, ami nyilván PC-n esélyesebb, mint konzolon. PC-n viszont nem lesz ilyen lehetőség, ott minden matchmaking automatikusan keresztplatformosan megy majd. A hétvégétől mi is tesztelhetjük a Gran Turismo Sportot Már ha kiválasztanak minket a bétára. A helyzet ugyanis az, hogy amerikai barátaink a múlt hónapban vethették bele magukat a játékba, Európára pedig most kerül sor. Egészen konkrétan szombat délután 3-tól indul el a Gran Turismo Sport bétája, és egyelőre bejelentetlen ideig tart majd. Alapvetően egyébként a szerverek stresszteszteléséről van szó, ezért osztotta fel a Polyphony Digital különböző régiókra a bétát. Viszont mi már az új, 1.04-es verziót kapjuk meg, amiben több hibát is kijavítottak, és bekerült néhány új pálya. Nem árulom el, hogy hol lehet jelentkezni, mert minél többen jelentkeztek, nekem annál kevesebb esélyem lesz a bejutásra. És ha nem jutok be, akkor könnyen lehet, hogy egész egyszerűen megkattanok. Na jó, nem bírja a lelkiismeretem.
Injustice 2 - fókuszban az öltözködés Avagy a Gear-rendszer, merthogy egyébként az Injustice 2-ben felszerelhetjük a harcosainkat. És nem csak úgy tessék-lássák módon, ahogy a legtöbb verekedős játékban, hanem itt a különböző felszereléseknek tényleg hatása is lesz a játékmenetre. Ez egy kockázatos vállalás a játékegyensúly szempontjából, és egy olyan dolog, ami miatt már most lázadozik egy-két régi rajongó, de ha valaki, akkor a NetherRealm valószínűleg jól meg tudja majd oldani a dolgot. Ráadásul még szintlépési rendszert is kapunk, aminek segítségével erősebbek lehetünk és új mozdulatokat szerezhetünk meg. Mindebből arra következtethetünk, hogy a készítők azt szeretnénk, ragadjunk le egy-két karakternél, és próbáljuk belőlük kihozni a maximumot. Ugyanakkor azt is meg kell jegyezni, hogy a játék lehetőséget ad majd a különböző felszerelésekből és szintekből származó bónuszok teljes letiltására is. Ezen felül persze kozmetikai jellege is van a ruházatnak, hiszen rendkívül részletesen szabhatjuk majd testre harcosunk megjelenését.
Fejlesztői naplót kapott a PC-s Bayonetta Tegnap számoltunk be róla, hogy hosszú évek után a Bayonetta végre megjelent PC-re, most pedig meglepő módon egy fejlesztői naplót is kaptunk az új kiadás mellé. Ebben maga Hideki Kamiya mester beszél a játék fejlesztésének kezdeti időszakáról (is), amiből kiderül, hogy eredetileg az egyik kollégájuk szeretett volna készíteni egy Devil May Cryhoz hasonló anyagot, Kamiya pedig egy női főszereplőt akart behozni a képletbe, így született meg Bayonetta. Még egy olyan fontos információ is kiderül a videóból, hogy Bayonetta azért visel szemüveget, mert Kamiya kifejezetten ezt szerette volna.
A Platinum minden játékát portolná PC-re És ha már a Platinum Games és a PC vonatkozásában kezdtünk el beszélni, akkor folytassuk is ezzel. A stúdió képviselője ma azt nyilatkozta, hogy ha rajtuk múlna, akkor minden játékukat portolnák PC-re - azonnal, vagy legfeljebb kicsivel a konzolos megjelenés után, de semmiképp nem várnának vele hét évet, ahogy az a Bayonetta esetében történt. A helyzet azonban az, hogy ez nem az ő döntésük. A Platinum Games ugyanis bérmunkában dolgozik, ami azt jelenti, hogy az általuk fejlesztett játékok tulajdonjogai nem őket, hanem a kiadót illetik. Így a kiadó döntése, hogy egy-egy játékot szeretne-e PC-n látni vagy nem. A stúdió képviselője elmondta, hogy a Bayonetta portolása nem volt annyira nehéz, mert korábban az Xbox 360 / PS3-as változatot átültették már Wii U-ra, így fel voltak készülve az esetleges problémákra. Az azóta használt új engine-jüket azonban már a PC-t figyelembe véve készítették el, így a jövőben még könnyebben tudnak majd portolni, ha szükség lesz erre. És reméljük, hogy szükség lesz. Project CARS 2 - bemutatkozik a rallycross Az hagyományos pályaversenyek és az IndyCar mellett a Project CARS 2-ben már elérhető lesz a rallycross is. Ha a készítők így folytatják, akkor a harmadik részre már nem lesz az autózásnak olyan része, amit ne fedne le a játék, talán még a reggel 9 órás Hungária körúti dugót is leszimulálják nekünk. Az anyag Xbox One-ra, PS4-re és PC-re érkezik, és szokás szerint az utóbbi kapja majd a legnagyobb hangsúlyt teljes VR-támogatásal, rengeteg grafikai beállítási lehetőséggel, és akár a 12K-s felbontás támogatásával.
Újranyomják az eredeti Niert A Nier Automata nem csak a kritikusoknál aratott sikert, hanem úgy látszik, hogy eléggé felkeltette a vásárlók érdeklődését is. Annyira, hogy az Xbox 360-ra és PS3-ra megjelent eredeti Nier példányainak ára jelentősen megugrott a használt piacon, eredetiben ugyanis már nem egyszerű beszerezni a játékot - legalábbis dobozos formában. Éppen ezért a Square Enix úgy döntött, hogy legyárt egy új sorozatot az előző generációs címből. 2010-ben kétféle alcímmel jelent meg a játék, az eredeti Nier: a Replicant verziót Japánnak szánták (kizárólag PS3-ra), amiben egy fiatalabb fiú volt a főszereplő, és a húga megmentésére indult, míg a nyugatra (mindkét platformon megjelent) Gestaltban egy idősebb férfi főszereplő kapott helyett, aki pedig a lányát akarta megmenteni. Játékmenet tekintetében nem volt egy kiemelkedő alkotás, nagyon messze volt a most a Platinum Games által készített új résztől, azonban az elgondolkodtató és megható története miatt sokan szerették. Quake Champions - bemutatkozik az utolsó hős is Akinek neve Clutch, és egyébként alapvetően egy bányászrobot, aki egész életében kövek összetörésével foglalkozott, vagy éppen védte emberi urait a lezuhanó kövektől. Mivel kifejezetten a (kő)kemény körülmények közé tervezték, nyilvánvalóan az arénában sem lesz könnyű elpusztítani. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy 150 életerővel és 50 páncéllal kezd, viszont lassabb, mint a többiek.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

5. MastR
2017.04.12. 23:57
Ez a Quake egyre inkább szól a balance-ról mint a player skillről. Nagyon nem tetszik ez az irány.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. Gyurkov
2017.04.13. 09:01
Köszi a GT Sport beta felhívást, jelentkeztem is!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. KPKG
2017.04.13. 09:56
Komolyan nem értem ezt a Quake-et. Egyik videóban baromi ígéretesnek tűnik, aztán a következőben tényleg nagyon rossz irányt mutat.
Úgy tűnik nekem, hogy mindent akarnak egyszerre, de nem tudom, mi sülhet ki abból, hogy egyszerre akarnak kedvezni a skill-orientáltságot támogatóknak, meg az "új generációnak" ezzel a TF2 / Overwatch stílussal...
Meglátjuk.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. Gyurkov
2017.04.13. 17:59
Kaptam kulcsot a GT-hez, juhuuu! Más is csatlakozik innen?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Shinjiii Gyurk...
2017.04.13. 22:13
Majd ha kölcsönadod a konzolod.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!