iPon Hírek

Aprók nagyban - 2017.07.24.

Dátum | 2017. 07. 24.
Szerző | InGen
Csoport | JÁTÉK

Middle-earth: Shadow of War - így még nem láttad a Banyapókot Nyilván egyetlen Gyűrűk ura-rajongónak sem kell bemutatni a Banyapókot, vagyis eredeti nevén Shelobot. Egy nagy ronda dögről van szó, akivel nyilván senki nem találkozna. A Shadow of War új előzetesében ráadásul olyan formában láthatjuk, ahogy korábban még sosem. Nos, így már bármikor szívesen összefutnánk vele. Persze, ahogy előde, úgy a Shadow of War sem helyez túl nagy hangsúlyt arra, hogy illeszkedjen az eredeti Tolkien-történelembe, inkább egy erős fan-fictionről van szó, ami a Gyűrűk ura-körítéssel próbálja eladni az egyébként remek játékmenetét. Ezért pedig nem hibáztatjuk.
Hangszórós baseball sapkát csinált az Atari Nehéz ebbe a történetbe belevágni, úgyhogy inkább a lényegre térek. Az egykoron népszerű játékkonzoljairól és játékairól híres Atari most készített egy baseball sapkát, amiben beépített sztereó hangszórót találunk. Meg egy mikrofont. Meg Bluetooth-csatlakozási lehetőséget, hiszen valamilyen külső forrásból mégis csak hallgatnunk kell a zenét. Ezen kívül a sapka kínál egy beépített "többjátékos módot" is, aminek keretén belül mindenki egyszerre hallgathatja ugyanazt a zenét a sapkáján keresztül, így megteremtve az igazi bandahangulatot. Ezt az egészet pedig állítólag a Bladerunner 2049 film ihlette.
Így készül a Bastion és a Transistor készítőinek új játéka "Van egy nagy fém verem az irodánk alatt, amihez egy csapóajtó vezet. Három évente bedobjuk oda a csapat két tagját, hogy puszta kézzel küzdjenek meg egymással. Néha a csapat többi tagja bedobál dolgokat, például fa dorongokat, vagy más, leginkább éles holmikat. Megvárjuk, amíg az egyik csapattag már nem tud tovább harcolni, aztán jön a következő, attól függően, hogy ki húzza a rövidebbet. Aki végül talpon marad, ő mondja meg, hogy milyen játékot készítünk legközelebb" - mondta Greg Kasavin, a Supergiant Games vezetője. Persze csak viccelt, úgyhogy rögtön helyesbített is. Elmondása szerint az egész attól függ, hogy a csapat egy része éppen mivel van elfoglalva, és milyen új ötleteket dobnak be. Ez lehet egy új technológia, aminek szerintük érdemes lenne utána menni, de lehet egy új játékmenet-ötlet, vagy történeti elem is. A lényeg, hogy ezután elkezdenek egy közös nevezőt keresni, és elkezdenek kísérletezni is. Ezután meglátják, hogy mi marad meg, és mit kell kidobni, és abból, ami megmaradt, mi áll össze egy egésszé. Érdekes, hogy Kasavin kifejezetten megemlíti, hogy nincs dizájn dokumentum, inkább minden egyes részletet alaposan átbeszélnek a csapattal. The Lighthouse - új horror készülne a mi pénzünkből Igaz, a projekt mögött álló Shadow Knights Studio nem rendelkezik hatalmas önéletrajzzal, elvégre egyetlen korábbi játékuk a 2013-ban megjelent Love Monsters volt. Ehhez képest elég nagy váltás a The Lighthouse, ami a hivatalos leírás szerint egy pszichotikus horror, alternatív dimenziókkal és mindenféle hasonló elmebeteg dologgal. A fejlesztés valószínűleg eléggé előrehaladott állapotban lehet, ugyanis egyrészt "csak" 10 ezer dollárt kér a stúdió, másrészt pedig az alfa demó már most elérhető. Ha pedig minden rendben zajlik, akkor októberben elindul a korai hozzáférésű verzió, utána pedig valamikor a jövő év első felében a végleges változat.
Crackdown 3 - bemutatkozik Terry Crews karaktere Az E3-as bemutatóból nem sokat tudtunk meg a Crackdown 3-ból azon kívül, hogy a főszereplőt Terry Crews alakítja majd. A legendás NFL-esből lett színészből lett játékrajongó a fejlesztőkkel közösen végre felfedte, hogy a karakterét Commander Jaxonnak hívják. Kiderült ezen kívül, hogy a készítők sok energiát fektettek abba, hogy a karakter minél inkább hasonlítson az eredeti színészre, és meg kell hagyni, ha hihetünk az új videónak, akkor elég impresszíven sikerült mind a modell, mind pedig az animáció. Persze, a felvétel valószínűleg Xbox One X-ről vagy PC-ről készült, de ez nem cáfolja meg a tényt, hogy Crews nagyon keményen néz ki Crackdown 3-as páncélban.
...viszont nem Terry Crews adja az Overwatch új hősének hangját A Crackdown 3 mellett Terry Crews nem győzte eléggé hangsúlyozni, hogy mekkora Overwatch-rajongó. Mivel a játék új hőse, Doomfist egyrészt fekete, másrészt pedig eléggé keményarc, minden rajongó arra gondolt, hogy Crews lesz a szinkronhangja. Ezt az elméletet több dolog is alátámasztotta, többek között az is, hogy az úriember ellátogatott a Blizzard központjába. Ezt egyébként Michael Chu, az Overwatch egyik dizájnere meg is erősítette, és azt is elmondta, hogy nagyon jól szórakoztak Crews jelenlétében, és sokat beszélgettek. A helyzet azonban az, hogy Doomfist esetében egy nagyon specifikus karaktert kerestek, és amikor a meghallgatások során először szembesültek azzal, hogy mire képes Sahr Ngaujah, rögtön őt választották, mert pontosan illeszkedett a karakterhez. Chu elmondása szerint a döntést Terry Crews is megérti, hiszen végső soron ő is csak a legjobbat akarja a játéknak.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

4. thestock
2017.07.25. 08:22
"Ezen kívül a sapka kínál egy beépített "többjátékos módot" is, aminek keretén belül mindenki egyszerre hallgathatja ugyanazt a zenét a sapkáján keresztül, így megteremtve az igazi bandahangulatot" --> már látom magam előtt ahogy a kokszosok Atari sapkában nyomulnak a gettóban.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. Szefmester thest...
2017.07.25. 11:00
Itt van egy figura a környéken (vidék) akinek a vádlija olyan mint egy ember csuklója, de olyan mozgása van mint a nagy gettóhuszár keményfiúknak, és persze a ruházata is illik hozzá. Hogy pedig a hangulat végleg tökéletes legyen.. üvölt egy telefonhangszóró a nyakában... Mintha önmaga paródiája lenne.

Ez a sapi pont neki való, és a fajtájának.

Van egy tippem hogy kiakadna ha mögötte zsebhangszóróból elkezdeném üvöltetni a Slayert
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. potocki Szefm...
2017.07.25. 14:37
Botcsinálta szakértője vagyok az általad említett hányattatott sorsú fiatalembereknek, mivel egy időben előszeretettel kempelték be a kertünk vége mögötti bicikliút padjait, így kénytelen-kelletlen tanulmányozhattam a természetüket. Bámulatra méltó képzelőerőről tanúskodik, hogy képesek voltak gettót vizionálni egy szépen karbantartott kertvárosi ligetbe, úgyhogy felőlem nyugodtan játszhatnak ísztkószt-vesztkószosat.

Már rutinos vagyok: szemem se rebben ha figyelemhiányosék biciklire eszkábált hangcuccából Zoltán Erika bömböl, mert ők úgy tudnak csak tekerni, és különben is szerelemre születtek.

Az Ipari Gyökér Pálmalevelekkel Díszesített Különdíját pedig az a kedves életforma nyerte el, aki képes volt hajnal négy körül előttünk leparkírozni egy kerékpárra szerelt komplett hangrendszerrel, amiből szívbemarkolóan vonyított Vaszlavik Veloreksz Gazember László fél életműve. Az ezzel kapcsolatos további észrevételeim nem képernyőképesek.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. thestock
2017.07.25. 20:45
Ahogy látom szépen körülvonalazódtak az ilyen típusú emberek ismertetőjelei, már csak össze kéne gyűjteni őket egy bestáriumba
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!