iPon Hírek

Aprók nagyban Extra - 2015.10.28.

Dátum | 2015. 10. 28.
Szerző | InGen
Csoport | JÁTÉK

Tegnap a nagyszabású Sony konferencia miatt nem készítettünk aprókat, de nem akarjuk, hogy lemaradjatok a tegnapi érdekességekről, ezért ma kettővel is készülünk nektek! Dátumot kapott a New Xbox Experience Avagy más néven az Xbox One Windows 10-es frissítése. Major Nelson árulta el egy új bejegyzésben, hogy világszerte november 12-én válik elérhetővé mindenki számára, és a teljesen megújult felhasználói felület mellett több funkciót, és reményeink szerint gyorsabb működést is hoz magával. Meg persze talán az egyik legfontosabb dolgot, az Xbox 360-hoz visszafelé kompatibilitást, ami szintén ezzel a frissítéssel válik elérhetővé. Megjelent a Star Wars The Old Republic: Knights of the Fallen Empire Úgyhogy kaptunk egy drámainak tűnő előzetest in-game készített felvételekkel a megjelenés mellé.
John Carpenter nem akarta beperelni a Metal Gear Solidot Azt ezen a ponton már valószínűleg mindenki tudja, hogy a Metal Gear Solid elég sok dolgot kölcsönzött a Menekülés New Yorkból című filmből - hogy csak mást ne említsünk, mindkét alkotás főszereplője Snake. Éppen ezért annak idején a filmek jogtulajdonosa, a CanalPlus be akarta perelni a Metal Gear Solid készítőit, de a film rendezője, a legendás John Carpenter ezt nem engedte. "A CanalPlus pert akart indítani, hiszen a Metal Gear Solid tulajdonképpen a Menekülés New Yorkból ripoffja, legalábbis részben. De én mondtam nekik, hogy ne csinálják, mert ismerem azoknak a játékoknak a rendezőjét, és egy nagyon rendes ember. Legalábbis velem mindig rendes volt" - nyilatkozta Carpenter. Tessék, van még tisztesség Hollywoodban is. Nem készül demó a Fallout 4-hez Oké, ez nem túl meglepő, de Pete Hines, a Bethesda marketinges vezetője azért hivatalosan is megerősítette a dolgot. A stúdió szerint lehetetlen kivágni egy kis szeletet a játékból, amit aztán demóként adhatnának ki. Master Chief sisakján 25 ezer Swarovski kristály van Igen az alábbi képen Master Chief sisakja látható, 25 ezer Swarovski kristállyal díszítve. A cuccot az eBayen árverezik el, a bevétel pedig a gyerekeket segítő Make-A-Wish alapítványhoz megy majd.
Megkapta végleges címét az új Nier Ami nem más, mint: Nier Automata. A Platinum Games által készített "folytatás" a történet rövid összefoglalója szerint valamikor a távoli jövőben játszódik, amikor gépek támadták meg a Földet, erre válaszul pedig az emberiség a Holdra menekült. A bolygó körül egy védelmi feladatokat ellátó bázis kering űrben, ahol pedig az emberek helyett androidok harcolnak a betolakodó gépekkel. Úgy tűnik, hogy mi is egy ilyen androidot fogunk majd irányítani, aki Yorha néven fut, és egységét váratlanul megtámadják és megtizedelik. Másfél órányi Yakuza 5 az angol verzióból Igen, végre láthatjuk akció közben a nyugatra szánt verziót. A játék egyébként a Japánban már megjelent összes DLC-vel érkezik hozzánk. Maga a Yakuza 5 a számozásának megfelelően öt különböző japán városban játszódik, és öt különböző főhős bőrébe bújhatunk majd. Egyelőre csak annyi a szomorú, hogy kizárólag PS3-ra lesz elérhető, nem portolják fel az új konzolokra.
Rise of the Tomb Raider a Fallout 4 ellen Nem nehéz észrevenni, hogy a következő hetekben gyakorlatilag mindig kapunk majd legalább egy hatalmas játékmegjelenést. Ha pedig konkrétabban nézzük meg a dátumokat, akkor azt láthatjuk, hogy a Rise of the Tomb Raider egyszerre jelenik meg a Fallout 4-gyel, és ugyan mindkettő elég nagy cím, kevesen vonnák kétségbe, hogy a Fallout 4 ezen a ponton valószínűleg több vásárlót érdekel majd. Aaron Greenberg a Microsofttól elmondta, hogy a megjelenési dátum meghatározásánál több dolgot is figyelembe kell venni. A legfontosabb persze az, hogy mikor lesz kész, elkapkodni ugyanis nem szerencsés, a magas minőség fontosabb. Ha azonban kész van? "A Tomb Raider esetében ilyenkor jött be az a kihívás, hogy ha egy héttel később jelentetjük meg, akkor a Star Wars Battlefront ellen megy, ha egy héttel korábban, akkor a Call of Duty: Black Ops 3 ellen, ha pedig két héttel korábban, akkor a Halo 5 ellen. Ha pedig tovább halasztjuk, akkor már ott tartunk, hogy az embereknek nem maradt pénze játékot venni. Így végül ezt a hetet találtuk a leginkább megfelelőnek, ugyanis úgy véljük, hogy a Fallout és a Tomb Raider közönsége talán nem fedi annyira egymást, de persze leginkább azt reméljük, hogy megveszik majd mindkettőt" - fejezte be. Hellblade - így készült a főhősnő arca A Ninja Theory természetesen teljes motion capture-t használt a minél élethűbb arckifejezések megalkotásához, de más technológiák is közrejátszottak Senua elkészítésénél. Erről szól a fejlesztői napló 16. darabja.
Független akar maradni a Ubisoft Pár napja írtunk róla, hogy a Vivendi váratlan módon 6,6%-os részesedést vásárolt a Ubisoftban, 140 millió euróért. Megírtuk akkor azt is, hogy a Vivendi új vezérigazgatója, Vincent Bolloré agresszív felvásárló, aki több szórakoztatóipari cégben is komolyabb részesedést szerzett, és ha úgy gondolta, akkor szélnek eresztett mindenkit, aki nem volt neki szimpatikus. Nem csoda hát, hogy a Ubisofton belül a bevásárlás hatására komoly aggályok kezdtek terjedni a munkatársak köreiben - tulajdonképpen senki nem akarja, hogy a Vivendi elkezdjen dirigálni a jövőben. Yves Guillemot, a Ubisoft vezérigazgatója "kéretlen és nem szívesen látott" megmozdulásként értékelte a Vivendi cselekedetét. Érdemes megjegyezni egyébként, hogy a Guillemot-család "mindössze" 10%-nyi részesedéssel rendelkezik a Ubisoftban, és a vezérigazgató hasonló izzasztó eseményeket élt át, amikor 2004-ben az Electronic Arts vásárolt 20%-nyi részesedést a francia kiadóból. "A célunk ugyanaz, ami mindig is volt: függetlenek szeretnék maradni, ami az utóbbi 30 évben lehetővé tette, hogy innováljunk, kockázatokat vállaljunk, és olyan franchise-okat hozzunk létre, melyek népszerűek szerte a világban, és amelyek segítségével a cégünk folyamatosan növekedni tudott" - közölte Guillemot, majd elmondta, küzdeni fognak a függetlenségükért, és semmilyen jelenlegi vagy jövőbeli hasonló szituáció nem térítheti le őket az útról. "A legjobban úgy tudunk védekezni, ha arra koncentrálunk, amit eddig is a legjobban csináltunk: elkészítjük a legjobb játékokat". Vélhetően tehát Guillemot-t nem nyugtatja meg a tény, hogy a pár nappal ezelőtt a Vivendi újabb 4%-nyi részesedést vásárolt a Ubisoftból, és jelezte, hogy amennyiben lehetőség van rá, küldenének egy tagot az igazgatótanácsba.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

4. BReal
2015.10.28. 12:55
"A stúdió szerint lehetetlen kivágni egy kis szeletet a játékból, amit aztán demóként adhatnának ki."

Ezt az ocsmány, okádék hazugságot. Takarodjanak a ****ba a tereléseikkel együtt. Érdekes módon, a sokat szidott EA jópár játékát ki lehet demóként próbálni. Nagyon nehéz lenne akár egy pályarészt is berakni, aztán ha végig ér, egyszerűen véget ér vagy valami utalást hagy arra, hogy vedd meg a teljes játékot...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2015.10.28. 13:14
Azért egy open-world játéknál tényleg nem egyszerű demot készíteni, nem hiába nem volt se a Witchernek, se a GTAV-nek se a Far Cry4-nek demoja (természetesen eltekintve attól a ténytől, hogy manapság nem csinálnak demokat)
Egy CoD esetében sokkal egyszerűbb és ott sokkal átlátszóbb hazugság lenne, mint ebben az esetben.

Más:
"A legjobban úgy tudunk védekezni, ha arra koncentrálunk, amit eddig is a legjobban csináltunk: elkészítjük a legjobb játékokat"



Valaki már elmondhatná Yves Guillemot-nak (de akár az EA-s f.szfejeknek is), hogy a sikeres játék =/= a jó játékkal. Az egyetlen amikben manapság remekelnek a kiadók, az a PR kampányok és a hype-train elindítása, abban tényleg a legjobbak!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. BReal
2015.10.28. 13:20
Oké, persze, elhiszem, hogy nehezebb, de most hirtelen csak annyi jut eszembe, hogy hopp, raknak egy terület elé egy láthatatlan falat, amin nem tudsz túlmenni, és kész is a demo. Lehessen látni valamit a környezetből, legyen egy pici harc, 1-2 fegyver, 1-2 képesség és ennyi. Szerintem sokan örülnének ennek.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Merwenus FaL
2015.10.28. 13:45
Most miért mondod?

"hogy innováljunk, kockázatokat vállaljunk"

Kockáztattak, hogy retardált nép megveszi e a szart amit elé raknak, ÉS MEGVETTÉK


Amúgy vicces, több cikk volt, hogy pár fejlesztő csapat azért mondott fel, mert ritka idegesítő és gyökér módon dirigált az Ubisoft, ha most nekik dirigál valaki az már nem bejön?

Mőú
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!