iPon Hírek

ARM kompatibilis 64-bites processzorok AMD-módra

Dátum | 2012. 10. 30.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | FŐ EGYSÉG

 Az AMD az ARM licenchasználók táborába hivatalosan a tavalyi év folyamán lépett be, ám ezt akkoriban nem igazán hangoztatták. 2012 júniusában azonban egy kissé felgyorsultak az események: a cég bejelentette, ARM Cortex A5 processzormagot szeretne integrálni 2013-as APU egységeibe, amelynek köszönhetően elérhetővé válik a TrustZone támogatás.


Már az előbb említett hír is hatalmas port kavart fel, ám a most következő bejelentés talán még ennél is fontosabb: az AMD rövidesen olyan AMD Opteron processzorokkal jelentkezik, amelyek a megszokott x86-os processzormagok mellett 64-bites ARM architektúrára alapozó processzormagokkal is rendelkezni fognak.


Az AMD fontos stratégiai lépésnek mondja azt az új irányt, amely felé elindult a cég, ez pedig nem más, mint olyan SoC egységek készítése, amelyekben az x86-osak mellett 64-bites ARMv8 technológiára alapozó processzormag(ok) is jelen lesznek. Ezekkel az újdonságokkal a vállalat a felhő alapú szolgáltatásokat nyújtó konfigurációkat, valamint az adatközpontokat kívánja célba venni, amelyeknél kiemelten fontos, hogy rendelkezésre álljanak a lehető legmodernebb technológiák, de ezzel együtt az is kulcsfontosságú, hogy a lehető leghatékonyabb energiafelhasználás mellett üzemeljen az adott rendszer.


Az új, Opteron márkájú processzorok úttörő megoldásoknak számítanak majd, hiszen ezek lesznek az első olyan megoldások, amelyek hidat képeznek az x86-os és a 64-bites ARM architektúra között, így magas szintű flexibilitást, optimális teljesítményt és energiahatékony működést kínálnak majd a szerverpiac szereplői számára. Az újdonságok segítségével az AMD arra az egyre fokozódó trendre kíván reagálni, amelynek értelmében az egyes piaci szereplők az egyre jobb teljesítmény/watt hányadossal rendelkező központi egységeket keresik ahhoz, hogy minél energiahatékonyabb, minél sűrűbb felhő alapú kiszolgáló rendszereket építhessenek. Az AMD a friss lépéssel tehát egy olyan, éppen növekvő szegmensbe, a mikroszerverek piacára szeretne berobbanni, amely a jövőben rendkívüli fontossággal bír majd.


Az új, Opteron sorozatú processzorok gyártása várhatóan 2014 folyamán kezdődik meg. Ezeknél az egységeknél az AMD már alkalmazni fogja a SeaMicro Freedom névre keresztelt interconnect technológiáját is, amelynek segítségével processzorfürtök százai, illetve akár ezrei is összekapcsolhatóak lesznek annak érdekében, hogy az energiahatékonyság és a teljesítmény a lehető legjobb lehessen.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

8. ejcy
2012.10.30. 15:55
Remélem hogy bejön nekik, kicsit lassan reagáltak az ARM hullámra de jó lenne ha összeszednék magukat és villantanának valami jó cuccot. Valljuk be az Nvidia Tegra 3 nagyon jó, kéne ellene konkurencia.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. ejcy
2012.10.30. 16:01
hopp nem olvastam végig a cikket
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. atti2010
2012.10.30. 17:12
Latszik hogy vezetőváltás volt, teljesen más irányzatot vettek és most jó irányba haladnak.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. I.Jozsef83
2012.10.30. 17:44
Így van , ezért mondom azt , hogy mindig kell a frissítés - idővel vezetők , mérnökök stb kiégnek - nem tudnak váltani , szemellenzőt nem tudják sokan elhagyni ... ezért is szükséges a vérfrissítés/fiatalítás sokszor ! Kellenek a kreatív, új friss tudással felvértezett emberkék - szinte minden téren .
+++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++
Én 50-55éves korban zavarnám nyugdíjba az embereket az tuti . Persze vannak olyan állások ahol a tapasztalat nagyon kell , atyafiak ... de ott is max 60 éves korig , ha megéli !
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. prohlep
2012.10.30. 19:24
Nekem tetszik, hogy nem az x86/x64 vonalat facsarják a végtelenségig, hanem nyitnak más irányba. Végülis a GPU integrálása is az volt: speciális részfeladatokra speciális részproci. Most ugyanez, ARM feladatokra ARM proci. És régen a Pentium lépte meg ugyanezt: lebegőpontos koproci gyerünk be a procib belsejébe.

Laptopoknál akksi idő miatt jól bejött a Brazos, és annak is az a lényege, hogy a tisztességes videót beleintregrál a prociba, és azzal együtt maximum 18 watt, míg normál laptop proci 35 watt. Ez a 18 ugyan több, mint az atom, de szerintem értelmes kompromisszum, mertt lényegesen erősebb is és jobb utasításkészletű is, mint az atom.

 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. DogTheDog
2012.10.30. 20:01
Legyen szerencsejuk,de egy par infografnal azert tobb kell az elismero hummogeshez,foleg az AMD-tol.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. zorrd023
2012.10.30. 20:18
az egyes paci szereplők
vagy lovaknak csinálják vagy piaci szereplők lenne
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. jozsefm
2012.10.30. 20:20
No ez még időben jött.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!