iPon Hírek

Assassin’s Creed 2: a PC-s változat

Dátum | 2010. 01. 25.
Szerző | dragon83
Csoport | JÁTÉK

A tavalyi év egyik legjobb játékát már biztos sokan ki szeretnék próbálni PC-n is, hiszen a konzolos társak beszámolói alapján tényleg remek játék lett az Assassin’s Creed 2. Sajnos a megjelenésig még jó párat kell aludni, hiszen csak március 16-án kerül a boltok polcaira az Ezio kalandjait bemutató program. További rossz hír, hogy ha minden igaz, akkor igencsak borsos árun juthatunk majd csak hozzá a játékhoz, hiszen 60 dollárt, azaz közel 12.000 forintot kóstál majd az Ubisoft alkotása. Hozzá kell tenni, hogy ez egyfajta bővített kiadás lesz, mivel tartalmazni fog két DLC-t is, a Battle of Forli-t és a Bonfire of the Vanities-t. Az említett változaton túl a kiadó bejelentett egy másik kiadást is az Assassin’s Creed 2-ből, mely a Black Edition nevet kapta. Azt még nem tudni, hogy mit tartalmaz majd ez a csomag, de az Ubisoft képviselőjének nyilatkozata azt sejteti, hogy ez nem egyezik meg a konzolos Black Editionnel (ami ott a gyűjtői kiadás).

Végezetül tekintsétek meg a játék viszonylag barátságosra sikeredett gépigényét.

Minimum gépigény:
-    Windows XP/Windows Vista/Windows 7 operációs rendszer,
-    Intel Core 2 Duo 1.8 GHz vagy AMD Athlon X2 64 2.4GHz,
-    1,5 GB RAM Windows XP esetén, illetve 2 GB RAM Windows Vista/Windows 7 esetén,
-    256 MB-os DirectX 9 kompatibilis videókártya,
-    DirectX9 kompatibilis hangkártya,
-    8 GB szabad terület a merevlemezen.

Ajánlott gépigény:

-    Intel Core 2 Duo E6700 2.6 GHz vagy AMD Athlon 64 X2 6000+,
-    GeForce 8800 GT vagy ATI Radeon HD 4700.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

20. ricsykeee
2010.01.25. 21:52
lehet majd választani h DirectX9 v 10be szeretnénk játszani?
nem lenne baj ha jó lenne a grafika.
de ez is ilyen áttportolt cucc lesz??
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
19. Azrael
2010.01.25. 21:59
Mivel konzolport erősen valószínű, hogy DX9. Ha meg van DX10, akkor DX9 is lesz.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
18. maross
2010.01.25. 22:00
remeljuk a kivalo iranyitast is egyazegyben atportoljak, es nem feccolnak bele extra orakat.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. Cavalli87 maros...
2010.01.25. 22:38
Szerintem egy ilyen kaliberű játéktól már elvárható lenne a dx11, legalább is remélem, főleg, hogy már nv is dx10.1-el dolgozik, így legalább az lesz, de ha megtámogatja egy kicsit ati barátunk, valami zorall kártyához adják mondjuk ajándékba, akkor tuti a dx11.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. Szaby59
2010.01.25. 22:49
Az első rész egy ideig támogatt a 10.1-et, szóval lehet, hogy ez is kap ilyen támogatást.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. hpbla
2010.01.25. 23:38
Remélem támogatni fogja az xbox360 kontrollert.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. hpbla
2010.01.25. 23:41
Remélem támogatni fogja az xbox360 kontrollert.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. danikollar
2010.01.25. 23:41
Az tuti, hogy nem DX11-es lesz. Nem is kapott új motort, de konzolon is gyönyörű, ezért nem értem miért lenne szar a grafika, ha konzolport lenne majd?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. Cavalli87 danik...
2010.01.25. 23:56
Én nem azt mondtam, hogy nem lesz szép a grafika, csak annyit, hogy ha már itt vannak a dx10.1-es meg dx11-es kártyák végre, akkor egy ilyen komoly szintű játékot illene legalább 10.1-be kidobni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. csigabigaf
2010.01.26. 02:29
Alig várom hogy végre PCn megvehessem a drágább verzióját egy többhónapos játéknak ami valószínűleg annyival tud többet a konzolos verziónál hogy lehet egeret meg billentyűzetet használni, illetve kötelező dlct adnak hozzá!

Komolyabbra véve a szót, nekem nagyon tetszett az első rész de nincs az az úristen hogy én fizessek ezért miután ezt teszik a pcs verzióval. 4 hónap? Tényleg? 4 hónap hogy kiadják ugyanazt a tetves játékot? Régen ennyi idő alatt expansion packek jöttek ki, teljes kampányokkal játékokhoz, nem kibaszott platform portolás.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. twollah csiga...
2010.01.26. 04:36
Nem a portolas tart 4 honapig hanem azert csusztatjak, hogy minnel tobben megvegyek a konzolos verziot.

A kiadoknak egyre jobban megeri a konzollal foglalkozni a PC helyett.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. leviske
2010.01.26. 06:13
Szomorú, hogy ide jutottunk, örüljön a PC-s, ha egyáltalán megkapja a játékot PC-re. Ha már X360-ra és PS3-ra megtudták írni teljesítményromlás nélkül, nyugodtan figyelhetne az előző rész gépigénye a kép felett.

Ha aznap megjelent volna, mint a konzolos változatok, még esélye is lett volna, hogy megvegyem, ennyi idő után viszont sajnos kiszorult az ezévi játékrendemből...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. Castiel
2010.01.26. 08:36
ps3-on akad szóval nagyobb a gépigénye még ott is! volt róla cikk is!
És sztem egyáltalán nem vészes és az sem baj ha port, már 5e Ft-ért kapni xbox360 kontrollert a Tesco-ban.. én be is újítottam egyet és ezzel nyomtam az első részt, az nfs shift-et, dmc4-et és még sok más játékot.. és igazából ez nem pénz a mostani hardver főleg ram árakat figyelembe véve..
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. Svindler
2010.01.26. 10:47
Igazából se a csúszás okozta problémákat se a grafikaiakat nem értem a topikban. Akciójátékoknál már mondhatni jó ideje ez a "normális", hogy csúszik és nem véletlenül, a grafika meg így is szép lesz függetlenül attól, hogy melyik DX-et támogatja. A közeljövőben megjelenő multiplatformok közül is csak az AVP a biztos, hogy PC-n DX11-es lesz.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. pietro84
2010.01.26. 11:37
amd athlon 5200+ (2,7 ghz, 1mb L2 cache) procin meg hd4670es videokártyán kíváncsi vagyok hogy fog menni a játék.

az első rész 1400*900on korrektül elfutkorászott full grafikai beállításokkal.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. csigabigaf
2010.01.26. 13:47
Igen, egy egyhetes, max kéthetes csúszás a konzol és pc verziók között növeli az eladásokat konzolokon.
4 hónap alatt viszont biztos vagyok benne hogy többen tesznek le a játékrol egyáltán.

Logikátlan és szánalmas dolog, ha annyira akarják konzolon az eladásokat akkor hagyják a francba a portolást és akkor már alapbol tudni fogom hogy esélyem sincs PCn játszani vele, és akkor elgondolkozok hogy megvegyem-e konzolra.

Így csak annyit értek el hogy egyiket se fogom, és a következő játék amit a ubisoft kiad is elég szar esélyekkel indul nálam hogy bármilyen formában is megvegyem.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. Atkamon
2010.01.26. 15:59
Amúgy a Ubisoft egy [LINK]hivatalos twitter bejegyzésében azt írja, hogy európába márc. 4-én jön, 16-án pedig Amerikába, szóval mi egy kicsit előbb megkapjuk
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. MassKilla
2010.01.26. 20:20
melékelnek a csuklótőrt majd a black editionhoz, vagy valami más az olasz feltalálótól származó találmányt
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. Svindler csiga...
2010.01.26. 20:47
Ilyen alapon mindegyik kiadó kiesik
1-2 hét nem növelne, annyit bárki várna, de amit mondtál (hagyják a francba a PC-s portolást) azt sokan meg is teszik. Akkor meg az van a fórumon, hogy:
- Ennek a játéknak egy baja van: nem jön PC-re
- Mé nem jön PC-re..?
- Má megint csak konzolra van ><

Stb. Idén fognak egy kicsit talán a DX11 miatt fellendülni a PC-s portolások, de ez majd kiderül. Van ahol simán megérte várni (Batmant kicsit feltupírozták, DiRT2-t nagyon és ott se két hetet kellett erre várni).
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. doktorovic...
2010.02.01. 10:40
Ez az a játék, amit idén mindenképp kitolok, hisz az első rész volt a második kedvencem. Első a FarCry 2
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!