iPon Hírek

Assassin's Creed tervek 2004-ből

Dátum | 2012. 05. 04.
Szerző | Morte
Csoport | JÁTÉK

Az Ubisoft közzétett egy galériát, amely az eredeti Assassin's Creed néhány korai, Khai Nguyen által készített koncepciórajzát tartalmazza. A képek témái közül pár elképzelés sohasem került bele a játékba. A nagyobb portrékat a projekt első megbeszélésén mutatták be,  a rejtett pengés kép pedig az első, ahol a sorozat jellegzetes fegyvere mint koncepció felbukkan.

A legelső rejtett pengés kép
Amikor a képek készültek, a fejlesztőcsapat még nem igazán tudta, mi is az, amin dolgoznak. Az egyik képen főhősünk előtt egy fiú ül a nyeregben, ez még akkor készült, amikor mindenki abban a hitben volt, hogy egy Prince of Persia spinoffot készítenek, és a fiú maga az ifjú herceg, akit a testőre fog megmenteni.

A herceg megmentése
Az alkotók egy női assassin gondolatával is kacérkodtak, az egyik kép ezért ábrázol egy hölgyet, egy másikon pedig mesés tájak láthatóak, még azokból az időkből, amikor úgy nézett ki, hogy egy fantasy játék lesz az AC. Találkozhatunk lovas harcot ábrázoló képekkel is, bár akkoriban még korántsem volt biztos, hogy lesz-e egyáltalán ilyen része a játéknak. Ugyanebből a meggondolásból egy lehetséges co-opról is készültek fantáziarajzok.

Női assassin

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

6. HeverAdam
2012.05.04. 10:18
Egy női assassin nem lett volna rossz a játékban
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. DogTheDog
2012.05.04. 10:32
A 16. kep nagyon hasonlit a BF3 Grand Bazaar mapjanak egy reszletere,szinte ugyanaz.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. tibaimp
2012.05.04. 21:09
Nincs valami normális link ne ez a fos fészbuk!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. Crytek01
2012.05.05. 00:40
Sokkal több lehetőség lett volna ebben!Kár hogy nem került ez kiadásra
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. gyigyo
2012.05.05. 10:19
Nemhogy inkább ezt adnák ki a 3. rész helyett.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. mikej95
2012.05.05. 12:10
Az a herceg gyerekkora kép jó alap lett volna a PoP 4-nek vagy az 5-nek, mert mind2 színvonalon aluli.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!