iPon Hírek

ASUS Eee termékcsalád

Dátum | 2008. 01. 30.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | IT VILÁG

Az ASUS az Eee PC korábbi megjelenését követően most újabb tervekkel próbálja meghódítani az olcsó készülékeket kereső felhasználók kegyeit: a vállalat Eee termékcsaláddal jelentkezik, amelyben megtalálható lesz az E-DT (asztali számítógép), az E-TV és az E-Monitor egyaránt. Az Asustek elnöket, Jerry Shen kifejtette, hogy a bemutatásra kerülő termékcsaládok tagjai kifejezetten olcsóak lesznek.

Az első termék az E-DT, amely tulajdonképpen egy asztali számítógép konfiguráció lesz. Az újdonság monitor nélkül kerül majd forgalomba április vagy május környékén, az első modellt a Cebiten mutatja majd be a gyártó.
Az első E-DT konfigurációk Intel Celeron processzorral lesznek felvértezve, a későbbi modellek viszont már a Shelton'08-as platform köré épülnek, így ezek a készülékek Diamondville processzort és Intel 945GC lapkakészletet tartalmaznak majd. Az előzetes tervek szerint az olcsó asztali gépek 200 és 300 dollár közötti árcédulával kerülnek forgalomba.

A termékcsalád második tagja E-Monitor néven debütál, ez a készülék az Apple iMac-jéhez és a Dell XPS One-hoz hasonlóan all-in-one, azaz "minden egyben" megoldás lesz. Az E-Monitor 19 és 21 hüvelykes képátlóval, valamint beépített TV-tunerrel rendelkezik majd, a készülék ára 499 dollár magasságában fog elhelyezkedni, ezzel szemben az Apple iMac konfigurációi 1199 és 2299 dollár közötti, míg a Dell XPS One 1499 és 2399 dollár közötti árral bír, igaz, az ASUS terméke teljesen más felhasználói rétegeket céloz majd meg. Az ASUS terméke Shelton'08-as platform köré fog épülni, az olcsó konfiguráció szeptember folyamán kerül kereskedelmi forgalomba.


Végül, de nem utolsó sorban, következzen a termékcsalád harmadik tagja, amely E-TV néven vonul majd be a köztudatba. Az ASUS terméke a 42 hüvelykes képátlóval bíró LCD televíziók ellen száll harcba, az újdonság Linux-alapú operációsrendszerrel lesz felvértezve. Az E-TV várhatóan maximum 200 dollárral kerül majd többe, mint a hasonló kategóriában elhelyezkedő hagyományos 42 hüvelykes LCD televíziók.

A vállalat felmérései alapján az Eee PC felhasználók jelenleg nem igazán igénylik az érintőképernyő alkalmazását, így az ASUS korábbi tervei, amelyek szerint a következő generációs Eee PC-t már érintőképernyős változatban is elkészítenék, egyelőre szinte biztosan nem lesznek megvalósítva.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!