iPon Hírek

Átalakulás: vége az ATI-nak, AMD lesz helyette

Dátum | 2009. 05. 07.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | IT VILÁG

Az AMD és az ATI már egy jó ideje egy vállalatnak tekinthető, ám eddig  a gyakorlat szerint ha videokártyáról volt szó, akkor az ATI-t, ha processzorról, akkor pedig az AMD-t említettük meg gyártóként. Az AMD még 2006-ban vásárolta fel az ATI-t, ám a márkanevet megtartotta. Mostantól ennek vége, ezután a cégek egyformán az AMD névre hallgatnak.

Mostantól csak AMD van.A vállalat egy új működési struktúrát alkotott, amelynek eredményeként kisebb változások lesznek a személyi állomány, illetve a feladatkörök tekintetében is. A grafikus processzorok, valamint a központi egységek fejlesztése és tervezése az Advanced Technology Group névre keresztelt részleg feladata lesz, amelyet Rick Bergman fog vezetni. A marketing csoport élére Nigel Dessau kerül, míg a vásárlókkal foglalkozó részleget Emilio Ghilardi vezeti majd.

Az AMD szóvivője szerint a grafikus- és a processzor szegmens összevonásával még nagyobb működési hatékonyságot érhetnek el a jövőben, ezzel egy időben - szintén a lépés hatására - mindkét szegmensben felgyorsulhatnak a piaci folyamatok. No de mit jelent ez az összevonás a rendkívül népszerű ATI Radeon sorozat számára? Gyakorlatilag semmilyen jelentős hatástól nem kell tartaniuk a vásárlóknak, a termékcsalád továbbra is jelen lesz a piacon, az egyetlen lényeges különbség mindössze annyi, hogy ezentúl ATI helyett AMD szócska szerepel a gyártó megnevezésének helyén.

A működési modell átalakítása mellett egy munkatárs távozását is bejelentették: Randy Allen, aki eddig a cég Computing Solutions csoportjának rangidős alelnöke volt, nem dolgozik már tovább a vállalatnál.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

41. bacsis
2009.05.07. 18:39
VISSZA A HIRHEZ

Nagy poén, hogy az intel chipsetes lapomhoz, és az intel processzoromhoz AMD VGA kártyát kell párosítanom, ha 2kártyás rendszet akarok :-DDDDDD
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
40. aakosch
2009.05.07. 18:43
Hát ha jó 2 VGA-s rendszert akarsz, akkor úgy kell tenned... (:
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
39. jadam92
2009.05.07. 18:48
szerintem a tudatlan jövőbeli vásárlok azt fogják hinni hogy nem ugyan az a 2
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
38. Terror
2009.05.07. 18:53
Csak egyesítették a két diviziót, az ATI márkanév megmarad a videokártyákon.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
37. pluto
2009.05.07. 19:18
Nem hiszem hogy ezt tényleg meglépnék, az ATI-nak már van, hogy úgymondjam 'neve' a VGA piacon, az AMD-nek még nincs. Persze tudom hogy az AMD gyártja az ATI VGA kártyákat, de ezt sokan viszont nem tudják... Ezért marketing szempontból sztem nagyon rossz lépés volt ez.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
36. Kane54
2009.05.07. 19:20
Eddig is hivatalosan AMD videóvezérlő volt kb 3 éve, csak megtartották a márkát, mint azt olvashattad.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
35. tibaimp
2009.05.07. 19:29
ahogy a korábbi években az S3-om, vagy a 3dfx cégek is eltüntek a feledésbe, most az Ati-ra is ez a sors vár. Annó a 3dfx által gyártott Diamond Monster 3D társkarik voltak az istenek, ma már szinte senki nem emlékszik rá, hacsak nem régi motoros
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
34. VictoryA
2009.05.07. 19:30
AMD radeon háátt elég fura lesz hallani
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
33. leviske
2009.05.07. 19:32
Várható volt, hogy az 5-ös széria előtt meglépik.

Terror: Nem hiszem, hogy az ezek után megjelenő kártyákra ATi logo kerülne... Így is túl sokan nem voltak vele tisztában, hogy egy ideje egy céget alkot az AMD-vel. És mivel ők eleve a platformosításra játszanak, létfontoságú, hogy egy márkanév alatt fusson az összes termék.

gab78: Miért? Mit tudnak tenni? Az Intelnek fontosabb, hogy az nVIDIA kimúljon, minthogy az AMD-t zaklassa. Ha annyira rühelnék egymást, akkor az Intel nem licencelte volna a CrossFireX-et a Larrabee-hez az AMD-től.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
32. tibaimp
2009.05.07. 19:35
http://hu.wikipedia.org/wiki/3dfx

érdemes elolvasni
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
31. Terror
2009.05.07. 19:36
Nah a PH is azt írja hogy a videokártyákon megmarad az ATI név.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
30. leviske
2009.05.07. 19:38
Terror: Linket tudnál dobni? Mert nem látom kint a hírt. Előre is kösz!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
29. Terror
2009.05.07. 20:06
PM-ben megy, gondolom a linkeket úgyis moderáljátok.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
28. Phantomstr...
2009.05.07. 20:06
Nekem eddig is AMD Radeon volt. Ez annyit változtat, hogy más felíratú címkét adnak a kártyához.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
27. leviske
2009.05.07. 20:30
Terror: Tudtommal nem moderálunk linkeket, csak ha az reklám. Vagy a többiek szokták moderálni?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
26. greganka
2009.05.07. 20:50
háhá
akkor már mindenki az AMD-t támadja
AMD vs NVIDIA
AMD vs INTEL
már csak a jo kis ápr.1.-jei cikk kéne hogy az intel meg az nvidia egyesül és akk 2 nagy cég csatázik
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
25. leviske
2009.05.07. 21:00
greganka: A HD4-esek megjelenése óta eddig is az AMD márkanév és azon belül is a CPU ág volt az nVIDIA-s tábor fő vesszőparipája. Tehát nem változna semmi. De egyébként elviekben mégis marad az ATi márka, csak ezt így nem lehet kivenni az iPon-os cikkből.

flameKing: Tudom, csak most egy ATi-val kapcsolatos licencet akartam írni. Vagy van más, ATi-hoz kötődő is?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
24. Joachim21
2009.05.07. 21:27
"Nem csak azt licenceli az Intel az AMD-től.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
23. Joachim21
2009.05.08. 09:13
De a Catalyst telepítője közölte, vagy már az oldalról sem tudtad leszedni a drivert?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
22. laciii
2009.05.08. 10:09
Hát ez csini lesz.. Intel gép AMD VGA.. Én Intelhez kötődöm, és ATi hoz.. Szerintem baromság, mert sokan inkább a zöldekhez (N-Vidia) mennek majd, mert nem akarnak Intel AMD gépet!!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
21. Sytyx
2009.05.08. 10:31
Nem tudom mi itt a probléma? Nem tök mindegy mi van arra a kártyára írva? Felőlem akár Kiskacsa 2000 is lehet rajta, ha a teljesítménye jó. A házban úgy sem látom, mint a mostani téglámat se. Max takarításnál. Ha a GPU-Z meg AMD Radeont ír Ati Radeon helyett az kit fog zavarni? Átnevezés meg eddig úgy is csak az nVidia-nál volt. AMD-nek is szabad néha nem? :-)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
20. laciii
2009.05.08. 10:33
Kiskacsa 2000 jobb lenne.. Engem azért zavar..
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
19. Sytyx
2009.05.08. 10:40
lacii: Nem is használsz Radeont :lol: Akkor miért zavar? :blink:
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
18. laciii
2009.05.08. 11:20
(Sytyx @ 2009 May 8, 09:40) lacii: Nem is használsz Radeont :lol: Akkor miért zavar? :blink:

Most veszek HD4770-et :/
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. leviske
2009.05.08. 11:26
laciii: Miért utálod ennyire az AMD márkanevet? És ha ennyire utálod, minek szemetelsz a vele kapcsolatos hír topicjába? :blink: Vegyél akkor GeForce-ot, biztos sokan fognak követni...

Megjegyzem, már Terror jelezte, hogy nem tűnik el az ATi márkanév, csak mostantól hivatalosan is összeolvadnak és egy fejlesztőgárda fog dolgozni az AMD GPU-kon és AMD CPU-kon. Így segítve a Fusion és utódai fejlődését. Ennyi... A megköszönö szmájlimra kattintva -pár hozzászólással feljebb- találtok róla hírt is.

mihaly.hermann: Nem látom a valóságalapját annak, amit írsz. Bár marad az ATi név, de ha nem is maradna, a Radeon nevet miért változtatnák meg? Nem hülyék! A Radeon egy jól bevált megnevezés... :mellow:

Az AGP-s kártyával kapcsolatban pedig azt kérdezném, hogy melyik drivert akartad telepíteni, melyik kártyára? Mert elvileg a 8.12-vel megszűnt a HD2000-es széria előtti kártyák támogatása, a HD2000 széria és az az utáni szériáknak már nincs hivatalosan AGP-s változata, így azokat nem is támogatja az AMD. Lehetséges, hogy ezek valamelyike a gond?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. laciii
2009.05.08. 11:27
Mert már az AMD-s gépemnél megutáltam..
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. leviske
2009.05.08. 11:46
mihaly.hermann: Sajnos szerintem ez a cikk pletykára épül, vagy egy kisebb félreértésre. Aztán majd meglátjuk a HD5-ös széria megjelenésekor... várhatóan marad az ATi márkanév.

laciii: AMD VGA-t használsz... Ezen az sem segít, ha más márkanév alatt fut. Ha ennyire undorodsz tőle, hogy inkább GeForce-ot veszel, akkor tedd azt. Vagy vegyél Intelt, 09Q4, vagy 10Q1 környékén úgy is újra belépnek a GPU piacra. Ha neked megéri, hogy drágábban kapsz azonos teljesítményt, csak mert AMD név alatt fut, lelked rajta. Kétlem, hogy sokan követnének...

Ahhoz viszont tartom magam, hogy ezzel felesleges teleszemetelned a topicot.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. laciii
2009.05.08. 11:59
Még meggondolom..
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. laciii
2009.05.08. 12:11
Hát az nem zavar csak a név..
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. kisdeak
2009.05.08. 12:38
laci legalább ne égesd magad a nép előtt..
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. laciii
2009.05.08. 12:47
Jól van mindegy.. Letojom a nevet..
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. leviske
2009.05.08. 12:56
laciii: Nyugi, ha még igaz is a hír, nem most fogják bevezetni. Amennyiben igaz, akkor nem hülyeségből a RV740 megjelenése után jelentették be. A HD5000-es szériát és az azt követőeket érintheti a dolog.

De mint már Terror kolléga jelezte, elvileg csak egyszerű átszervezésről van szó. Ennyi erővel az AMD márkanév is megszűnhetne, révén, hogy azokat ugyan úgy az ATG fogja fejleszteni, mint a GPU-kat. A jövőre nézve logikus volna az ATi név megszüntetése, de egyelőre úgy tűnik, hogy -még- nem lépik meg.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. leviske
2009.05.08. 13:14
flameKing: De az gondolom nem hivatalos AMD driver. Nem lehetetlen, hogy a 8.12-t foltozgatják. Hosszú távon ők sem fogják bírni... Az AMD már az R600 felépítésű GPU-kra koncentrál driverfejlesztés terén, elvégre is túl sokat már nem nagyon tudnak csiszolni az előző kártyákon, az R600-al meg így is megszenvedtek, mire kellően kicsiszolták hozzá a drivert.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. laciii
2009.05.08. 13:18
Oks.. Bocsi csak ideges voltam.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. Sytyx
2009.05.08. 19:58
LOL. Egy névváltás híre mit ki nem hoz az emberekből. :-)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. StevyXIX
2009.05.08. 20:12
Én is úgy tudom, hogy nem szűnt meg az AGP-s kártyák támogatása, csak sokkal ritkábban érkeznek rá driverek, nem olyan ütemben vannak új driverek rá, mint a PCI-e kártyákra.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. Vardar
2009.05.08. 21:48
Nem akarok izé lenni, de pl az én videokártyám dobozán egyszer sem szerepel az ATI név. Szóval a névváltoztatás annyira nem zavarja be az embereket. Szerintem.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. laciii
2009.05.08. 22:06
(Sytyx @ 2009 May 8, 18:58) LOL. Egy névváltás híre mit ki nem hoz az emberekb?l. :-)

De most képzeld el, hogy az Intel es gépednél odairod, hogy
Intel E/Q****
AMD HD****

Nagyon csini mit ne mondjak..
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. leviske
2009.05.08. 22:12
Miért,mennyivel csúnyább, ha azt írod oda, hogy ATi HD****? Arról nem is beszélve, hogy valószínűleg a Larrabee megjelenésével lesznek olyanok is, hogy AMD CPU, Intel VGA. Innentől megintcsak ésszerű húzás volna az AMD részéről, ha elrakná a fiókba az ATi nevet, de mint már írtam. Egyelőre több helyen azt állítják, hogy maga az ATi márkanév használatban marad. Konkrétan meg úgyis csak a HD5-ösök megjelenésével tudjuk meg az igazat.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. laciii
2009.05.08. 22:24
ebben igazad van!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Ver_Pistik...
2009.05.09. 12:48
hy

az agp-s kártyák támogatása azoknál bajos amelyik megjelent pci-e és agp változatban is.... mert a hivatalos ATI driverek a pci-e-kártyákhoz vannak de ezt írják is...

a régebbi kártyák driverellátása nem szűnik meg csak negyedéves intervallumokban történik.... az újakhoz ugyanúgy havi adagolásban történik . agp-s kártyához a gyártó honlapjáról kell leszedni a drivert mert azzal biztos megy
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!