iPon Hírek

ATI kártya mellé GeForce-ot PhysX-re? Sajnos mégsem (Frissítve)

Dátum | 2010. 05. 29.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | MEGJELENÍTÉS

Az Nvidia egy igen komoly és igen szívderítő lépésre szánta el magát: a gyártó eltávolította azt a driver szintű tiltást, amely megakadályozta, hogy ATI videokártya mellé GeForce videokártyát pakoljunk annak érdekében, hogy utóbbi a játékok alatt dedikált PhysX gyorsítóként működhessen. Ez a módszer eddig csak kisebb-nagyobb trükkök alkalmazásával volt működőképes, de a trükközésnek mára már szerencsére vége, ugyanis nem lesz rá szükség.

Az első friss driver, amelyiknél már nem lesz jelen a fent említett korlátozás, a GeForce 275.15 verziószámot viseli és egyelőre csak béta változatban érhető el. Az Nvidia korábban azért tiltotta meg driver szinten, hogy a grafikai számításokra használt ATI videokártya mellé GeForce videokártyát pakoljunk a rendszerbe, amely a PhysX számításokért felel, mert a nagyteljesítményű DirectX 11-es ATI GPU mellé sokan alkalmaztak volna olcsó GeForce kártyákat és így a vállalat felső(bb)kategóriás megoldásainak piaci helyzete romlott volna. Az Nvidia korábban csak annyit válaszolt a tiltást feszegető kérdésekre, hogy minőségbiztosítási okai vannak annak, hogy nem engedélyezik az ATI és Nvidia videokártyák fent felvázolt együttműködését.

A legfrissebb lépés ismét felkeltheti a felhasználók érdeklődését az olcsó GeForce-ok iránt. Valószínűleg ezúttal sem pusztán merő jóindulatból távolította el a gyártó a tiltást, a művelet mögött stratégia jeleit vélhetjük felfedezni. Azzal, hogy az olcsó GeForce-okat nagyteljesítményű ATI videokártya mellé lehet pakolni annak érdekében, hogy a PhysX számításokat a GeForce-ok végezzék, fellendülhet a kereslet az olcsóbb Nvidia videokártyák iránt, ennek köszönhetően a gyártó könnyedén megszabadulhat a felhalmozott raktárkészletektől, ráadásul így már lehet értelme a PhysX terjedésének. Ha csak kevesen gondolkodnak el a fent felvázolt lehetőségen, a gyártó akkor is jól járhat.

UPDATE: Mivel elég meglepő volt az, hogy az új driver engedi az ATI kártya használatát az nVidia mellett, ezért az nVidia gyorsan reagált is a kérdésekre. Sajnos azt mondták, hogy a driverben ez nem extra, hanem hiba, amit azonnal ki is javítanak, még a bétá változatban is, így nemsokára már csak olyan változatot lehet letölteni amiben újra tiltva van a funkció.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

85. Newil
2010.05.29. 14:27
Na ennek örülök,de melyik olcsóbb nv kártya támogatja a Physx-et?
Mer akkor azon elgondolkodnék...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
84. reishi
2010.05.29. 14:28
Akkor ez minden alaplapon működik?
Ha a CUDA-t it ki lehet használni királyság.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
83. Gyuri44
2010.05.29. 14:28
és ezt,hogy lehet összehozni? a két kártya összekötésével vagy két külön driver telepítésével?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
82. YuGabe
2010.05.29. 14:39
A PhysX szerintem nem ér egy olcsóbb nV-t sem, de stratégiai lépésnek nem rossz.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
81. axe
2010.05.29. 14:41
8800GT bőven sok PhisX-nek szal használtban veszel egy olyant egy %870 mellé aztán kész
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
80. bitlisz
2010.05.29. 14:42
Ez csak egy bug volt, marad minden a régi:
http://www.anandtech.com/show/3744/nvidia-forceware-257-heterogeneous-gpu-physx-its-a-bug-not-a-feature
"NVIDIA tells us that they will also be "fixing" the 257.15 beta driver on their site, so new downloads of that driver will have the restriction in place"
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
79. CsorvaGep
2010.05.29. 14:42
A 8000-es szériától kezdve támogatott a Physix. Manapság egy 8800GT nem valami nagy áron lehet.(ha még így hívják őket )
Minden olyan alaplapon működik ahol be tudsz rakni 2 VGA-t
Nem kell összekötni, csak simány az ATI-t használod VGA-nak az nVidiát meg beállítod fizikainak.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
78. Kisgaga
2010.05.29. 14:46
Nekem 8600GT-m van és az is támogatja Physix-et, szal nemtom hol élsz! 8600GT-t már kapt 10e-ért..
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
77. Ver_Pistik...
2010.05.29. 14:47
Hali.

SLI vagy CF alaplap vagyis 2 db PCI-E csatlakozó(illetve ha külön Fiz-X kártyád van akkor elég 1 db pci szlot is) kell hozzá XP vagy Win7 (Vista nem támogat 2 külön VGA drivert)
a Fiz-X kompatibilis videókártyák az alábbi ismérvekkel rendelkeznek: 256 MB dedikált memória, 32 Shader (CUDA mag) és minimum GF 8 széria. Hivatalosan a 8600GT már alkalmas rá. 9-es szériából a 9500GT (nem meglepően mert egy feltupírozott 8600), a "GTX" vagy 200 as szériából a GT220 az ami minimálisan teljesíti a követelményeket.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
76. Gyuri44
2010.05.29. 15:01
és hogy lehet beállítani hogy az csak fizikát számoljon? mind kér kártyához kell felrakni drivert?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
75. Ver_Pistik...
2010.05.29. 15:17
Úgy kell beállítani hogy az ATI videókártyát kötöd a monitorra feltelepíted mindkét videókártya driverét felteszed a Fiz-X driverét (programját) és annak a beállításaiban be lehet állítani hogy az nVidia vga számolja a fizikát.[LINK]
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
74. psylocke
2010.05.29. 15:33
Mikrobi az elméletedben ott a hiba, hogy ha megnézed ezeket a hibrid rendszerek tesztjeit, a physx kiszolgáló rendesen visszafogja az Ati kártyát, emiatt még erősebb Ati kártya kell, és erős physx számoló is kell. a PH is csinált egy jó tesztet, ott jött ki hogy nem árt (minőségtől és felbontásban (akkor már high&1920) akár egy gts250 számolni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
73. pjszilard
2010.05.29. 15:38
Mar kerestem azt, hogy hol vegyem meg az Nvidiat, es frissitik a cikket.

Ilyen kozel regen voltam a vasarlashoz, es most nem veszek. Ezek nem teljesen gondoltak vegig.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
72. Stormrage
2010.05.29. 15:43
Vagy ha egyszer tényleg engedélyezik a cooperiációt a 2 gyártó kártyája között, valami ügyes trükkel az olcsóbb nv kártyákon nem lesz physx vagy le lesz tiltva
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
71. Joachim21
2010.05.29. 15:44
Van egy Patch, ami egyszerűen kiiktatja a tiltást, tehát elméletben létezik, gyakorlatilag kijátszották eddig is, és ezután is ki fogják.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
70. CarKiller
2010.05.29. 15:45
Akkor aki most letölti és megtartja jól jár? Én már leszedtem Bár nincs is nVidia karim, még érhetek valamit
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
69. gery84
2010.05.29. 15:45
Ez nem hiba azért csinálta az NY hogy sok ATI-s vegyen a kártyája melé egy nvidiat, és majd megnézik mennyi fogyott De azoknak nem lesz friss drivrük akik ilyen funkcioba gondolkodnak.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
68. ThePoweR
2010.05.29. 15:50
32 Shader-től van támogatva a Physx.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
67. dani1992
2010.05.29. 16:03
Gyorsan most töltsétek a drivereket
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
66. thspo
2010.05.29. 16:04
ennek a cikknek is sok értelme volt (szokásos nv szapulás). Aki egy kicsit is foglalkozik a témával az észre vette már, h napok óta tele a világháló ezzel a driverrel illetve azzal, h ez csak egy hiba a driverben - itt meg kikerül a cikk kezdetben megtévesztően, aztán láss csodát már javítva is...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
65. rabib
2010.05.29. 16:09


Ha már így szóba került korábban az, hogy lehet kapni olcsón 8800GT-t, akkor egy 9800GX2-t mennyiért lehet szerezni?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
64. Qouzey
2010.05.29. 16:15
A 9800GX2 jó kis kártya, csak sokat eszik
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
63. thspo
2010.05.29. 16:18
rabib: 30 max 35k, de GTX280-at és 275-t is ki lehet fogni már 40k-ért (ugye nem is annyira sok?)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
62. rabib thspo
2010.05.29. 16:19
Használtan? Újan? Hol?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
61. CptMisi
2010.05.29. 16:23
Eddig is lehetett, ezután is lehet majd...csak egy kicsit ügyeskedni kell...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
60. thspo
2010.05.29. 16:25
prohardver aprón, én gtx 280-at vettem 2 hónapja 40k-ért garisan, használtan, kifogástalanul működik és megnézném h ilyen árban milyen radeon van ami megszorongatná (teljesítményben és tudásba is egyaránt)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
59. Merwenus
2010.05.29. 16:29
Van aki még nem Nvidia-buzi és vesz Nvidia kártyát? Ár/Érték arányban messze veri évek óta ATI...akinek kis esze van és nem megrögzött Nvidiás, akkor egyértelműen ATI-t vesz. Az a pár játék meg, ahol van PhysX támogatás, hát amiatt 10k-t nem költenék rá, nem hogy 40et...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
58. Cukrosbacs...
2010.05.29. 16:34
Az nVidea megint sakkozik.....
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
57. Merwenus
2010.05.29. 16:34
thspo - 2010-05-29 16:25:51

HD4890 OC, felhúzva az egekig, mert ugye itt azt is lehet, és máris jobb teljesítményt nyújt mint a GTX280 túlhúzva, mert ugye ott nem igen lehet, csak minimálisan .... személyszerint 1000/1200on futtatom Sapphire 4890OC-met amikor kell, amikor nem akkor meg 100/200, illetve játékok jó részének 400/500 is bőven elég....

És akkor még az 5xxx szériáról nem is beszélek...


és aki nem hiszi, járjon utána:
http://www.tomshardware.co.uk/forum/262744-15-radeon-4890-edition-evga
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
56. DEV14
2010.05.29. 16:35
most akkor a rosz driverrel lehet csinálni ezt vagy sem?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
55. thspo
2010.05.29. 16:39
Merwenus: csak az "olcsó" boltokban és webshopokban nagy az árrés a két gyártó között. Ha jó helyen keresgélsz akkor egyből nem is olyan rossz az az ár/érték arány, és ha UGYANOLYAN teljesítményű vga-król van szó UGYANOLYAN áron (pl GTX75 és HD4890) akkor miért ne az nv-t válassza az ember? Mert többet tud? Vagy mert nem kell minden játékhoz más drivert felrakni? Vagy állandóan állítgatni a GDDR5 órajeleket h ne zabáljon ki a kártya a vagyonomból? Volt "szerencsém" pár radeonhoz, pár hétnél egy sem volt több ideig a gépemben. Miért kínlódjak velük ha hozzászoktam már a jóhoz? Én lennék a hülye meg az nv buzi? NEM én csak azt veszem ami számomra kényelmesebb, megbízhatóbb, minőségibb és NEM DRÁGÁBB.

többet nem offolok, sorry!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
54. ThePoweR
2010.05.29. 16:48
Komolyan mondom mindenkinek van valami baja a radeonokkal. Driver meg nem fut agame stb.

Nemtudmom mit csináltok a gépetekkel bakker de nekem eddig semmi bajom sincs. Egyetlen egy a BC2 töltése. Még nem jó a driver hozzá. De a BC2 maga se tökéletes. Ezen kívül semmi. Ilyen hogy physx hiánya egyáltalán nem zavar. Van kb 5 játékba meg a 3d mark vantage-ba és ennyi. Az az 5 game is hulladék szerintem meg simán játszható physx nélkül. Mozog a széltől a zászló meg ilyenek hol érdekel.

Nvidiával se lenne semmi bajom se szerintem. Volt nv-m is driverrel smemi probléma nem volt nem is sült meg pedig passzív hűtésű volt. Igaz nem mai darab volt, de semmi driver probléma semmi olyan, hogy nem indul a game, bugos az árnyék stb.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
53. rabib ThePo...
2010.05.29. 16:53
Egyetértek. A PC-ken előforduló hibák több, mint 80%-a user error miatt következik be.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
52. Merwenus
2010.05.29. 16:53
thspo - 2010-05-29 16:39:07

Értem én mit mondasz, de pont ez az, hogy nem jobb a teljesítménye, tesztek tömkelege mutatja ezt, és én is tapasztaltam, mert elsőnek gtx280 volt, amit megpróbáltam túlhúzni jó ha pár százalékot sikerült, aztán eladtam, és belőle tudtam venni egy hd4890OC-t újonnan, és még maradt is pénz, mindezt prohardverről, mert értelemszerűen minden ott a legolcsóbb, és itt 20% körüli OC-t sikerült elérni.

Driver-t meg nem tudom hogy érted, hogy minden játékhoz más, mert felrakom windows telepítésnél épp az aktuálisat, és ennyi, gondolom ezt te is így teszed.

Annyi, hogy nem rakok fel Catalyst Control Center-t, hanem helyette egy telepítés nélküli Ati Tray Tools-t használok, ahol van 3 profil,
Low - 100/200 Mhz
Medium - 400/500 Mhz
Overclocked - 1000/1200 Mhz

Semmi sem akadt még eddig a gépemen full/max grafikával, pedig 2 éves gépről van szó. Na jó GTA4 proci limites volt, de csak egy q6600 van, így nem is csoda.

Ez pedig nem kínlódás, hisz automata 3D profilról van szó, játéknál bekapcsol, játék végén ki. Pusztán környezet tudatosság / smucigságról van szó, nem fogyaszt semmit alapjáraton, és nem termel semmi hőt.

Erről van itt is egy cikk:
http://logout.hu/cikk/sporoljunk_40w-ot_a_vgaval_downclock/mennyit_eszik_a_gep.html
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
51. -Melkor-
2010.05.29. 16:56
Azért az az 5 játék kicsit több annál és vannak köztük nagyon jók is:

[Physx-es játékok]

Egyébként a többivel egyetértek, volt nvidiám és ati-m is, egyikkel sem volt semmi bajom. Jelen helyzetben ár/érték alapján Ati-t éri meg venni újonnan boltban, az , hogy hirdetésen lehet kifogni jó vételeket már mást tészta szerintem.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
50. Merwenus
2010.05.29. 16:58
Jah igen, egyetlen problémám, hogy All Points Bullettinben (APB) október óta szarok voltak az árnyékok, a játék készítői az ATI-t okolták, hogy az ő hibájuk... Aztán 1 hónapja volt egy update APB-hez és láss csodát, az árnyékok megjavultak :\ most akkor kinek is volt a hibája? Driver-t nem cseréltem, mert Windows telepítésenként 1x teszek fel újat.

Sajnos AMD nem fizeti le a játékok készítőit, amit sajnálok is, de az ilyen sunyi aljas dolgok miatt eddig Nvidiám volt, de áttértem ATI-ra.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
49. rabib -Melk...
2010.05.29. 17:00
Medal of Honor Airborne. Ritka egy hulladék. Előbb kell feltenni a játékot, aztán a VGA drivert a PhysiX miatt. Mert a játék egy korábbit akar feltenni, mint a mi a gépen van, és persze az újat régire frissíteni nem lehet, ezért a játék fel se települ. Napokat szórakoztam vele, de nem lett jó.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
48. ThePoweR
2010.05.29. 17:25
Mikrobi: Az a pár százalék elmegy olyan 10-15-nek.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
47. -Melkor-
2010.05.29. 17:34
Valamint a ne a piac két legdrágább kártyáját vegyük alapul, hanem olyanokat, amik több embert is érintenek.

(Hol találtál egyébként ennyiért GTX 480-at? Én 135k-ért láttam a legolcsóbbat, Radeonból viszont 148k-ért, így mindjárt másképp hangzik nem?)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
46. ThePoweR
2010.05.29. 17:38
[LINK]
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
45. -Melkor-
2010.05.29. 17:45
Lol, ugyanitt kerestem rá, csak nem a gainwardosokra, hanem az összes márkára
[LINK]
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
44. nattila77
2010.05.29. 17:46
Mikrobi: ezt gondold át mégegyszer

ipon teszt: LINK ~ +40%

120k környékén szerintem nem az anyagiakkal foglalkozók vásárolnak. Fizix meg pár játékban pár jelentéktelen effekt. Cudát szintén irtó kevesen használnak otthon.

A kártyádat nem kell eldobni, csak sületlenségeket ne írkálj
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
43. YuGabe
2010.05.29. 17:54
LOOOO0O0§O00OOL
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
42. rabib natti...
2010.05.29. 18:10
Igen, az összteljesítmény.


Egyébként: miért kell azon meglepődni, hogy az NV kártyái teljesítményben mindig kicsit jobbak a konkurenciánál, árban és fogyasztásban meg bőven hajazzák?
Másik: HD5970-hez ne hasonlítsa senki a GTX480-at. Az NV-nek lesz válasza a HD5970-re is. Nem most, később. A GF104-el majd.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
41. ThePoweR rabib
2010.05.29. 18:14
Mért ne hasonlítsuk? Hát ha majd lesz később válasza akkor majd azzal hasonlítjuk. De mire az lesz lehet 6000 széria is lesz.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
40. -Melkor- rabib
2010.05.29. 18:14
Engem speciel nem érdekel, hogy lesz-e válasza az 5970-re, ellenben ha egy jó kis középkategóriás kártyát adnának megfizethető áron, annak tudnék örülni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
39. ThePoweR
2010.05.29. 18:36
Elég sok helyen jobb nála. Nem is kicsivel. A 2 GPu meg teljesen lényegtelen ugyanis a GTX480 is annyit fogyaszt. A Cuda meg a játékosoknak nem nagy előny. A physx se annyira mert kevés nagy game van amiben az van. Pont annyival drágább az 5970 amennyivel jobb. Szal semmi probléma nincsen itt.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
38. YuGabe
2010.05.29. 18:36
Sok nV homo mindig jön, hogy az ATI csinál állítólag rossz drivereket. Én még csak nV driverről hallottam, ami bugos volt, és pár éve az nV kártyám driverei okoztak kékhalált mindig, az ATIval ilyen egyszer sem volt.
Az meg hogy melyiket melyikkel hasonlítsuk vagy ne, az nonszensz. Egy árkategóriában levő termékeket kell hasonlítgatni, arról nem beszélve, hogy az nV van mindig lemaradva, mint most is.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
37. Xenio
2010.05.29. 18:42
Miért lenne drágább az ati az nvidianal?a GTX 480 at nem az 5970 hez kell hasonlítani hanem a 5870hez....98k ért már lehet is kapni és ez a kártya van egy súlycsoportba a 480-al ami mellesleg 30k val drágább
Az 5970 nek meg ugye még nincs ellenfele.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
36. Heroes27
2010.05.29. 18:47
Igen, ezt én is úgy tudom, de nem árt tudni, hogy +10-15% a 480 javára teljesítményben. De ekkora felárral a Radeonnal szemben? Ezt nem értettem. Az 5970 az egyedüli, aminek nincsen ellenfele, szerintem nem is lesz egy jó darabig.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
35. Xenio
2010.05.29. 18:51
10-15% al jobb az Nv? Miért lenne jobb...Egyik tesztben az nv ver rá 10 fps-t az atira a másik játékban meg fordítva...sztem kajak egy teljesítményen vannak.Sőt ha nem fizetne az nv a fejlesztőknek , h rá fejlesszenek ,akkor lemerem fogadni ,hogy esélyük se lenne az Ati ellen.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
34. rabib
2010.05.29. 18:51
Egy kis felhomályosítás.
HD5970-et ilyen árakon lehet kapni.

HD5870-et ilyen árakon lehet kapni.
GTX480-at ilyen árakon lehet kapni.
HD5850-et ilyen árakon lehet kapni.
GTX470-et ilyen árakon lehet kapni.
Nincs itt semmi se túlárazva. Annyival drágább amennyivel többet tud, vagy annyival olcsóbb, amennyivel kevesebbet tud.

YuGabe: Nem lehet általánosítani.

Xenio: "A lefizetünk, nekünk optimalizáld" című dolgot az NV pár játéknál eljátszotta már.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
33. ThePoweR rabib
2010.05.29. 19:01
rabib: "Nincs itt semmi se túlárazva. Annyival drágább amennyivel többet tud, vagy annyival olcsóbb, amennyivel kevesebbet tud."

Pontosan!

"az nV van mindig lemaradva, mint most is"

Ez relatív. Nem lehet megállapítani mivel teljesen más a 2 gpu felépítése és működési elve.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
32. arkman
2010.05.29. 19:25
A 2GPU vs 1GPU összehasonlítása semmit nem mond arról, hogy le vannak-e maradva vagy nem, csak azt mutatja, hogy más felépítést használnak. Az már inkább mond valamit (de még ez sem mérvadó), hogy kisebb magmérettel, kevesebb tranzisztorral, kevesebb fogyasztással tudja ugyanazt/jobbat az AMD.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
31. mtrx220
2010.05.29. 19:38
ha mondjuk az NV nem vonta volna ki a különálló fizikai kártyát a piacról, hanem megtartotta volna a saját neve alatt, akkor most nem lenne ez a fos...
még ha a vga kártyáik ratyik is, egy értelmes fizikai kártya - értelmes árral, tudna bevételt termelni de így ez a saját vérébe fog belefulladni.
maguknak keverték a fost, egyék is meg.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
30. nattila77
2010.05.29. 19:53
Mikrobi: érdekesen értelmezed a majdnem fogalmát! ezekszerint az 5770-esem majdnem hozza a gtx480 teljesitményét és majdnem 10-ed annyiba került
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
29. Ver_Pistik...
2010.05.29. 19:59
Megjegyezném a kedves júzereknek hogy az ATI VGA-k a Havok fizikai rendszert( és társait) támogatják amit az nVidia kártyák nem.Létezik pár jó cím ezzel a fizikai motorral.[Havok PC]

Csak hogy tisztában legyünk azzal hogy az ATI-nál is lehet fizika.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
28. rabib Ver_P...
2010.05.29. 20:02
nattila7:
10*43.000= ~430.000
GTX480 ~135.000
HD5770 ~43.000
Még a HD5770 CF se hozná a GTX480/470 teljesítményét, de majdnem annyiba kerül.

Vér_Pistike: valahogy úgy.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
27. Szaby59
2010.05.29. 20:20
Remélem ezt te sem gondoltad komolyan. Nem kicsit túlzás. Azt, hogy egy GPU-val hozza majdnem azt a teljesítményt, mint a rivális két GPU-val, nem mondhatnám lemaradásnak.

És mekkora annak az egy GPU-nak a magmérete és a fogyasztása?
Ugyanazt a teljesítményt nVidia 1 ATi pedig több GPU-s rendszerrel valósította meg.
Az ATi is megcsinálhatott volna egy 300 wattot fogyasztó magot, de sok értelme nem lett volna...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
26. arkman Ver_P...
2010.05.29. 21:21
Havokot nem támogatja GPU, se nvidia, se AMD, mert az szoftveres. (CPU-n fut)
PS: De különben egy nagyon jó fizikai motor, ezt, meg a bulletet kellene nyomatni mindegyik cégnek nem az nvidia függő physxet.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
25. zuchy
2010.05.29. 21:58
Vér_Pistike: Megjegyezném a kedves júzereknek hogy az ATI VGA-k a Havok fizikai rendszert( és társait) támogatják amit az nVidia kártyák nem.Létezik pár jó cím ezzel a fizikai motorral.

Ezt nem tudom honnan vetted, a Havok CPU-n fut tök mindegy milyen videokártya van a gépben... Akár Ati, akár Nv, akár Intel stb...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
24. Greathoof
2010.05.30. 01:27
@zuchy
Havok-ot akarták vinni Stream-re, de aztán Intel megvette...


A hírre meg:
Azért ez sejthető volt, hogy elb.tak valamit, nem jófejkednek, ha már egyszer valamit eldöntöttek és megcsinálták olyanra.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
23. Cobrusz
2010.05.30. 02:19
te jó ég megint mik vannak itt
sok ati bérenc hogy sír

Merwenus

4890oc megnézném mit tud a 280oc-m ellen
nemhiszem hogy lenne beleszólása
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
22. tomchee
2010.05.30. 03:43
Cobrusz . Te bizony elrettentően buta vagy már ne haragudj
1 ik oldalon az nvidia a jobb sotware-es támogatásával másik oldalon az ati a jobb teljesítményével Ahogy mondani szokás kinek a pap, kinek a pap lánya.

Bár mostanában már inkább az ATI egyel előrébb jár mint az nvidia (lásd 5970 nek nincs ellenfele) másrészt meg nem tud legyártani egy rendes GF100 as gpu-t és azon spórol, hogy a hibásan sikerült GPU-kat gyengéb kártya ként adja el. Nem emlékeztet egész véletlenül téged ez a lépés egy neves CPU gyártú üzlet politikájára, aki mostanság nem túl sikeres?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
21. Castiel
2010.05.30. 06:25
nem akarok beleszólni de nem kéne várni előbb hogy mi fog ebből kisülni?
nem ez az 1. cikk amit lehoztok és utána frissítitek hogy mégse igaz.. nem kéne utánajárni vagy valami?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
20. lcsaba
2010.05.30. 06:30
cobrusz: "4890oc megnézném mit tud a 280oc-m ellen"

légy boldog az atomreaktorba öntött kályháddal. fogyasztásban és zajban nincs párja. az nVidia megint azt csinálja, amit néhány évvel ezelőtt: megpróbálja erőből lenyomni az Ati-t, a hatalmas és bonyolult lapkát meg alig bírják legyártani, gyenge a kihozatali arány, iszonyatos fogyasztás és hőtermelés társul mellé. egyértelmű, ugye, hogy az nVidia-t már nem érdekli a gamer piac és többek között a HPC szegmensre koncentrál?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
19. lcsaba
2010.05.30. 06:38
a Fermi fogyasztás- és zajtesztje (az új Radeonnal összevetve):

http://www.hardocp.com/article/2010/03/25/nvidia_fermi_gtx_470_480_sli_review/7

tanulságos.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
18. Cobrusz
2010.05.30. 09:57
tomchee
te biztos vmi iq fighter v ilyen következtetés után
ahol jobb ott is azért, mert az ati csengetett, ahogy ti írnátok
főleg h a gtx275 a 4890ellenfele
lcsaba
igazad van 4890 sokkal kevesebbet fogyaszt, és nem melegebb te jó ég
tudod én játékra veszek egy kártyát nem azért hogy nézegessem milyen meleg és mennyit eszik,nálam az nem számít
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. Balucsek Cobru...
2010.05.30. 11:13
Mielőtt össze hasonlítanád a 2 kártyát nézd meg azért az árcédulát is a 280OC nagyjából 90 ezer körül van 100-ért már 2 referencia 4890-et is lehet venni vagy egy 5870-et is...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. kdavid
2010.05.30. 12:20
Itt egy tesz nektek, nézegessétek, és olyan mondjon akármit is, akinek volt már mind a 2ő, nekem már volt 7900GTX; 9600GT SLI; GTX260 (216sp); 5850; 4870X2; GTX275 Lightning, a 4870X2 elviselhetetlenül hangos (kb egy hajszárító), és meleg(~100°C, összességben a 4870X2 olyan mint egy hajszárító), a 5850 egész jó, és nem is olyan hangos, de a Lightning (most is ezt használom) a legjobb, semmi hang, teheles alatt sem, jó a hűtése.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. kdavid
2010.05.30. 12:20
Itt egy tesz nektek, nézegessétek, és olyan mondjon akármit is, akinek volt már mind a 2ő, nekem már volt 7900GTX; 9600GT SLI; GTX260 (216sp); 5850; 4870X2; GTX275 Lightning, a 4870X2 elviselhetetlenül hangos (kb egy hajszárító), és meleg(~100°C, összességben a 4870X2 olyan mint egy hajszárító), a 5850 egész jó, és nem is olyan hangos, de a Lightning (most is ezt használom) a legjobb, semmi hang, teheles alatt sem, jó a hűtése.

http://www.techpowerup.com/reviews/ASUS/GeForce_GTX_470/30.html
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. Cobrusz
2010.05.30. 12:21
boltban lehet drága
ki vásárol manapság boltból?
40ért vettem a bontatlant nagykerből
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. pal07
2010.05.30. 13:08
Akinek kell PhysX-re az vegyen Nv-t ennyi ha nem akkor ott az Ati.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. Doky06
2010.05.30. 13:16
kdavid: A 4870x2-ről hülyeségeket beszélsz! Bár mondjuk ha egy zárt dobozban használtad a karit akkor van alapja amit dödögsz.....................
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. ThePoweR Cobru...
2010.05.30. 13:27
Ugyanígy lehet venni 4890-et. Amúgy csak neked volt marha nagy szerencséd hogy annyiért tudtál venni. Én is veszek annyiért. Linket vagy telószámot pls. Vagy esetleg te tudsz szerezni?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. Cobrusz
2010.05.30. 13:37
ez nem szerencse, haver nagykerbe dolgozik
így lesz hamarosan GTX480 a gépembe
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. ThePoweR Cobru...
2010.05.30. 13:44
Hát mi ha nem szerencse? Szerencséd van hogy haverod nagykerbe dolgozik. Nekem nincs ilyen szerencsém ezért nem tudok csak boltból vagy használtan vásárolni...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. kdavid
2010.05.30. 13:50
Én nem kitaláltam az adatokat, hanem GPU-Z kiírta. a gépház jobb oldala nincs rajta, és az ATI automata venti vezérlése nem ér valami sokat, a 95-100°C fokú VGA mellett a CPU csupán 32°C volt (Q9300@2666MHz CM Hyper 212+).
Én nem értem hogy minek az 5xxx szériás ATI, és a GTX4xx szériás nVidia, mert nincs alkalmazás aminek kellene a DX11 vagy a GPU ereje, egy GTX260-assal (akár HD4870) elégnek kell lennie a játékokhoz, mert még 1920x1080-ban is elvisz minden játékot akadás nélkül.
Én csak azért váltottam GTX260 (40k ért eladtam)->GTX275-öt mert 2.000Ft-om megmaradt a csere után, és azért a GTX275 Lightning (1792MB, 38k-ért vettem) a legjobb GTX275, alázza a GTX280-at, és közelíti a GTX285-öt.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. kdavid
2010.05.30. 13:57
és az igaz hogy az ATI HD58xx szériája jobb mint a GTX4xx-ek.

Én nVidiás vagyok, de nem elvakultan, ha van/lesz egy jó ajánlat az ATI részéről akkor azt kell választani, mérlegelve a PhysX és CUDA képességeket.
Ha majd valamikor működni fog az ATI VGA + nVidia PhysX kártya akkor már az nVidia bajban lehet, legalábbis a drágább játékra szánt VGA-k terében.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. jozsefm
2010.05.30. 14:44
Szia Mikrobi!
De! Ott van az kb,ha leveszed az ÁFA-t és a kisker árrést.
A gond az lesz ilyen esetben ,mivel Ó Pál hivatalosan semmit nem vehet a nagykerből,hogy a termék számlája , garancialevele annak a nevére szól aki /"hivatalosan "megvette!De ez is csak javitás , vagy továbbértékesités esetén okoz gondot.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. kdavid
2010.05.30. 17:16
"Használtan" vettem egy aukciós portálon, és azért volt ennyi, mert kiállítási darab volt. Ez szerencse volt, de én örültem neki, más előtt is ott volt a lehetőség, az aukció több mint 10 napig volt fenn, mielőtt megvettem volna (ez volt a villám ár).
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. kdavid
2010.05.30. 17:31
Most is van jó ajánlat GTX480 86k-95k-ért ha valakinek kell akkor csapjon le rá, elvileg Németországból származik, és tévedésből vásárolta az arc, mert neki AGP-s kellett volna.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2010.05.30. 18:03
Ja. Erőből lenyomja.
Amit linkeltél teszthez: igen, tanulságos a teszt, hogy az Ati kártyákkal gyakrabban zuhan az FPS szám 30 alá.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. Steve1207
2010.05.30. 19:17
Egy kis Off téma, nem a cikkhez kapcsolódóan.
Lenne egy kérdésem hozzátok! Ez a sok így kösd össze a vga-t meg úgy meg kül gyártók nekem sok, nem foglalkoztam ilyenekkel soha. A kérdés:
Van egy alaplapi integrált Ati 4200-as szériásom, meg szereztem egy 8800GT-t. A Win7 ugyebár kezeli a több vga-t rendesen. Megoldható az, hogy a hagyományos feladatokra az integrált menjen (pl addig lekapcsolja vmi módon a 8800-at, mivel eléggé fűt és fogyaszt is), a teljesítményes feladatokra pedig azt használja? Jelenleg csak a 8800-at használom, nem akartam mindenféle drivert felrakni. Köszi a választ srácok
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Steve1207
2010.05.30. 20:59
Igen, most is teljesítmény visszavétel van sima használatkor beállítva. Akkor marad így ahogy van. Csak gondoltam hátha lehet ilyen hibrid cuccot csinálni valamiféle módon, elvégre 2010-et írunk! Köszi
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!