iPon Hírek

Átlagos okostelefon lett a Kodak első mobilja

Dátum | 2015. 01. 08.
Szerző | DemonDani
Csoport | MOBILTELEFON

A Kodak egykor a fotózás terén rendkívül ismert és népszerű volt, ráadásul az évek során sok-sok saját szabadalmat tett le az asztalra, de mostanra a szebb napokat megélt vállalat a háttérbe szorult a konkurenseivel szemben. Mivel a fotós berkekben nem terem már nekik elegendő babér, más piacok után néztek a cég vezetői, és így jutottak arra a döntésre, hogy okostelefonnal próbáljanak visszatérni a köztudatba. A Kodak jól időzítve, a Consumer Electronics Show-n mutatta be az első mobilkészülékét, és a helyszínre látogatók már akár kézbe is vehették az újdonságot. Az IM5 azonosítóval illetett okostelefon egy 5 hüvelykes megjelenítővel lett felvértezve, amihez 720p-s felbontás párosul. Az IPS technológiát használó panel így 294 PPI-s pixelsűrűséggel dolgozik, ami még éppen megfelelően részletgazdag végeredményt jelent. A bekapcsolást követően az Android 4.4.2 (KitKat) üdvözli a felhasználókat, mely egyedi felületet kapott, és nem szerénykedik az előre telepített alkalmazásokban sem. Továbbá ezen a ponton kiemelendő még az, hogy a Kodak rögtön ígéretet tett arra is, hogy a jövőben elkészítik az Android 5.0 frissítést is a telefonra.
Az okostelefon előlapjára egy 5 megapixeles kamera került, ami így megfelelő szelfizésre is a HD videócsevegések bonyolítása mellett. A főkamera pedig már 13 MPixeles állóképek és Full HD videófelvételek rögzítésére nyújt lehetőséget. A Kodak egy a LED-es villanónak is helyet biztosított a hátlapon, ennek köszönhetően pedig rosszabb fényviszonyok mellett is bátran lehet majd fotózni vagy videózni, persze csak közelebbi témák esetén. A kamera hardverében semmilyen különlegességet nem nyújt a Kodak, de a vásárlókat a szoftveres oldalon a lehetőségeikhez mérten igyekeznek kárpótolni. Az elkészült fényképek pillanatok alatt szerkeszthetőek lesznek, ezt követően pedig rögtön megoszthatóak bármelyik közösségi hálózaton. Sőt mi több, azonnal lehet akár nyomtatásba is küldeni a végeredményt, az IM5 applikációja ugyanis kompatibilis a legtöbb Wi-Fi-s otthoni és kisebb irodai nyomtatóval. Ezzel arra szeretné sarkallni az embereket a Kodak, hogy esetenként nyomtassák is ki a képeiket, ne csak digitálisan tárolják azokat. A szerkezetben egy nyolcmagos, 1,7 GHz-es órajelen dolgozó SoC lapul, ami a MediaTektől származik. A chip pontos típusát nem hozták nyilvánosságra, de feltételezhetően egy Cortex-A7 alapokkal rendelkező MT6592-ről beszélhetünk. A rendszernek 1 GB-nyi memóriával kell beérnie, mely az alapvető alkalmazások futtatására ugyan még elegendő, de több folyamattal már azért belassulhat a működése. A háttértár bővíthető, alapból 8 GB-os. A telefon kapcsolati képességeiről nem esett szó, viszont arra fény derült, hogy két SIM hellyel lett ellátva a készülék. Az IM5 a viszonylag nagy kijelzője ellenére egészen könnyed, mindössze 120 grammot nyom. A mobiltelefon kizárólag matt fekete borítással lesz elérhető. A Kodak IM5 összességében egy kellemes konfiguráció lett, és valószínűleg sokan örömmel szavaznának neki bizalmat, azonban akik a Kodak nagy visszatérésre vártak, most valószínűleg erős hiányérzettel küzdenek. Az IM sajnos nem tartalmaz szinte semmit, amivel kiemelkedhetne az egyre népesebb kínálatban, így kétes a sikere. A készülék Európában kerül majd először bevetésre, és innen folyamatosan terjeszkedik át más kontinensekre. Márciusban kerül forgalomba, az ára pedig 230 euró körül fog alakulni, ami ha nem is teszi a legjobb vétellé, baráti összeg érte.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

3. Crytek01
2015.01.08. 14:10
Most komolyan nem kapott semmiféle komolyabb "igazi" kamerát?
Hát ez akkor epic fail
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. sensorprim...
2015.01.08. 15:08
ezekkel a kerekített sarkokkal már mehet is az Apple per
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. zvigh
2015.01.08. 18:04
Na, ez a márkanév mára kb. annyit ér mint az Aiwa, Akai, meg a Polaroid és társai. De lehet hogy a nyugdíjas vásárlók még elcsábulnak tőle majd a Walmartban.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!