iPon Hírek

Augusztusi égbolt − 2014

Dátum | 2014. 08. 08.
Szerző | Jools
Csoport | EGYÉB

Bár az idei nyár eddig nem kápráztatott el minket túl sok derült éjszakával, reméljük augusztusban jobban alakul a helyzet, hiszen látnivalókban nem lesz hiány. A bolygók közül a Merkúr a hónap utolsó harmadában lesz látható napnyugta után közvetlenül a nyugati látóhatáron. A Vénusz napkelte előtt 1,5−2 órával a keleti égen látszik, fényessége megközelíti a mínusz 4 magnitúdót. A Mars a Szűz, majd a Mérleg csillagképben látszik az esti órákban, fényessége 0,4−0,6 magnitúdó körül alakul. Az óriásbolygók közül a Jupiter napkelte előtt a keleti égen látszik, láthatósága folyamatosan javul, ahogy a hónap folyamán egyre hosszabb idővel a Nap előtt kel. Fényessége mínusz 1,8 magnitúdó, így a hajnali ég egyik legfeltűnőbb égitestje. A Szaturnusz a Mérlegben észlelhető az éjszaka első felében, a délnyugati ég alján, fényessége 0,6 magnitúdó. Az Uránusz késő este kel, és a Halakban látszik. A Neptunusz egész éjszaka megfigyelhető a Vízöntőben, és augusztus 29-én kerül szembenállásba a Nappal. A hónapban kiváló lehetőség nyílhat a telivénusz észlelésére, hiszen a hónap elején 92, a hónap végén pedig végén már 97 százalékos lesz bolygószomszédunk fázisa. A megfigyeléshez célszerű olyan távcsövet bevetni, amelyre szűrő is szerelhető, mivel a korongon kirajzolódó felhőalakzatok ibolya, illetve mélyvörös szűrővel látszanak a legjobban.
Augusztus 18-án reggel ritka és igen látványos együttállást produkál a két legfényesebb bolygó, a Vénusz és a Jupiter, amelyek alig 12’-re látszanak majd egymástól az égen. A legnagyobb közelségre már a nappali órákban, 7:10-kor kerül sor, azonban a két fényes égitest még ekkor is kiválóan látható lesz a keleti-északkeleti horizont alján. A hónap legvégén egy másik látványos együttállásra is sor kerül, mivel 31-én este a Hold, a Mars és a Szaturnusz kerül egymás közelségébe az égen. A triót este nyolc körül érdemes felkeresni, és ahogy sötétedik, egyre szebb látványban lehet részünk. Bár az augusztus hagyományosan a hullócsillagok hónapja, a híres Perseidák láthatóságát erősen rontja majd, hogy a Hold a maximum idején majdnem teli fázisában lesz. Ennek ellenére is érdemes lehet azonban kifeküdni az ég alá augusztus 12-én néhány órára, mert a meteorraj legfényesebb tagjai remélhetőleg még égi kísérőnket is túlragyogják majd. Forrás: mcse.hu
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!