iPon Hírek

Az AMD éppen zajló fejlesztései 3-5 év múlva érhetnek be

Dátum | 2015. 06. 30.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | FŐ EGYSÉG

Az AMD első embere, Dr. Lisa Su egy meglehetősen érdekes interjút adott a Bizjournals munkatársainak, amelyben több fontos dolog is szóba került. A jelek szerint az AMD napjainkban az elmúlt évek során meghozott kedvezőtlen üzleti döntések miatt van olyan helyzetben, amilyenben, a jelenleg zajló fejlesztések pedig majd csak 3-5 év múlva gyakorolhatnak igazi hatást a piacra – addig azonban megfeszített munkára van szükség. A vállalat CPU fronton a Zen architektúrával és a K12-es processzorokkal készül a következő csatára – ezekkel a várakozások szerint ismét versenyképessé válhat az Intellel szemben, és erre komoly szüksége lenne a cégnek. Ugyan napjainkban a dolgok meglehetősen komoly tempóban változnak, új termékekkel nagyjából tizenkét havonta találkozhatunk, viszont a mögöttük húzódó technológiák kifejlesztése, tökéletesítése és tesztelése ennél sokkal-sokkal hosszabb időt, rendszerint több évet is igénybe vesz. Ezek után még az OEM vállalatokat is meg kell nyerni, hogy az adott gyártó terméke köré különböző konfigurációkat építsenek, úgyhogy jól látható, hogy egy-egy radikálisabb irányváltás nem megy egyik napról a másikra – de még egyik évről a másikra sem.
Dr. Lisa Su szerint jelenlegi ténykedésének hasznát, illetve hatásosságát nagyjából 5 év múlva lehet majd látni, akkor ugyanis kiderül, a ma meghozott üzleti és stratégiai döntések az akkori piaci helyzethez kellően igazodnak-e. A jelenlegi tervek szerint a Zen mikroarchitektúra köré épülő asztali- és szerverprocesszorokat jövőre dobja piacra a vállalat, 2017 folyamán pedig beindul az első olyan processzorok sorozatgyártása is, amelyek ARMv8 kompatibilis K12-es magokkal rendelkeznek. Mind a Zen, mind pedig a K12 esetében elmondható, hogy azok már készen állnak; a vállalat szakemberei napjainkban már a "Zen+" és a "K12+" fejlesztésén munkálkodnak, de az azok köré épülő termékek majd csak 2018-ban, illetve 2019-ben kerülnek az üzletek polcaira. Az AMD első embere tisztában van vele, hogy befektetői szemmel nézve nehéz kivárni azt az időszakot, míg az AMD ismét nyereségessé válik, hisz a befektetők az aktuális negyedéves eredmények alapján ítélik meg, illetve vizsgálják az adott céget, valamint annak fejlődését – ez természetesen maximálisan érthető is. Az is tény, hogy csak kevesen vannak olyanok, akik tisztában vannak a döntéshozás valódi értékével, annak komplexitásával és felelősségével, valamint a benne rejlő hosszabb távú potenciállal. A fentiek összességében teljesen logikusak és érthetőek – picit úgy tűnik, mint ha az AMD vezetése e csatornán keresztül is arra kérné a befektetőket, várjanak türelemmel, idő kell a változáshoz, hiszen maga az átalakulás már elkezdődött, azaz gyümölcsei már növekednek, de csak 3-5 év múlva érnek be teljesen.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

63. Gain
2015.06.30. 19:09
Semmi gond, még van 2 év gari az i5-re Amd vga-kal pedig most sincs bajom
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
62. Riddick77
2015.06.30. 19:18
Valahol azt olvastam,hogy a Microsoft lehet ,hogy megvenné az AMD-t.

Lehet ,hogy jót tenne a cégnek,mert akkor lenne mögötte rengeteg tőke,és a MS érdekelt mind a PC-s ,mind a Konzol vonalon.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
61. RealDreamQ
2015.06.30. 19:23
Teszi a dolgát az FX-8150 , jó darabig elég lesz ... CPU nem hal el , max tönkre lehet tenni/húzni . Alaplapokkal több a gond . Hajrá Liza , csapj a pacik , azaz a mérnökök/fejlesztők közé - kidobálni a pöffeszkedő pénznyelő embereket.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
60. szilaattil...
2015.06.30. 19:25
Nagy valószínűséggel ez lesz az AMD utolsó dobása látván hogy egy túlhúzott gtx 980(nem ti) is versenybe tud kelni, sőt sokszor beelőzi a túlhúzott Fury X-et (a driver hiány és a feszültség szabályozás hiánya nem mentség egy 980-al szemben) nem látok túl sok reményt, de bárcsak tévednek

https://youtu.be/iEwLtqbBw90?t=355 ha valakit érdekel itt minden kártya túl volt húzva és a 6 játékból kétszer kb egyenlőek voltak és négyszer jóval erősebb volt a gtx 980. Ez a retail verzió volt tehát, nem amit a tesztelős emberkék kaptak az amd jóvoltából. A mérést egyébként hatszor is elvégezte, mert ő is csodálkozott
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
59. dbori
2015.06.30. 19:29
Ez már a vég... Á szar a helyzet, de majd nézz meg minket 5 év múlva... Ennyi, lefőtt a kávé...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
58. atti2010 szila...
2015.06.30. 19:30
Azért driveresen ezek még fognak javulni +a DX12 is jobban kedvez a GCN -nek a GTX980 meg csak 1-2 extrém esetben éri utol pár optimizálatlan játékban.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
57. AusWolf
2015.06.30. 19:41
Ha a Zen már készen áll, akkor miért nem dobják piacra? Az FX-ek már csak a használt piacon, magánembereknek termelnek minimális bevételt.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
56. Riddick77
2015.06.30. 19:42
Az ár értékarány számít. Ha,érezhetően olcsóbb a Fury X,mint a Nvidia rivális kártyái,akkor egy egyedi verzió ,ha lesz belőle,simán megérheti annak aki ilyen erős kártyát akar! Valahol írták is ,hogy azonnal elfogytak a készletek!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
55. markangabo... atti2...
2015.06.30. 19:59
Ez megint csak a jovo zenéje. Miota megjelent a GCN mást sem hangoztatsz, hogy akkor fog nagyot utni, ha ki lesz használva. Jott mantle, ami leginkább arra volt jo, hogy megalapozza a DX12-ot és VUlkan apit, de de pár játékot leszámitva nem profitált belole az AMD. Jott a True audio, amivel senki nem foglalkozik. Most várjuk a DX12-ot, amire tegyuk fel 1 év mulve megis jelenik annyi játék, amivel érdemes számolni. Nade akkorra már várhato a Pascal architektura 16nm-en, ami minden bizonnyal teljesen támogatni fogja a DX12-ot.
Szerintem nemhogy elfogy a GCN elonye, hanem elérte a végleteit. Az R9 300-al és a Fury kb elérték a plafont orajelben és fogyasztásban is. További ráncfelvarrás 1.3, 1.4... már kevés lesz a jovore nézve, komolyabb változtatások kellenek az architecturán.
Fellet hozni a duplapontosságot, mint eléggé nagy elonyt, de kb annyi felhasználonak hasznos, mint a Titan széria.

(Nem vita inditonak szánom a hsz-om, csupán máskép látom dolgot, mint atti)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
54. atti2010 marka...
2015.06.30. 20:05
Azért jövőre már az AMD is 14nm fog gyártani tehát a fogyasztás hőtermelés megoldódik és a HBM2 4GB limit is megszűnik, de aki most vesz Furyt az nem hiszem hogy jövőre szívesen lecseréli ha jönnek a DX12 játékok.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
53. davidrt
2015.06.30. 20:08
Kár az AMD-ért, én drukkolok nekik, kell a konkurencia az NV-nak. Különben tovább nő az egyeduralom, és csökken a versenyhelyzet
A gáz az, hogy a Fury X, mint bemutatott nagyágyú egyenlőre inkább a 980 és a 980Ti között mozog, főleg elöbbi közelében és néha sajnos alatta
Pedig ahhoz, h eladható legyen, jó lett volna a 980Ti-t megszorongatni, még ha nem is megverni. Így viszont az elmúlt hónapokban/években tapasztalható AMD gebaszok, bénázások, Drivergondok, játékNEMtámogatások, stb... mellett az a néhol tapasztalható pár +% erő az azonos áron (650 dollár) kapható 980-as mellett nem meggyőző.
AMD-s oldal mellett tettem le a voksom annó 2012-ben, nem bántam meg, szeretem a 7950-est, de egyenlőre semmi esélyt nem látok rá, hogy a következő kártya is AMD lesz.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
52. Meteoreso
2015.06.30. 20:12
Nehéz kérdés ez.
Én megértem mind a két tábort, tényleg sokszor halottuk már hogy majd jövőre majd 2 év múlva.
Viszont a Directx 12 meg tényleg mérföldkő ott fog eldőlni hol vésődnek be a határok.
és az bizony már csak pár hét...
A Virtual Reality vel meg majd kihullik a férgese.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
51. rfj1989
2015.06.30. 20:14
Ez szép és jó, csak azt is meg kell ám nézni, hogy a kékek hol lesznek 3-5 év múlva... (2x tick-tock az nem kis lépés) Pedig nagyon örülnék ha kicsit kiegyenlítődne az élmezőny, az árakra nézve tuti jó hatású lenne.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
50. wishformor...
2015.06.30. 20:15
http://www.bizjournals.com/austin/blog/techflash/2015/06/exclusive-amd-ceo-talks-of-long-term-turnaround.html
itt a cikk, es ez benne a kakukktojas:

"AMD plans to stay away from developing for the personal computer market because of its volatility."

@rfj1989
ezzel a fenti allitassal soha nem is fog....
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
49. markangabo... atti2...
2015.06.30. 20:17
A csikszélesség és a HBM2 nem segit az AMD-n, ezek ugyanugy meglesznek az Nvidiának is.
Azzal, hogy két lépcsot is ugrik a gyártástechnologia, azért már el is várom, hogy legyen akkora teljesitmény javulás, hogy megérje váltani. Persze a csucskártyák minden bizonnyal leleg lesznek, de nem ezekbol adják el a legtobbet.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
48. atti2010 rfj19...
2015.06.30. 20:18
Elcsúsztatják a kékek is a következő APU-t mert gondok vannak a 10nm gyártással, a sima Zen meg jövőre érkezik 14nm gyártással, a Zen+ érkezik 2018 -ban.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
47. norman81
2015.06.30. 20:19
Mind a Zen, mind pedig a K12 esetében elmondható, hogy azok már készen állnak; a vállalat szakemberei napjainkban már a "Zen+" és a "K12+" fejlesztésén munkálkodnak, de akkor tessék már szépen kiadni, mire várnak még??

markangabor : Már hogyne profitált volna, vagyis inkább úgy nevezném, hogy időt nyert, ha nem kezd el a nyakáramászni a Microsoftnak a saját megoldásával, akkor jóval késöbb (évekkel) érte volna el (esetleg a DX) a hardver közeli felépitést, Ms mindig is a stabilitásra utazott, nem érdekelte mennyi erőforrást pazarolnak el, ez most változni fog. Az AMD kártyák teljesítményét Én csak és kizárólag Win 10 DX 12, alatt futó játékokon tartom értékelhetőnek,viszont félő ,hogy mire elterjed a teljesítménye kevés lesz.A DX11 tesztek meg olyanok amilyenek,nem hiszem ,hogy maradéktalanul ki tudják használni a benne rejlő lehetöségeket,teljesítményt.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
46. markangabo... norma...
2015.06.30. 20:31
A mantle és a HBM is elismerésre mélto az AMD-tol, de ettol még a versenyképessége mit sem nott.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
45. djkissmrt
2015.06.30. 20:41
Most mélyponton van az AMD de 5 év múlva beérik a munkájuk gyümölcse és annyival jobbak lesznek hogy az Intellel is felvehetik a harcot?

Akkor most kell részvényeket vásárolni mert 5 év múlva nagy valószínűséggel jó haszonnal lehet őket eladni...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
44. markangabo... djkis...
2015.06.30. 20:44
Nekem is ez jutott eszembe, de nincs rá garancia, hogy be is jon nekik.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
43. markangabo... djkis...
2015.06.30. 20:44
Nekem is ez jutott eszembe, de nincs rá garancia, hogy be is jon nekik.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
42. norman81 marka...
2015.06.30. 21:00
A jelenlegi win/dx alatt szerintem ezen nincs is mit csodálkozni,hozták a kötelezőt, vagy is inkább csak majdnem, de szigoruan dx 11 alatt. A legelső GCN és a bulldozer megjelenése is a jövő szellemében készült, és látható, hogy ebben az iparágban vajmi keveset ér a jövőre épitkeni,(jó azért a vga-k nem teljesítenek rosszul) ezért is került elő a Zen projekt , ami ismét a hagyományos dizájnt veszi alapul. Remélem ezekből a melléfogásokból tanultak. Ha már a részvényekkel is előjöttünk,akkor jeleneg vagyok annyira pesszimista velük szemben , hogy mindenképpen kivárnám a zen és a következö HBM2 generációt, ha ott nagyot durrantanak, akkor nagyjából sinen vannak, de már megint sok a ha, meg a talán..
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
41. gabushi
2015.06.30. 21:13
Nincs ezekben az infókban semmi új. Az Intel és az Nvidia is ennyire fejleszt előre, mert muszáj.. sok idő míg egy-egy fejlesztés beérik, és közben rengeteg a "holtvágány"..
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
40. Phantomstr... djkis...
2015.06.30. 21:36
Ehhez nagyjából az kell, hogy közben a konkurencia ölbe tett kézzel üljön és várjon. Csakhogy fejlesztenek azok is, ráadásul nem ők vannak hátrányban.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
39. szilaattil... djkis...
2015.06.30. 21:43
Csak az a probléma, hogy ennyi tellett az AMD mérnökeinek kb dupla annyi fejlesztési keretből, mint ami most áll rendelkezésükre. Az inteltől átkerülő úriember viszont lehet helyre tudja rakni őket, de az Intel vagy már lassan az Nvidia is könnyedén térdre kényszeríthetné az AMD-t, ha akarná sajnos
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
38. AusWolf Phant...
2015.06.30. 22:07
Nekem valahogy az a sejtésem, hogy a Zen is olyan lesz a maga nemében, mint amilyen az utóbbi 4-5 évben az összes AMD-fejlesztés: vagyis ha most kijönne, akkor még érne valamit, de ha még ülnek rajta egy-két évet, akkor hamarabb elavul, minthogy a gépeinkbe kerülhetne. Az újszerű, előremutató megvalósításokkal meg nem megyünk majd semmire, mint ahogy az FX-ek modulos felépítésére se fejlesztett senki.

De ne legyen igazam!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
37. atti2010
2015.06.30. 22:52
Driveresen minden GCN kártya javult eddig és nem is kicsit.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
36. rini
2015.06.30. 23:40
Ez így nem teljesen igaz. Itt mindig felmerül egy probléma. Az pedig úgy szól, hogy valamit valamiért. Már többször körbejártuk ezt a témát anno. Való és igaz, mindig van egy valamilyen szintű javulás a driverekkel, ez bizonyítottan mindkét félre igaz. Ez általában egy generáción belül 5-10 % körül szokott megtörténni de van egy probléma is ezzel. Itt jön a feketeleves. Az AMD fő játékai általában az AAA kategóriás játékok. Rengeteget próbálnak tenni, hogy azok minél jobban fussanak. Viszont nagy igyekezetükben ezeknek a driver javítások árán sokszor más programok (játékok) futási sebessége sínyli meg. Nem ritka, hogy néhány nem is olyan régi játék futási sebessége pont visszaesik a driverek átírásával. Szóval a vadi új játék gyorsul de az egy éves pedig lassulni kezd. Így, ha nekiállok kiszámolni, tesztelni a driverek általi gyorsulást akkor sokszor azt vettük észre, hogy bizony olyan is előfordult, hogy a legújabb driverrel bizonyos játékok lassabbak lettek mint az eredetileg a kártyához kapott driverrel. Ezt hívtuk mi valamit-valamiért effektnek. Persze, értjük mi, hogy mindig a slágerre kell menni de, hogy ezért teljesítmény csökkenés is bekövetkezzen egyes programoknál az problémás. Még valamit meg kell említeni. Nagyon gyorsan elfelejtik a 2-3 éves hardverek támogatását. Javítás csak nagy ritkán érkezik és így azok nem tudnak profitálni a javításokból. Ezzel szemben a konkurencia egészen a 4-es sorozatig visszatámogat jelenleg minden driverben. Márpedig azok nem mai gyerekek. Ezért van az amikor kiemeljük a konkurenciánál a supportot velük szemben.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
35. BReal
2015.07.01. 00:36
Horvath domonkos, meg tudnád oldani, hogy nem kell egymás után 5 hozzászólásod olvasni? Ha már ilyen nagy HW guru vagy, szerkeszteni tanulj már meg.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
34. pdx06
2015.07.01. 00:47
Nekem tökmindegy ki mivel jön ki, a lényeg úgysem fog változni, a gazdagok és a sznobok a legjobbat és a legdrágábbat veszik, a többiek pedig majd megnézik az ár/érték arányt a jövőben is. A mai felállás egy vicc, hogy harmadával nőttek a processzor árak, hiába az új modellek, a fejlesztések, nem ment lejjebb a régi modellek ára hanem nőtt mint az állat. És nemcsak a forint rovására írható.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
33. bozso
2015.07.01. 02:43
És a konkurencia mit csinál 3-5 évig? Hátradőlnek és várják hogy az AMD beérje őket? Jó hogy nem egy emberöltőben gondolkozik az AMD.
Ne vicceljünk már, amióta az eszemet tudom az AMD csak ígérget, de soha nem jön el a "megváltó". A fejlesztések mögé elengedhetetlen a jó marketing, de még inkább a sok pénz.

ui.: Dr. Lisa Su-t megnézve inkább egy férfi jut eszembe.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
32. bp123 pdx06
2015.07.01. 02:51
"És nemcsak a forint rovására írható."

Az USD cpu árak nem mentek fel:

[LINK]
[LINK]
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
31. slayer007 pdx06
2015.07.01. 07:35
Az USD erősödött. Nekünk meg lazán nem érdekünk erősíteni a forintot. Szóval az árak kb csak azért nőttek, mert a dollár-forint árfolyam kedvezőtlen ehhez.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
30. Meteoreso
2015.07.01. 08:20
Azért hullanak ki mert VR alatt kell szemenként azaz két kép 1440 ben ezt a mai kártyák elég kis zome tudja ami miatt egy gyors amortizácio vár ezekre a kártyákra
AMD nek van egy olyan rendszere hogy LiquidVR™ Technology Hallottál e már rola
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
29. gabest
2015.07.01. 08:46
Az AMD vergődése a bizonyíték arra, hogy felesleges a cpu-ba építeni az egyre erősebb gpu-t. Annak vették meg a processzorát inkább, akinek gyorsabb volt a cpu része.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
28. CyberPunk6...
2015.07.01. 09:15
Rossz utat követ az amd és nem veszik észre. Az nvidia tett egy lépést a minél szemetebb eszközök gyártása felé, de ezzel ugyanakkor le fogja nyomi az amd-t.

Az egy szemét dolog az nv-től, hogy feladta a duplapontos teljesítményt, ugyanakkor ezzel rengeteg hely és fogyasztást felszabadul a kártyán. Feladták a jól megalkotott univerzális buszt is a kártyán, igazán kiherélték, ezzel még több helyet és még több teljesítményt nyertek.

Specializálták a kártyájukat. Kevesebb dologra használható, de abban nagyobb a mozgásterük. Ettől jobb az nvidia. Az, hogy az amd tudja tartani mindezek mellett a lépést velük, az sokkal nagyobb mérnöki teljesítmény, csak éppen a piacon semmit nem ér.

Ha erre jól akarna reagálni az amd, kidobnák az összes előremutató cuccot a kártyákból, a duplapontosságot, az buszrendszert átalakítanák, és a sok-sok helyet felhasználnák arra, hogy lerakjanak egy igazi szörnyet, ami egy csomó dologra nem képes, amire az elődök igen, de a játékokat sokkal gyorsabban tudja futtatni és elkenhetné vele az nvidiát.

Az, hogy az amd ennyi plusszal tudja a lépést tartani, az azt mutatja, hogy egyébként a kártya technikailag jobb, csak mivel sokkal általánosabb, mint az nv célgépe, ezért az adott célt tekintve nem tudja elverni.
Egy általános gép sosem fogja elverni a vele egy technológiai korban lévő célgépeket.

Lehet ketté kellene választani a termékvonalat, és csinálni célgépeket játékra, és az eddigi általános architektúrákat pedig minden másra. Persze jó kérdés, hogy ez megéri-e. az NV példája azt mutatja, hogy igen. Akkor viszont kérdés, hogy van-e erre pénze az amdnek.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
27. Fzoltan
2015.07.01. 09:45
"Az AMD éppen zajló fejlesztései 3-5 év múlva érhetnek be"

Ennél semmitmondóbb mondandóval nagyon nehéz lenne előhozakodni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
26. Fzoltan
2015.07.01. 09:47
Fury és a GCN 12_3-at tud.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
25. Terror
2015.07.01. 09:48
Ha a Zen már készen áll, miért várnak egy teljes évet a piacra dobásával?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
24. Lala333
2015.07.01. 10:19
A Radeonoknak is van olyan hardveresen támogatott funkciói, amit a Geforce csak szoftveresen tud. Nem beszélve arról, hogy a dx12 bekötési modell a GCN-nek kedvez. Ami legalább olyan fontos mint a feature level, ha nem fontosabb.

A driveres részhez: 15.5 és 15.15 között ne is keressetek teljesítménynövekedést. A 15.15 csak azért jött ki, hogy támogassa a 300-as és a Fury szériát.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
23. norman81
2015.07.01. 10:46
Erre már Én is gondoltam, bőven elég lenne az aktuális trendeknek megfelelő videó dekodolásokat, és kimeneteket támogatni,a dupla pontosságból igazán lejjebb adhatnának,az maradjon meg a professionalis vga-nak. Rengeteg tranzisztort lehetne a 3d gyorsításra átcsoportosítani.

Terror: Ezen borult ki nálam is a bili...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
22. siriq Meteo...
2015.07.01. 10:54
https://developer.nvidia.com/virtual-reality-development?mkt_tok=3RkMMJWWfF9wsRoluK7BZKXonjHpfsX96uwoW6K3hYkz2EFye%2BLIHETpodcMSMRrN6%2BTFAwTG5toziV8R7HAKs1v3NsQXBXgHi%2F6k7Xsbp9HcLpn9cU8p%2FE%3D
http://fortune.com/2015/06/22/nvidia-vr-graphics-card/?mkt_tok=3RkMMJWWfF9wsRoluK7BZKXonjHpfsX96uwoW6K3hYkz2EFye%2BLIHETpodcMSMRrN6%2BTFAwTG5toziV8R7HAKs1v3NsQXBXgHi%2F6k7Xsbp9HcLpn9cU8p%2FE%3D Meg az Oculus is pozitivan nyilatkozott a SDK utan.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
21. Fzoltan
2015.07.01. 10:57
" PC-s grafikus vezérlők az említett szinteket támogathatják annak megfelelően, hogy az adott architektúra mire képes. A fejlesztőktől megtudtuk, hogy jelenleg a TIER_1-et és a TIER_3-at támogatják a mai, DirectX 12-es eszközillesztővel rendelkező termékek. Tulajdonképpen most még egyszerű a helyzet, mivel az AMD GCN architektúrája képes a TIER_3 szint kezelésére, míg az összes többi opció, ideértve az Intel Gen7.5 és Gen8, illetve az NVIDIA Fermi, Kepler és Maxwell architektúrát, a TIER_1 szintnek megfelelő tudást kínál."

Puszi.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
20. tibaimp
2015.07.01. 11:29
Az a gond ezzel, hogy 3-5 évig a konkurencia sem fog aludni, 3-5 év a nagyon sok pont egy ilyen pörgő piacon.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
19. jedi rini
2015.07.01. 11:48
"Nagyon gyorsan elfelejtik a 2-3 éves hardverek támogatását. Javítás csak nagy ritkán érkezik és így azok nem tudnak profitálni a javításokból. Ezzel szemben a konkurencia egészen a 4-es sorozatig visszatámogat jelenleg minden driverben. Márpedig azok nem mai gyerekek. "

Ezt mond azoknak a GTX780 tulajoknak, akiknek a egyes újabb játékokban a kisöcsi GTX960-as felülről integet !
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
18. Terror Fzolt...
2015.07.01. 11:50
Olyat nem lehetne, hogy az elmebeteg Abu marhaságait nem importáljátok a Prohardverről? Köszi.

[LINK]

Puszi.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. Fzoltan Terro...
2015.07.01. 12:19
Akkor légyszíves olvass tovább is, még mielőtt egy szakmailag elismert írót hülyének nevezel, köszi, puszi.
(Egyébként meg mitől nagyobb tekintély egy Hilbert Hagedoorn, mint egy Abu? )

"The issue has been further confused by claims that Maxwell is the only GPU on the market to support “full” DirectX 12. While it’s true that Maxwell is the only GPU that supports DirectX 12_1, AMD is the only company offering full Tier 3 resource binding and asynchronous shaders for simultaneous graphics and compute. That doesn’t mean AMD or Nvidia is lying — it means that certain features and capabilities of various cards are imperfectly captured by feature levels and that calling one GPU or another “full” DX12 misses this distinction. Intel, for example, offers ROV at the 11_1 feature level — something neither AMD nor Nvidia can match."
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. Terror Fzolt...
2015.07.01. 12:32
Attól, hogy a Guru3D megnevezte a forrását a szerencsétlen Abuval ellentétben.. A cikket továbbolvastam, szöges ellentétben áll a beidézett ostobaságokkal.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. atti2010 Terro...
2015.07.01. 12:39
Csak nem féltékenyek vagyunk Abura hogy tud is valamit nem csak teleszemeteli az AMD-s híreket.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. Fzoltan Terro...
2015.07.01. 12:42
http://www.extremetech.com/extreme/207598-demystifying-directx-12-support-what-amd-intel-and-nvidia-do-and-dont-deliver
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. Asagrim
2015.07.01. 12:52
Kezdem unni ezt az állandó Prohardver kibeszélő show-t ...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. 5hR3kY Asagr...
2015.07.01. 13:42
Ezt az aktuális libastuff klónnak mond aki a DX12 flamet indította.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. CyberPunk6... 5hR3k...
2015.07.01. 13:50
Szerintem az eredeti
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. Terror Fzolt...
2015.07.01. 14:20
Remek, akkor te is találtál még egy cikket, amely ellentmond a hazai kamukirálynak.

Már csak az nem világos, hogy konkrétan melyik kártya tud 12_3-at, mert ahogy elnézem, egyik sem.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. bp123
2015.07.01. 14:49
Nincs feature level 12_3. A fury (+minden ami gcn 1.1 és 1.2) tudja a 12_0-t, az nv 9xx (2gen maxwell) meg a 12_1-et.

Akit esetleg részletesen érdekel a különbség: az amd a resource binding tier3-at tudja, az nv meg a resource binding tier2, conservative rasterization tier1, rasterizer ordered views (rov-nak nincsenek szintjei).
Tehát van 1 képesség amiben az amd jobb (némi munka és kis fps áldozat árán az nv kártyákon is megoldható), és van 2 dolog ami az amd gpukon nincs, így sokkal rosszabbul megodható (soksok programozás+nagyot eső fps).

Amiért mégsem érdekes az egész: mire lesznek programok (nem benchmarkok, meg játéknak álcázott pr anyagok) amik kihasználnák ezeket az nv már a pascal-t fogja gyártani, az amd meg rotációs kapát.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. Lala333 bp123
2015.07.01. 15:15
Async. shadinget meg az AMD tud. Az is elég meghatározó lesz teljesítmény szempontból.
Valamint a Typed UAV AMD esetében tier 2, Nvidia meg tier 1.

Jelenleg nincs olyan GPU ami teljes mértékben kihasználná a DX12 adottságait. Oda-vissza van hiányosság.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. Fzoltan Terro...
2015.07.01. 15:16
Előbb még komplett hülyeség volt, most már egyből egyetértesz vele.
Ez igen.
Te vagy a következetesség mintapéldánya.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. Terror Fzolt...
2015.07.01. 15:41
- egyetértek a Guru3D-vel és Extremetech-hel, mert forrással alátámasztva ismertetik a specifikációkat
- nem értek egyet a ph-s kamukirály ismeretlen forrásból származó információjával, mely szerint a GCN magasabb tiert tudna, mint a Maxwell, főleg hogy a termékpaletta fele első generációs

És legfőképpen:

- nem értek egyet a feature level 12_3-as hülyeségeddel

Igen, következetes vagyok. Te meg azt se tudod, miről beszélsz.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2015.07.01. 16:03
async shadinget is nv tud jobban
amd: 1graphics+8compute vagy 8compute queue
nvidia: 1graphics+31compute vagy 32compute queue
[LINK]

typed uav-nek nincsenek szintjei a microsoft dokumentációja szerint:
Typed UAV
itt van pl a crast, aminél le van írva a 3 szint:
Conservative Rasterization Tier1-3
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. Lala333 bp123
2015.07.01. 16:11
Ha a kommenteket átböngészed, rájössz, hogy az a táblázat hibás. De ez már másutt ki lett tárgyalva.
A helyes ez:
AMD GCN 1.2 (285) 1 Graphics + 8 ACEs = 9 devices = 64+ Compute (64+ queues)
AMD GCN 1.1 (290 Series) 1 Graphics + 8 ACEs = 9 devices = 64+ Compute (64+ queues)
AMD GCN 1.1 (260 Series) 1 Graphics + 2 ACEs = 3 device = 16+ Compute (16+ queues)
AMD GCN 1.0+ (Kabini) 1 Graphics + 4 ACEs = 5 device = 8+ Compute (8+ queues)
AMD GCN 1.0 (7000/200 Series) 1 Graphics + 2 ACEs = 3 device = 4 Compute+ (4+ queues)*
NVIDIA Maxwell 2 (900 Series) 1 Graphics + 1 Compute = 1 device = 32 Compute (32 queues)
NVIDIA Maxwell 1 (750 Series) 1 Graphics = 1 device = 1 Compute (32 queues)
NVIDIA Kepler GK110 (780/Titan) 1 Graphics = 1 device = 1 Compute (32 queues)

De ha megnézed az AMD saját diáját, akkor az is az én táblázatomat igazolja.



Furcsa lenne, ha az a tulajdonság, amit az AMD nyomat sok helyen, NV-n futna jobban.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2015.07.01. 16:18
Jogos, ott a pont.
Én csak a sima compute módot használom max 4 sorral, így nekem nem tűnt fel a hiba.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2015.07.01. 22:35
Arra a csavora nem lehetunk feltekenyek mert keson hozza le a tenyeket, azt is at szabva. Amugy Maxwell 2 Tier 2 A tobbirol nem is beszelve mi van jelenleg, hogyan alakulnak a kepessegek.

Egyebkent nem fogom leirni melyik hw mit tud mert itt aztan reggeltol estig lehetne magyarazni akkor sem ertene meg a userek tobbsege. Egyszeruen felesleges ebbe belemennem.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. BReal bp123
2015.07.02. 14:37
Azt hittem sajtot fog gyártani.
bp123 #67: Akkor már csak az a kérdés, hogy ha a DX12 támogatottságban is az NV jobb, akkor a DX12 szintetikus tesztben miért hoz jobb eredményeket az AMD.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!