iPon Hírek

Az Apple lett a legértékesebb technológiai vállalat

Dátum | 2010. 05. 27.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | IT VILÁG

Az Associated Press információi szerint napjainkban az Apple számít a legértékesebb technológiai vállalatnak az egész világon, már ami a részvényárfolyamot és a kibocsátott részvények darabszámát illeti. A szerdai nap folyamán az Apple részvényei 244,11 dolláros árfolyamon zárták a kereskedési napot, így a vállalat részvénycsomagja 222 milliárd dollárt ért. A Microsoft részvényei ezzel szemben 4,1%-ot veszítettek értékükből, így azok darabonként 25,01 dollárt, míg összesen 219 milliárd dollárt értek a szerdai tőzsde zárás pillanatában.

A hírforrások szerint az Amerikai Egyesült Államok területén csak egy vállalat van, amely értékesebb az Apple-nél, és ez nem más, mint az olaj- és gázpiacon tevékenykedő Exxon Mobile. Az Apple által elért eredmény igen fontos, ugyanis régen állt már ennyire jól a cég. A 1997-ben konkrétan majdnem csődbe ment a vállalat, akkoriban vette kézbe ismét a cég irányítását Steve Jobs. Ebben az időszakban a vállalat a Microsoft-tól kapott 190 millió dolláros nagyságrendű kölcsönnel tudott kimászni a gödörből.


Annak ellenére, hogy értékét tekintve az Apple világelső a technológiai vállalatok között, még mindig messze van a Microsofttól, már ami az árbevételt illeti. Az elmúlt negyedév folyamán a Microsoft 14,5 milliárd dolláros, az Apple pedig „csak” 13,5 milliárd dolláros teljes árbevételre tett szert. Ha a helyzetet éves szinten vizsgáljuk, még nagyobb a szakadék: az Apple teljes árbevétele 2009 folyamán 42,9 milliárd dollár volt, míg a Microsofté 58,4 milliárd dollárra rúgott.

Érdekesség, hogy a Microsoft legfőbb bevételi forrásai az operációs rendszerek és a különböző szoftverek, ezzel szemben az Apple a szoftvereken kívül asztali- érs hordozható számítógépeket, valamint szórakoztatóelektronikai készülékeket is forgalmaz. A sikerhez nagyban hozzájárultak a népszerű iPhone és iPod készülékek is, amelyek éves szinten nagyon jól fogynak.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

16. axe
2010.05.27. 17:05
"Microsoft-tól kapott 190 millió dolláros nagyságrendű kölcsönnel tudott kimászni a gödörből" hát ez sokmindent elárul.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. mazsi1911
2010.05.27. 17:09
igen sokmindent, csak azt nem irjak sehol hogy az egesz windowst bill gates lopta.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. Sycra
2010.05.27. 17:31
Nekem az Apple telefonba jön be csak. PC be maradok Windows-os.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. Stormrage
2010.05.27. 17:32
lopta, vagy csak egyszerűen megvette? nagy különbség, ahogy az apple sem a nulláról kezdte, hanem masszívan másolta a unixot.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. Stormrage
2010.05.27. 17:34
mármint ezzel arra akartam kilyukadni, hogy lehet ujjal mutogatni, mindkét fél ellen legalább annyi fika felhozható mint a másik ellen.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. SirAlo
2010.05.27. 17:41
Ez nagyon erdekes, innen latszik hogy hanyan hasznalnak eredetin windowst :-D
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. Benes
2010.05.27. 17:52
ezek az egymásra mutogatások baromságok, ha az egyik nem lenne a másik se, ezek mondhatni szimbiózisban élnek, ha 1ikük is monopol helyzetben lenne/lett volna nem látnánk/láthattunk volna ekkora fejlődést. A "lopás" tehát kölcsönös, de ez bárhol máshol is megfigyelhető(talán kissé extrém példa, de a Forma-1-es csapatoknál is ez figyelhető meg, feltételezik egymást, ha 1 gyártó szállítaná az összes csapatnak a kasztnit+motort nem látnánk leleményes és érdekes megoldásokat. Itt is megfigyelhető a "lopás", de ez - kicsit erősen állítva - erről szól)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. pckpa
2010.05.27. 17:57
Ezt a kölcsönt nem is tudtam. Mondjuk akkor nem értem miért ilyen az apple stratégiája. Vannak azok a reklámok, amikben PC (windows) egy dagi fickó, az apple meg egy fiatal srác és mindegyikben a PC-vel beszélget, utalva rá hogy ő mennyivel jobb.

Érdekes lenne ha jönne a Google rendszer és szétcsapna a piacon
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. noherczeg
2010.05.27. 18:56
Valahogy akkor sem tudok szimpatizálni egy olyan céggel, akik gyökérnek nézik a felhasználókat ;<

/jöhetnek a kövek/
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. Heroes27 noher...
2010.05.27. 18:59
Ebben van igazság. Az Apple az ITuns-al és az AppStorral keres hatalmasat. Steve nagyon kitalálta. Nem elég, hogy megveszed a készüléket, még azért is fizetsz, hogy zenét játékot töltsél le. Amerikában ezzel nagyon kaszálnak.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. RyanPT
2010.05.27. 19:12
Heroes27:
Először nézd meg ezt a grafikont és utána mondj ilyeneket:
http://appleblog.blog.hu/2010/02/01/az_iphone_a_legfontosabb_az_apple_nek
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. langward
2010.05.27. 20:31
Az Intel Corporation nem amerikai cég? Vagy ha még egy oriás akkor a Cisco?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. mazsi1911
2010.05.27. 22:41
persze, lehet mutogatni de en meg csak ossze sem hasonlitanam a ket vallalatot. szamomra a minoseg a fontos, es az apple ebben tokeletes barmilyen "kiadasat" nezzuk is meg.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. Stormrage
2010.05.27. 23:13
azért a macbook prok i7-es cpu-val massszívan túlmelegednek... nesze neked tökéletes minőség, 110°C-nél lekapcsolt
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. tibaimp
2010.05.30. 16:57
langward: úgy van én még az IBM-et is ide sorolnám keményen, mert egy korábbi itteni cikkben azt írták, hogy az IBM negyedéves árbevétele több mint 20 milliárd dollár(nem emlékszem pontosan), akkor most mi van?
Az Intelé meg 10-14 milliárd volt ha jól emlékszem és ezek is amcsi cégek
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. arkman
2010.05.30. 18:04
Nem a windowst kell megírni száz meg száz hardverre. Ezért vannak a driverek. (Amit nem a microsoft csinál) Tehát ha fagy, biztonsági hibák vannak benne, az nem lehet arra fogni, hogy sok hardveren működik. (persze feltéve, hogy az adott hiba nem driverből jön, mivel akkor értelemszerűen a gyártója a hibás)
PS: Szerintem, ha az apple egy ilyen "minden gépen megy" oprendszert csinálna, akkor a partnereitől jobban megkövetelné a minőséget, mint a microsoft. (aki piacvezetőként, nem hiszem, hogy ne tudna nyomást gyakorolni a gyártókra) Néhány driver olyan rossz, hogy nem hogy WHQL-t (ami elvileg azt mutatja, hogy microsoft által ellenőrzött minőség) nem érdemelne, hanem valami nagyon kegyetlen halálnemet kellene követelni ellenük
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!