iPon Hírek

Az ASUS bepereli a rivális alaplapgyártókat?

Dátum | 2014. 09. 18.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | FŐ EGYSÉG

Nemrégiben, mikor bemutattuk az ASUS X99-es alaplapkínálatát, említést tettünk a vállalat meglehetősen érdekes, tuingosokat segítő megoldásáról, az OC Socketről. A megoldás lényege, hogy az LGA-2011-3-as processzorfoglalatot a gyártó néhány extra érintkezővel látta el, amelyek segítenek a stabilitás növelésében, amennyiben extrém tuningra kerül sor.
Az extra érintkezők stabilabb feszültséget, magasabb DDR4-es memória-órajelet és alacsonyabb késleltetéseket eredményeznek, ha extrém tuningra kerül sor – például folyékony nitrogénnel zajló rekorddöntésre –, legalábbis a marketinganyag ezt állítja róluk. Úgy tűnik, az OC Socket egy szabadalmaztatott eljárás, amit az ASUS házon belül fejlesztett ki, ennek ellenére a rivális alaplapgyártók is alkalmazzák.
Fotó: rog.asus.com
A DigiTimes szerint az ASUS nem nézi jó szemmel a szabadalomsértést. További érdekesség, hogy a szabadalmat a jelek szerint az alkatrészgyártó lánc tagjai szivárogtatták ki – így nyílt lehetősége a többi nagy alaplapgyártónak az újítás alkalmazására. Az ASUS a fentiek miatt éppen azt fontolgatja, indítson-e pert a szabadalmát jogtalanul alkalmazó riválisok, azaz az ASRock, az MSI és a Gigabyte ellen. Reméljük, hamarosan hivatalos sajtóközleményt is kiad a témában a gyártó.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

33. Riddick77
2014.09.18. 15:13
Nagyon ráérnek,hogy az az Intel által meghatározott foglalat lábszámait tuningolják,és még perelnek is érte.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
32. SuhiTomi
2014.09.18. 15:34
Ezt annyira nem vágom. A procin van x kivezetés és csak az ASUS használhatja az összeset, a többiek nem?

Szerk.:
Szóval van a procinak 2011 db kivezetése és egy hagyományos alaplapon van kb. 1950 db az ASUS OC-n pedig 2011? Akkor van kb 60 láb, aminek csak a tuning miatt van szerepe?
Valaki témában jártas remélem fel tud homályosítani.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
31. mikej95
2014.09.18. 15:46
ASUS ASRock per, na azt megnézem. Nem semmi hogy csak úgy kiszivárogtatták, nem csak simán plusz tűkről van szó, hanem BIOS bűvölés is kell az ilyenhez.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
30. tarkatehen
2014.09.18. 15:57
Szerintem BIOS nem feltétlen kell. Itt inkább arról van szó, hogy extra tápellátás van azokon a lábakon keresztül, így kevésbé melegszik maga a socket és ezért lehet jobban tuningolni a procit.

Szerk: most olvastam kicsit utána, és az Asus socket több pin-t tartalmaz, nem 2011-et. És pont arról van szó, hogy az extra pin-eken plusz tápellátás van, így alacsonyabb feszültségen is lehet tuningolni a procit, illetve sokkal magasabb feszültséget lehet beállítani mint a sima socket esetén.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
29. Kajafun
2014.09.18. 16:06
Ezután én is mindenkit beperlek aki jobb kézzel meri kitörölni!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
28. codex
2014.09.18. 16:09
Be is kell. Mindenkit be kell perelni. Én is beperlek mindenkit, addig is rólam szólnak a hírek, és mindenki megtudja mit is találtam ki, amitől én vagyok a legjobb, a többi meg csak másol. Ilyen pl. hogy ALT+TAB-al váltogatom az ablakokat.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
27. Philo
2014.09.18. 16:24
Jól teszik!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
26. _DiEGO_ tarka...
2014.09.18. 16:59
És pont arról van szó, hogy az extra pin-eken plusz tápellátás van, így alacsonyabb feszültségen is lehet tuningolni a procit, illetve sokkal magasabb feszültséget lehet beállítani mint a sima socket esetén.

Nemnem , nem a feszültség miatt kell , hanem minél több áramerősség tudjon átadódni ... ami pedig többlet fogyasztást eredményez . Nem mindegy hogy pl.: 1,2V és 2A , vagy 1,1V és 4A ) csak egy példa ! Az áramerősség a mérvadó .


Ellenben ha a processzor adott , akkor nehogy már egy szaros asus jogot formáljon arra , hogy csakis ő teheti meg azt , hogy a lehetőséget kiaknázza , fujj , rühes banda.

Melyik alaplap gyártó csinálta először a Core Unlock technikát ?? És verte magát , hogy a többi miért utánozza le ?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
25. tarkatehen _DiEG...
2014.09.18. 17:40
Igen, rosszul fogalmaztam, jogos.

Viszont ha azt nézed, ők ezt észrevették, kifejlesztették a socketet, levédették. Övék a szabadalom, ha valaki használni akarja akkor fizessen érte, mivel ők öltek bele x időt és pénzt.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
24. Trifal _DiEG...
2014.09.18. 17:55
Ezt hívják szabadalomnak.. Ha valaki fejleszt valamit, jogot formálhat arra, hogy csak ő árusíthassa az ötletét.. ha minden ötlet szabadon másolható lenne, nem érné meg fejleszteni senkinek, mert a fejlesztésbe ölt pénzeket se tudnák visszatermelni, főleg nem a másolókhoz képest, akik készen átvesznek egy technológiát és megvalósítják aprópénzből.. Ha pedig senki nem fejlesztene, mert nem éri meg, nem lenne fejlődés.. alap vállalati gazdaságtan..
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
23. asdsa SuhiT...
2014.09.18. 18:00
Van redundancia rendesen a foglalatban, pl. kitörik két-három láb, szerencsés esetben probléma nélkül fog működni, mert mondjuk kitört egy tápellátó láb a százból.

Amúgy ebből most az az OC, hogy Vdroop, vagy hogy a sima x99 nem bírja az 1,8+Voltot?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
22. eriol
2014.09.18. 18:28
Szóval a CPU alján ezek szerint több érintkező van, mint a referencia foglalatban tüske. A CPU -t úgy tervezték, hogy ezeken az érintkezőkön is tudjon felvenni feszültséget, ha valaki alárakja. Tudatosan. Ez gondolom bármelyik alaplapgyártónak nyilvánvaló és ismert tény. És gondolom a CPU -ra is azért rakták rá eleve, hogy bárki használja. De erre az Asus meg azt csinálja, hogy mivel a ref. foglalat leírása nem tesz említést ezekről a plusz tüskékről, gyorsan bevédeti egy olyan verzióját, ami tesz. Innentől csak ő használhatja a CPU ezen érintkezőit. Jól értem, hogy ekkora *****ok Asusék?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
21. tarkatehen eriol
2014.09.18. 18:39
Hidd el, hogy azt ezt más gyártó veszi észre először, és kifejleszti a socketet hozzá, akkor az is levédeti a szabadalmat és ugyanúgy nem engedi másnak ingyen használni. Erről szól a szabadalom, mint ahogy Trifal is írta lejjebb. Volt már erre példa nem 1x, telefongyártók: Apple-Samsung perek, Samsung-HTC perek, Apple-HTC perek és még sorolhatnám.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
20. csabi02
2014.09.18. 19:40
Az intel helyében én meg beperelném az alaplap gyártókat,mert csesztek kiaknázni az általuk gyártott lga2011-es processzorokban rejlő összes tartalékot a pinek elspórolásával,ami a teljesítmény/fogyasztás orientált környezetben és tesztekben, befolyásolhatta a végeredményt... hehe
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
19. Fzoltan
2014.09.18. 20:52
Az egész szabadalmi rendszer egy nagy darab hígfos.
Nem lehet igazságot tenni.

Az Apple levédeti a tégla formát, miközben a kínaiak meg azt mondják, hogy a papírt is ők találták föl, mégis mindenki használja, hát ezért használnak ők is mindent.

Na, hol az igazság?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
18. tarkatehen Fzolt...
2014.09.18. 21:29
Vannak esetek amikor nagyon egyszerű eldönteni, hogy hol az igazság. Itt például annak van igaza, aki először bejegyeztette a szóban forgó socketet. Ha az Asus volt aki ezt megtette, akkor neki van igaza.
Itt nem arról van szó, hogy a socket amit más gyártó is használ négyszögletes, és az Asus gyártott először olyan alakú socketet
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. cNobody eriol
2014.09.18. 21:54
Nem arról van szó hogy csak az asus használhatja, hanem arról hogy az asus fejlesztette ki majd védette le, és ha más is használni akarja akkor fizetnie kell az asus fele, csakhogy senki nem fizetett neki semmit.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. tarkatehen cNobo...
2014.09.18. 22:01
Pontosan, minden minden más szabadalom esetén.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. Fzoltan tarka...
2014.09.18. 22:09
Szerintem nincs igazad.
Ez az az eset, amikor az Intel ajánlásának megfelelően mindenki 3/4-ig tölti a vödörben a vizet, majd jön egy úriember, aki teli tölti. Naná, hogy a többiek is elkezdik telitölteni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. Fzoltan cNobo...
2014.09.18. 22:10
Nem igaz. Csak az ASUS használhatja. Ezt úgy szokták feloldani, hogy másnak is odaadja az ASUS a jogokat (ha akarja), általában pénzért cserébe.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. tarkatehen Fzolt...
2014.09.18. 22:12
Igen, de ha az úriember először megcsinálja ezt, és az neki pénzbe illetve időbe telik, és levédeti akkor a többi csak akkor töltheti teli ha fizet érte. Ha csak otthon töltögetné a vödröt és az nem jelent neki plusz bevételt, akkor hajrá, de ha neki plusz bevétele származik abból, amire az első úriember jött rá, akkor fizessen érte az első úriembernek egy bizonyos százalékot, mert ő jött rá. Ha már így leegyszerűstjük a dolgot.

@22: erről szól minden szabadalom, mint ahogy korábban is leírták mások is előttem. Aki elsőnek kitalál valamit és bejegyezteti akkor az az övé. Ha más használja, akkor fizet érte, megveszi a jogot arra, hogy ő is használhassa. Ha nem fizet és úgy használja, akkor meg be lehet érte perelni. Ez így működik minden szabadalom esetén.

Idézet: "A szabadalom a találmányok, eljárásosok jogi oltalmát biztosítja. A szabadalom tulajdonosának kizárólagos joga van a találmány szerinti megoldás hasznosítására. A szabadalomnak területi és időbeni korlátja van, az oltalom a szabadalmi bejelentés napjától számítva legfeljebb 20 évig lehet érvényes. A szabadalom levédése lehetséges Magyarországra, országonként, illetve nemzetközi rendszerekben.

Mi az, amit szabadalommal lehet védeni?
Találmány, Technológia, Gyártási mód."
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. Fzoltan tarka...
2014.09.18. 22:54
Ez elég szögletes nézet.

Az Apple is ugyanezt csinálja. Levédet egy tök egyértlemű dolgot (mint hogy itt is vannak szabad pinek), aztán azt mondja, hogy pénzt és energiát ölt egy tök triviális dologba.

Számomra ez az egész szabadalmi téma nevetséges.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. eriol cNobo...
2014.09.18. 23:44
Ez egyértelmű, de azért köszi.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. eriol tarka...
2014.09.18. 23:53
Az Intel gondolom nem véletlenül gyártott olyan CPU -t, amin több érintkező van. Az Asusnak nem kellett semmit kifejlesztenie, fogták és legyártatták a kibővített socketet a CPU refdoksik alapján. Azért lett a procira rakva a érintkező, hogy a gyártóknak legyen ilyen lehetősége. Most jön egy ilyen majom cég, és kihasználva egy jogi kiskaput megszerzi a jogot, hogy csak ő gyárthasson olyan socketet, ami kihasználja az eleve, szándékosan kialakított érintkezőket. Megteheti? Sajnos meg. Szánalmas és aljas trükk? Igen.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. tarkatehen eriol
2014.09.19. 00:08
Ez nem ilyen egyszerű, de mindegy. Ez a véleményed, én nem fogom megpróbálni megváltoztatni. Mindenkinek joga van a saját véleményéhez.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. _DiEGO_
2014.09.19. 00:16
Na most komolyan . Ha akármelyikőtök a CPU gyártó és egyik lapgyártó kiváltságot akar magának a többivel szemben ,mert valamit kiatalált és úgy gondolja , hogy csakis az ő alaplapjába mehetnek a procik netán stabilabban , mit tennétek ?
Én tuti , hogy nem adnák procit annak az egynek ... mert nem a többséget zárom ki . Azért majd intel reakcióját is várom mit lép ASUS nyavajgására. Szerintem Intel sem akar egy kiváltságost sem ... neki az az érdeke , minél több CPU -ja fogyjon.
Ez azért nem egy találmány amit lekellene védetni , sőt az ilyet eleve nem is engedném. Egy adott termékhez csináltak egy kis átalakítást . A CPU adott ...

eriol +1

Nem tudnak igazán mit alkotni , így megpróbálnak szemétkedni . Akkor is ASRock ASUS szeretné lenyomni , de eléggé , ellenben nemigazán megyen ...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. bp123
2014.09.19. 02:44
Az LGA2011 foglalatnak több mint 800 táplába van, ha a plusz lábak (szemre vagy 40db lehet talán) is tápot vinnének az 5% plusz csak. Inkább arról lehet szó hogy ezeken a lábakon keresztül lehet programozni a procira integrált feszszabályzót, így az OCsocketes alaplap rá tudja venni a procit hogy kajáljon még vagy 100 wattal többet. Hogy ettől tudni fog párszáz Mhz-el többet? Talán, de hogy combos hűtés kell rá az biztos.

Az első kép zseniális, eladják a specifikáción kívüli működést mint feature. Terhelésen 97mV droop normális, az inteles doksiban az alaplapi szabályzó kimeneti ellenállásának 1,05 mOhm van előírva (55 oldal).

 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. Csimbee
2014.09.19. 13:53
Amerikában anno az emberi DNS egy részét is levédették, és azon védett szakaszon tilos volt kísérletezni a jogok megvétele nélkül. Röhej, nem?

(szerencsére azóta ezt szabadalmat már levették, mert rájöttek, hogy hülyeség. ha valakit érdekel, amúgy a mellrák kialakulásáért felelős egyik gént tartalmazta az adott szakasz)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. I.Jozsef83
2014.09.19. 14:45
Azta már megint nagy az isten állatkertje ... legközelebb egy plusz tápcsatit forrasszon rá és védesse le

MSI meg meg csinálja meg foglalatot hófehérre és egyik sarkát reszelje meg , plusz írja rá extreme tuning - és védesse le ... és onnantól fehér foglalatot csakis az engedéllyel rendelkezők rakhatnak alaplapjaikra . ASUS már nem tud igazán érdemit lépni - tényleg az lehet a legnagyobb problem.
Nemzetközi SZABVÁNY ... akárhol veszek meg valamit , azzal kompatibilisnek kell hogy maradjon ... nem alkothat önkényes jogot . Ez nem az a kategória
Egyre ellenszenvesebben ténykedik asuska is , mi lesz a következő "újítás"a ? majd a ramoknak ad több tápellátást ?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. AusWolf
2014.09.20. 12:46
Már a megjelenésekor sem értettem ezt az OC Socket dolgot. A procin van adott számú érintkező. Az alaplapon van adott számú láb. Mit lehet ezen variálni? Ha pedig a szabványos alaplapok alapból nem használják a proci összes érintkezőjét, akkor miért ne gyárthatna akárki olyan deszkát, ami igen?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. user12
2014.09.20. 14:17
Elolvastam Wikipédián hogy pontosan mi a szabadalom. Szerintem bármelyik egyszerű ember hányingert kap tőle. Még a hülye is látja, hogy egész a pénzről szól. Ezenkívül szerintem értelmetlen hülyeség az egész, mivel NEM a közjót biztosítja. Szerintem káros a társadalmi fejlődésre. Az ilyeneket is bankárok, ügyvédek, nyerészkedő szemét emberek találták ki. Akkor inkább GPL meg GNU.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2014.09.21. 17:48
Ja és mondjuk 10 év alatt kifejlesztenek és letesztelnek egy gyógyszert, piacra dobják. Másnapra ugyanazt kiadja egy másik gyártó saját néven, csak neki nem kell többmillió Dolláros fejlesztési költséget megtéríteni, így féláron tudja ugyanazt adni. Ez aztán ösztönzi a fejlesztést...
Vannak ostoba dolgok a világban, de általában semmi sincsen véletlenül.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. RaimiHS
2014.09.22. 07:35
Szerintem az ASUS elmehet nyugodtan oda és vissza se jöjjön
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!