iPon Hírek

Az EA új tervei

Dátum | 2013. 04. 01.
Szerző | Morte
Csoport | JÁTÉK

A Sim City-vel kapcsolatos botrányok után az EA úgy döntött, hogy inkább a kiegészítők szempontjából eddig méltánytalanul elhanyagolt The Simset fogja tovább erősíteni. A játék legújabb kiegészítőjében a The Sims: The Sims-ben az lesz a feladatunk, hogy avatarunkat leültessük gépe elé, és rávegyük, hogy játsszon a The Sims című játékkal, ill. kiegészítőket vásároljon hozzá. A tervek szerint az új kiegészítőhöz hamarosan egy még szenzációsabb kiegészítő kiegészítő is megjelenik majd, a The Sims: The Sims: The Sims, amelyben az általunk alakított figura által játszott karakter maga is játszhat a The Sims-szel. Ezt a kiegészítőt még 52 újabb fogja követni az év folyamán, de nem kell megijednünk, a tervek szerint szezonbérletet is vásárolhatunk majd, amely négy kiegészítő letöltésére jogosít fel, melyek segítségével karaktereink szezonbérletet vásárolhatnak, amely négy kiegészítő kiegészítő letöltésére jogosítja fel őket, melyekkel karaktereik karakterei négy kiegészítőt vásárolhatnak és tölthetnek le. A kiadó a megjelenés napjára is tervez egy DLC-t, amely a mikrotranzakciókat fogja bevezetni a játékba, ezek segítségével szimjeink teljesen önállóan is vásárolhatnak virtuális tárgyakat saját karaktereiknek. Amennyiben karakterünk saját karaktereinek is megvásárolja ezt a DLC-t, azok is tudnak majd önállóan vásárolni.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

23. Norbert09
2013.04.01. 17:16
Ez nagy volt...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
22. Asagrim
2013.04.01. 17:26
"A játék legújabb kiegészítőjében a The Sims: The Sims-ben az lesz a feladatunk, hogy avatarunkat leültessük gépe elé, és rávegyük, hogy játsszon a The Sims című játékkal, ill. kiegészítőket vásároljon hozzá."

Ez a poén már el lett lőve a World of World of Warcraft-tal 5 éve.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
21. twollah
2013.04.01. 17:37
Jaj de jo.

 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
20. Morte
2013.04.01. 17:42
Asagrim: az lehet, de én már hamarabb kitaláltam.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
19. ByrDer
2013.04.01. 17:47
Az EA gyakorlatából kiindulva annyira nem valóságtól elrugaszkodott gondolat.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
18. meszes
2013.04.01. 17:50
Reménykedtem abban, hogy bejelentik, hogy bedobják a törölközőt..
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. patrik2991
2013.04.01. 17:51
Már van a Simsben mikrotranzakció (store ugyebáre), ha az nem lenne, még meg is venném, de ez már akkora lehúzás, hogy akkor már inkább Reloadedéknek meg a többieknek küldeném el a pénzt.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. vargavince
2013.04.01. 18:24
Trollolo...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. tibaimp
2013.04.01. 19:42
"Ezt a kiegészítőt még 52 újabb fogja követni az év folyamán, de nem kell megijednünk, a tervek szerint szezonbérletet is vásárolhatunk majd, amely négy kiegészítő letöltésére jogosít fel, melyek segítségével karaktereink szezonbérletet vásárolhatnak, amely négy kiegészítő kiegészítő letöltésére jogosítja fel őket, melyekkel karaktereik karakterei négy kiegészítőt vásárolhatnak és tölthetnek le." ... ez már beteg...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. uristen
2013.04.01. 20:11
Aki ezt kitalalta, annak biztosan mara esik a szuletesnapja...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. arin
2013.04.01. 20:12
"Az EA új tervei" - azt hittem ez lesz magában a poén.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. mikej95
2013.04.01. 20:29
Csak nehogy igazatok legyen. Ezt a lapot elteszem emlékben, hogy helyileg is elérhető legyen számomra. Grat.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. Szecse
2013.04.01. 20:44
Én teljsen komolyan olvastam végig, kerestem ebben az ötletben az értelmet.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. czibu
2013.04.01. 22:13
Ha most a Simcity botrány, akkor félreteszik? vagy le van szarva?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. Gpety
2013.04.01. 22:21
Gyenge tréfa.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. LechooEdy
2013.04.01. 22:32
A Nem is annyira tréfa az egészben, hogy simán megcsinálná az EA, meg a sok idióta DLC.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. Gyurkov
2013.04.01. 22:45
Ma még viccnek szántátok, holnap pedig valósággá válik, EA mindenre képes...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. vivanto
2013.04.01. 22:49
Egy kicsit deja vu érzésem támadt, alacsony labda volt ez.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. sirgyula
2013.04.01. 23:06
simception
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. 0rigami
2013.04.02. 00:16
04. 01.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. Razak
2013.04.02. 07:30
És mi van, ha már mi is Simek vagyunk valójában?
Deja Vu-re is jó magyarázat lehet (gyorsmentés/gyorsbetöltés kombó)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. Shinjiii
2013.04.02. 08:03
Pedig én kinéztem volna belőlük...
Azt hittem már jön valami hír, mert rég hallottam a NFS-ről. : )
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Morte
2013.04.02. 14:43
Néha úgy elbambulok. Szerintem akkor nyomja meg a pause gombot a játékosom.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!