iPon Hírek

Az ember okosabbá teszi az állatokat?

Dátum | 2013. 08. 27.
Szerző | Jools
Csoport | EGYÉB

Az evolúciós biológusok már egy ideje foglalkoznak annak vizsgálatával, hogy az emberiség milyen hatással van más fajok fejlődésére. Az egészségügyi ellátással antibiotikum-rezisztens baktériumtörzsek kifejlődését segítjük elő, a halászat révén pedig a halak testméretére hatunk, hiszen a nagyobb testű példányokat fogjuk ki, gátló tényezőként hatva ezek szaporodására. A Minnesotai Egyetem kutatója, Emilie C. Snell-Rood szerint azonban ezeknél meglepőbb módokon is befolyásoljuk a minket körülvevő élővilág alakulását. Például átformáljuk az állatok élőhelyét, és ezzel nagyobb agyak kifejlődését segítjük elő. A kutató a Bell Természettudományi Múzeum koponyagyűjteményének vizsgálatára alapozza következtetéseit. A kutatása során tíz különböző faj elmúlt száz évben begyűjtött koponyáit vizsgálta, különféle méréseket végezve ezeken, és következtetéseket vonva le ezekből az egykori agyak pontos méretére. A projekt két érdekes eredményt is hozott. Két faj esetében (fehérlábú egér, közönséges rétipocok) is kimutatható volt, hogy a városokban, illetve azok környékén élő egyedek agya 6 százalékkal nagyobb, mint vidéki társaiké. Snell-Rood szerint ezen fajok képviselői a városi környezetben másfajta fejlődési vonalat kezdtek követni, mint alapvetően más eredeti élőhelyükön, és a változások egyikeként agyméretük is növekedésnek indult, mivel a nagyobb aggyal rendelkező egyedek nagyobb eséllyel érték meg a szaporodóképes kort.

A másik érdekesség, hogy két cickány-, illetve denevérfaj esetében hasonló agynövekedést figyeltek meg Minnesota falusi régióiban is. A kutató szerint erre azért kerülhetett sor, mert az ember ezeket a területeket is alapvetően átformálta, hiszen az egykor erdőkkel és rétekkel borított vidéken ma falvak, illetve megművelt földterületek találhatók. A megváltozott környezetben azon egyedek voltak képesek a túlélésre, amelyek társaiknál gyorsabban tanultak, így a generációváltások során a populáció átlagos agymérete növekedésnek indult. Több korábbi kutatás is igazolta, hogy adott testméret mellett a nagyobb agy magasabb szintű tanulási képességeket tesz lehetővé. Idén januárban jelent meg például az Uppsalai Egyetem kutatóinak tanulmánya, amelyben arról számolnak be, hogy szelektív pároztatás révén nagy agyméretű guppikat tenyésztettek ki, és hogy ezek jóval gyorsabban sajátították el az új ismereteket, mint a tenyésztési programban részt nem vevő, átlagos agyú társaik. A városokba beköltöző állatoknak új metódusokat kellett kidolgozniuk az élelem fellelésére és megszerzésére, és persze a vidéki környezet sem maradt ilyen szempontból érintetlen, magyarázza Snell-Rood. Az erdők kiirtása miatt a denevéreknek egyre nagyobb távolságokat kell megtenniük, hogy táplálékhoz jussanak, és egyre messzebbről kell hazatalálniuk, így számukra szintén haszonnal jár a nagyobb agyméret.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

7. tibaimp
2013.08.27. 19:30
Én, a főnökömet biztos hogy okosabbá teszem nap mint nap, mert a problémák 90%-át én oldom meg, ő meg learatja a babérokat... , de már nem sokáig
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. hmisi
2013.08.27. 19:35
És szép lassan eljő a majmok bolygója
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. Simba
2013.08.27. 19:40
Háborgó mélység jut eszembe hitőrtelen erről. Igaz ott ugye nem a természetes szelekció miatt történtek a dolgok.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. Szefmester
2013.08.27. 19:42
A táplálékszerzési módok mellett ott van a "laktatóbb" táplálkozás is. Több energiát tud fordítania szervezetük az agy energiával ellátására, és kevesebbet nélkülöznek, ami miatta szervezet úgy általában fejlettebb lesz.

Szerintem..
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. sosnuts
2013.08.28. 00:15
Én inkább ezt a képet szúrtam volna be
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. Supra
2013.08.28. 09:42
tibaimp:
De azt tudod ugye, hogy a főnök learatásának legtöbb módszere a BTK-ban tétel? :-)))
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. dj
2013.08.28. 11:40
Az állatokat okosabbá tesszük, magunkat meg butítjuk
Megalkotok egy új törvényt az - Értelem megmaradási törvényét. Egy zárt rendszerben, mondjuk a Föld nevű rendszerben, az értelem állandó. Ha egy faj átlagos értelme csökken pl. ember, akkor ugyan ekkora mértékben növekszik a Föld egy másik fajának az értelme. A többit apróság még kidolgozásra vár, de lehet, hogy ezt nem én fogom megcsinálni, hanem mondjuk egy éti csiga.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!