iPon Hírek

Az indiai diákok számára mindössze 21 dollár lesz az Aakash 2

Dátum | 2012. 11. 12.
Szerző | DemonDani
Csoport | MOBILTELEFON

A Datawind továbbra sem adta fel a világmegváltó terveit, olcsó táblagépe már a második generációnál jár, és továbbra is az a cél vele, hogy megreformálják az indiai oktatást. Az Aakash tábla neve már egyébként is egybeforrt az elérhetőséggel, így a vállalat jó úton halad, és az újdonsággal még jobb lehet a helyzet.

Az Aakash 2 minden téren komoly előrelépést jelent az elődjéhez képest, és ez már valóban kompromisszumoktól mentesen nyújtja azt, amit elvárnak tőle, vagyis kényelmesen kezelhető és megfelelően gyors lesz. Legalábbis az oktatáshoz szükséges anyagokkal biztosan nem lesz gondja, de még a HD filmekkel sem. A diákoknak szánt gépet az erre leginkább megfelelő pillanatban tették elérhetővé, ugyanis a rajtot az Indiai Nemzeti Oktatási Napon tartották.


Az eszköz előlapján egy kapacitív érzékelésű, 7 hüvelykes, 800 x 480 (WVGA) képpontos felbontású megjelenítőt találunk. Mellette a három kezelőszerv húzódik, amikre igazából nem is lenne már szükség, mivel az Android 4.0.3 Ice Cream Sandwich operációs rendszerrel nézünk szembe már gyárilag. Itt fedezhetjük fel a Aakash 2 egyetlen kameráját is, mely a videóhívások alkalmával lehet hasznunkra, a VGA felbontás miatt igazából fényképezésre nem alkalmas.

A háttérben egy 1 GHz-es órajelen üzemelő, Cortex-A8-as chip áll. Ennek a kilétét nem árulták el hivatalosan, de jó eséllyel egy Mali-400-as grafikus egységgel szerelt Allwinner A13-ról beszélhetünk. Mellé 512 MB rendszermemória és 4 gigabájtnyi tárhely csatlakozik, amit ha kevés lenne, egy microSD behelyezésével egyszerűen bővíthető. A 3000 mAh-s kapacitású telep a gyártó közlése szerint mindössze 4 órányi használatra elegendő. Adatkapcsolat terén be kell érnünk a Wi-Fi-vel, tehát jelen állás szerint Bluetooth sincs, pedig az jól jönne esetleg egy billentyűzettel kombinálva.

A bemutató igazi siker volt, ráadásul az előadást is jól megkoreografálták. Az indiai elnök, Pranab Mukherjee Újdelhiben rántotta le a leplet a gépről, és rengeteg tanár nézte élőben országszerte egy online videókonferencia keretében az előadást. (Mintha egy menő Google vagy Apple újdonságról lenne szó, nemde?) Az Aakash 2 a hétköznapi polgároknak is elérhető lesz, tehát bárki hozzájuthat 80 dollárért, de az indiai diákoknak mindössze 21 dollárt kell majd csak lerakniuk érte az asztalra.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

5. asdsa
2012.11.12. 20:55
*Dudumm css*
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. Georg17
2012.11.12. 21:00
Amikor én jártam iskolába, még az volt a nagy szám, ha valakinek Rotring ceruzája volt, hegyezős ceruza helyett.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. leonsilver...
2012.11.12. 22:29
Azt nem értem, hogy mi a halálra fogják használni? Csóró tablet csóróknak? mert értelem szerűen nem a tehetős rétegnek és nem is a gyakorlatilag nincstelen átlag indiainak szánják. Szóval van célközönsége még igy is, de ezen fognak tanúlni a diákok? Adnak hozzá internetet is vagy az indiában ingyen van? Totál nem értem. Ötletnek jó mindenféleképpen csak a gyakorlati hasznát nem látom a dolognak.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. princeps
2012.11.12. 22:54
leonsilver84 pedig elég sok előnye van annak ha órán is el tudom érni mondjuk az egyetemi tanszékek oldalait, nincs otthon hagyott könyv/füzet
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Asagrim
2012.11.13. 08:35
21 dollárért nem szólom le, de egy megjegyzésem azért mégis lenne. Annyira szajkózzák, hogy diákoknak való, akkor ezt most tanórán töltik, vagy egy indiai diák összesen 4 órát van naponta iskolában, vagy nem használják túlzottan sűrűn?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!