iPon Hírek

Az Intel 22 nm-es SoC-okkal harcolhat az ARM ellen

Dátum | 2012. 12. 11.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | FŐ EGYSÉG

Az Intel 22 nm-es 3D tranzisztor gyártástechnológiája remekül bizonyít élesben: erre a technológiára épülnek a vállalat Ivy Bridge sorozatú Core i processzorai, valamint erre a technológiára alapoznak majd a belépő szinten elhelyezkedő Pentium és Celeron processzorok is. A fejlett gyártástechnológia segítségével nagy teljesítmény és alacsonyabb üresjárati, illetve terhelés melletti fogyasztás érhető el, ami a mobil eszközök esetében különösen jól jön.

A vállalat persze nem csak asztali és mobil processzorok gyártására használja majd fel a viszonylag új, ütőképes technológiát, hanem SoC egységek építésére is. A processzormagokat, integrált videó vezérlőt és egyéb komponenseket tartalmazó SoC egységek a táblák és okostelefonok piacán próbálnak majd labdába rúgni, ahol napjainkban az ARM megoldásai hódítanak.


Az Intel az idei International Electron Devices Meeting alkalmával bejelentette, hogy már folynak a fentebb említett SoC egységek fejlesztésével kapcsolatos munkálatok. Az új, 22 nm-es 3D tranzisztor gyártástechnológiára alapozó SoC egységek esetében a 32 nm-es gyártástechnológiával készülő példányokéhoz képest 20-65% közötti mértékben növekedhet a teljesítmény, ami igen jól hangzik. Ezekkel a SoC-okkal a gyártó a közép- és felsőkategóriás ARM SoC-ok ellen veheti majd fel a versenyt.


Arról egyelőre nincs hír, hogy ezek az új SoC egységek pontosan milyen tulajdonságokkal bírnak. Az viszont már biztos, hogy a 22 nm-es 3D tranzisztor gyártástechnológiára alapozó SoC-ok sorozatgyártása már jövőre megindulhat.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

11. MZperX75
2012.12.11. 10:48
Ehhez az ARM-nek is lesz egy két szava,ebben a szegmensben az ARM a piac nagyon nagy részét uralja,az Intel jó cég,de közük nagyon kevés ehhez a szegmenshez,és van még itt jócskán tapasztalathiányuk,és lemaradásuk,de hát ha lóvé akkor rá kell menni,innen is elég sok dollár dőlhet ,az amúgy sem csóró Intelnek.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. LGx
2012.12.11. 10:55
már a "3D" is outdated

http://www.tomshardware.com/news/4D-transistor-chip-science-research,19615.html
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. atti2010 LGx
2012.12.11. 11:30
A most 3D-nek nevezett is egy parasztvakítás mert csak 2D.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. LGx
2012.12.11. 11:34
atti2010: a technológia létezik, de csak intel hívja 3D-nek, amúgy Tri-Gate a becsületes neve.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. tibaimp
2012.12.11. 14:52
Én úgy fogalmaznék, hogy a korábbi, "megszokott" technológiához képest háromdébb!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. sanyix
2012.12.11. 19:01
miért nem nyócd egyből?

Milyen vicces hogy az arm 22nm-en harcol a 65nm-es armokkal és még így is rosszabb a fogyasztás/teljesítmény arányuk D
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. atti2010 sanyi...
2012.12.11. 19:14
Inkább az viccesebb hogy megint úgy indul neki hogy CPU erőből akarja őket lenyomni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. _DiEGO_
2012.12.12. 00:09
3D hatású érzéki csalódás ... a valós 3D az az , ez meg csak ... olyan mintha
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. zodiac83
2012.12.12. 10:18
Intelék továbbra is CISC processzorokban gondolkodnak?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. Cannapeace
2012.12.13. 02:52
3D szép ezer éves technológia FET-Tranzisztort használni ez is 2 állású csak itt nincs nulla ez olyan mint valami lekopott csöves elektroncsöves erősítő jól hangzik!
Lehet hogy így próbálja a vevőket csábítani [LINK]
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Cannapeace
2012.12.13. 03:11
TRI-GATE & FET
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!