iPon Hírek

Az LG is rendszeres Android frissítést tervez

Dátum | 2015. 08. 13.
Szerző | DemonDani
Csoport | MOBILTELEFON

Ahogy arról mi is beszámoltunk, a Google az elmúlt hetek igencsak aggasztó eseményeit követően úgy döntött, hogy előáll egy új Android frissítés típussal, ami az operációs rendszer biztonságát hivatott növelni. Ezt pedig mostanra két nagy gyártó is jelezte, hogy átveszi.
Elsősorban a StageFright botrány kirobbanása miatt kellett a Google-nek előállnia egy gyors folttal, mely kiküszöböli a biztonsági rést. Azonban szerencsére itt nem állt meg a keresőóriás csapata, és bejelentették, hogy mostantól kezdve minden egyes hónapban érkezni fog egy olyan biztonsági frissítés az Androidra. Ez új képességeket nem hoz, csak éppen azt teszi, amit a neve is sugall. Biztonsági hiányosságokat javít ki, mégpedig azokat, melyeket az adott időszakban észleltek, vagy jelentettek mások a Google számára. Mint arról már a korábbi hírünkben írtunk, a Google korábban is vizsgálta, és havonta elemezte is ezeket a dolgokat, majd a javításhoz szükséges információkat közkinccsé tette. Nos, innen már csak egy lépés volt az, hogy kézzel fogható frissítések készüljenek. A Google csak a Nexus készülékeknek tudja elkészíteni a biztonsági frissítést havi rendszerességgel, de az AOSP keretében mindenki számára elérhetővé teszi ezeket. A vállalat munkatársa a napokban megrendezett Black Hat 2015 biztonsági konferencián is megerősítette ezt. És itt jön képbe az LG, ami a Samsunghoz hasonlóan szintén felhasználja majd a Google-től származó információkat annak érdekében, hogy elkészítse ugyanazt a frissítést a saját gyártású okostelefonjaira is. A Google három évig, vagy a forgalmazás megszűnését követő 18 hónapig támogatja a készülékeket – tehát még a főverziós frissítéseknél is hosszabb ideig –, ami még impozánsabbá teszi ezt a lépés. Arról azonban nincs semmilyen információnk, hogy az LG miképpen tervezi ezeket a frissítéseket kiadni. Sem azt nem tudhattuk meg mostanáig, ha esetleg nem az összes, akkor mely eszközök kaphatják meg, illetve az sem ismert, hogy az idő kérdésében milyen távlatban gondolkodnak. Egy LG G2 tulajdonos például számíthat-e még rendszeres frissítésekre? Ezekre a kérdésekre remélhetőleg hamarosan választ kapunk. Akárcsak a Google és a Samsung, az LG is OTA módon fogja ezeket a frissítéseket eljuttatni a felhasználókhoz.
Az LG abban reménykedik, hogy ezzel a lépéssel nem csak, hogy kevesebb lesz a kellemetlen problémája a felhasználóknak, hanem még új vásárlókra is szert tehet. A vállalat szóvivője elmondta, hogy szerintünk a rendszeres biztonsági frissítéssel bemutathatják az érdeklődőknek, hogy érdemes lehet az LG mobilok mellett dönteni. „Az LG havonta fog nyújtani biztonsági frissítéseket, amelyeket a szolgáltatók is képesek lesznek azonnal elérhetővé tenni a készüléktulajdonosok részére. Hisszük, hogy ez a fontos lépés demonstrálni fogja az LG vásárlóinak, hogy a vállalatnál a biztonságot a legmagasabb prioritással kezelik.” - nyilatkozta e-mailben a Wired felkeresésére az LG Mobile. Kíváncsian várjuk, hogy lesz-e még több gyártó, aki bejelenti az ilyen frissítések terjesztését. Végre a frissítések terén is presztizsharc alakulhat ki, ami mindenképpen üdvözölendő.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

9. sakal6
2015.08.13. 12:09
Ha az LG nagyobb hangsúlyt fektetne arra hogy olyan UI csináljon ami nem szaggat akkor még több új vásárlót tudna szerezni. Most vagyok telefon vásárlás előtt, de szinte kivétel nélkül mindenhol azt írják, hogy snapdragon-s chipekkel szaggat.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. Shinjiii
2015.08.13. 12:58
Nem kell bedőlni neki, teljesen elhanyagolható a "szaggatás", mezei felhasználók észre se veszik, mint én, pont ezért tartom érdekesnek, hgy mindenkinek ekkora kínja ez... Kapcsold ki az animációt, és nem szaggat (bár 5.0-n a középkategória esetében jelentős lassulást jeleztek különböző fórumokon).
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2015.08.13. 17:54
Egy LG G2 tulajdonosa vagyok, 5.0 gyári rommal használom, még nem volt vele problémám, pedig nem mai darab. Az UI pont az, ami szerintem nagyon ott van. Persze, hogy lassabb, mint a Vanilla, beszaggat olykor, amikor sok app fut a háttérben, de mutass olyat, amelyik nem röccen meg sosem! (Nyomkodok időnként i6-ot is, és az sincs az idő 100%-ában a csúcson). Nekem bevált, mert még egyszer nem omlott össze, és tele van hasznos beállításokkal, a szaggatások is csak pár pillanatig tartanak és nem hiszem, hogy valaha lement volna mondjuk 20fps alá a rendszer.

Mondjuk az is igaz, hogy jól utána kell olvasni a véleményeknek, mert ismerősöm G2 Minije nem, hogy szaggatott, hanem inkább pár másodperces fagyásoknak nevezném azt a jelenséget. Nem is igazán tudtam, hogy mikor érzékelte az érintést, és mikor nem.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. marc.loedi Kisem
2015.08.13. 18:24
Nekem is G2-m van és nagyon meg vagyok vele elégedve. Én szaggatást nagyon ritkán tapasztalok, szerintem ez amúgy is inkább a középkategóriában előforduló jelenség.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. zsigaa94
2015.08.13. 18:55
Nincs egy hónapja, hogy vásároltam új telefont huawei p8 lite az is középkategória, és semmi szaggatást nem tapasztaltam még. Pedig sokszor megy több nagyobb alkalmazás.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2015.08.13. 19:09
Friss telepítéssel jóformán egyik telefon sem lassú. Majdnem mindenkinek -használat kezdetétől mérve- hónapokkal később szoktak jelentkezni az ilyen lassulós problémák.
Persze előfordul, hogy már eleve lassú a készülék, de aki annak ellenére is megveszi, az ne a gyártót okolja...

Nekem nagyon tetszenek az LG által implementált extrák az UI-ban, plusz a gyári app-ok is barátságosabbak (Miracast, DLNA támogatás és könnyű, gyors elérés), ráadásul eleve csak infrás telefon ment át nálam a rostán, ezért választottam ezt. Ha a gyorsaságot tartottam volna mindenek felett, akkor egyértelmű, hogy nexus-t vettem volna.
Huawei mellett csak az ára szól szerintem, persze értem, hogy valakinek az a legfontosabb szempont, nincs ezzel semmi probléma.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. corzi
2015.08.13. 20:10
Nekem is G2 van gyari minden es megis szaggat. sokszor elfogy a memoria. 5.0 ota gyorsabban merul, mint elotte. Sokszor meg is fagy es muszaj ujrainditani ( havonta 6-7 alkalom biztosan ). Szeretem az LG -t mint markat, de ez szanalmas amit csinal a telefon. Van meg egy a csaladban annal is ezek a problemak vannak es sokszor a billentyuzet felugrassara is varni kel 10 mp-t h megtegye. 150k -s telefonnal nem ezt az elmenyt akarom... Mig a 4.4 volt tokeletesen futott minden es imadtam, de ez igy szornyu.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. Th3Ac3 corzi
2015.08.14. 10:01
Szintén G2 tulaj vagyok, és remélem azért ha más nem az 5.1 megérkezik még a telefonra. Akinek baja van a gyári Lollipop rendszerrel nekik üzenem hogy erre az esetre valók a custom romok és kernelek, Cloudy G3 féle rommal és Dorimanx kernellel vajsimán megy minden.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2015.08.14. 10:29
Megmondom oszinten nem ertek annyira a custom rom-hoz, hogy megmerjem probalni felrakni barmelyiket is
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!