iPon Hírek

Az Nvidia harmadik negyedéves mérlege

Dátum | 2008. 11. 07.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | IT VILÁG

Az Intel és az AMD után végre az Nvidia is közölte elmúlt negyedéves pénzügyi statisztikáit. A vállalat legutóbbi pénzügyi negyedéve október 26-án ért véget, az eredmények fényében pedig nem mondható túl jónak a teljesítmény, amelyet az AMD nagy-nagy riválisa elért. Az Nvidia teljes bevétele 897,7 millió dollárra rúgott, ami nagyjából 20%-kal alacsonyabb érték, mint a tavalyi év azonos időszakában elért 1,12 milliárd dolláros teljesítmény.


Az Nvidia elnök vezérigazgatója, Jen-Hsun Huang az eredmények ellenére az alábbi nyilatkozatot adta:

"Az elmúlt negyedévben több fronton is jól szerepeltünk. Növekedett a nyereség, ezzel egy időben pedig jól kezeltük a kiadásokat is. A teljesítmény szegmensünkben található termékek esetében az 55 nm-es gyártási technológiára tértünk át, így most már jobb pozícióba kerültünk, hogy az elvesztett részesedéseinket vissza szerezzük. Beléptünk az egyik legjobban fejlődő PC-s szegmensbe is, ezt pedig az első Intel-es notebook lapkakészletünknek köszönhetjük, de ezzel együtt egyéb fontos irányokba is lépéseket tettünk: elérhetővé vált a háromutas SLI technológia a Core i7-es platform esetében is, ezzel együtt megjelent a Quadro CX, amely az Adobe CS4 profi felhasználóinak készült, de a szuperszámítógépekhez készült Tesla processzort is ide sorolhatnánk."

A jelenlegi pénzügyi negyedév első 9 hónapjában az Nvidia teljes bevétele 2,94 milliárd dollárt tett ki, ami picit több, mint az előző pénzügyi év azonos időszakának teljesítménye, amely 2,90 milliárd dollár volt. A nettó bevétel ezzel szemben csak 117 millió dollár volt, amely éves szinten egyértelmű csökkenést jelent (tavaly ilyenkor 235,7 millió dollár volt a nettó bevétel értéke). A következő negyedév az AMD erős kínálata és a gazdasági világválság hatásai miatt nagyon nehéz időszak lesz. Úgy néz ki, hogy az idei év nem az Nvidia éve.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

7. Balu92
2008.11.07. 21:03
Hát igen, az Ati az most előrébb van és ezért is van a csökkenés.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. Balu92
2008.11.07. 21:55
Még a végén csődbe mennek szegények. :lol:

Ati sokkal kevesebb pénze van mégis jobb kártyákat tudnak csinálni. :rolleyes: :rolleyes:
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. Balu92
2008.11.07. 23:15
Jajj te inkább ne dumáljál.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. Balu92
2008.11.07. 23:17
Ne gyikozzál hanem maradj csöndbe.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. Balu92
2008.11.08. 10:42
Teljesen egyet értek mihaly.hermann-nal.Továbbra ezt nem csinálhatja az NV, mert le fog maradni még ennél is jobban.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. Balu92
2008.11.08. 15:33
Hát szerintem nem fog kiszálni az Nv.Attól hogy most kevesebb pénzt kaszáltak,meg egy kicsit le is vannak maradva.attól még nem fog kiszálni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. pluto
2008.11.09. 13:53
Szerintem most az lesz hogy csinál tavasszal egy 40 nm-es GPU-t DirectX 11-el és azt fogja 2 éven keresztül árulni, aztán majd jön valószínűleg a DirectX 12. Az ATI már előnyben van mert a 10.1-ről lehet frissíteni 11-re. De szerintem az nVIDIA fogja a első kártyáit DX11-es logóval árulni. Az ATI majd szerintem az 5-ös szériát fogja a 11-es logóval árulni, a 2010 elején meg lehet hogy már jön az ATI a 11.1-el
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!