iPon Hírek

Az Nvidia szomorú a Windows RT alapú tabletek népszerűtlensége miatt

Dátum | 2013. 03. 21.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | FŐ EGYSÉG

Az Nvidia első embere, Jen-Hsun Huang a GPU Technology Conference alkalmával ejtett néhány szót a témáról. Azt mondta, a Windows RT számukra kiábrándító, ugyanis sokkal több hardvert szerettek volna eladni ezekhez a tabletekhez, mint amennyit ténylegesen sikerült. Szerinte mindenki több eladásra számított, mint amennyit végül sikerült realizálni. Az Nvidia vezetője azt is megjegyezte, hogy ő azt várta, a platform sokkal népszerűbb lesz, majd hozzátette, hogy szerinte a Microsoftnak mindenképpen meg kell találnia a módját annak, hogy a platformot a jövőben a jelenleginél népszerűbbé tegye. A Microsofthoz közel álló források szerint a vállalat eddig 1,1 millió darab Tegra 3 alapú Surface RT tabletet értékesített, plusz további 400 000, főként üzleti felhasználóknak szánt Surface Pro tabletnek is talált gazdát. Ezek nem túl felemelő adatok, ha azt vesszük, hogy a Surface RT táblák tavaly október óta, a Surface Pro modellek pedig idén február közepe óta kaphatóak.

Az azért mindenképpen jól látszik, hogy a Surface Pro modellek iránt jóval nagyobb a kereslet, mint a Surface RT tabletek iránt, de ez nem is meglepő, hiszen az ARM alapú modellel ellentétben az x86-os Surface Pro képes az asztali alkalmazások futtatására. Olyan szoftverekből, amelyek kifejezetten Windows RT-re készültek, csak néhány ezer áll rendelkezésre. A fejlesztők a Windows RT meglehetősen csekély felhasználói bázisát látva nem is igazán tolonganak azért, hogy alkalmazásokat készíthessenek a platformra, persze ez aligha meglepő. Az Nvidia első embere szerint a Microsoftnak továbbra is befektetéseket kell eszközölnie a Windows RT alapú megoldásokba, ugyanis rengeteg ARM alapú eszköz megjelenésére lehet számítani a nem is oly távoli jövőben. Az Nvidia szerint ez a szegmens túlságosan is fontos, így a Microsoftnak megoldást kell találnia arra, hogy bekerülhessen ebbe a szegmensbe. A CNet értesülései szerint Mr. Huang ugyanakkor optimista is, hiszen szerinte a Windows RT alapú eszközök a jövőben jó piaci pozícióba kerülhetnek - igaz, azt nem árulta el, hogy ez szerinte mikor következhet be. Az Nvidia Windows RT iránti lelkesedése persze érthető is, hiszen a Windows RT a Google Android mellett egy újabb sikeres platform lehet, amelyben az Nvidia Tegra SoC egységei dübörögnek.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

28. gab78
2013.03.21. 15:20
Az hogy az nv vezetése szomorú vagy sem, ez komolyan senkit sem érdekel.

A táblák népszerűtlenségének meg 2 oka van, egy maga a Win8, borzasztóan szar lett ezzel a csempés felülettel, (pár napja láttam egy felmérést, ahol Windows használókat kérdeztek, hogy mit szeretnének, ezt a csempés agyrémet, ennek a továbbfejlesztését, vagy klasszikus asztalt, nos a megkérdezettek 90%-a KLASSZIKUS ASZTALT AKAR!!!, talán a microsoft odafigyelhetne arra, mit is akar a T. vásárlóközönség) a másik az, hogy nem x86, a megszokott alkalmazások nem futtathatók rajtuk, a felhasználók elvárják a kompatibilitást a Windows esetén.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
27. axe
2013.03.21. 15:25
plusz további 400 000, főként üzleti felhasználóknak szánt Surface Pro tabletnek is talált gazdát.

Pár felsőbb vezetők kaptak, de kevesett vett a nagyközönség...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
26. axe
2013.03.21. 15:27
De nem is csoda mer nincs rá kb semmi alkalmazás, de a csempés dolog sem tetszik sokaknak, mellette nem olcsó dolgok.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
25. kunrichard
2013.03.21. 15:47
Nem is csodálkozom rajta. a cempés alkalmazások teljesen használhatalanok. komolyan mondom egy rakás sz@r az egész. mi a fenének kell ez nekünk? lassan már visszafejlődünk a Java alkalmazások szintjére vagy mivan?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
24. letepem
2013.03.21. 15:57
Alapvetően a csempés elrendezés egy igen egyszerű dolog + kell vagy 10 másodperc(első kézhezvétel után), hogy az ember felismerje hogyan is működik!Nem a csempével van a baj, hanem azzal, hogy az emberek teljesen rugalmatlanok : sokkal könnyebben elérhető a rég nem használt alkalmazás, gyorsan/ logikusabb a keresőfelület. Igazából nincs olyan fájl/alkalmazás aminek elérése 3 kattintásnál több időt igényelne. Csak ugye ismerjük az embert: ebben a hihetetlenül IT világban el van kényelmesedve. Sőt míg azt is kiemelném, hogy laptophoz ideális főleg dx 11-es igp/dVGA-sokhoz mivel az energiamenedzsmentje sokkal kifinomultabb rgo tovább tudod használni a masinád!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
23. letepem
2013.03.21. 16:00
Pro-ra visszatérve: i5-öt tablet nemáá'... Temash alapú Prot a népnek 17wat vs 5 watt mínusz 20% teljesítmény. (Temash kb egy ULV i3-mal vetekedik)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
22. nemlehet
2013.03.21. 16:07
Sokan próbálják bizonygatni, hogy ez csempés téma jó, de nem az. Az emberek ítéletet mondtak. Lehet, hogy logikusan nézve használhatóbb, de nagyon nem jött be az embereknek. Ugye a legtöbb családban van egy laptop/pc win7 valamint iOS-t és/vagy androidot futtató eszközök. A windows-t már régóta használják az emberek ezért megszokták. Az android/iOS pedig elég hasonló a végfelhasználó szempontjából. Ezek már évek óta a piacon vannak ezért mindenki kiválasztotta a sajátját, belakta, megvett rá programokat stb. Pl. az egyik barátom azért nem akar váltani iOS-ről mert több száz dollárnyi programja és zeneszámai vannak amiket legálisan nem tud átvinni androidra.
A windows rt nagyon későn jött, nem kompatibilis igazából semmivel és nagyon drága. Ennyi pénzért simán tud az ember iPad-et vagy csúcs android táblákat venni amiken már otthonosan mozog, esetleg még jobbak is.
Nincs érdemi indok a váltás mellett.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
21. ejcy
2013.03.21. 16:13
lehet is szomorú

Egyetlen indokot se tudok mondani hogy miért válassza valaki a winrt-t az Android vagy ios helyett
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
20. freyr
2013.03.21. 16:22
Kicsit nyomják lejjebb az árát, máris lesz rá kereslet. De most komolyan, friss, viszonylag zárt rendszer egy vitatható használhatóságú felülettel, alig van rá program, a fejlesztőket se nagyon érdekli és elkérnek érte minimum $500-t, de ha tárhely is kell meg a fedlap is, akkor máris $700-ról beszélünk. És az csak az USA ár. Ráadásul nem is kapható bárhol hivatalosan. És nem értik miért nem fogy? A Pro $900-os kezdőáráról jobb nem is beszélni, hiába a core i5 processzor.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
19. Kajafun
2013.03.21. 16:23
Csodálkoznak hogy nem megy a biznisz? Pont ma este fogom a win8-at letörölni 2hó próbálgatás után! Aero nincs benne, igy olyan érzés mintha csökkentett módban menne... És akkor még nem is mesélek a millió hibaüzenetről amik állandóan felbukkannak benne! Hülye aki ilyet vesz egy androidos világban!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
18. prohlep
2013.03.21. 17:22

Zárt forráskód királya olyan birodalomba tévedt, amely a nyilt forráskód természetes környezete.

Csak zárt forráskód esetén olyan fontos kérdés, hogy az adott dolog pontosan mire van megírva, mert semmi esélyed másra lefordítanod, mert nem is kapod meg a forráskódot.

Nyílt forráskód esetén csak az izgalmas, hogy mennyire portábilisra íták meg a kódot, azaz simán lefordul másra, vagy szenvedni kell vele de lefordul, vagy nem éri meg vacakolni vele. De ha nagyon fontos valami miatt, akkor feljebb kúszik a vacakolási kedv is.

Nyílt forráskód esetén nagyobb az ember mozgástere.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. asdsa
2013.03.21. 17:34
Meg lehet szokni, de tök fölösleges és vicc, hogy nem a fejlesztők vannak a vevőért, hanem azt várják el, hogy fordítva legyen.
A csempével nincs bajom, csak a testreszabhatósággal, mappákat sem kezel, teljesen elválik egymástól a 2 rész, semmi alkalmazás nincs rá és ráadásul rendes vezérlőpult sincs, ahogy én tudom a keresőről meg nem is beszélnék.
Inkább beszéljenek helyettem a számok:
1963584896 1234 94731 1011101 3474221.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. balazs630
2013.03.21. 18:16
Egyébként tényleg szomorú mert látom benne az ötletet hogy jó lenne, és a Microsoft nagyon egyedi, dicséretre méltó innovációkkal lépett elő az utóbbi években ami meglepő magához képest. Van a WPhoneban meg a csempe felületben is nagyon sok lehetőség, csak egyszerűen mégse jó egyik se. Azért a sz@rtól messze áll, az egy dolog hogy nekem borzasztóan nem jön be az egész viszont én is azt vártam volna hogy aki ilyen begyepesedett Windows user, az rá fog kapni hogy jó alternatíva de ez valamiért nem történt meg. És ezen nagyon sokan buktak, nem csak a Microsoft meg az nvidia
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. balazs630
2013.03.21. 18:19
Design dologban is teljesen komolytalan... Ilyen pink-szürke kompót egy normális ember 16-17 éves kora fölött letagadna...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. jozsefm
2013.03.21. 19:58
eddig 1,1 millió darab Tegra 3 alapú Surface RT tabletet értékesített,

Kire tudták ezt rásózni? Tanultak már az emberek az atomból. Ennyi.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. hpeter105
2013.03.21. 20:34
szomorú lol
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. madcaptain
2013.03.21. 20:50
Hány Windows RT-s alkalmazás van és mennyibe kerülnek Androidos free társaikhoz képest?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. tomazolika
2013.03.21. 21:43
Egek ! Döbbenet ....
Azt nem értem ,hogy akik az intelnél közvéleményt kutatnak azok mi a f*szomat csináltak ? Vagy a Marson végezték ?
De fektessék csak bele a pénzt , annyira jók lehetnek , hogy feliratkoznak a listára .
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. Asagrim
2013.03.21. 22:29
A Windows olyan piacra akar betörni ahol képtelen érvényesülni a széles körben elterjedt Linux miatt ... ha ezt a szöveget eleresztettem volna 4 éve, mindenki lehülyézett volna!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. Terror
2013.03.21. 22:40
A Microsoft nem akarja megérteni, hogy nem lehet széllel szemben pisálni. Befürödtek a Vistával, befürödtek a Win 8-cal is. A 7-essel csak azért nem, mert közben eltelt a Vista óta néhány év, és az emberek átestek közben egy upgrade-en, így nem kaptak szívinfarktust a gépigény láttán, amiről ironikus módon a Win 8 bizonyította be, hogy lehetett volna alacsonyabb is.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. gab78
2013.03.21. 23:24
Terror: És most azt gondold el, hogy a Win9-ből teljesen száműzni akarják az asztalt... A Win7 sikeres tudott lenni, mert meghallgatták a felhasználókat, mire panaszkodnak a Vista miatt és azokat szépen kijavították, de most megint mennek a fejük után, ebből pedig csúnya bukás lesz.

Azt gondolom, ha valaki az asztali piacon a microsoft nemesebbik szervére akar taposni, de alaposan, annak most van itt az ideje.

Asagrim: Nem a linux jelenléte a gond, hanem egyrészt hogy a Win8 fantáziátlan és visszalépés is a Win7-hez képest, másrészt ahogy asdsa is írta, azt várják, hogy a felhasználók lesznek majd a microsoftért, a microsoft nem akarja a felhasználókat kiszolgálni... ez pedig egyenes út a bukás felé...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. pogi67
2013.03.22. 09:56
Igazándiból, ha 2 dolgot beleraknának a csempébe részemről mehetne az asztal.
1 kezelje a mappákat
2 legyen újból x gomb, mert tapipaddal bezárni az alkalmazást utálom, inkább "alt F4"
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. freyr
2013.03.22. 16:16
pogi67: azért a valós multitasking is elkélne a csempékhez. Félek a Windows 9-re annyira közel kerül majd a Desktop a "Modern" UI-hoz, hogy csak a programozók fogják látni a különbséget, amikor programot fejlesztenek (natívan számtalan fejlesztési lehetőség vs. egyfajta "Modern" UI). A Blue-nál kijelentették, hogy közelíteni fog egymáshoz az asztal és a csempe... csak félő nem úgy értették, hogy a csempék kapnak asztali tulajdonságokat, hanem az asztalt nyirbálják meg újból képességek tekintetében. És mi az asztal utolsó három megmaradt képessége? A natív programok, az ablakkezelés és a valós multitasking.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. jozsefm Terro...
2013.03.22. 16:28
Nem akarja, sőt még most amikor már az utolsó utáni pillanatban vannak akkor is meg vannak róla győződve, hogy ők fújják a szelet.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. kunrichard
2013.03.22. 16:59
Csak én vettem észre hogy a Windows 8 a CP után visszafele felődött?
a CP-bn legalább működtek a csempék és az alkalmazás kezelő. ebben pedig mit látunk?
tölt-tölt-tölt.
vagy épp nem csinál semmit mert fogja magát és bezárul.
nem beszélve arról hogy a testreszabhatóságuk=0
szerintem botrányosak ezek a kezdőképernyő alkalmazások. nem hogy jónak mondanám de még a minimális szintet sem ütik meg. ettől még a gadget is jobb komolyan.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. j.panzer
2013.03.23. 12:16
A Windows 8 hihetetlenül, elképesztően rosszul sikerült OS lett. Jómagam 30 óra használat után csak jobban utálom, mint anno 30 perc után.
Több ismerősöm újonnan vett laptopjáról is le kellett törölnöm, mert könyörögtek (de szó szerint), hogy tegyem rá vissza a hetet, vagy főbe lövik magukat.

Eleinte az újratelepítés sem volt egyszerű, lévén Secure Boot-os alaplappal szerelt laptopokról beszélünk, mikor nekiláttam az újratelepítésnek, egyáltalán nem engedte a Windows 7-et feltelepíteni se DVD-ről, se pendrive-ról. Ráment pár órám, mire külföldi fórumokról kikupáltam magam, hogy egyáltalán mi az a Secury Boot, meg a Legacy Support.

Igazából szerintem a csempés koncepciónak értelme nincs, de azért nem menthetetlen. Egy radikális átalakítással (Aero, mappa/fájl kezelés, saját háttérkép, többablakos kezelés (normális multitasking), start gomb (vagy akár csempe, mit bánom én, ennél az oldalsó biszbasznál minden jobb, ami nem jön elő, ha kéne, de előjön, amikor nem kéne, pl ha egy pirogit ki akarok x-elni, vagy szimplán csak a scroll csúszkához viszem az egérkurzort)) talán még meg lehetne menteni a koncepciót, de ahhoz nagyon komoly változások kellenek. És ezzel a kettős felülettel mindenképpen szakítani kell.

Egy szó mint száz, a Windows 8 minden idők legelcseszettebb Windowsa, a Vistánál is sokkal-sokkal rosszabb, az legalább csak szimplán lassú volt, ez viszont hihetetlenül idegesítő is. Meg 10-szer annyira instabil, főleg a csempés dolgok.

Az RT-nél gondolom még bejátszik a sok fagyás, az elképesztően kevés tárhely, és az, hogy az ég egy adta világon semmivel sem kompatibilis az X86/64-es világból. Ezen kívül van rá pár ezer gyatra, jószerivel méreg drága app, és a végén 250 rugóért kapsz egy olyan tablet, ami használhatóság frontján nem veszi fel a versenyt egy 20 rugós, kínai droid vacakkal.
Nem mellesleg minden létező paraméterében alulmúlja az amúgy fel annyiba kerülő Ipad 4-et.

Ez volna az MS "világmegváltó" koncepciója? Gyatra hardveren gyatra OS, méreg drágán? És csodálkoznak, hogy minden eddiginél nagyobb kudarc?

Alapvetően három dolgot tehetnek. Vagy visszatérnek a régi felülethez, amit már nem tehetnek meg, mert a konkurencia nagyon elhúzna, tehát ez egy hosszú távú öngyilkosság, vagy maradnak ennél a koncepciónál, ami (a sikertelenség fokát látva) egy gyors öngyilkosság, vagy leülnek végre, és az átlaguser igényeit meghallgatva, radikálisan, jó irányba alakítják át ezt a borzalmasnál is borzalmasabb, Window8 nevű rémálmot.
(Jah és sztem az RT-t el kel felejteni. Mire kiforrott OS lenne, 2-3 év, addigra talán már az X86-os procik is bemennek 10 nanométer és az ULV-k 5 Watt alá, és innentől kezdve passzívan is hűthetőek, tehát máris feleslegessé vált az RT)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. letepem
2013.03.24. 13:33
j.panzer
Eleve win 7-et laptopra rakni szerintem nagyobb butaság, mint megszokni a windows 8-at. Eleve a windows 7 nem a mobil eszközökre lett kitalálva, hanem egy mindent magába foglaló OS, míg a 8 "mobilosabb", ergo sokkal mélyebb energiagazdálkodási szintjei vannak.
Szerintem egy igen kezelhető OS, az 8 kijövetele után az első kommentek arról szóltak volna, hogy egész jó, használható, esetleg szuper, akkor itteni fórumozók nem lennének ennyire elvakultan win 8 utálók.
Visszatérve ahhoz, hogy a csempés felületet hozza elő: vagy ha win gombot nyomja, vagy lehuzod a start menü "helyére" a kurzort és kattintasz azt dobja fel szerintem ebben semmi bonyolúlt feladat nincs 1 nap alatt hozzászoksz és ennyi.
Emelett, ha fordítva hozták volna be (előbb a lehúzos alkalmazás, azután az X gomb), akkor meg az lenne a baj.
Saját programjaim közül vagy van win 8 verzió vagy teljes mértékben kompatibilis.
Szóval ez a baj az emberekkel és egy ésszerű felépítés nehéz elfogadni hiszen az új. Ennyi erővel még tarthatnánk a konzol alapú UI-nél.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. pidzse
2013.03.25. 12:38
Ne sirjatok már semmi gond sincs a win 8 oprendszerrel simán rá lehet telepiteni a start ikont(baloldalon lent) is oda ahol a win 7 ben volt és ugyan ugy lehet használni. Az igaz hogy van egy két extra beépitve ami szerintem semmire sem jo csak azoknak kik tabletet használnak. Nem vettem észre hogy a játékok jobban futnának mert nem . A véleményem az hogy a win 8 simán win 7 környezetben használhatü alakitható. Ami nem tetszik hogy nincs minialkalmazás a win 8 ban mert az szerintem jó lenne és az hogy azon kivül hogy baromi gyorsan bootol és kilép semmi extrát nem kaptam az uj redszertől ,amugy én is visszaraktam a win 7 a gépre.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!