iPon Hírek

Az ökölharc formálta az emberi kezeket?

Dátum | 2012. 12. 21.
Szerző | Jools
Csoport | EGYÉB

Egy nemrég megjelent tanulmány érdekes szempontokat vet fel annak kapcsán, hogy milyen okok formálták kezünk alakját az emberi evolúció során. David Carrier, a Utah-i Egyetem szakértője szerint a rövidebb kéz és négyzetesebb tenyér, illetve a szembefordítható hüvelykujj kialakulását lehetővé tevő anatómiai változások hátterében nem a szerszámokkal való ügyesebb bánásmód igénye állt, hanem az, hogy így őseink könnyebben tudták ökölbe szorítani kezüket, és ütni vele.

A kutató úgy véli, hogy számos más kézforma magasabb szintű kézügyességet tett volna lehetővé, így némileg érthetetlen, miért formálódott éppen így mellső végtagunk. A kialakult variáció viszont az egyetlen, amellyel lehetséges szabályos öklöt formálni, vagyis olyan módon elrendezni ujjainkat, hogy hüvelyujjunk kívülről támasztja a többi behajlított ujjat, minden más változatnál hatékonyabb fegyverré alakítva kezünket.

A főemlősök közül egyedül az ember keze képes arra, hogy szabályos öklöt formáljon. Többi közeli rokonunk keze túlságosan hosszú ahhoz, hogy szoros öklöt lehessen kialakítani belőle, hüvelyujjuk pedig túl rövid, így kívülről nem éri keresztül a többi ujjat és nem képes megfelelő támasztékot szolgáltatni ezeknek. Éppen ezért a főemlősök többsége nem is használja öklét, ha harcra kerül a sor, sokkal inkább jellemző, hogy birkózásban igyekeznek legyűrni egymást, illetve lábukkal taposnak vagy ugrálnak az ellenfél testére, mondja Carrier.


A kutató és kollégái vizsgálatuk során tíz sportoló ütéseinek erejét mérték le a kéz különböző helyzeteiben, és úgy találták, hogy kétszer akkora erejű az ütés, ha szabályosan van ökölbe szorítva a kéz, mint akkor, ha csak négy ujj van behajlítva és a hüvelyk nem vesz részt az ököl kialakításában. A nyitott tenyérrel való ütés és a szabályos ököl ereje közt nem volt számottevő különbség, viszont az ököllel ugyanaz a hatás kisebb területre koncentrálódik, és így egyrészt nagyobb kárt tud okozni, másrészt precízebb harcmodort tesz lehetővé.

Mary Marzke, az Arizonai Egyetem kutatója úgy véli, hogy bár a tanulmány kétségkívül érdekes kérdéseket vet fel, egyáltalán nem bizonyítja, hogy az ököl hatékonysága lett volna az emberi kéz formáját kialakító evolúció hajtóereje. Sokkal valószínűbb, hogy az új kézforma véletlen, ám hasznos melléktermékeként alakult ki az újfajta harcmodor. Marzke arra is felhívja a figyelmet, hogy a többi főemlős gyakran használja tenyerének élét is, ha erős ütésekre van szükség, Carrier pedig ezt az aspektust nem vizsgálta. Ha pedig kiderül, hogy tenyéréllel is ugyanolyan erősen és pontosan lehet ütni, mint ököllel, akkor erősen kérdésessé válik az új elmélet logikája.

Carrier hipotézise minden vita ellenére választ adhat egy másik érdekes kérdésre, mégpedig arra, hogy miért van az, hogy a magas tesztoszteronszintű férfiak gyűrűsujja hosszabb, mint mutatóujjuk. A kutató szerint ez a kézfelépítés hatékonyabb ökölformálást tesz lehetővé, vagyis a domináns hímeket még jobb harcossá teszi.

 

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

16. Ellerszale
2012.12.21. 13:45
És a nők is ennyit verekedtek volna? Ejj-ejj, én meg azthittem, hogy békésen elvoltak otthon a gyerkőcökkel. Esetleg pont őket püfölték?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. energon
2012.12.21. 15:46
jaja persze.. ökölharc + a kézimunka
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. kiskoller
2012.12.21. 16:01
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. _DiEGO_
2012.12.21. 16:22
Te jó ég - valakinél már megint elmentek otthonról - kiszabadult valaki az elmegyógyról ?... méghogy az ökölharc miatt - de benga nagy á...t aki ezt így gondolta/ták. mennyi ráérő semmitérő ember van és ilyenen morfondíroznak miért ilyen a kezünk ?

ocsabi
+1
jah , kb. ... mamut kor elmúlt , miért nem alakult tovább ? miért pont 5 újjunk van ? miért nem miért nem és így tovább . Férfiaknak miért nő a bajusz és szakáll és nőknek miért nem ? egyszerre nőttek fel a mamutok agyonverésében pedig
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. I.Jozsef83
2012.12.21. 16:50
Talán mert az emberi kéz a bonyolultabb műveletek elvégzése miatt alakult ki , míg majmoknál négykézlábonjárás, lógás , függés miatt csak hátráltatná ... egészen más kar/kéz izomzattal rendelkeznek majomfélék mint az ember.
Étkezés , szerszámok és szinte mindenhez elengedhetetlen a nagyujj megléte. vannak kivételek - pl zsebeseknél inkább előbyösebb a 4 husszú újj anno talán belőlük lettek a majmok
És őket is megkérdezték az ökölharcról
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. zsolt200
2012.12.21. 17:57
Eddig nem is néztem de most hogy mondták nekem hosszabb a gyűrűs ujjaim mint a mutató Akkor nekem magas a tesztoszteron szintem ?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. asdsa
2012.12.21. 18:00
Még jó, hogy nem a sz.rlapátolás miatt..
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. Terror
2012.12.21. 18:50
Közben rájöttem, hogy az iponon teljesen feleslegesek a tudományos cikkek. Hiszen itt annyi evolúcióbiológus és asztrofizikus van, hogy ők úgyis jobban tudják.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. peti198706...
2012.12.22. 02:36
Taijutsu. -ősidők óta. bb.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. serioussam...
2012.12.22. 10:08
Mi?bab? mentem...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. Volfram
2012.12.22. 14:39
Szerintem érdekes cikk. Köszönöm.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. tk36
2012.12.23. 14:07
Érdekes a cikkben felvetett elmélet.
De lehet, mint a legtöbb esetben az igazság a kettő elmélet között van.

Véleményem szerint jöhetnek ilyen "felesleges" cikkek ide. Mivel nem vagyunk teljesen kockák (még).
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. flameKing
2012.12.23. 22:13
Nekem is hosszabb a gyűrűsujjam a mutatóujjamnál, sz'al ne kössetek belém kiscsákók, mer' kieresztem hatalmas, tesztoszterontól duzzadó erőmet!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. MaximumGam...
2012.12.24. 02:04
Romáknak akkor miért nem alakult tovább a keze ?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. cyberman
2012.12.24. 16:17
szerintem tévúton járnak: a kiindulási helyzet a darwini fejlődés-elmélettel kapcsolatos: az a véletlen mutáció, mely során kialakult az emberi kéz, szelekciós előnyt - előnyöket biztosított a bioszférában.
tehát: nem azért ilyen az emberi kéz, hogy jobban üssön.
ettől még lehet, hogy jobban üt a főemlősöknél, de azért nem szállnék szembe egy gorillával vagy orángutánnal.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. atti2010
2012.12.26. 09:23
Még jó hogy szakértő mert meg azt hinnem hogy a Józsitól hallottam a kocsmába, bar ekkora baromsághoz tekintélyes mennyiségű pia kellene.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!