iPon Hírek

Az Opera csapata nem tartja objektívnek az MS Edge tesztet

Dátum | 2016. 06. 24.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | SZOFTVER

A Microsoft a napokban készített egy érdekes tesztet, amelyben a cég szakemberei azt vizsgálták, az egyes webböngészők – beleértve a Microsoft Edget is – mennyire bánnak takarékosan a noteszgépek akkumulátorával. A teszt konklúziója nem túl meglepő módon az lett, hogy a legtovább a Microsoft Edge webböngészővel dolgozó konfiguráció bírta egyetlen akkumulátortöltéssel, de az Opera is remekül teljesített, hiszen alig maradt le riválisától. Az Opera illetékesei elégedetlenek A fentebb említett teszt menetével és eredményeivel finoman szólva sem értettek egyet az Opera mögött álló fejlesztőcsapat tagjai. Szerintük a Microsoft tesztjének eredménye nem túl objektív, ennek pedig két oka van. Az egyik az, hogy az optimalizált hardveren, azaz Surface Book noteszgépeken futó mérések nem a valós helyzetet adják vissza – a „saját hardver” ad némi előnyt –, és különben sem tudható, hogy pontosan milyen metódus szerint, pontosan milyen tesztek futottak le, így nincs mód a folyamat reprodukálására. A másik kifogás – ami csak részben jogos –, az az, hogy az Opera webböngészőjénél nem kapcsolták be a Battery Saver funkciót, ami jelentősen növelhette volna a szoftver előnyét. Utóbbi azért csak részben jogos, mert a teszt alkalmával valójában az akkumulátoridő-mérés idejére bekapcsolták a Battery Saver funkciót, ezt a diagramon is jelezték, a többi tesztben – például a Windows 10 telemetriájára támaszkodó méréseknél – azonban minden webböngésző alapértelmezett beállításokkal működött – és az Operánál alapértelmezetten ki van kapcsolva a Battery Saver funkció.
Ez a funkció egyébként csökkenti a háttérben futó böngészőfülek aktivitását, kevesebbszer „ébreszti fel a processzort”, hála a JavaScript időzítők optimális kezelésének, valamint ideiglenesen kikapcsolja a nem használt bővítményeket is. A videók lejátszásakor az FPS limitet 30-ra állítja, a tartalmakhoz pedig lehetőség szerint hardveres gyorsítást próbál használni. Ezzel együtt a webböngésző témák animációit is kikapcsolja, valamint az Ad Blocker használata mellett további fogyasztás-megtakarítást is elér. A teszt nem túl objektív mivolta miatt az Opera csapata egyszerűen csak „óriási PR fogásnak” nevezi a Microsoft próbálkozását – azaz nem értenek egyet az eredményekkel, pedig számukra sem lehet olyan túlságosan rossz az elért helyezés. Az Opera csapata is tesztelt A teszt során Lenovo Yoga 500-as noteszgépet használtak, amely Core i3-5005U processzorral, 4 GB-nyi rendszermemóriával, 500 GB-os merevlemezzel, valamint Windows 10-es operációs rendszerrel bírt. A noteszgép kiegyensúlyozott tápellátási profilt használt, a kijelző háttérvilágítását 100%-ra állították, a WiFi pedig 802.11n módban üzemelt. A konfigurációkat minden esetben ugyanolyan fa felületre helyezték, hogy melegedés tekintetében se legyen különbség. A háttérben semmilyen folyamat nem futott, a webböngészőben pedig külön füleken a chicagotribune.com, az elitedaily.com, a faz.net, az latimes.com, a mashable.com, az mlive.com, a nj.com, az nydailynews.com és egy YouTube videó volt megnyitva (youtube.com/watch?v=tnsQ8DjD6YE). A webböngészőknél görgetés-szimulációt is használtak, hogy a teszt minél valósabb eredménnyel záruljon. A mérés előtt mindhárom notebook akkumulátorát teljesen feltöltötték.
A mérések alapján az Opera – ami furcsa módon nem egy stabil, hanem egy fejlesztői kiadás volt – 22%-kal ért el jobb eredményt, mind a Microsoft Edge, míg a Google Chrome-hoz képest 35%-kal tovább bírta a vele „felszerelt” noteszgép akkumulátora. A konkrét eredmények a fenti diagramon láthatóak. Az Opera tesztje tehát saját webböngészőjük győzelmét hozta, egy dologban azonban mind az Opera, mind pedig a Microsoft által elvégzett mérések egyhangúak: a Chrome a legpazarlóbb. Az Opera tesztje sem nevezhető objektívnek Noha az eredmény megnyugtató lehet az Opera fejlesztőcsapat számára, mégis van itt néhány olyan apróság, ami feltétlen árnyalja a képet. A Microsofttal ellentétben az Opera tesztjében nem egy stabil, hanem egy fejlesztői kiadást hasonlítottak a konkurensekhez, ami ugyan baj, de van ennél aggasztóbb dolog is. Az Opera tesztjében a saját webböngészőjük nem alapértelmezett beállításokkal futott, hiszen mind a „Power Saver” mód, mind pedig az „Ad Blocker” funkció aktív volt. Utóbbi különösen komoly előnyöket hozhat. Ezzel szemben a konkurens webböngészők alapértelmezett beállításokat használtak, azaz az Opera is elkészítette a saját kis „PR fogását”: egy optimálisan működő Opera webböngészőt hasonlítottak az alapértelmezett beállításokat használó konkurenseihez. A két teszt alapján – ha az optimális környezetek előnyeit kivesszük az egyenletből – nagyjából úgy tűnik, hogy az Edge és az Opera is hasonlóan takarékosan bánik az akkumulátoridővel, a Firefox és a Chrome azonban ezen a téren még fejlesztésre szorul.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

34. Flegeton
2016.06.24. 13:58
LOL.
Asztali gépem van,.. elég nagy ívben... erre a "tesztre".
Engem az érdekel, hogy tudom úgy használni, hogy az a legkényelmesebb, leggyorsabb legyen. Ja és jó lenne, ha lehetne beállítani dolgokat és mondjuk nem haldokolna itt ott, mert olyan lapba botlot amit nem szeret.
Mert bizony vannak userek, akiknek nem elég, hogy van egy címsor és "joócakát".
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
33. patrik2991 Flege...
2016.06.24. 14:38
Egyetértek.
Opera 12 óta csak szenvedek, hogy nincs egy normális böngésző se...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
32. Flegeton patri...
2016.06.24. 14:44
Pontosan.
Vivaldit használom, nem tökéletes, de ez van a legközelebb a 12es operához.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
31. ChoSimba
2016.06.24. 14:51
Akkor az igazságosság jegyében most kérnénk egy tesztet a guglitól is, amiben a Chrome a legtakarékosabb.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
30. bighlo ChoSi...
2016.06.24. 15:05
ha a guglitól jön nem csak a legtakarékosabb, leggyorsabb lesz de a reggeli kávéd is elintézve
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
29. expander
2016.06.24. 15:45
A mostani OPERA jobb mint a 12 régi OPERA...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
28. Dr.Sharkoo...
2016.06.24. 15:50
Nem tudom miért szidjátok az Operát, én már nagyon rég óta azt használom, és nem is áll szándékomban váltani.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
27. Flegeton
2016.06.24. 16:05
Kedves gyerekek.:
Dr.Sharkoon.: némi szövegértést erőltess magadra, szidásról szó se volt. Operát kb a 4.0ás verziója óta használtam végig a 12 ig. Az a felettieket, tehát az új motorral lévőeket csak ki-ki próbáltam, mert nem hozták a 12 funkciókat. Tehát az írásodból kiderül, hogy az új engines operát használod, nem túl rég óta.(mivel az nem túl régi)

expander.: Kifejthetted volna a választ. Viszont így elég érdekes a mondatod. A 486osnál sokkal jobb a i3as.
Funkcióiban a mostani opera elég gyenge.

Szöveg értés, szöveg értés!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
26. Dr.Sharkoo... Flege...
2016.06.24. 16:23
A régi verziót is használtam, az is jó volt, a mostani is jó.
A szidást pedig úgy értettem, hogy bárhol szóba kerül az Opera, mindenhol lehúzzák egyes emberkék.
Amikor egyébként engine-t váltottak nekem is fura volt egy kicsit, de a Chrome kipróbálása után inkább úgy döntöttem, hogy maradok a jól beváltnál, még ha kicsit másabb is lett
ui: nem kell egyből bunkózni, nem kötözködés céljából írtam
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
25. Asagrim
2016.06.24. 16:53
Én már régen elfelejtettem a 12-es Operát. Firefox alatt vannak többszintű vertikális tabok, miniatűr előnézet, speed dial, session manager... minden ami a 12-es Operában volt, és még annál is több, ráadásul sokkal stabilabb. Az Opera 12 már a webkitre váltás előtt rendkívül instabillá vált, állandóan crashelt.

Most nem csak a böngészőm, hanem a weboldalaim is úgy néznek ki, ahogy én akarom.

 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
24. expander Asagr...
2016.06.24. 17:03
Hú, ez baromi ronda. Inkább maradj a gyári OPERA-nál
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
23. Asagrim expan...
2016.06.24. 17:09
Én csináltam ilyenre.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
22. Flegeton Asagr...
2016.06.24. 17:18
Az nem jött be. Régen még a gépet is ette. Java se túl jó. Régi operával szépen el lehetett menteni mindent és új win után ment pöpecül. Vivaldi is tudja ezt. (nem import/export, hanem mintha portables verzió lenne, csak megmarad minden.)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
21. Asagrim Flege...
2016.06.24. 17:40
Perpill a Chrome viszi el a prociteljesítményem felét, a FF meg kemény 9%-ot. Memóriakezelést meg ugye nem kell bemutatnom, ami Chromeban 1GB az FF-ban 100 mega. Java? Az nincs se a Chromeban, se a Vivaldiban, a Chromiumból már időtlen idők óta kikerült az NPAPI. A szinkronizálás szintén nem probléma, a FF identikus tartalommal rendelkezik az asztali gépemen, és a laptopomon.

Elhiszem, hogy ezelőtt X évvel nem vált be (nekem se), de azóta történtek változások. Ha a Mozilla Firefox nem is, a Cyberfox derivátuma mindenképpen megér egy próbát, annyira szarrá van optimalizálva, hogy külön visznek Intel, és külön AMD verziót.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
20. Flegeton Asagr...
2016.06.24. 18:07
Javát arra értettem, hogy a firefox javas. Ugye ami virtuális gépen fut és sok nyűge lehet. ... vagy már volt motorcsere ott is?
Vivaldi nálam most 4-7%os proc terhelésen mozog. 13 fullel + még egy ablakkal mi másik monitoron megy, amiben egy stream fut.
Reménykedek benne hogy sokáig fejlesztik még és kinövi a pár hibát ami van még.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
19. Asagrim Flege...
2016.06.24. 18:17
Java? Virtuális gép? Szerintem kevered az Android oprendszerrel!

Nálam Cyberfox 99 tab, 2 stream, 2,5%-9,3% CPU

Vivaldinak még rengeteget kell fejlődnie ahhoz, hogy az Opera 12 szintjén legyen, ahhoz meg mégtöbbet, hogy a Firefox alternatívájává válhasson.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
18. Flegeton Asagr...
2016.06.24. 18:26
Nem keverem. A java még win alatt is virtualis gépen fut, amit annyira nem kiabálnak az égbe, de a lényeg kb ugyan az.
Gyorsba felnyomtam és már nem olyan a felépítése a filoknak, már nem java hajtja a firefoxot. Régen jar, filok tarkították, azért is ette úgy a gépet.
Tehát átírták elég komolyan a motort. Mondjuk ez a 47es verziószám kicsit vicces.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. Asagrim Flege...
2016.06.24. 18:40
Chrome 51-nél tart.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. Flegeton Asagr...
2016.06.24. 18:45
Igen az is vicces. Pedig annyi lebegőpontos van. Mi bajuk a 3.124b vel mondjuk.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. wolfwolf
2016.06.24. 19:03
Az MS teszt objektív.

1. "Saját hardver"? Mire gondolnak? MS processzorra? MS alaplapra? Vagy speckó driverre, ami érzékeli, hogy őt most nem az EDGE kéri vmire, hanem a Chrome és akkor visszavesz? Vagy hogy? Gyártsunk még ilyen elméleteket.

2. Az alapértelmezett beállítások is teljesen jogos, a többség bármilyen meglepő így használja a böngészőt.

Ezzel szemben fejlesztői verzió + kihegyezni a beállításokat az akkuidőre... Szánalmas.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. kailee
2016.06.24. 20:51
Ezek a tesztek kb csak akkor érnének valamit ha mind 3-4 böngésző ugyanazokkal a tulajdonságokkal rendelkeznének. és ugyan azt tudnák. de amíg nem így van addig teljesen felesleges a teszt. mert akinek a chrome jön be mert abba van benne az ami neki kell a többi be nincs úgy is azt fogja használni.

lehet felőlem pl a z opera is meg az edge is olyan takarékos ha fele annyit se tud nyújtani mint pl a chrome.

Flegeton/Asagrim
A JAVA mint program nem tökéletesen biztonságos és a mai böngészőkben amelyek már átálltak a html5-re feleslegesnek bizonyultak. így felesleges energia pazarlás és kódolás hogy azt is használják. ezért váltja le sorba mindenki. a chrome már jó ideje nem használja. akárcsak az Adobe Flash playert mert az meg kész katasztrófa biztonság ügyileg.

Az hogy melyik program éppen hol tart számozásban meg csak azt bizonyítja mennyire foglalkoznak vele idő arányban. pl chrome 2008 ba kezdte pálya futását. és azóta igen csak sokat foglalkoztak vele, hogy minőségileg azt adják, ami kell. az opera 1994 es de csak 2013 tól kezdte meg a felzárkózást és csk azóta foglalkoznak vele olyan szinten mint a chrommal.
lásd [LINK]

Asagrim teljesítményre csak annyit hogy jelenleg a Chrome minden egyes fülre külön erőforrást biztosít és ebben van a jövő is. a hónap végén a FF is ugyan arra fog rá állni. De a mai pc fejlődés mellet csak annyit mondok. nem a 20 éves gépekre fognak fejleszteni hanem ma pc-re. Lásd pl egy pc játék is ha kijön nem a 20 éves gépen fog futni hanem a mostanin.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. Asagrim kaile...
2016.06.24. 21:20
20 év? 4 magom van az FX-6300 magteljesítményével. Jó, az FX-6300 se mai darab, de ötöde a 20-nak így is. Tudod melyik játékban volt eddig CPU limitem? Egyikben se. Mindenhol előbb járt maxon a HD7850 (R9 270 / R9 370, egy kutya, ugyanaz a GPU), ráadásul 1280x720-as felbontáson (minél kisebb a felbontás, annál több az FPS és ezzel a processzorterhelés). Ennek ellenére a Chrome fogja magát, gondol egyet, és úgy felmegy egyetlen processel 20%-ra, mintha muszáj lenne neki, közben meg ha kinyírom azt a processt elhalálozik 6 azaz hat darab sima szürke mezzei ipon oldal és minden más megy tovább, a videó stream is, a HTML5 tartalom is, minden, ami józan parasztival több erőforrást igényelne, mint az a hat darab statikus ipon oldal.

Az meg ne is haragudj maximális pofátlanság, hogy egy szaros böngésző kitölt nekem 16 giga RAM-ot, legyen akárhány ablak megnyitva. Perpill 6,1 GB RAM szabad, mert nem csinálok sok mindent Chrome-ban, de nyakamat rá, hogy ha bezárnám hirtelen legalább 11 lenne szabad.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. kailee Asagr...
2016.06.24. 22:04
Félreértés ne essék, nem azt állítottam, hogy neked van 20 éves géped. Szimplán hasonlatot próbáltam felhozni. hogy egy idősebb gépen nem úgy fog futni egy olyan program, mint amit nap mint nap úgy fejlesztenek hogy a mindenkori jelen gépeken fusson. A játék példa is a teljesítméyn és a fejlődésre volt példa. tény egy játék ritkán használja ki a cput. de a játéknál nem is az számít hanem a vga. De lényegtelen ha nem érteted a lényegét.

Azon gondokoztál-e már, mert olyan szépen leírtad az egészet, hogy ha az a process, amit kilősz csak az ipont zárja be és semmi mást nem sőt az összes többinél egyszer sem fordult elő. akkor nem a böngészőnek van baja, hanem magának az adott weboldalnak?

Valószínűleg nem jobb egyből a programot hibáztatni. Vagy mint linkelted képen hogy alakítod át az oldalakt. arra gondoltál e hogy amiatt csinálja azt amit mert te belenyúltál?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. Asagrim kaile...
2016.06.24. 22:10
Kötve hiszem, amit linkeltem az Firefox volt, annak az égvilágon semmi gondja, a Chrome zabálja az erőforrásokat eszméletlen mértékben, ott meg egy betű módosítás nincs egyik oldalon se, mert az ótvar Chrome nem bírja. Firefox egyetlen processben simán.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. ChoSimba
2016.06.25. 08:07
Adjatok már egy ilyen link listát, nekem nem sikerül megfektetni az i5-2500-at még 21 egyszerre megnyitott lappal sem. Kb. 3mp-re ugyan felmegy 100%-ra, de utána 10-15% körül van. És ha megnyíltak, akkor is még 4GB a 10-ből szabad. Chrome v48.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. Asagrim ChoSi...
2016.06.25. 09:02
21... aranyos. Próbálkozz 210-zel.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. ChoSimba Asagr...
2016.06.25. 09:24
De minek nyitnék meg annyit ? Már a 21 is több mint értelmetlen.
Lehet hogy összesen nincs annyi búkmarkom
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2016.06.25. 13:40
attól, hogy te nem használsz többet nem értelmetlen
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. aRoN996 kaile...
2016.06.25. 14:15
" a chrome már jó ideje nem használja. akárcsak az Adobe Flash playert mert az meg kész katasztrófa "

Írd be a böngésződbe(chrome) : "chrome(kettőspont)plugins "
Aha nem használja

//edit: fúú ez a smiley kiegészítő a hsz-ben nagyon idegesítő
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. kailee aRoN9...
2016.06.25. 16:08
Igen benne van még, mert a flash alapú játékok csak azzal mennek olyan 85% ba mert abba íródtak. Emiatt nem váltható le. attól függetlenül mennyire sok a biztonsági rés benne. De nyugodtan ki lehet kapcsolni attól még minden más működni fog. Videó lejátszáshoz egyáltalán nem azt használja hanem a HTML5 lejátszóját. ellentétben a FF-el ami azt használta eddig a régi verziók meg azzal együtt tudnak csak videót lejátszani. Most már a FF is tud anélkül is.

de visszatérve a cikkhez addig nincs értelme vizsgálni mi mennyire takarékos amíg ugyan azt nem tudja.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. Asagrim kaile...
2016.06.25. 17:47
Még mindig van bőven youtube videó, ami nem HTML5, hanem flash.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. Flegeton Asagr...
2016.06.26. 06:03
Az meg hogy? Ha youtube lecseréli a "lejátszót" akkor az globális. Max az van ha olyan böngészőben nyitott meg ami nem html5 kompatibilis. Vagy nem?!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. kiskoller Flege...
2016.06.26. 07:22
Nem. Amikor Youtube lejátszót cserél, szép fokozatosan cseréli le a filmeket. Ami logikus, hiszen feltételezem tök más kódolással kell a filmet eltárolni, tehát van X petabájt amit konvertálni kell, ez nem egyszerre fog megtörténni...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Flegeton kisko...
2016.06.26. 10:07
Éh,... ez biztos infó vagy csak tippelsz.
Csak mert hülyeségnek hangzik.
Van egy fix kódolása és annak ír lejátszót. Ha meg a kódolást változtat, akkor kell kicsit módosítani a lejátszón. Talán ilyenkor van újrakódolás, de lehet hogy nem, mert a lejátszó tudhat többet is. Visszafele kompatibilis,... tippelném.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!