iPon Hírek

Az RYZEN miatt hamarabb jönnek az új Intel processzorok?

Dátum | 2017. 04. 19.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | FŐ EGYSÉG

Az előzmény Az AMD RYZEN processzorai alaposan felkavarták a CPU piac állóvizét, ugyanis az elmúlt években egyre nagyobb mértékben uralták az asztali piacot az Intel megoldásai, ez pedig az árakon is meglátszott. Az R7-es és R5-ös sorozatú AMD RYZEN processzorok érkezésével alaposan megváltozott a helyzet, hiszen az újdonságok a korábbi Bulldozer alapú processzorokhoz képest jelentős gyorsulást hoztak. Igaz, játékok terén többnyire még mindig az Intel központi egységei vezetnek, de szerencsére ez csak egyetlen szempont, ha processzorválasztásra kerül sor – produktivitás, magok és szálak száma, valamint ár/teljesítmény arány terén már sok esetben inkább a RYZEN processzorok felé billenhet a mérleg nyelve, amennyiben minden dolgot számításba veszünk. Főleg, ha az R7-es modellek és az Intel HEDT platformja között próbálunk dönteni. A pletykák állításai
A DigiTimes értesülései szerint, amelyek a tajvani PC gyártóktól származnak, a fenti helyzet miatt a vártnál hamarabb megérkezhetnek az Intel új processzorai – már amennyiben az információk pontosak. A szivárogtatók azt állítják, hogy a Basin Falls platform, ami Skylake-X és Kaby Lake-X processzorokból, valamint X299-es lapkakészlettel szerelt alaplapokból áll, már a Computex 2017 alkalmával bemutatkozhat. Ez azt jelenti, hogy a korábban tervezetthez képest két hónappal hamarabb megjelenhet az új platform. A Kaby Lake sorozat utódjául szánt Coffee Lake processzorcsalád rajtját szintén előrébb hozhatják, méghozzá nem kevesebb, mint négy hónappal, azaz a 2018 januári megjelenésből 2017 augusztusi rajt lehet. De ezek egyelőre csak pletykák, így érdemes gyanakvóan kezelni az információkat. Baffin Falls fronton arra számíthatunk, hogy az X299-es lapkakészlettel szerelt alaplapok mellett egy 112 wattos TDP kerettel gazdálkodó négymagos Kaby Lake-X érkezik, valamint a Skylake-X sorozat is bemutatkozik, ami hat-, nyolc- és tízmagos központi egységeket rejt, 140 wattos TDP kerettel. A kínálat augusztusban egy 12 processzormaggal rendelkező Skylake-X processzorral válhat teljessé. Ebben az időszakban az AMD HEDT platformja is megjelenhet, ami jó ár/teljesítmény arányú, több processzormaggal és szállal rendelkező központi egységekből, valamint X399-es lapkakészlettel szerelt alaplapokból állhat. Processzorok terén egy tizenhat és egy tizenkét maggal rendelkező példány érkezésére számíthatunk, amelyek az SMT támogatás jóvoltából huszonnégy, illetve harminckét szálon dolgozhatnak.
A régi útiterv a múlté?
Az augusztusban érkező Coffee Lake processzorokkal kapcsolatban egyelőre annyi derült ki, hogy a már ismert 14 nm-es csíkszélességet viszik tovább, már ami a gyártástechnológiát illeti, első körben pedig csak néhány „K” jelölésű Core i3-as, Core i5-ös és Core i7-es modell megjelenésére lehet számítani. Az új processzorok mellé 300-as sorozatú lapkakészlettel ellátott alaplapok is érkeznek, de először csak a Z370-es példányok jelennek meg. Az év vége felé, illetve a következő év elején a H370-es, a B360-as és a H310-es lapkakészlettel ellátott alaplapok, valamint a többi processzor megjelenésére is számíthatunk. A pletykák szerint az Intel megközelítőleg száz millió dollár értékben 5 új EUV gépet is rendelt az ASML-től annak érdekében, hogy az új processzorok gyártását gyorsíthassa.
Ide kapcsolódik egyébként egy harmadik pletyka is, ami a 300-as sorozatú lapkakészletekkel kapcsolatos. A BenchLife szerkesztői szert tettek egy diára, amelyen a 300-as lapkakészletek legfontosabb tulajdonságai olvashatóak. Ebből kiderül, hogy az új generáció már USB 3.1 Gen2 támogatást és beépített AC-s WiFi vezérlőt is kaphat, ettől eltekintve azonban ugyanazt tudja a fő lapka, amit előző generációs társa is nyújtott. Tehát PCI Express 3.0-s sávokból 24, SATA 3 Gbps-os portokból hat, USB 3.0-s portokból pedig tíz áll majd rendelkezésre, ezeken felül pedig 6 darab USB 3.1-es port és egy AC-s WiFi vezérlő zárja a sort. Az persze erősen valószínű, hogy a két újítás csak a felső(bb)kategóriás lapkakészletek kiváltsága marad, vagyis a Z370-es és esetleg a H370-es modelleken tűnnek fel. A fenti értesülések egyelőre nem többek egyszerű pletykáknál, de logika azért mindenképpen van bennük. Rövidesen kiderül, igazak voltak-e.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

23. Asagrim
2017.04.19. 17:27
Inkább csökkentsék a már megjelentek árát. Nem vagyok hajlandó kiadni hatjegyű összeget egy konzumer i7-re.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
22. noPublicFG
2017.04.19. 17:45
Azon a 140W-on pislogok. A top processzorok tényleg ennyit esznek?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
21. hcsa
2017.04.19. 17:46
Én pedig a Celeron-K procikat várom az elkötelezetten antituning Inteltől.
(Tudom, ez így troll, de monopolhelyzetében annyi mindent megengedett magának a cég, hogy ideje egy kicsit koppania - nagyot azért úgysem fog.)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
20. Samanoske
2017.04.19. 17:53
A kaby Lake utódja junius körül jött volna amúgy is.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
19. ThePoweR noPub...
2017.04.19. 18:00
Ha a 4magos ~90W akkor a 8 magos mennyi legyen?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
18. sutyko_hop...
2017.04.19. 18:19
Aki nem sík hülye mint a prohardveren a sok gyökér, hogy "nyenyenye felmosta az intellel az amd a padlót" (tegyük hozzá, hogy 3 éves a kaby is) az nagyjából számított erre.
Én kicsit korábbra gondoltam, de úgy látszik meg mindig csorog az extraprofit és nem izgulnak különösebben.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. sutyko_hop... ThePo...
2017.04.19. 18:22
Az ne zavarjon, hogy igp-vel együtt és attól, hogy 90 wattos keretben van még nem biztos annyi az annyi.
A ryzen se férne bele ebbe a 90-be az tuti biztos.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. vakpal
2017.04.19. 18:52
Hát tekintve hogy 5 év alatt nem sokat gyorsultak a Core Procik most kapkodhatnak. 5 éves gépemen nem érzem hogy cserélni kéne. 3 éves Notebook -om helyett nincs mit venni. 5% -al gyorsabbak az újjak 3 év alatt. Nem értem mire ez a kapkodás. Mindenhol övék a leggyorsabb proc, csak ár értékben kaptak konkurenciát végre. Most majd havonta jönnek a szédítőbbnél szédítőbb ígéretek, aztán meg szédítő áron jönnek ki a processzorok, és az IDF eltörlésénél még ki is emelték, hogy nem a desktop processzorok a fő csapás irány. Hát de ahogy látom nagyon is az a fő csapásirány
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. errorcode0... vakpa...
2017.04.19. 18:55
Persze, hisz még mindig az oem a fő piac, főleg hogy nemrég feladták az utlramobilt.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2017.04.19. 18:55
3 éves? Inkább 3 hónapos nem?
Persze hogy nem tört borsot az AMD az Intel orra alá, mindenki csak játékra használja a gépét és nem számít a pénz, azért sem sietik el kiadni a vérfrissítést...

Ha jól értem a foglalat marad és a Coffee Lake csak optimalizált Kaby lesz, míg a Cannon Lake egy új proci?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. tibaimp sutyk...
2017.04.19. 19:01
Az tuti, az 1600-as simán 65W TDP keretbe tették, de az itteni teszt szerint úgy eszik majd 120W-ot mint a huzat, szóval ennyit a 65W-os keretről....
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2017.04.19. 19:08
Édes istenem, keress rá, hogy mi az a TDP, segítek 2008 óta már nem a fogyasztást mutatja, sokkal inkább marketing, vagy "hűtő kategória"
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. B_Real tibai...
2017.04.19. 19:19
Az ugye világos, hogy a tesztben teljes konfig fogyasztás szerepel, nem pedig CPU-only?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. rini kean
2017.04.19. 20:20
Ez igaz de azért az a TDP keret meghatározás mégis csak a fogyasztás mértékét jelöli. Szóval minél nagyobb az a TDP akkor a fogyasztás is ennek megfelelően emelkedik. Az más dolog, hogy a gyártók előszeretettel használják ezt a meghatározást mert így egy kategóriába bújtathatják az egymás mellet lévő termékeik fogyasztását, holott nem mindegy, hogy az adott proci 80 vagy éppen 95 wattot fogyaszt hőtermelés szempontjából.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. Gunther rini
2017.04.19. 23:08
Amíg a 140W-os i7 6900k ugyanannyit fogyaszt mint a 95W-os Ryzen 1800x addig csak gyártón belül van értelme TDP-t összehasonlítani.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. B_Real rini
2017.04.19. 23:08
Érdekes módon azonos típusú hűtőt használva a ~10W-tal többet fogyasztó Ryzen egál vagy kisebb hőmérsékleteket produkál (itteni tesztből). Akkor ez most hogy van?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. 5hR3kY
2017.04.20. 08:08
TDP = Thermal Design Power, azt a gyártó által megadott értéket jelzi, amennyi hőt kell majd az adott chipről elszállítani, hogy a gyártók tudjanak rá megfelelő hűtést tervezni. Valamilyen szinten következtetni lehet belőle az adott chip fogyasztására is, de alapvetően nem azt jelzi, tekintve hogy a chip gyártók ezt a TDP értéket nem egységes módon számolják, hanem az gyártónként változik.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. ChoSimba B_Rea...
2017.04.20. 08:58
Az i3 is melegebb, mint az i5, szóval akkor hogy is van ?
Nyilván nem teljesen ugyanúgy tették fel a pasztát vagy a hűtőt.
A hőmérséklet ezért nem jelent semmit, még akkor sem feltétlenül, ha azonos a hűtő.
A konnektorból felvett teljesítmény viszont nem hazudik.
Ami szerint az 1500x/1600 van egy szinten a 7700k-val, az 1400 pedig a 7600k-val.
Mindkét intel proci (7700/7600) TDP-je 91W, ami a grafikonok szerint bőven a mókás kategória, remekül mutatja, hogy a TDP és a valós fogyi csak ritkán egyezik. Ahogy az i5 és i3 között sincs sok különbség, legalábbis nem annyi, mint a TDP alapján várható (51W/65W)
Az remekül látszik, hogy ryzeneknél csak az 1400-nél esik egybe a valódi fogyasztás a megadott TDP-vel (65W), a többi ~90W-ot kér enni, hiába 65W a TDP.
Az 1600X sem mutat összefüggést a valódi fogyi és a TDP között, ez is többet kér (95W vs. ~115W)
A 7700k TDP-je nagyjából a valós fogyasztást tükrözi, a 7600k-ra nevetségesen sokat adtak meg, bőven kevesebbet kér, az i3 is kb. hozza az 51W-ot, míg az i5 kevesebbet kér a megadott 65W-nál.
Szóval még gyártón belül sem lehet TDP alapján véleményt mondani.
Talán annyit, hogy az intel vagy kb. jól adja meg vagy valamiért eltúlozza a TDP-t, az amd meg pont fordítva, inkább kamuzik és kevesebb TDP-t ad meg, mint a valódi fogyasztás maximuma.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. ThePoweR ChoSi...
2017.04.20. 09:57
http://www.intel.com/content/dam/doc/white-paper/resources-xeon-measuring-processor-power-paper.pdf

Nem tudom mennyire helytálló ez ma vagy hogy ezt át lehet e vinni a desktop vonalra, de nem hiszem hogy külön mérnék.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. tigerboy
2017.04.20. 11:29
Na végre felkeveredett a pocsolya és talán, jelzem TALÁN elindulunk abba az irányba hogy lesz valami fejlesztés is és nem csak 5% ráncfelvarrással tökölés és TALÁN az árak is elkezdenek végre a jó irányba mozogni. A Ryzennel valami elindult, kíváncsi leszek, hogy a közeljövőben mit alakít a helyzeten mert ami itt volt az katasztrófa hogy 0 fejlesztés iszonyat árakon....
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. ChoSimba ThePo...
2017.04.20. 12:25
Ebben remekül leírja, hogy mit mérnek, de a 7700/7600 közötti különbséget ez sem magyarázza meg. mind a kettő 91W-os TDP-vel bír, de a valós fogyasztásuk rohadtul nem ezt tükrözi.
A TDP, ahogy írja is, nem a proci maximális fogyasztását mondja meg, mert az lehet rövid időre magasabb is. A lényeg a rövid időre, értsd msec időtartamban. Ezért a TDP leginkább a legrosszab átlagfogyit jelenti ( a worst case value when running a “worst case” application).
Ez egy superpi alatt abszolút értelmezhető, mert olyan valós, értelmes alkalmazás, aminél jobban talán semmi nem tekeri ki a procit.
Ezért az intel TDP nyugodtan felfogható maximális fogyasztásnak, annak ellenére hogy msec időszakokra fogyaszthat ennél többet.
Az amd TDP-je meg saját tesztcsomag alatt mutatott "fogyasztást" ad meg. Ami szintén értelmezhető, csak nem összevethető az intel TDP-vel. Az intelnél az SDP-t használják ilyen paraméterként, de az meg azért nem összevethető az AMD-TDP-vel, mert más tesztcsomagot használnak.
Ezért rohadtul szerencsétlen és értelmetlen TDP alapján összehasonlítani őket.

De az is totál vili, hogy a grafikonok alapján még egy gyártón belül sem célszerű TDP-re hagyatkozni a fogyasztást illetően.

TL;DR;
A TDP értékeket minden esetben felejtsük el, csak a megtévesztésre jók, mindig a valós, konnektornál mért teljesítményre alapozzunk bármit is.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. kalmargabo... Asagr...
2017.04.21. 08:43
Egyet értek, bár ha így haladunk, az ember már nem is processzor árakon fog gondolkodni, hanem a memórián...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. sutyko_hop... ChoSi...
2017.08.05. 16:32
Na vegre masnak is feltunt az , hogy amd kobliterparszeknewton\secundumnegyzetkilogrambol szamolja at wattra amit egy varazsgomb szamol nekik ki. Aki nem fullba tolja a kretent az rajohet abbol, hogy szinte minden ryzen 65 watt tdp-s. 4,4ht,6ht,8ht. Hotmindegy. A masik hogy senkinek nem tunt fel, hogy a legkisebb ryzen hutoje is majd ketszer akkora mint a i7 6700-e ami egy matx hazban is szinte alig porog izombol meg egy dishonored 2 alatt is. Vagy amekkora suttyok ott is blockok kent kene ezt ertelmezi?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!