iPon Hírek

Az új iPad nem iPad 3, hanem iPad HD névvel debütál?

Dátum | 2012. 03. 06.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | FŐ EGYSÉG

Az Apple legfrissebb iPad-je rövidesen bemutatkozik a nagyközönség előtt, így kissé meglepő, hogy még most, az utolsó pillanatban is érkeznek pletykák a termékkel kapcsolatban. A legfrissebb értesülések alapján most úgy tűnik, hogy az új iPad nem iPad 3, hanem iPad HD néven debütál.

Ez persze nem az első alkalom, amikor az iPad HD elnevezésről olvashatunk, hiszen tavaly júliusban a The Verge munkatársai a lap egyik hírében már használták ezt az elnevezést. Ezúttal azonban nem a The Verge, hanem egy valamivel komolyabb forrás, a CNet News szellőztette meg a hírt, amely szerint az iPad 3 hivatalos neve iPad HD lesz. A CNet News munkatársai egy szavahihető fejlesztőtől kapták a tippet, aki korábban már több Apple termékkel kapcsolatban is szállított megbízható információkat.

Abból kiindulva, hogy az új iPad extrém nagy felbontású érintőkijelzőt alkalmaz majd, a HD elnevezés egyáltalán nem tűnik kacsának, hiszen a „HD” jelzés remekül reklámozza az iPad újítását. A szóban forgó érintőkijelző 2048 x 1536 pixeles felbontást kínál, ami pont négyszerese a korábbi iPad-ek 1024 x 768 felbontásának. A pixelek számának megduplázásával egyszerűen skálázható az optimalizálatlan tartalom, ugyanis egy régi pixelre négy új pixel jut. Az Apple ezt a módszert már elsütötte néhány évvel ezelőtt, méghozzá az iPhone család tagjainál: míg az Apple 3G és 3GS készülékei 320 x 480 pixeles felbontású érintőkijelzőt használtak, addig az iPhone 4 és iPhone 4S esetében már 640 x 960 pixeles felbontású érintőkijelzőt alkalmaztak a mérnökök.

Kíváncsian várjuk, hogy tényleg annyira megbízható-e az említett informátor.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

6. akela91
2012.03.06. 19:25
Mekkora ötlet!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. rastawicc
2012.03.06. 19:31
Teremtőm, már megint kezdődik...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. arin
2012.03.06. 19:51
Aztán iPad 2,5 lesz belőle. Én ezt viccesnek tartanám

(vagy iPad ~2,71 = az új iPad e !!! )
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. uristen
2012.03.06. 20:33
Szamomra az lesz nagy hir, ha ilyeneken gond nelkul elfut egy Windows 7 es ugy ahogy Crysis 2 is.

Meg majd lesz egy uj operacios rendszere az iPadOS
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. shaddam
2012.03.06. 20:34
Ipad 2s lesz.Nem tipp
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. bigz
2012.03.06. 22:39
@ocsabi :: azok utan, hogy bacsis min hozta be mar az elso generacios gepen is el kellene futnia
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!