iPon Hírek

Az univerzális grafén már hűthet is

Dátum | 2010. 06. 07.
Szerző | Gabriel
Csoport | FŐ EGYSÉG

Nem véletlenül emlegetik csodaanyagként a grafént; már eddig is számtalan felhasználási módot találtak hozzá, és most itt a legújabb: hűtés, amit természetesen szintén minden eddigi megoldásnál hatékonyabban végez.


Teszi ezt mégpedig oly módon, hogy több réteg grafén egymásra helyezve rendkívül jó hővezető képességgel rendelkezik, amit így értelemszerűen az elektronikai eszközökben a nem kívánatos hő eloszlatására is jól fel lehet használni.

Ezt a hasznos tulajdonságát a Kaliforniai Egyetem kutatói tesztelték szilícium chipekkel, és valóban jó eredményeket értek el - bár konkrét számokat sajnos nem közöltek, csak azt jelezték, hogy "drámai" javulást (csökkenést) tapasztaltak a vizsgált chipek hőmérsékletében.

Ami tehát mind szép és jó - a probléma egyelőre pusztán annyi, hogy még nem ismert olyan eljárás, melynek segítségével nagy mennyiségben - és a kívánt minőségben - lehetne gyártani grafént, így a kutatók eredményeit egyelőre még nem lehet átültetni az elektronika hétköznapi világába. Jó hír azonban, hogy egyes vélekedések szerint a gyártási eljárás kidolgozására már egy-két éven belül is sor kerülhet.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

23. Greathoof
2010.06.07. 16:36
"Ami jól vezeti az elektromosságot, az jól vezeti a hőt." - by Kémia tanárom

Egyébként jó lenne már, hogy ha nem No-Name inc. meg ilyesmi helyekről jönnének a grafénos felfedezések. Mármint, ezt úgy értem, hogy jó lenne ha pl Intel vagy Zalman, vagy stb is támogatná / beszélne róla / tervezné hogy használni fogja.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
22. gyenesmart...
2010.06.07. 16:41
Ez volt a tv-ben is csak ott szuper gyémánt volt a neve.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
21. twollah
2010.06.07. 16:53
Addig marad a jo oreg heatpipe.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2010.06.07. 17:02
"Ami jól vezeti az elektromosságot, az jól vezeti a hőt." - by Kémia tanárom

Kivéve a gyémántot, ami szigetelő és messze a legjobb hővezető.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
19. tszaboo
2010.06.07. 17:02
Greathoof: teljesen igaza volt, a szén vezeti az áramot.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2010.06.07. 17:08
Google: gyémánt fajlagos ellenállása
Google: gyémánt fajlagos hővezetése

Szén=/=gyémánt, teljesen más a kristályszerkezet
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. Gerrrrry
2010.06.07. 17:20
A gyémánt az szén. Csak a szénnek egy allotróp módosulata, ha jól emlékszem.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. MassKilla
2010.06.07. 17:25
ja, a C(alsó indexbe 12) a szén, de vannak módosulatai, mint a C(alsó indexben 60) ,meg még egy csomó minden, csak a 60-as jutott eszembe, mert azt tanították suliban, olyan a modellje, mint egy focilabda
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2010.06.07. 17:26
A gyémánt pont annyira szén, mint a kvarckristály homok
És micsoda különbség van a homokóra és a kvarcóra között
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. gezu1025
2010.06.07. 17:55
Jó lesz ez a cucc. Én mióta ezt olvastam: [LINK] Várok rá
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. abonyi91
2010.06.07. 19:11
"Ami jól vezeti az elektromosságot, az jól vezeti a hőt."

Ez csak általánosságban igaz. Pl ott van a csillám is, egy ideje azt használják az elektronikában hűtőborda és félvezető közé ahol a szigetelés is fontos.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. Bloodx
2010.06.07. 19:58
"Ami jól vezeti az elektromosságot, az jól vezeti a hőt."
A mondat azt jelenti, hogy ami az elektromosságot vezeti jól az a hőt is, de ami a hőt vezeti jó, az nem feltétlen az elektromosságot.
Értsd: attól, hogy minden négyzet egyben téglalap is, az nem biztos, hogy egy téglalap négyzet is.
Ezért ennek a mondatnak az írója: "Kivéve a gyémántot, ami szigetelő és messze a legjobb hővezető." rosszul értette szerintem a legelső mondatot. Remélem értitek mit szeretnék elmagyarázni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. aroon12
2010.06.07. 20:34
A bogaras hasonlat ismertebb
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2010.06.07. 21:04
Persze általában igazad van, csak akkor a hasonlatod nem jó és félreérthető....
Hogy jön ide az elektromos vezetés, ha itt nem arról van szó?
Írtál egy általánosságot, ami sehogy sem kapcsolódik ide.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. felziusz
2010.06.07. 23:46
mire ezt kifejlesztik addigra lesz olyan chip ami nem termel hőt... Max odapasszintják az ATi HD6870 es kártyájához...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. kean
2010.06.08. 09:47
A lényeg, hogy trollkodni lehessen, ez táplálja őket
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. kiskoller
2010.06.08. 13:49
sztem sem ideillő, hisz a réz is vezeti az elektromosságot és hűtőbordának meg kábelnek is használják.... amugy ez a grafén teccik nekem
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. EzesezGeza MassK...
2010.06.08. 14:06
"MassKilla - 2010-06-07 17:25:458
ja, a C(alsó indexbe 12) a szén, de vannak módosulatai, mint a C(alsó indexben 60) ,meg még egy csomó minden, csak a 60-as jutott eszembe, mert azt tanították suliban, olyan a modellje, mint egy focilabda"

Szerintem itt nagyon keverjük a szezont a fazonnal. A C(alsó index 60)az egy 60 szénatomból álló geometriailag hatszögekből és ötszögekből felépülő gömbszerű (focilabda alakú) molekula. Van pl. C(alsó index 72) ami egy forgási ellipszoid ami még ismert, ami 72 szénatomból áll. Az összes ilyen labdát fulleréneknek nevezzük. Söt olyan is van hogy egy atom beleférjen egy ilyen labdába. Pl Fe@C60 az azt jellöli hogy egy vas atom van egy C60-as fullerénben.
A grafit réteges szerkezetű. Ahogy a cikkben szereplő képen is látható, egymásba fonódó hatszögekből áll, minden csomópontban egy-egy szénatommal. Egy réteg esetén hívjuk grafénnek. A grafit több ilyen réteg egymásra rakódásából épül fel. A rétegek egymáshoz képest el lehetnek csúszva. Amiatt van alfa-grafit és béta-grafit, ahol A és B rétegek ismétődnek, illetve, A,B,C ismétlődő rétegek alkotják. Az egyik Hexagonális a másik romboéderes kristályrácsot alkot.
Ha ezeket a rétegeket csővé vannak feltekerve akkor kapjuk a nanocsöveket. Ha egy réteget tekerünk fel akkor kapjuk az egy falú nanocsöveket. Single Walled Nanotubes SWNT, ha többet akkor többfalú nanocsöveket kapunk Multi Walled Nanotubes MWNT.
A gémántnak is több féle kristálytani módosulata van.
Ezenkívűl van még mágneses szén nanohab, és amorf szén.

A C12 esetén, ha nem vákuum flash pirolízisel előállított tömegspektrométerrel detektált nagyon rövid élettartamú 12 szénatomból álló klaszterekre gondolt, ugyanis a C(alsó index 12) ezt jelenti. A C-12 vagy C(balfelső index 12) az a szén 12-es tömegszámú izotópját jelenti, ami a leggyakoribb. Van még C-13 ami NMR aktív (az MRI tudományos szerkezetkutatásban használt változata) mivel van eredő spinimpulzus-momentuma, C-14 a radioaktív és a radiokarbon kormeghatározásnál használák. Itt a 12 azt jelenti hogy az adott izotópból 1 mol, azaz 6 szor 10 a 23-ikon db-nak a tömege 12 gramm. Mig a C60-nál 60 db szénatomból felépülő molekula.

Szerintem az allotrópot összekevertük az izotóppal.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. Teki
2010.06.08. 16:08
Én procimon már most is IC Diamomd 92%-os gyémánttartalmú paszta van. Szóval nem értem, hogy minek szenvednek grafénnel amikor ilyeneket ipari gyémántporból is meg lehet oldani. Amire viszont kíváncsi lennék, hogy nemrég egy cég ígért pár éven belüli bevezetéssel gyémánt lapkára nyomott chipeket, mivel rájöttek hogyan lehet egész olcsón polikristályos gyémántlapkákat gyártani. De az is lehet, hogy nem ez a jövő. Egy magyar kutatótól pl hallottam már órajel nélküli ,tesztelés alatt álló chipekról amiknél állítólag nem jelent gondot a hőtermelés, mert annyira alacsony.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. Humbuk
2010.06.09. 19:57
Ez egy jó hír. Király cucc ez a grafén, de vajon mi lesz ezután... Ez a félelmetes! Mivel a technológia exponenciálisan fejlődik, ezért lassan minden percre jut majd egy ilyen frankó felfedezés
Ami nem rossz! Még ilyet!

Az már más tészta, hogy mikor érik meg az ilyen és ehhez hasonlókra az emberiség. Tavaly itt is (Ipon) azt olvashattuk, hogy kísérleteznek a 32 magos cpu-kkal. Nemrég már 48 magot vonultattak fel... Kérdés az, hogy mi van még amit nem mernek megmutatni nekünk?

Hajrá!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2010.06.10. 13:40
""Ami jól vezeti az elektromosságot, az jól vezeti a hőt." - by Kémia tanárom"
Ez baromság. nem függ össze a kettő. A grafit jól vezeti az áramot a hőt meg nem. A gyémánt meg pont fordítva.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2010.06.10. 13:44
"A gémántnak is több féle kristálytani módosulata van."
Gyémánt az egyik allotróp megnevezése, tehát csak egy van. Az egy másik dolog, hogy képesek hexagonális gyémántnak nevezni egy másik allotrópot.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. mzso
2010.06.10. 13:46
"Azért az nem semmi, amit ez az anyag tud hővezetésben! A rézé 400W/(mK); a gyémánté 2000W/(mK) már ez se semmi, de a grafén (graphene) hővezetése 4000-5000W/(mK). A köztudottan jó hővezetőnek számító réz értékének a 10-12-szerese! Gyakorlatilag valós időben vezeti a hőt."
Ez mind szép és jó de a hőt át is kell adni valaminek...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!