iPon Hírek

Ballisztikus gázfelhőkkel takarítanák el az űrszemetet

Dátum | 2012. 10. 02.
Szerző | Jools
Csoport | EGYÉB

Az elmúlt napokban ismét némi izgalmat okoztak egy orosz kémműhold Föld körüli pályán lebegő roncsai, és bár a Nemzetközi Űrállomás végül pályamódosítások nélkül is megúszta a találkát, a Föld körül lebegő szemét egyre súlyosabb problémát jelent a világ űrügynökségei számára. Az elmúlt ötven év termését véve alapul, a 21. század közepére komoly kihívás lesz elnavigálni az űrbéli limlomok között, amelyek legkisebbike is komoly károkat okozhat, ha telibe talál egy működő űrjárművet.

A Boeing most egy érdekes új ötlettel állt elő a halott rakétafokozatok, régi műholdak és az ezek állandó ütközéseiből keletkező törmelék eltakarítására. Az űrszemét jelentős része elég, amikor belép a Föld légkörébe, ehhez azonban az kell, hogy valami letérítse bolygónk körüli pályájáról. Az elmúlt években számos opció merült fel ennek megvalósítására, ezek többségének megvalósítása azonban egyúttal jelentősen növelte volna a fönti szemét mennyiségét.


A roncsokat karokkal, hálóval vagy mágnessel összegyűjtő, majd magukkal a légkörbe ragadó „takarítógépek” feljutásához ugyanis szintén rakétákra van szükség, tehát a gépek először is saját szemetük eltűntetéséről gondoskodhatnának, ezt követően pedig sok kapacitásuk már nem maradna más eltakarítására.

A Boeing ötlete a következő: egy cseppfolyós nemesgázzal teli tartályt küldenének fel egy rakétával, amely pályájának legmagasabb pontján megcélozna egy adag űrszemetet, és egy különleges fúvókán keresztül kifecskendezné a kriogén gázt. A rakéta csak a Kármán-vonalig (100 km) emelkedne, ahonnan visszahullana a Föld felé, majd elégne a légkörben. Ilyen magasságból az általa kilőtt ballisztikus gázfelhő azonban akár a 600 kilométeren haladó hulladékokig is képes lehet eljutni, ha a szakértők számításai helyesek.

Maga a felhő a tartályból kikerülve viszonylag hamar eloszlik, de kezdeti sűrűsége elegendő lenne ahhoz, hogy lelassítsa az űrszemét mozgását. Egy 7,8 kilométer/másodperces sebességgel haladó törmelékdarabot a szakértők kalkuláció szerint a gáz képes lehet 0,2 km/szekundummal lassítani, ami pont elég lenne ahhoz, hogy az objektum a gravitációnak engedve visszahulljon az atmoszférába, ott pedig megsemmisüljön. 

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

12. kray
2012.10.02. 19:05
Nehogy eltávolítsák a legjobb védelmi rendszerünket!!!

Így tuti nem fog minket egy idegen faj sem legyalázni, mert nem tud bejönni hozzánk

Max kilőnek lézerrel...

Amúgy még 20-30 év és eltudjuk takarni a bolygót minden elől, masszív űrszeméttel Ha valaki sasol minket távolról majd, azt hiszi, hogy új bolygótípust fedezett fel
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. nyerek01
2012.10.02. 19:06
Kíváncsi vagyok hogy milyen megoldással állnak majd elő. Tényleg gondot okoz a sok törmelék, és egyéb nagy sebességgel mozgó részecske az űrben.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. Hunter008
2012.10.02. 20:17
Kray

Úgy fogunk kinézni mint cybertron
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. DogTheDog
2012.10.02. 20:33
Mi lenne,ha visszahordanak a foldre,es ujrahasznositanak a meregdraga anyagokbol keszult cuccokat?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. Terror DogTh...
2012.10.02. 20:36
Többe kerül visszahordani, mint bányászni újabb adag nemesfémet.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. DogTheDog Terro...
2012.10.02. 20:51
Ertem mar,hamarabb fogjak meteorokrol banyaszni mint visszahordani.
Igazabol vissza sem kellene hordani,az ujrahasznosito technologiat kellene kivinni az urbe.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. Asagrim DogTh...
2012.10.02. 21:10
Lenne miből építkeznie a 3D nyomtatóknak amiket ki akarnak vinni!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. DogTheDog Asagr...
2012.10.02. 21:21

Mar nyomtatot is tudnanak nyomtatni hozza
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. ADAMEX
2012.10.03. 04:08
Újabb nyalánkság a chemtrail elmélet híveknek
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. hpeter105
2012.10.03. 11:45
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. zodiac83
2012.10.03. 12:24
Így van. Inkább az egyszer már drága pénzen az űrbe juttatott értékes anyagok ottani újrahasznosításán kéne ügyködni. Még csak bolygókat sem kell ehhez bányászni. Ehelyett inkább elégetnék a légkörben. Gratulálok.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Mandris90
2012.10.03. 21:44
ugyis az ürben akarnak épitkezni ott a nyersanyag is csak az eszközöket kell felvinni meg egy baromi nagy hálot pazarolnak ezek összevissza
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!