iPon Hírek

Banished megjelenés

Dátum | 2014. 01. 10.
Szerző | Morte
Csoport | JÁTÉK

Tavaly áprilisban már röviden bemutattuk az igen ígéretes városépítő stratégiai játékot, a Banishedet, melyet mindössze egyetlen ember fejlesztett Shining Rock Software név alatt. Most örömmel számolhatunk be róla, hogy a játék elkészült, és hamarosan, február 18-án meg is jelenik Steamen. http://store.steampowered.com/app/242920/ Ebben a békés stratégiai játékban legfeljebb az elemekkel, az éhínséggel és időnként a betegségekkel kell felvennünk a küzdelmet, harc ugyanis nincs benne. Feladataink a földművelésből, vadászatból, gyűjtögetésből, kereskedelemből és kis városkánk életének irányításából állnak. Ha minden jól megy, településünk népessége növekedésnek indul; emberkéink 20 különböző foglalkozás közül választhatnak, lesznek köztük bányászok, földművesek, tanítók, gyógyítók is. Sikerünk az erőforrások megfelelő felhasználásától függ: a kivágott erdőket akár újra is ültethetjük, de akkor kevesebb helyünk lesz a szántóföldeknek, vagy az új házak építéséhez, ezért okosan kell döntenünk. A fejlesztői naplóból kiderül, hogy milyen különös érzés, amikor ez ember befejezi élete első olyan játékát, melyet egyedül készített, és amin három éven keresztül dolgozott. A fejlesztő beszámolt róla, hogy reggel elvégezte az utolsó kisebb simításokat a játékon. "És aztán már nem volt semmi dolgom" - írta. "És ez különös érzés." A február 18-ai megjelenésig persze akad még pár kisebb feladata, bugvadászat, végső tesztek és hasonlók, de egyelőre elégedetten dőlhet hátra székében. "Ó, emlékszem, amikor kiléptem a munkahelyemről még azt gondoltam, hogy egy év alatt el tudok készíteni egy játékot. Háromszor annyi időbe telt, de mindenképp megérte, mert nagyon nagy élmény!" - zárta a fejlesztői napló mai bejegyzésének sorait az alkotó. Az alábbi előzetes a játékmenetet mutatja be.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

14. Szefmester
2014.01.10. 19:27
Nagyon remélem hogy végül megéri majd neki anyagilag ez a történet, és tud majd dolgozni továbbiakban is rajta. (és nem esik a lósz*rra sem elég DLC-k bűvkörébe)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. r3ynardthe...
2014.01.10. 20:41
Ha jól látom ennek az alapja, vagy motorja, a Stronghold 2, nem?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. gezu1025
2014.01.10. 22:08
Szerintem ez egy saját motor. A játék pedig a legjobb építgetős elemek keveréke. Hónapok óta nézegetem miket irogat az oldalon a fejlesztő. Teljesen "garázs" projekt, de nagyon nagyon igírétes. Igazi indie cím.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. Devio
2014.01.11. 04:34
Tuti vétel lesz. Már csak azért is, mert nem semmi amit létrehozott egyedül.

És végre nincsen katonaság. Lehet tatásan építkezni meg tervezgetni az elrendezést.
Emlékszem mikor toltuk az AOE2-t és kockás spirál füzetbe rajzolgattuk a város elhelyezését. próbáltunk belevinni egy kis szépséget is. Meg lego-ból kiraktuk az épületeket.

Jó játék lesz ez!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. Asagrim
2014.01.11. 08:04
Április óta tűkön ülve várom a megjelenését!

A kedvenc játékaim azok, ahol csak építgetni/managelni kell (Tycoon, Anno) és egy egy ilyen térképen, pályán, nevezzük bárminek, akár 2 hétig is képes vagyok elidőzni!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. benczeb90
2014.01.11. 12:26
Alig várom! Meg lesz vásárolva az biztos

+Devio tényleg mi is rajzolgattunk kampányösszefoglalókat sok-sok nyíllal és taktikai bemutatóval
+Asagrim így van, kicsit a sajátodnak érzed, felelősséget érzel a városodért ez teljesen más, mint azért építkezni hogy én gyakjam le az ellent, és ne ő engem.

Nagyon ígéretes játék.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. benczeb90
2014.01.11. 12:29
Hol lehet beállítani, hogy értesítést kapjak, ha komment érkezik egy cikkhez? Régen ha a 'Fórumhoz' gombra kattittontam, volt felül egy erre való pipásdoboz.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. nedvedicio...
2014.01.12. 12:04
nem nagyon játszottam még hasonló játékkal, de ez így elsőre valamiért elkezdett érdekelni Szerintem kipróbálom, ha olyan áron lesz. Tényleg egyébként hogyan lehet majd beszerezni? Már látom azokat a napokat, amikor bnőm tolja a simset én meg ezzel lazulok
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. nedvedicio... nedve...
2014.01.12. 18:25
Kedves nedvedicious,
jó lenne, ha normálisan elolvasnád a cikket, akkor látnád, hogy steamen keresztül lesz elérhető.

Egyébként ez aggasztó: ajánlott gépigényben egy ilyen: Intel Core i5 processor (or greater)
Valami nagyon nincs itt jól optimalizálva
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. vecsei321
2014.01.12. 22:54
Király! alig várom *-*. Mellesleg fantasztikus dolog amit ez az ember létrehozott EGYEDÜL! Nem pattogták körbe tanácsokkal, nem javította senki amit elrontott és mindent maga vitt bele a játékban. Végre egy elég tartalmas építős játékot kaphat az a réteg aki az ilyenekért rajong.

Így első látásra ez a véleményem.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. madcaptain
2014.01.13. 03:35
Ezeknek az egyszemelys projekteknek az a veszelye hogy public teszt nelkul rengeteg hiba(sokzor gamebreaker) marad benne amit a fejleszto megjelenes utan nem tud eleg gyorsan megtalalni. Boven sok melo csak a visszajelzeseket elolvasni/kihamozni beloluk vajon hogyan allt elo a hiba.
Es akkor meg az oprendszer/driver/egyeb szoftver altal kozvetetten okozott hibakrol nem is beszeltunk. (amiket adott hardver/rendszer hianyaban szinte lehetetlen reprodukalni/javitani)
Rengeteg ido egy beta allapotu komplex szoftver final szintre hozasa tobb embernek is.
Mindenekelott ertelmes debug report modult kell bele rakni. Majd befogni a kozosseget early access kereteben a hibak lokalizalasaba/rendszerezesebe.

A magas gepigeny valoszinu egy magas szintu game design szoftvernek a hasznalatabol eredhet (GameStudio, Unity etc.). A bugok, featureok implementalasa elorebbvalo mint az optimalizacio. Akkor lehet igazan optimalizalni, ha mar van egy mukodo programod.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. nedvedicio...
2014.01.13. 05:43
Azért remélem még komplexebb lesz a játék, mint amennyi eddig a leírásokból kiderült. Most így első hallásra ezek baromi jó ötletek meg elég soknak is tűnnek, de azért napokon, heteken át játszva már lehet kevés lesz. Szép eredmény már ez is, de szerintem lesz rajta mit fejleszteni bőven.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. mviski
2014.01.13. 09:05
A hírek és videó alapján meggyőzött, tuti vétel lesz. Nekem is bejön az ilyen csak építgetős menedzselős játékok.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. kray
2014.01.13. 10:20
Nekem is tetszik Ügyes volt a srác!
Kicsit amúgy olyan, mintha a Stronghold-ot és a Settlers-t vegyítették volna.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!