iPon Hírek

Barátaikat hiányolják legjobban a farkasok

Dátum | 2013. 09. 09.
Szerző | Jools
Csoport | EGYÉB

Sokáig úgy gondolták a szakértők, hogy az emberi és állati kommunikáció közt a legfontosabb eltérést az jelenti, hogy csak az ember képes tudatosan közölni vagy éppen elhallgatni gondolatait. A csimpánzok élelem láttán felhangzó kiáltásait vagy a gyűrűsfarkú makik hangjelzései egyszerű „visszatükrözései” az állat fiziológiai állapotának. A csimpánzok például nem képesek hazudni, vagyis nem tudnak élelemről kiáltozni, ha az nincs, és nem tudnak hallgatni sem, ha tényleg táplálékra akadnak. Az emberi kommunikáció ennél sokkal rugalmasabb és tudatosabb közlésekre alkalmas. Az utóbbi évek során azonban egyre több olyan kutatás látott napvilágot az állatvilág különböző képviselőivel kapcsolatban, amelyek megkérdőjelezik az előző eszmefuttatás helyességét, vagyis az állati kommunikáció tudatos kontrolljának hiányát. A kakasok például gyakrabban kukorékolnak, ha több tyúk van körülöttük, a hím Thomas-langurok (Indonéziában honos cerkóffélék) pedig addig ismételgetik riasztókiáltásaikat, amíg a csoport összes nőstény tagja „nyugtázza” a hívást. A cerkófok egy másik képviselője, a Chlorocebus pygerythrus jóval nagyobb eséllyel riadóztat, ha vannak fajtársai a környéken, mint ha egyedül tartózkodik valahol, hasonlóan a négyujjú mangusztákhoz és a csimpánzokhoz. Mindezen jelenségek azonban a szakértők szerint továbbra is megmagyarázhatók lehetnek különböző alacsony szinten operáló élettani folyamatokkal. A sárgahasú mormota esetében a riasztókiáltás intenzitása és gyakorisága kimutathatóan összefügg a glükokortikoidok termelődésének mértékével. Amikor a kutatók rhesusmajmokban kísérleti úton befolyásolták a mellékvesekéreg által termelt hormon mennyiségét, jelentősen változtak annak esélyei, hogy egy adott helyzetben felhangzik-e az egyed részéről a riadóztató kiáltás vagy sem.

A farkasok vonításáról hosszú ideig úgy vélték a tudósok, hogy az egyszerűen a szeparáció, a magány jelzése, és ez a nézet szivárgott át aztán a populáris kultúrába is. A Bécstől 40 kilométerre lévő ernstbrunni vadaspark egyedülállónak számít a világon: az állatokat életük első öt hónapjában a Virányi Zsófia (az Eötvös Loránd Tudományegyetem Etológia Tanszékének korábbi munkatársa) által alapított Farkaskutató Központ munkatársai nevelik fel, és csak ezt követően válnak a falka részévé. A különleges körülményeknek köszönhetően az itt található egyedek teljes mértékben hozzá vannak szokva az emberi jelenléthez, ami nagyon megkönnyíti tanulmányozásukat. A kutatóközpont munkatársai elsődlegesen arra kíváncsiak, hogyan alakulhatott ki annak idején a farkasból a kutya, és mik a legfőbb eltérések a két állatcsoport közt. Az állatok tanulmányozása közben aztán érdekes dolgok derültek ki a farkasok kommunikációjával kapcsolatban is. A központ farkasai 2−3 fős csoportokban élnek, és gondozóik rendszeresen kiviszik őket közvetlen lakókörnyezetükből egy kis extra gyakorlatozásra. A hátramaradó társak ilyenkor mindig vonításba kezdenek, Francesco Mazzini és munkatársai pedig azt is tudni vélik, hogy miért.

Hogy kiderüljön, egyszerű pszichológiai stresszreakcióról van-e szó, amelyet a társ eltávolítása vált ki, a kutatók húsz perccel a szeparációt követően nyálmintákat gyűjtöttek be a hátramaradó falkatagoktól. Korábbi kutatások során kiderült, hogy a kutyafélék családjának tagjaiban nagyjából ennyi idővel a stresszhelyzetet kiváltó esemény után a legmagasabb a hormonok szintje. A központ munkatársai a húsz perc alatt az állatok által kiadott hangokat is felvették további tanulmányozás céljából. Amikor a falka domináns tagját távolították el a szakértők, a többiek intenzív vonításba kezdtek. Ez önmagában nem meglepő, hiszen a falkán belüli alá- és fölérendeltségi viszonyok rendkívül fontos szerepet játszanak az állatok életében. Meglepő módon azonban a farkasok még aktívabb vonításba kezdtek, ha a hozzájuk legközelebb álló falkatag távozott. A nyálminták alapján valamennyivel ugyan valóban megnövekedett az állatok kortizolszintje, a változás mértéke azonban nem volt párhuzamba állítható a vonítás intenzitásával. Minden szeparációt nagyjából egyformán stresszesnek éltek meg a farkasok, ami a hormonválaszt illeti, közléseik milyenségét azonban egyértelműen az eltávolított egyeddel való a társas kapcsolat minősége határozta meg, nem pedig egy fiziológiai reflex. Mazzini véleménye szerint a farkasok közti baráti kapcsolatok jóval dinamikusabbak és rugalmasabb természetűek, mint a falkán belüli hierarchikus viszonyok, így valószínűsíthetően jóval tudatosabbak is, hiszen sokkal több a választási lehetőség. Míg falkavezért nem választhat magának az egyed, arról önállóan dönthet, hogy a vele körülbelül egy szinten álló falkatagok közül kivel épít ki szorosabb kapcsolatot. Ez a tudatosság pedig a kommunikációban is megnyilvánul: a korábban pusztán automatikus reakciókként értelmezett közlések bizonyos szituációkban tudatos használatot nyerhetnek.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

1. dddenes
2013.09.16. 10:54
"A csimpánzok például nem képesek hazudni, vagyis nem tudnak élelemről kiáltozni, ha az nincs, és nem tudnak hallgatni sem, ha tényleg táplálékra akadnak. Az emberi kommunikáció ennél sokkal rugalmasabb és tudatosabb közlésekre alkalmas."

Szép megfogalmazása ez annak, hogy az emberek tudnak hazudni
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!