iPon Hírek

Bejött a költségcsökkentés a Dellnek

Dátum | 2009. 08. 30.
Szerző | napi.hu
Csoport | IT VILÁG

Nagyot ugrott a Dell Inc.

, a HP után a világ második pc-gyártója részvényárfolyama, miután a társaság a vártnál magasabb profitot ért el második üzleti negyedévében. A tőzsde 6,7 százalékos drágulással nyugtázta, hogy a július 31-ét megelőző három hónapban csak 23 százalékkal, 472 millió dollárra csökkent a vállalat nettó nyeresége, 22 százalékkal mérséklődő árbevétel mellett. Néhány egyszeri tételt figyelmen kívül hagyva ugyanis ez részvényenként 28 centes profitot jelent, ami alaposan meghaladja az elemzők 22 centes prognózisát. Szakértők szerint a Dell annak köszönheti sikerét, hogy következetesen halad évi 4 milliárd dollár megtakarítást célul tűző költségcsökkentési programjának végrehajtásával. Ennek köszönhetően például 18,7 százalékos bruttó árrést tudott elérni, ami szintén jobb a várakozásoknál. A vállalat elsősorban azzal mérsékelte kiadásait, hogy számítógépeinek immár 40 százalékát külső céggel állíttatja elő. A társaság kezére játszott az is, hogy nőtt a szerverek, a tárolóeszközök és az internetezésre szánt netbookok iránti kereslet. Ugyanakkor a cégvezetés csak jövőre várja a vállalatok számítástechnikai beruházásainak tartós fellendülését.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

2. Neonfighte...
2009.08.31. 09:46
VISSZA A HIRHEZ

hmm érdekes, a terminal.hu-n is szó szerint ugyanez a cikk
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. gedezoli
2009.08.31. 10:09
Tényleg... ahh, már azt gondoltam, hogy csak az index.hu veszi kilóra a cikkeket
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!