iPon Hírek

Belépne a laptop-ringbe a Nokia

Dátum | 2009. 02. 26.
Szerző | Gabriel
Csoport | NOTEBOOK

Ideje volt. Elvégre pl. az ASUS már jó ideje belevetette magát a mobilok világába, így már csak idő kérdése volt, mikor jön át valaki a másik oldalról is erre a térfélre; nos, a Nokia most pont erre készül Olli-Pekka Kallasvuo, a cég vezérigazgatójának bejelentése szerint. Mint mondta, "aktívan foglalkoznak ezzel a lehetőséggel". Az iparban már tavaly óta sustorogtak róla, hogy mire készül a Nokia, és immár itt van a hivatalos megerősítés is.


Kallasvuo elmondása szerint a mobilok és a PC-k egy ideje már amúgy is elkezdtek összeolvadni, és úgy véli, már öt év sem kell ahhoz, hogy ez az egyesülés valóban beteljüsüljön; elvégre már ma is több százmillió olyan emberről tudnak, akik mobiltelefonon szerezték az első internetes élményeiket, ezt pedig kimondottan jó jelnek tartják.

Persze nem meglepő azért az sem, hogy a mobilgyártók annyira nem tülekednek a laptopok háza táján, és hogy a Nokiára is ennyit kellett várni. A laptopgyártók természetesen könnyen elcsábulnak a nagy bevételeket ígérő okostelefonoktól, ám a számítógépipar nyereségessége már kérdésesebb a mobilgyártók szemében.

Amint arra Ben Wood, a CCS Insight kutatási vezetője is rámutatott, a laptop-piac is legalább annyira zsúfolt, mint a mobiloké, így valóban jól fel kell készülni egy ilyen lépésre - a Nokiának azonban bőven van mire alapoznia, gyártási, ellátási és forgalmazási infrastruktúra terén - majd hozzátette még azt is, hogy miután már a mobilhálózat-szolgáltatók és forgalmazók is egyre több mobilhálózatos laptopot és netbookot vesznek fel a kínálatukba, így valóban adta magát ez a lépés a Nokia számára.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

3. Svindler
2009.02.26. 18:39
VISSZA A HÍRHEZ
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. baddewil
2009.02.27. 09:01
Kiváncsi lennék a konfigra és magára a desingre, biztos nem lessz rossz. Kiváncsian várom a fejleményeket...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. d311c
2009.02.27. 10:35
Kívül meg lesz a csilivili, belül meg a félkész termék - ahogy szokták...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!