iPon Hírek

Bemutatkozik a Watch Dogs 2

Dátum | 2016. 06. 08.
Szerző | InGen
Csoport | JÁTÉK

A menetrendnek megfelelően a mai napon hivatalosan is bemutatkozott a Watch Dogs 2, ami idén az aktuális Assassin's Creed helyét veszi át. A helyszínünk ezúttal San Francisco, ami a legutóbbi város az Egyesült Államokban, mely elkezdte alkalmazni a ctOS 2.0 megfigyelési technológiát. Itt vélhetően sok ihletet merítettek a fejlesztők Philip K. Dick regényeiből, ugyanis a rendszer már arra is képes, hogy előre megjósolja, ki fog bűnt elkövetni. Ennek a rendszernek az áldozata a főszereplőnk, Marcus Holloway, akit egy olyan bűn elkövetésével vádolnak meg, amihez köze sem volt. Az úriember azonban nem hagyja magát, és elkezd harcolni a ctOS 2.0 ellen azzal a célzattal, hogy majd jól offline állapotba helyezi az egészet.
Az első részhez hasonlóan ezúttal is a hackelés lesz a fő fegyverünk: betörhetünk a város infrastruktúráját irányító hálózatba, átvehetjük az irányítást drónok, autók, robotok, munkagépek és minden egyéb dolog felett, amibe csak elektronikusan be lehet hatolni. Ezen kívül Marcus rendelkezik egy 3D-s nyomtatóval, aminek a segítségével fejleszthetjük a fegyvereinket, és még saját drónt is készíthetünk magunknak. Ezúttal is egy nyitott világot kapunk, ahol a különböző történeti vonalakat viszonylag szabadon fedezhetjük majd fel, nem lesz annyira megkötve a kezünk, mint az első részben. A küldetéseket teljesíthetjük lopakodva és kizárólag hackelést használva, de átmehetünk lövöldözős ámokfutásba is. A Ubisoft ezen kívül a vezetési modellt is jelentősen átalakította, így elvileg a játék ezen része is élvezetesebb lesz. A készítők ígérnek továbbá töltés nélküli többjátékos módot, ahol pillanatok alatt összeverődhetünk egy másik játékossal, hogy együtt kalandozzunk kicsit, de lesz valamiféle PvP is. A játék a korábbi információknak megfelelően november 15-én érkezik PC-re, PS4-re és Xbox One-ra.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

10. Resike
2016.06.08. 21:43
Ubifos, gépigény, downgrade és bughalmaz. Ettől függetlenül a koncepció jó lenne, de hogy nem lesz normálisan megvalósítva 1 éves fejlesztési idő alatt az 100%.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. Lazahunter
2016.06.08. 22:28
Ez a karakter és a stílusa még visszataszítóbb, mint Aiden volt ... ehhez képest Aiden the best character ever
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. mikej95
2016.06.08. 22:30
Az előzetesből semmit nem tudtunk meg, csak azt hogy még mindig LSD függő és ASCII art rajongó az animátor. Ennyi erővel maradhat ugyanaz az olcsó GTA klón felemás módon kivitelezett (gondolok itt például a helikopter ellenes "hack"-re amit csak úgy tudott használni az ember, ha kiszállt az autóból) egyedi játékelemekkel.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. bl4st4h
2016.06.08. 22:50
A trailer hangulata nagyon bejött.
Kíváncsian várom a gameplay videókat.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. Asagrim mikej...
2016.06.08. 22:50
"ASCII art rajongó az animátor"

Most vagy nem láttál még mondjuk Arch Linuxot tiling window managerrel, vagy azt hiszed hogy flancos grafikus felületen keresztül kell hackelni. Az "ASCII art"-tól csak autentikusabb lesz a tematika.

Egy-egy jelenetet elnézve, talán arról is leszoknak egyes helyzetekben, hogy gombnyomásra lehet mindent hackelni, mintha csak csatornát váltana az ember távirányítóval.

Ez a render trailer nem rossz, már várom, hogy ilyen grafikával lehessen játszani is, de van egy olyan érzésem, hogy arra sem ebben az évtizedben fog sor kerülni egy játéknál sem.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. mikej95 Asagr...
2016.06.08. 23:35
A háttérben villódzó képek nagyon hajaznak a karakterekből összelegózott vagy simán konvertált képekre. Amúgy meg ki a fene beszélt grafikus felületekről? Még idézőjelbe is tettem a "hack" szót, pont így. A játék legalább részben autentikus lesz számodra, mert ilyen villódzó cuccok mellett tudsz majd gombnyomásra csodát tenni. A legtöbb amire számíthatsz valami minijáték lesz. Szépen lesz cooldown, valami számláló a történetfüggő jelenetekben, esetleg megint a telefon akkumulátora lesz a limitáló tényező ami magától töltődik és csak az előbb említett űrmágia tudja lemeríteni. Parancssort az átvezetőkben fogsz látni, de akkor rögtön 3-4-et amiből legalább 2 önálló életet él(ami bizonyos esetekben még valósnak mondható).

Grafika pedig tényleg nem lesz sehol se ilyen. Még azt is meg merem kockáztatni, hogy belenyúltak a motorba, hogy a modderek ne tudják megcsinálni azt amit legutóbb.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. noPublicFG
2016.06.09. 00:32
A grafikát meglátva leesett az állam. Aztán eszembe jutott, mi történt szinte minden nagyobb Ubi játék bemutató-videója alatt. Szép a grafika, jó az ötlet, kellemes a story, játékmenet megfelelő -nek tűnik minden. Aztán megjelenés napja felé közeledve kiderül mi is igaz ezekből? Semmi. (Á-la The Division, Watch Dogs, Assassins Cred, The Crew, jujj fel sem bírom sorolni...)
Úgy gondolom ezt már kihagyom.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. BReal
2016.06.09. 00:45
Közelében nem lesz a 2. videónak a grafika:
https://www.youtube.com/watch?v=NQS6stUX1Cs

Itt legalább már nem köntörfalaz a Ubi, és alig csinált reflection-t az autókra.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. Ashface
2016.06.09. 11:16
A Watchdogs 1-nél ha a tartalom minősége egyezett volna a marketingével, az évtized GTA verő klónja lett volna. De csak egy rohadt nagy csalódás lett. Ehhez sem fűzök több reményt.

Az UBI nagyon lefele ivel, kb. az AC:Black Flag volt amit utoljara jo szivvel vettem meg toluk. A Watchdogs meg amit utoljara keseru szajizt erezven a jatek befejezese utan.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. bunfi
2016.06.11. 08:54
Nem tudtam, hogy manapság a világ top hackerei tipikus semmirekellő yolo köcsögnek öltöznek...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!