iPon Hírek

Bemutatkoznak a GeForce GTX TITAN VGA-k

Dátum | 2013. 02. 22.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | MEGJELENÍTÉS

Az Nvidia leggyorsabb videokártyája kedden mutatkozott be a nagyközönség előtt, ám akkoriban a vállalat partnerei még nem mutathatták be saját megoldásaikat a témában. Azóta szerencsére megtört a jég, így most szemügyre is vesszük, ki milyen GeForce GTX Titan videokártyával próbál szerencsét a piacon.

Összességében elmondható, hogy az új videokártyák többsége az Nvidia referencia dizájnjára alapoz: néhány kivételtől eltekintve minden GeForce GTX Titan modell ugyanúgy néz ki, sőt, a többség referencia órajeleket is használ, így ebben a tekintetben abszolút nincs különbség köztük - szerencsére azért akadnak kivételek is. Egyes gyártók némi extra tartalmat mellékelve próbálják vonzóbbá tenni terméküket, míg mások még extrát sem adnak az új csúcskártyához. Szerencsére a fentiek nem mindenkire igazak: az EVGA megoldásai például remekül kiemelkednek a szürke kínálatból - rövidesen az is kiderül, miért. Következzenek hát az új videokártyák, méghozzá szokás szerint az adott gyártó neve szerinti ABC sorrendben. Azoknál a termékeknél, amelyeknél van valami említésre méltó extra tartalom, illetve tulajdonság, úgy azt természetesen megemlítjük. ASUS

Az ASUS GeForce Titan videokártyája mellé egyetlen extra jár, ami nem más, mint a nagysikerű GPU Tweak alkalmazás, amellyel könnyedén tuningolhatjuk az újdonságot, ha már az általa kínált hatalmas teljesítmény sem lenne elég. EVGA
Titan
Titan
Az EVGA jelenleg az egyetlen olyan gyártó, aki nem csak referencia felépítéssel érkező, referencia órajeleken ketyegő GeForce GTX Titan videokártyát kínál. Titan SCTitan SC
Titan SC és Titan SC Signature
A vállalat nem kevesebb, mint ötféle GeForec GTX Titánnal rohanja le a piacot: ezek között van kicsit és nagyon tuningolt modell, de egy alapmodell, egy picit tuningolt folyadékhűtéses kiadás, illetve egy komolyabban tuningolt, ugyancsak folyadékhűtéssel ellátott változat is. Sajnos a gyártó hivatalos weboldalán található információkból nem derül ki, hogy az egyes tuningolt modellek pontosan milyen órajeleken üzemelnek, de remélhetőleg már erre az információra sem kell sokat várni. Titan SCTitan SC
Titan SC HydroCopper és Titan SC HydroCopper Signature
Az biztos, hogy mind az öt modellhez jár az EVGA tuningszoftvere, ami EVGA Precision névre hallgat. Gainward és Galaxy
E két gyártó megoldásai semmi különlegességet nem vonultatnak fel és még extrák sem járnak hozzájuk. Gigabyte A Gigabyte megoldása felépítés és órajelek tekintetében tökéletesen megegyezik az Nvidia referencia videokártyájának paramétereivel, azaz ezen a téren semmi extrára sem számíthatunk tőle.
A termékhez a gyártó azért mellékel némi extrát tartalmat: ilyen extra az Aivia sorozatból érkező, kifejezetten gamereknek szánt egérpad, illetve egy csomag kártya, amellyel memóriajátékot játszhatunk. Ezeken kívül természetesen tuningszoftver is szerepel a kínálatban, ami nem más, mint az OC Guru II. Inno3D

Az Inno3D sajnos nem kínál semmilyen extrát friss csúcskártyájához. MSI

Az MSI GeForce GTX Titan videokártyája mellé extraként az Afterburner névre keresztelt szoftver jár, amellyel hatékonyan emelhetjük a GPU- és memória órajeleket. Palit

A Palit újdonsága mentes minden extrától: az új videokártya referencia felépítéssel és referencia órajelekkel érkezik. Zotac A Zotac újdonsága szintén remekül illeszkedik a sorba, hiszen ez a GeForce GTX Titan videokártya is referencia felépítéssel és referencia órajelekkel érkezik.

A vállalat illetékesei a ZOTAC Boost Premium szoftvercsomag segítségével próbálnak némi előnyt kovácsolni maguknak. Ebben a szoftvercsomagban jelen van a Nero Kvikmedia alkalmazás, amellyel csoportosíthatjuk, szerkeszthetjük és megoszthatjuk digitális tartalmainkat, de mellette XBMC-t is kapunk, ami igazi multimédiás központtá varázsolja az adott PC-t. A kínálatból a Unigine Heaven benchmark sem hiányzik, sőt, Assassin's Creed 3-Game Pack is lapul a csomagban. Utóbbinak köszönhetően megkapjuk az Assassin's Creed, az Assassin's Creed II és az Assassin's Creed: Revelations teljes verziós kiadását is, hogy legyen mivel kipróbálni friss szerzeményünket. Árazás Az egyelőre nem derült ki, hogy az Nvidia egyes partnerei pontosan milyen ajánlott végfelhasználói árat állapítottak meg egyes GeForce GTX Titan videokártyáik esetében, az viszont már tudható, hogy az Nvidia a GeForce GTX Titan ajánlott végfelhasználói árát 999 dollárban határozta meg.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

41. HeverAdam
2013.02.22. 13:34
Nem lenne rossz egy ilyen videókártya csak hát 200.000 forintért azért na. Szerintem várok még vagy 20 évet, hogy körülbelül 40-50.000 lesz az ára
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
40. Whysper
2013.02.22. 14:11
De most javítsatok ki ezek azért ilyen aniamciós film meg játék iparhoz kellenek nem mármint ,hogy ? láttam olyan configot itt 5000 font 3 ilyennel. most mire komolyan nem értem !
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
39. oliba
2013.02.22. 14:16
300.000 Ft

Ez játékra kell
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
38. zsolteszka oliba
2013.02.22. 14:20
Tegyük hozzá, hogy az 1. egymagos kártya ami elviszi a Crysis 3at fullHDn ultra beállítással.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
37. MrApollo
2013.02.22. 14:24
Veszek 5db 256os sd ramot...rászigszalagozom egy Ati 9550 Gamer Edition-ra,
vágok és hajlítok pár 2cm széles acél csíkot..körbetekerem vele párszor a kártyát, végezetül megspékelem egy msi k9neo chipet hütéssel..és kiadom VérpistaThor Edition Limitedre keresztelve 200lejért.... nemár...ez a kártya most komoly?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
36. atti2010 Hever...
2013.02.22. 14:39
Kíváncsi vagyok hol kapsz te 200.00 -ért ilyet, 1000$ az 220.000 és erre jön a vám meg az áfa és a nagyker jutaléka ha nem lenne 300.000+ ezer akkor nagyon meglepődnék, a további jó vásárlást egy olyan VGA -ért amit Decemberben egy 8XXX AMD / 90.000 ft a sírba küld.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
35. ThompsoN atti2...
2013.02.22. 14:43
Meg majd a GTX700-as sorozat is. De a selejtet el kell adni, és hidd el, hogy sokan fognak futni érte a boltba.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2013.02.22. 14:54
Mondjuk ez elég gyenge érv volt, hogy decemberben porig alázza
Ember február van
Képzeld öt év múlva, meg a leggyengébb nv meg amd is körberöhögi bármelyik csúcs kártyát, most akkor én is nagyot mondtam?

Maradj reális!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
33. MrApollo
2013.02.22. 14:54
Jah, külön megéri egy paklival
UNO vki? esetleg 21ezés? Lehet a kártya csak egy 20as a többi a pakli karesz díjja

Egyébként ez a nagy baj..amíg vannak akik vérszemet kapnak ilyen fölöslegessen drága HW-ért, lesz értelme gyártani és piacra b..ni. És soha nemfogják belátni h x-y év múlva töredékértéke sem lesz.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
32. MrApollo
2013.02.22. 14:57
kray..ez azért túlzás
Most akkor Sarkítsunk..Crysis teszt is lement a "hudeolcsó" kártyán.
Valami 10-15fps volt a különbség..(legtöbbeknek ez számít) a "hudeolcsó" javára.
Most őszintén? ha van egy kártya ami nem 200fps-el futtat vmit hanem 180akkor fizetsz még + 150-200ezret? mert a pakli kártya biztos nemér annyit pluszba...troll on és off is egyben
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2013.02.22. 15:00
Ha az egészet nekem szántad, akkor tisztázzuk, hogy én csak arra reagáltam, hogy majdnem 1 év múlva jön egy másik kártya ami leveri Bravó

Nem egy nagy kaland, mivel minden évben elmondhatnánk ezt
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
30. nedcoleman zsolt...
2013.02.22. 15:43
zsolteszka - Az én kártyám is full-on viszi a Crysis 3-at és nem nVidia. Nem kell hozzá egy Titan, elég egy ilyen is:
[LINK]

...és hát gyönyörű vele...2560-on
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
29. poczkodi
2013.02.22. 15:48
Minek egy ilyen vadállat, ha úgyis mindent az elavult ps4-re és xbox720-ra optimalizálnak!!!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
28. jozsefm
2013.02.22. 16:07
Ennyi pénzért... nem mondhatnám ,hogy nagyon megerőltették volna magukat a gyártók.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
27. pal07
2013.02.22. 16:41
Nekem egy lényeg sok gari legyen !
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
26. sks7891
2013.02.22. 17:56
Képes lehűteni 250W-ot az a kis borda? Vagy ezt is majd lehet látni vaterán 1-2 év múlva, eladó csíkozós VGA címszó alatt. Mint a legtöbb 8800GT-t.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
25. Maxcube
2013.02.22. 18:25
Jézus...300k huf Kicsit túlzás....Szerintem van pár ember aki képes lesz kiadni érte ennyit....De én tuti hogy nem.Nálunk már lehet venni 950 euró áfával...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
24. Gresident
2013.02.22. 18:29

Ennyiért lesz kb a 7990 Ares2es is, ami a legerősebb VGA
De kinek a pap, kinek a papné, másnak a papLAN

És igen biztos jelent vagy +4-5fpst is a már meglévő 100+hoz
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
23. atti2010 kray
2013.02.22. 18:30
Értem én hogy Decemberig sok van de 1000$ + legalább 400$ -ról beszelünk amiből most rendes VGA-t is lehet venni, tehát nem kimondottan a December a lényeg hanem hogy akkor ugyanúgy értekét veszti mint bármilyen más VGA.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
22. mikej95
2013.02.22. 18:44
sks7891: hőkamrás, szóval a hő hamar eltávolodik a chipektől, más kérdés, hogy a borda lehűl-e időben vagy 1-2 óra használat után szépen elindul a csíkozás felé vezető úton.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
21. csicsoblad...
2013.02.22. 20:01
Nem hiszem, hogy a VGA-t befektetők veszik, nem fontos, hogy megőrizze az értékét.
Teszem azt xy-nak van pár millió euroja, vesz 2-3 ilyet, és bukik rajta 10 hónap alatt 600 eurot /db, kb pont leszarja, mert a célja az, hogy a legjobbat birtokolja ebben a 10 hónapban. Aztán decemberben sem a 300-400 eurosból vesz, hanem ha lesz 1000 dodo-s akkor abból 2-t, vagy ha ilyen 1 gpu-s, akkor esetleg 3-at.
Ennyi a történet, csak a célközönséget kell a helyén kezelni az adott témához.
Ár itt annyira szempont, mint nekünk a doboz színe.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
20. kockaharco... kray
2013.02.22. 20:20
Én is az új GCN-t várom,biztos nagyot fog tarolni, egyébként ez a Titan egy nagy semmi ennyi pénzért, jó értem én hogy a leggyorsabb 1 gpu-s kártya,blablabla, de 30%-ot ver átlagosan egy 1,5 éves HD 7970-re.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
19. pal07
2013.02.22. 22:58
Tuti aki vizes EVGA-t vesz annak nem fog egyhamar csíkozni
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
18. twollah
2013.02.22. 23:49
Az NVidia meg meglepte a Titan tulajdonosokat egy WHQL meghajtoval.
Bovebben errol itt.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. psy7c1
2013.02.23. 08:55
Nedcoleman- Amilyen kártyát te linkeltél annak az árából 2 * 7950 flex edition kijön. És biztos még jobban futna 2560-ban minden játék.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. SzAdamAndy
2013.02.23. 11:43
Szerintem a tegnapi cikk egy kicsit késett, már jó egy ideje kint vannak
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. Humbuk
2013.02.23. 12:20
Különben arra nem gondolt senki, hogy csak azért 300k ez a kari, mert elvileg nincsen ellenfele? Én arra leszek kíváncsi, ha kijön az AMD kövi kártyája, mennyivel lesz ez olcsóbb.

Ez a kártya exkulzív. (Luxus) és amíg nem lép az AMD addig ilyen drága marad. A kérdés az, hogy az NV fog-e keresni vele valamit amíg a konkurencia készülődik?

Ha az NV is meglesz a kövi gennel év végéig, akkor kicsit sarokba szoríthatja az AMD-t és talán árverseny is kialakulhat, de amíg felváltva jönnek, addig nekünk nem jó.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. Terror Humbu...
2013.02.23. 12:29
Semmivel nem lesz olcsóbb, mindkettő 300-ba fog kerülni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. kiskoller
2013.02.23. 12:35
Szerintem az aki ebből 1 darabot vesz, az hülye. Ez csak akkor jó, ha SLI-ben megy, különben bármelyik kétkártyás felsőkategóriás rendszer alázza árban, teljesítményben. Mondjuk két darab 7950 olcsóbb is, és szerintem gyorsabb is. Ennek a Titan-nak egyetlen előnye, hogy mehet SLI-ben, 4db 7970/7950/670/680 meg nem.

Mára már vannak olyan jók a többkártyás rendszerek, hogy megérjék a beruházást.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. Flober
2013.02.23. 14:11
Emberek egy kicsit el kéne gondolkodni, hogy egy vga nem csak játékra használható, hanem munkára is. Ezen a vonalon elindulva, ha utána néztek akkor kiderül, hogy a teszteken megbukott tesla kártyák chipjei vannak rajta, márpedig a tesla kártyákat nem játékokhoz tervezik. (teljesen máshogy épülnek fel, mint a játékokra tervezett társaik) Ezáltal játékok alatt valamivel rosszabbul teljesít, de ha a brutális számítási igényeket követelő programoknál megnézzük, akkor ott nagyobb teljesítményre képes.
Ez a titán kártya amellett, hogy játékok alatt egész jól teljesít, szerintem komolyabb programok alatt muzsikálna igazán jól, de egy olyan tesztet nem találtam, ahol ezt megnézték volna. Az összes oldal egytől-egyig csak játékokkal meg 3trémarkal tesztelte.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. twollah Flobe...
2013.02.23. 15:37
Ahogy tetszik mondani.

Az NV a selejtes GPU-kat arany aron eladja a hozza nem erto embereknek.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. kiskoller Flobe...
2013.02.23. 16:05
Akkor az nV ne nevezze GFX-nek, ami tipikusan a felsőkategóriás gémer kártyák sorozatának megnevezése. Ennyi.


 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. EPG
2013.02.23. 17:31
1. Nem csak játékra használ ilyet az ember, lásd BOINC.
2. Két másik kártya megveri, persze, hangban, helyfoglalásban, fogyasztásban, CF vagy SLI problémákban _is_.
3. Nekem drága, szóval nem veszek
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. EPG
2013.02.23. 17:42
Az EVGA Precision-t különben bárki letöltheti az EVGA honlapjáról.
Az Asus Geforce 8800 GTS 640 -el is tök jól megy.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. Flober
2013.02.23. 18:14
kiskoller Egy kicsit szerintem el vagy tévedve, mert az nv nem a felső kategóriás gamer kártyákat nevezi gtx-nek (pl egy gtx460 vagy 560 vagy akát a 650 elég nehezen nevezhető felső kategóriásnak)

twollah
A selejtes nem egyenlő azzal amire te gondolsz, mert ezek nem használhatatlan chipek, hanem használhatóak csak nem képesek akkora teljesítményre, vagy csupán csak annyi, hogy adott teljesítmény szint eléréséhez több energiát használ fel mint az előírt. Ezért egy alacsonyabb kategóriába kerül ahol a fogyasztás befér a kritériumok közé és még a teljesítmény is jó adott szinten. Igazából az összes gyártó ezt csinálja egytől-egyig a gpu-kal és a procikkal is.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. ThompsoN Flobe...
2013.02.23. 18:33
A GTX680 felső kategóriás, és gamer kártya, mégis GTX.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. boogie84
2013.02.23. 20:36
Egyik szebb mint a másik.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. carraroxt
2013.02.23. 23:05
Na akkor mostantól az aktuális Crysisos e-pénisz méregető versenybe 1000 dollár a nevezési díj!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. Terror
2013.02.23. 23:19
Tomshardware-en rögtön hármas sli-tesztet posztoltak, de én valahogy nem ájultam el attól, amit látok. Oké, a leggyorsabb, de minél modernebb a motor, annál jobban megfekszik (akárcsak a GTX680), opencl-ben meg egyenlő a semmivel, amit mutat, bár ez valószínű betudható a korai drivernek is.

Ez amolyan egynyári szenzáció, akárcsak a GTX295, az is egy éven belül ment a kukába.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. SzAdamAndy
2013.02.24. 20:55
Ez vicc, hol jobb ez mint egy sapphire 7970 6bg memóriával? Szórok rá egy vízhűtést és addig húzom amíg meg nem sütöm, ráadásul csak mert 6bg ram van rajta azért kerül annyiba mint egy gtx690, akkor inkább gtx690. És az sli driver hibák ellenére is jobban jár az ember mint ezzel. Csak 3D-hez éri máshoz nem, szerintem.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. piter
2013.02.24. 21:14
Na ebbol egy asus mars es kesz is!De azert igy is racuppannek az egyik EVGA-ra!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!