iPon Hírek

Bemutatkozott a Huawei MateBook E

Dátum | 2017. 05. 24.
Szerző | DemonDani
Csoport | MOBILTELEFON

A Huawei tavaly sikeresen indította el a MateBook kettő az egyben készülékét, idén pedig már ki is bővítette ezt a termékcsaládot a vállalat két noteszgéppel. Most azonban a 2016-os modell utódjával fogunk megismerkedni, ami a MateBook E néven érkezett.
A csatlakoztatható billentyűzettel is megtoldott táblagép lényegében egy olyan vérfrissítésen esett át, ami jelentős előrelépést nem hoz, inkább az eszköz belsejében megbúvó hardverre, illetve néhány hiányosságot kiküszöbölésére koncentrál. A MateBook E ismételten egy 12 hüvelykes, IPS technológiás megjelenítőt vonultat fel 2160 x 1440 képpontos felbontással. A bevetésre küldött panel statikus kontrasztaránya 1000:1-hez és a fényereje akár a 400 nitet is elérheti, mindemellett pedig az NTSC színtér 85 százalékát képes lefedni. Az előlapon mindenképpen ki kell még térni a kamerára, ami igazán korrekt minőséget fog biztosítani, ugyanis egy 5 megapixeles képérzékelő az alapja. Itt már Full HD videohívásokat lehet bonyolítani. A MateBook E remek zenei teljesítményt fog nyújtani, legalábbis erre utal, hogy megkapta a Dolby Audio Premium minősítést. Erőteljes és tiszta hangzást biztosíthat majd a masina.
Kétféle processzorral szereli a Huawei a MateBook E modellt. Mindegyik konstrukció az Inteltől származik és a Kaby Lake processzorgeneráció tagjairól beszélhetünk. Az olcsóbb kivitelnél a Core m3-7Y30 kerül majd elő, a drágább változatban pedig már a Core i5-7Y54 fog domborítani. A grafikus egység mindkettőnél a HD Graphics 615, de persze a Core i5-Y esetében magasabb órajelen operálhat az IGP, így itt is lesz némi teljesítményelőnye. A Windows 10 rendszernek a MateBook E esetében 4 vagy 8 GB-nyi memória áll majd a rendelkezésére, mindkét kivitelnél LPDRR3 egységekről beszélhetünk. A tárhely pedig még változatosabb lehet, itt ugyanis már 128, 256 és 512 GB-os opciók állnak rendelkezésre. Sajnos 4G LTE hálózati modemet ezúttal sem pakolt a MateBookba a Huawei, pedig ennek az opciónak valószínűleg sokan örülnének. Van viszont egy 802.11 a/b/g/n/ac szabványoknak megfelelő, kétsávos Wi-Fi benne, amihez egy 2x2 MIMO antennadizájn kapcsolódik, és nem hiányozhat belőle a Bluetooth (4.1) modul sem.
A bekapcsoló gomb is érdekes, méghozzá azért, mert ez foglalja magába az ujjlenyomat-olvasót, ami így egészen rejtve van a szemek elől. Ami szomorú, hogy továbbra is csak egyetlen C-típusú csatlakozó van a táblagépen. A MateBook E tartozékai között megtalálható a MateDock 2 kiegészítő is, ez a C-típusú USB csatlakozón keresztül teszi lehetővé külső megjelenítő, így akár televízió, monitor vagy projektor csatlakoztatását. Ezen az egységen van például HDMI és VGA kimenet is. A MateBook E titánszürke és pezsgőarany színben fog bevetésre kerülni, a billentyűzetes tok pedig lehet kék, rózsaszín vagy barna is. A 6,9 milliméter vastag táblagép önmagában 640 grammos tömeggel büszkélkedhet, a hozzá csatlakoztatható gombsorral együtt viszont már 1,1 kilogrammot nyom a szerkezet. A kettő az egyben gép akkumulátora 33,7 Wh-s teljesítményű (4430 mAh és 7,6 V), amivel 9 órás üzemidőt lehet kilátásba helyezni – a mérést Full HD videózás közben és 50 százalékos fényerő mellett végezte a Huawei.
A MateBook E új billentyűzete már együtt jön a táblagéppel, nem külön kell majd beszerezni hozzá. Ez a megoldás akár 160 fokos döntést is lehetővé fogja tenni. A Surface-szel ellentétben itt a tokos gombsor része a támaszték, nem pedig bele van építve a készülékbe, szóval nem olyan különleges, de azért igazán stabilan teszi a dolgát. A tablet egy 3 pines felületen csatlakozik a billentyűzethez, szemben az eddig hétpontos kapcsolódási porttal – szóval nincs visszafelé kompatibilitás. A gombok már rövidebb úton közlekednek, mint a korábbi eszköz esetében, ami a használat szempontjából talán nem a legelőnyösebb, de az biztos, hogy ezzel is lehet nyerni néhány millimétert a vastagság tekintetében.
A Huawei MateBook E indulóára 1000 euróban lett meghatározva, ezért az összegért a Core m3 processzorral, 4 GB RAM-mal és 128 GB-os SSD-vel lehet számolni, a tárhely kivételével csúcsot jelentő konfiguráció pedig már egy Core i5-Y egységgel, 8 GB-os memóriával és 256 GB-nyi tárhellyel 1300 eurót kóstál majd. Ez a termék már a Surface Pro legújabb generációjával szemben mérkőzhet majd meg, és nem lesz egyszerű menet, mert a Microsoft megoldása egyelőre olcsóbbnak tűnik. (Az Európai ára nem ismert, de az Egyesül Államokban 800 dollártól startol.)
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

6. Samanoske
2017.05.24. 16:12
Ezek nem normálisak,kinai vacakért 300000-et elkérni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. ordog86
2017.05.24. 21:39
Szívesebben adnál mondjuk egy koreai szarért ennyit?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2017.05.25. 09:14
Ne legyenek illúzióid... többet is kiadnak ilyen "kínai vackokért". Apple...

Tudnak ők(kínai cégek) jól gyártani és a tervezés is egyre jobban megy nekik.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2017.05.25. 10:09
Én sem látok benne rációt, a nemsokára érkező Samsung Galaxy Book is olcsóbb lesz...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. Samanoske
2017.05.25. 18:10
Samuért se adnék többet,apple nem kínai hanem usa,azért az minőségi,pedig nem csípem.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. B_Real Saman...
2017.05.25. 20:02
Szerintem arra utalt, hogy azt is Kínában szerelik össze. Ami jó eséllyel így is történik.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!