iPon Hírek

Bemutatkozott a Rockchip kétmagosa

Dátum | 2012. 04. 05.
Szerző | DemonDani
Csoport | MOBILTELEFON

A Rockchip a kevésbé ismert chipgyártók közé tartozik, de mégis a piac egy jelentős részét látja el a termékeivel. Rengeteg alacsony árfekvésű kínai táblagépben találhatjuk meg az RK2918 chipkészletet például, mely igen kedvező ár-érték aránnyal kecsegteti az érdeklődőket.


Mostanra azonban komoly vetélytársakkal kell már szembenéznie a cégnek, így itt volt az ideje, hogy a mérnökök újra a tervezőasztalhoz üljenek. Ennek eredményeként üdvözölhetjük most köreinkben a legújabb, RK3066 névre keresztelt System-on-Chipet. A vállalat két darab Cortex-A9-es magot vett alapul, majd ezekhez egy szintén ARM által tervezett Mali-400-as grafikus processzort kapcsolt. Ez utóbbi egyből négy feldolgozót egyesít az USSE2-nek hála, vagyis MP4 konfigurációval lesz dolgunk. Összességében tehát egy, a Samsung Exynos 4210-hez hasonló konstrukció született meg, ami bizakodásra adhat okot, mivel az említett chip sokáig piacvezető megoldásnak számított. Az RK3066 legfeljebb 1,4 GHz-es órajelen üzemelhet és rendszermemória tekintetében széles támogatással bír, az egyszerű DDR II-től, az alacsony fogyasztásra optimalizált modulokon át a DDR III-ig mindennel elboldogul.

Képességeit tekintve sem okoz csalódást a SoC. Full HD felbontású videókat, akár másodpercenként 60 képkockás sebességgel is képes lejátszani, és nem probléma a sztereoszkópikus 3D sem H.264 kódolás mellett. Két kamerát és két kijelzőt bízhatunk rá, de sajnos azt nem tudni, hogy a maximális kamerafelbontás mennyi, ám ez minden bizonnyal nem lesz korlátozó tényező.

Az RK3066 nem elérhető még, de már április folyamán az lesz, ezért nem kell már sokat várni. Azt azonban nem lehet tudni, hogy mikor jelenhetnek meg az első táblagépek, melyek erre épülnek. Jó látni hogy a kínai lapkák is fejlődnek, bár tény, hogy nagyjából egy, másfél generáció hátrányban vannak a nevesebb vállalatokkal szemben. Persze ezt az áraik is bőven tükrözik, így nincs okunk panaszra.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

2. nightmare1...
2012.04.05. 17:05
Egy normális, beépített 3G modulos gépet el tudnék vele képzelni, számomra 7"-on
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Fireprism
2012.04.05. 21:35
Megeszik lassan a világot minden téren

 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!