iPon Hírek

Bemutatkozott a TAG Heuer okosórája

Dátum | 2015. 11. 10.
Szerző | DemonDani
Csoport | MOBILTELEFON

Ezúttal egy olyan okosórával ismerkedhetnek meg olvasóink, amelynél az Android Wear operációs rendszer a luxussal találkozott össze. A TAG Heuer Connected érkezése fontos a tradicionális svájci óragyártónak és a Google-nek is, hiszen akik eddig luxus okosórát szerettek volna, azok egyedül az Apple Watch Editiont választhatták.
Régóta nem volt már titok, hogy a TAG Heuer háza táján egy okosórán dolgoznak a fejlesztők, azt viszont sokáig nem lehetett tudni, hogy mikor is futhat be a végtermék. Néhány hete aztán felbukkant az információ, hogy a készülék novemberben fog érkezni, és így is lett. Máris köreinkben üdvözölhetjük a TAG Heuer újdonságát, ami egyszerűen a Connected névre hallgat. Az okosóra teljesen új termékvonalat képvisel, legalábbis a TAG Heuer sajtóközleményében nincs arra utalás, hogy a Carrera család tagjaként kellene rá tekinteni, de a cserélhető digitális számlapok között bőven akadnak például olyanok, amelyeket Carrera órákéról mintáztak.
A Connected tervezésekor a mérnökök kiváló anyaghasználattal dolgoztak, és bizony a TAG Heuernek nem kell a szomszédba menni az ilyen tapasztalatért. A végeredmény magáért beszél: a tokja titániumból lett kifaragva, az előlapját pedig zafír kristályüveg borítja, és persze védi a mindennapos fizikai sérülésekkel szemben. Szinte minden luxusóra zafírt vonultat fel, ennek pedig az az oka, hogy nagyon kevés anyag képes rajta karcot ejteni. A megjelenítője kör alakú, LTPS technológiát használ, és transzreflektív, ami annyit tesz, hogy a környezeti fényt is képes felhasználni a működése során – ez jót tesz a fogyasztásának és az olvashatóságán is javít napfényben. A felhasznált panel 1,5 hüvelykes átlójú és 360 x 360 képpontos a felbontása, szóval tűéles végeredményt produkál (240 PPI). Az óraszerkezet 46 milliméteres, szóval inkább a férfiak csuklójához lett igazítva, 12,8 milliméterre emelkedik ki a síkból, és 52 grammot nyom, ami teljesen átlagos érték.
A TAG Heuer okosóráját nemcsak az teszi érdekessé, hogy az Alpokban született, hanem azért is érdemes rá különösen odafigyelni, mert ez az első óra, mely az Intel platformját használja. Egy Atom Z34xx szériás központi chip a lelke, ami két processzormagot vonultat fel, ezek normál esetben 500 MHz-en üzemelnek, de ha a szükség úgy hozza, akkor a Turbo Boost technológia révén akár az 1,6 GHz-es órajelet is elérheti a páros. A rendszermemória általában 512 MB az Android Weart futtató okosóráknál, itt azonban már 1 GB-ról beszélhetünk, szóval a RAM-nak biztosan nem lesz szűkében. A háttértár esetében a megszokott formációt alkalmazta a TAG Heuer fejlesztői gárdája, ez azt jelenti, hogy 4 GB-os kapacitással szolgál, ami átmeneti tárolónak, és az Android Wear adatainak éppen elegendő. A Connected kapcsolati opcióinak listáján megtalálható egy Wi-Fi, ami a 802.11 a/b/g/n szabványoknak megfelelő, valamint egy Bluetooth 4.1 modul, ami alacsony energiaigény mellett képes fenntartani a kapcsolatot az okostelefonnal. Az óra talán legnagyobb negatívuma, hogy az NFC chip kimaradt a tarsolyából. A „csuklóból fizetés” egy nagyon jó kényelmi funkció, és sajnálatos, hogy a luxuskategóriás okosóra esetében erről le kell mondani.
Maga a szerkezet csak feketében öltött testet, azonban a szíj, ami szilikonból készült, több színben tűnt fel, ezzel tudja a TAG Heuer Connectedet az ízléséhez igazítani a vásárló. A szenzorok terén sem vizsgázik túl jól az óra. Van benne minden szükséges mozgási érzékelő, szóval az alapvető felhasználói szokások kiismerésére alkalmas, számlálja a lépéseket, figyelemmel kíséri az alvási ciklusokat, azonban a pulzust nem tudja mérni. Ez utóbbi miatt leginkább a sportolók, fitneszkedvelők lehetnek elkeseredve – a TAG Heuer nem tért ki arra, hogy miért kell lemondani erről a funkcióról, holott a Connected kifejezetten sportosnak tűnik. Az eszköz IP67 szabványnak megfelelő, tehát a vízzel szemben kellően védett, porszem pedig – legyen az bármilyen finom – egyáltalán nem juthat a gépezetbe. Az energiaellátást egy 410 mAh-s telep biztosítja, ami átlagosnak számít az okosórák körében.
A TAG Heuer Connected árcéduláján szereplő összeg egyébként egyáltalán nem vészes, 1500 dollárt kell fizetni érte, ami például csak töredéke az aranyba és egyéb különleges anyagokba öltöztetett Apple Watch Editionnek. Érdekesség, hogy nincs rásütve a „Swiss made” felirat, ami azért alakult így, mert az alkotóelemek 30 százaléka nem Svájcban látta meg a napvilágot – ennek persze nyilvánvaló okai vannak. Továbbá azt is meg kell említeni, hogy a TAG Heuer cseregaranciát vállal rá két éven keresztül, ami annyit tesz, hogy a vásárlók bármikor átcserélhetik a Connectedet egy azonos árkategóriát képviselő, de mechanikus Carrera modellre. Ennek fényében biztosan bátrabban fogják megvásárolni az érdeklődők az újdonságot, hiszen például ha ilyen összeget kívánnak órára költeni, és egyébként is a TAG Heuernél érdeklődtek, akkor nincs is mit veszíteniük.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

5. Antos
2015.11.10. 14:36
Ez nekem nagyon tetszik. Csak az ára nem. Ennyi pénzért tényleg fájó pont az NFC és a pulzusmérő hiánya. Egyébiránt tökéletes számomra.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. scsabee Antos
2015.11.11. 08:08
Az ára? Mégis mit vársz egy igazi, luxus óra gyártótól, akinek a legegyszerűbb karórái 300E fölött kezdődnek?
Én most akarok venni Taget, de még mindig nem tudom melyiket, pedig 1M-ig nem sok féle modelljük van.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. DemonDani scsab...
2015.11.11. 11:08
Monaco (persze az sem fér be 1 misi alá)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. martinair
2015.11.11. 12:53
"akik eddig luxus okosórát szerettek volna, azok egyedül az Apple Watch Editiont választhatták" - na ne vicceljünk már

Kicsit szeretném rendbe rakni a "fogalomzavart", mert szerintem nem csak nekem tűnt fel, de mindenképpen csak a privát véleményem:

Az Apple termékekkel semmi bajom, elegánsak, meg jók, na de az Apple okosóra, mint "luxus"???? Bárki, aki kicsit is ért az órákhoz, ezt körberöhögi... Az apple órája céllövöldén is max. 2 pálcás, már ha a "luxus" szempontjából nézzük, akár a formavilágát, akár a giccses opciókkal együtt...
Jó cikk, tetszik a Tag Heuer próbálkozása, de ez a mondat kiakasztott... Annyira marketing szagú, gyenge sajtó-megfogalmazás, hogy muszáj volt szóvá tennem.

(...És ezzel nem szerettem volna megbántani egyetlen Apple rajongót sem, de amig luxusórákhoz hasonlítják bármelyik (pl. Apple) okosórát, addig muszáj leszögezni, hogy NEM AZ.)
Hiába lehet ilyen-olyan szíjjal/csattal/felülettel megvásárolni, a belseje ugyanaz a kínában gyártott elektronikai "hulladék", ami ugyanúgy "filléres tétel" az Apple-nek vagy bármelyik elektronikai óriásnak.
Egy luxusóra az minimum mechanikus, jó esetben kézzel gyártott nagy-precíziós mestermunka. Igaz áruk is van, de ettől (is) luxus.

Ez a cikkben szereplő óra sem lesz SOHA luxusóra, hiába próbálja a sajtó és/vagy a marketingosztály oda pozicionálni...
A luxusóra bőven millió felett kezdődik. Addig "tucat-termék", ami lehet maximum elegáns, de luxus semmiképp!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. DemonDani marti...
2015.11.11. 17:35
Minden véleményt meghallgatunk.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!