iPon Hírek

Bemutatkozott a TI OMAP5 széria

Dátum | 2012. 01. 21.
Szerző | DemonDani
Csoport | MOBILTELEFON

A Texas Instruments a nagy bejelentést a CES alkalmával ejtette meg, az új lapkák minden téren felülmúlják a jelenlegi kínálat tagjait, még a gyártástechnológia terén is. Az OMAP 5 szériával remélhetőleg közelebb kerülnek a vetélytársakhoz. Bár néhány hónap lemaradásra még mindig számítani lehet, de az OMAP 4 és az OMAP 3 után ezúttal jobbak a kilátások, és még az idei évben megjelenhetnek a piacon az OMAP 5-tel szerelt készülékek, de legkésőbb 2013 elején.

Az OMAP 5 család két lapkakészlettel kezdi meg a pályafutását, az egyik OMAP5430 a másik pedig OMAP5432 néven érkezik, a különbségek az órajelben, a memóriakezelésben és a kamera támogatás terén mutatkoznak meg. Az OMAP5430 képfeldolgozója 24 megapixeles felbontást támogat, míg az OMAP5432 esetében ez legfeljebb 20 megapixel lehet, viszont mind a két kamera képes lesz teljes HD felbontású (1080p) videók készítésére, akár térhatás mellett is az IVA-HD nevű gyorsítónak hála.

A lapkák két darab Cortex-A15-ös ARM alapú magra építenek, amik 2 MB L2 cachet kapnak, az órajelük pedig akár a 2 GHz-et is elérheti. Ezek mellett találunk két Cortex-M4-et, ezek a főmagok tehermentesítését szolgálják, és főleg a multimédiás tartalmak esetén aktiválódnak, valamint fontos megjegyezni, hogy egy időben is képesek működni az A15-ökkel. A vállalat elmondása szerint ez a konstrukció 800 MHz-en éri el a jelenlegi OMAP4460 teljesítményét, amiben az előző generációs Cortex-A9-ek találhatóak 1,5 GHz-es órajelen.

A grafikus mag szerepében egy, az Imagination Technologies műhelyéből érkező PowerVR SGX544 található, illetve egyből kettő is jelen lesz az USSE2 feldolgozó motornak hála, így MP2 kivitelről beszélhetünk, hasonlóan a jelenlegi Apple A5 lapkákhoz. Ráadásul hogy ezek ne legyenek folyamatosan használatban, a mérnökök alkalmaztak egy 2D-s gyorsítót is. A támogatott memóriák terén az OMAP 5430 esetében csak LPDDR2 jöhet szóba, míg az OMAP5432-nél akár egyszerű DDR3 is felhasználható, vagyis ezen a téren az 5432 több mozgásteret hagy, és nagyobb teljesítményt enged. Persze ez súlyos mW-okkal jár, így ezt a mobil eszközök egyelőre nem aknázzák majd ki valószínűleg.

Az új lapkák már végre támogatni fogják az USB 3.0 felület, továbbá a Serial ATA 2.0-t és a HDMI 1.4a szabványt is, ennek megfelelően akár sztereó 3D tartalmak átvitelére is lehetőség lesz a nappaliban pihenő HDTV-re. A TI újdonságainak viszont egy komoly hiányossága továbbra is akad, ez pedig a kommunikációs vezérlők integrálásának hiánya, így ezt utólagosan kell megoldani annak függvényében, hogy 3G vagy 4G kapcsolati képességet és WLAN-t szeretnénk-e alkalmazni.

Messze még a megjelenése a 28 nm-es chipeknek, és meg kell küzdeni az új gyártástechnológia nehézségeivel is, de a minták szállítás már beindult, így ebben nincs lemaradás, a termékek viszont egyelőre a kiszivárgott információk szerint 1 GHz-es órajelen és 300 MHz-es grafikus magokkal működnek stabilan, amin bőven van még mit csiszolni a következő fél évben.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

12. Sandel
2012.01.21. 13:47
Hiába van 2GHz magonként ha 2 mag van plusz a 2 gyenge mag.A Tegra3-nál nem hinném hogy erősebb lesz, főleg nem a SGX 544 grafikai maggal és mivel 2013-ra tervezik gyenge lesz konkurenciának. Tegra3 itt van, 4+1 maggal és egy sokkal jobb beépített grafikai maggal. Várom hogy lássam milyen mobilokat fognak gyártani Tegra3 chippel. 2013-ra meg az összehasonlítást.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. Emberfej
2012.01.21. 13:58
Így első ránézésre jónak tűnik, de nagy az esély hogy mire kiadják leelőzi a többi gyártó.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. ITEM00
2012.01.21. 15:41
@Sandel: Pedig elhiheted,mivel a tegra 3 Cortex A9-es magokra épül az új OMAP pedig A15! Nem véletlen,hogy a samsung új Exynos chipje is két darab A15 magot használ!
A PowerVR SGX544 pedig elég erős ellenfél, a tegra 3 ban lévő ULP Geforce kb 3x akkora teljesítményű,mint a tegra 2 ben lévő. A tegra 2-ben lévő GPU 8magos és 3.2GFLOPS-ra képes @200Mhz-en szóval a 3-as kb 9.6GFLOPS-ra (elméleti becsült érték). Az első SGX544-es GPU pedig 4 magos és 6,4GFLOPS-ra képes @200Mhz-en. @300Mhz-en rendre: 4,8GFLOPS vs 9,6GFLOPS. És még ott van az SGX544MP2 ami 8 magos @ 200Mhz en : 12,8GFLOPS / @300Mhz-en meg 19,2GFLOPS.

Amennyiben 300Mhz et vesszük alapul GPU órajelnek,akkor a Tegra3-ban dolgozó GPU kb 18-19GFLOPS-ra lehet képes.

Ezeket leszámítva különböző felépítésűek a GPU-k a PowerVR is más egységeket használ és az ULP-s gerforce is. Szóval nem csak a magok száma fogja eldönteni,hogy melyikük a gyorsabb.

 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. DemonDani
2012.01.21. 17:27
@ITEM00 az exynos A15 még odébb van előbb ott is lesz 4magos a9, de nem is a teljesítmény itt a jelentős tényező, hanem az hogy terhelés mellett a fogyasztás mennyivel lesz kisebb... teljesítméynben egy súly csoport nagyjából ha a tegrát 1,3 GHz-re számolom, persze van már állat aki 1,7et tol vele
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. somakb
2012.01.21. 22:05
A baj ezzel csak az, hogy Texas is licenszekből legózik. Tulképp nincs semmije, hanem vett Power VR, ARM stb licenszekből építkezik, valós igazi hozzáadott értéket nem igazán mutat fel mint pl a Qualcomm a Krait magok esetén, saját GPU, mobilkommunikáció, vagy az NV a Tegra 3 companion magjával és saját GPU-jával... plusz ugye mivel felvásárolta az Icerát, így a mobil kommunikáció integrálása is saját házon belülről jön a következő generációkban. Ez mind erősen befolyásolja a SoC-ok költségét.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. Sandel
2012.01.22. 01:02
@ITEM00 Elnéztem a GPU magokat, igy már azt mondhatom hogy egy fokkal jobbak a 544MP2 magok főleg ha 384 MHz-en fognak működni. Köszönöm a levezetést de ilyenkor(nem mintha máskor nem)nehéz volt megérteni. Ahhoz hogy elkéstek tartom magam mert az év végére megjelenek az erősebb Tegra chipek.(Nem vagyok nvidia fan csak a CES-es videó nagyot ütött)http://www.youtube.com/watch?v=34tXSJuhtlM][LINK][/URL]
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. Sandel
2012.01.22. 01:41
http://www.youtube.com/watch?v=34tXSJuhtlM
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. ITEM00
2012.01.22. 01:45
@Sandel: Nincs mit Amit belinkeltél videót ott egy asztali gép futtatta a Skyrim-et és streamelték a transformer prime táblára. Látványosnak látványos,de nem sok haszna van,ha van egy géped ami tudja futtatni normális minőségben a skyrim-et akkor nem egy 10" táblán fogod azt játszani,hanem a normál monitorodon. (szerintem,de lehet tévedek )


 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. ITEM00
2012.01.22. 01:47
@somakb: Az nvidia is fizet az ARM-nak a cortex A9-ek miatt.. Mindenki tejel az ARM-nak aki arm alapú processzort tervez és gyárt,független attól,hogy az saját gyártású,vagy bérgyártó gyártja le.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. DemonDani
2012.01.22. 08:03
@ITEM00

attól mér tényleg egy ötletes dolog a splashtop thd, és ez csak a számítási jéghegy csúcsa, majd fejlődik ez, és innen már van hova, csak az ötletek kellenek. a jövő ebben van, csak le kell gyűrni a sávszélesség akadályát, amúgy meg nekem a munkahelyem olyan távolságban van, hogy simán rá tudok menni az erősítős wifimre, és nekem tökéletes lenne a Splashtoppal való játék, hiszen elég sokat vagyok munkahelyen, ezalatt pedig csak seedel a gép semmi terhelés
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. somakb
2012.01.22. 18:27
@ITEM00: de csak az ARM-nak, sem a Qualcomm sem az NV semmi mást nem licenszel, hanem maga oldja meg... nagyon nem mindegy. Főleg a mobil kommunikációs rész hiánya írtó fájó ennek az OMAP modellnek, ami az eladhatóságát is erősen korlátozza, mert a mobil eszköz gyártónak, ha SoC tartalmaz mindent, kapja hozzá a támogatást, azzal szemben, hogy a 3G/4G modult meg külön vegye, és szórakozzon a platformba integrálással... mind pluszköltség és idő...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. DemonDani
2012.01.22. 21:08
@somakb

most még nincs az nvben sem, bár nem tudom hogy oldják meg, de integrálva nincs. icera remélem a 28nm-es lapkának már része lesz, de azt követően már biztos
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!