iPon Hírek

Bemutatkozott az LG G Pro 2

Dátum | 2014. 02. 14.
Szerző | DemonDani
Csoport | MOBILTELEFON

Ahogy arra már egy ideje számítani lehetett, az LG Mobile lerántotta a leplet a legújabb óriásmobiljáról, a G Pro 2-ről. Ez a készülék az éppen egy évvel ezelőtt bemutatásra került Optimus G Pro phabletet hivatott leváltani. Az új okostelefon specifikációját elnézve a vállalat mérnökei jó munkát végeztek, nehéz lesz rajta fogást találni.
Az LG érdekes módon nem várta ki a Mobile World Congresst, pedig a legtöbb vezető gyártó ott fogja reflektorfénybe állítani az újdonságait. Ezzel a lépéssel most nagyobb figyelmet kap a G Pro 2, és aki élőben is meg akarja nyomkodni „őfelségét”, az úgyis meg fogja látogatni a vállalat standját az MWC során – biztos, hogy bőven akad majd érdeklődő. Formavilág tekintetében a tervezők nem sokat gondolkoztak, mert nemes egyszerűséggel, jóformán teljes mértékig átemelték az LG G2 kialakítását. Pár apró alkatrész azért máshogy került elrendezésre, ám messziről nézve szinte csak a nagyobb fizikai méret lehet árulkodó jel. És igen, a keretről itt is a hátlapra költöztek a hangerőért illetve a kijelzőaktiválásért felelős kezelőszervek. Az eszköz előlapját egy 5,9 colos monstrum uralja, ami csaknem az egész rendelkezésére álló teret kitölti – a teljes felület 77,2 százalékban van lefedve általa. A panel IPS technológiával dolgozik, és az 1920 x 1080-as felbontása révén kb. 373 PPI-s pixelsűrűséggel büszkélkedhet.
A G Pro 2 bekapcsolását követően az Android 4.4 KitKat fogad minket, ami elképesztő mennyiségű extrával is fel lesz vértezve az UX okán. Van a tarsolyában Knock Code, tartalomzár (ennek köszönhetően biztonságban tudhatóak a fontosabb adatok), Mini View (ez a komfortos használatot segíti elő úgy, hogy átméretezi a felületet egykezes használathoz) és egyebek mellett Dual Browser is (egyszerre két elszeparált böngészőt futtathatunk). Az LG mérnökei gondoskodtak arról is, hogy a sebességgel se legyen probléma. A mobil meghajtásáról egy 2,26 GHz-es frekvencián üzemelő Snapdragon 800 chip felel. A Qualcomm ezen megoldása négy darab Krait 400 magot foglal magában, a grafikus munkát pedig egy Adreno 330 IGP látja el benne. A rendszermemóriával sem bántak szűkmarkúan, ugyanis nem kevesebb mint 3 GB-nyi DDR3-as lapka került a gépbe. A tárhely tekintetében két választási lehetőség lesz: 16 vagy 32 GB-os konfigurációban vihető haza, és emellett microSD kártyával is lehet bővíteni, ha a nagyobbik sem szolgálna elég kapacitással.
Lesz hozzá előnézettel szolgáló fedlap is.
A készülék kapcsolati képességei között a legfontosabb a 4G LTE Advanced modem jelenléte, mely akár 150 Mbps-os letöltési sebességgel is szolgálhat. Ezen túlmenően van még benne 802.11 b/g/n/ac Wi-Fi, NFC chip, Bluetooth Smart Ready (BT 4.0) modul és persze GPS vevő is. A kamerarendszere két főt számlál, előre egy 2,1, hátra pedig egy 13 megapixeles megoldás tekint. A főkamera minden körülmények között jól használható lesz, hiszen felvértezték optikai képstabilizátorral és LED villanóval is, így a sötétben megnövekedett záridővel is sikeresen veszi fel a harcot, nem mosódnak majd el a képek. A videócsevegéseket Full HD felbontásban közvetítheti a gépezet, a hátlapi egység pedig már kiemelkedő, 4K (Ultra HD) támogatással bír, lassított felvételeket pedig 120 FPS-es sebességgel tud 720p HD mellett. A kereten található egy SlimPort, így az általunk rögzített tartalmakat HDTV-re vagy projektorra kötve is megtekinthetjük. A tervezés során a legapróbb részletekről sem feledkeztek meg: egy 1 W-os Hi-Fi hangszóró is helyet kapott a hátlapon, így 30 százalékkal erőteljesebben fog megszólalni, mint az elődje.
A hátoldala nem fényes, hanem textúrázott
Az okostelefont 157,9 x 81,9 x 8,3 milliméteres vonalakkal tudjuk körülhatárolni, ami figyelembe véve a megjelenítőt egészen kompakt, és az ehhez társuló 172 grammos tömeg is teljesen korrektnek tekinthető. Mint ahogy azt láthatjuk, a G Pro 2 egy igencsak energiaéhes konstrukció, de ezt szem előtt tartották a mérnökök az akkumulátor kiválasztásakor is. Egy 3200 mAh-s kapacitású teleppel van dolgunk, amivel jó üzemidő érhető majd el – kiváltképp, ha sokat telefonálunk, olyankor ugyanis a legnagyobb fogyasztó, a kijelző is le van kapcsolva. Az akku egyszerűen eltávolítható, így egy esetleges csere miatt sem kell a szervizre hagyatkoznunk. Három színben lesz kapható az újdonság, és mind a három eléggé diszkrét: a fehér és fekete (amit itt Titán névvel illettek) árnyalatok mellett szürkében fog feltűnni. Az LG G Pro 2 megjelenési dátuma egyelőre nem ismert (az Optimus G Pro a februári bemutatója után áprilisig váratott magára), és az ajánlott fogyasztói árát sem hozták nyilvánosságra. Ezekre az információkra talán majd a barcelonai MWC-n derül fény.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

2. nyiri
2014.02.14. 14:39
Fél éve várok erre a cuccra. Remélem lesz benne FM-rádió is.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. MrJerk
2014.02.14. 19:17
Az "1 W-os Hi-Fi hangszóró" mellé biztosan dukál az is... :-D
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!