iPon Hírek

Bemutatkozott az LG hajlított mobilja

Dátum | 2013. 10. 28.
Szerző | DemonDani
Csoport | MOBILTELEFON

Alighogy bemutatta a Samsung a hajlított kijelzővel felszerelt okostelefonját, az LG Mobile mérnökei is előrukkoltak a saját megoldásukkal. A vállalat az előzetesen kiszivárgott információk szerint eredetileg novemberben rántotta volna le a leplet az újdonságáról, de vélhetően a Samsung korai bemutatója gyors válaszlépésre sarkallta őket.

Az LG G Flex így a piac második valóban meghajló megjelenítővel felvértezett okostelefonja lett. A rugalmas paneleknek köszönhetően létrejött konstrukciók között érdekes módon már válogathatunk is aszerint, hogy nekünk hogyan kényelmesebb a használat. Az LG ugyanis nem a függőleges tengelyre merőlegesen hajtotta be a készülékét, mint a Samsung, hanem vízszintesen tette mindezt, így a végeredmény hasonló lett ahhoz, mint amit a Nexus S és a Galaxy Nexus esetében láthattuk, csak itt sokkal nagyobb méretet ölt a meghajlás mértéke. Akárcsak a Samsung a Galaxy Roundnál, az LG sem árulta azt el, hogy mégis milyen mértékű hajlítással dolgoztak, ám azt leszögezhetjük, hogy egyetlen korábbi mobillal sem lehet majd összekeverni. Az LG G szériájának legújabb tagja ugyan a Flex névre hallgat, de a legkevésbé sem flexibilis a telefon egésze, mindössze a beépített kijelzője, így senki ne próbálja az első adandó alkalommal a csuklójára hajtani. A masina óriási, 6 hüvelykes panelt kapott, mely 1280 x 720 képpontot sorakoztat fel a tulajdonosa előtt. Az OLED technológiával dolgozó eszköz így a pixelsűrűségét tekintve mindössze 244 PPI-s, de ez még így is megfelelő minőséget biztosít a széles betekintési szögek mellett. A felhasznált Plastic OLED (POLED) technológia egyébként a vetélytársakhoz képest nagyobb fényerőt és jobb színvilágot garantál, mert RGB alpixel-elrendezéssel operál. Két kamerája van az újdonságnak: előre egy Full HD (2.1 MP) videócsevegések levezénylésére alkalmas tekint, míg hátra egy 13 megapixeles került, melyet az LG G2-ből örökölt meg a mostani alanyunk.

Az új LG szívében az egyik legerősebb Qualcomm chip dobog majd. A Snapdragon 800 szériás chip (MSM 8974) 2,26 GHz-es órajelen üzemelő Krait 400 processzormagok négyesét alkalmazza az Adreno 330 grafikus egységgel társítva. A SoC mellé az LG mérnökei 2 GB-nyi LP DDR3 rendszermemóriát pakoltak, ami egészen biztos, hogy elegendő lesz azoknak a felhasználóknak is, akik egyszerre több alkalmazással dolgoznak. Az eMMC tárhelye 32 GB-os kapacitású, így erre sem lehet panaszunk, de ha szűkösre fordulna a helyzet még akkor is ott a microSD kártya hely. A kapcsolati lehetőségei között kiemelendő a 4G LTE-Advanced hálózati modem, amelynek köszönhetően az utunk során is villámgyors, 150 Mbps-os le és 50 Mbps-os feltöltési sebességgel internetezhetünk. Emellett a szabványos micro-USB aljzat is nagy sebességet nyújt, hiszen már a 3.0 elvárásait teljesíti. Van továbbá a gép tarsolyában 802.11 a/b/g/n/ac előírásoknak megfelelő, kétsávos Wi-Fi, Bluetooth 4.0 LE modul, A-GPS vevő GLONASS támogatással és persze NFC chip is. Az operációs rendszer alapját az Android 4.2.2 adja, de ahogy azt az LG-nél már megszokhattuk, ez jelentős átalakításokon ment keresztül. Teljesen új képességeket egyébként nem igazán kaptunk az LG G2 által felvonultatott extrák után, de azért nem kell eddig nem látott lehetőség nélkül maradnunk. A Swing Lockscreen például annak függvényében változtatja a lezárt a képet, hogy hogyan tartjuk a szerkezetet – vélhetően itt is úgy lesz, mint a Samsung esetében, de erről nem kaptunk demonstrációt. Valamint ott a QTheater, mely gyors hozzáférési lehetőséget biztosít nekünk a fotóinkhoz, videóinkhoz és a YouTube-hoz, azonnal a lezárt képernyőről. Emellett persze már sok megszokott dologgal is találkozhatunk, így a Dual Window, a biztonságért felelős Guest Mode és a Plug & Pop, a Hi-Fi hangzást biztosító 192 kHz és 24 bit támogatás, és még napestig lehetne sorolni az LG fejlesztői által hozzáadott plusz dolgokat.

A gépház meglehetősen érdekesre sikerült, ugyanis egy öngyógyító réteggel látták el a hátulját, ami a kisebb karcokkal könnyedén elboldogul. Az LG szerint néhány perc alatt képes regenerálódni a megoldás, így a média számára az X-Men szériából ismert Wolverine-hez (Farkas) hasonlították – a humorérzékük a helyén van, és mostanában a reklámszakemberek is remekelnek, csalódásra ezúttal sincs ok. A fizikai paraméterei egyébként kellemesek a méretéhez képest: 160,5 x 81,6 x 7,9 milliméter a térfogata és 177 grammot nyom. Ebbe már egy 3500 mAh-s telep is belefért, ami bizony jelentősen nagyobb, mint a Round esetében alkalmazott 2800-as egység, így az üzemidő tekintetében mindenképpen az LG lehet a befutó. Gyári adatokat egyébként arra vonatkozóan nem kaptunk, hogy mennyi terhelést bír majd a mindennapok során, de előreláthatóan egy napot simán átvészelhetünk vegyes használat mellett. Az LG G Flex hasonló utat jár majd be, mint a Samsung Galaxy Round, ez az út pedig Dél-Koreában fog indulni. Az LG esetében persze elég sűrűn fordul az elő, hogy a hazai boltok polcain hamarabb láthatóak viszont a legfrissebb fejlesztések, így a G Flex prioritása sem jelent meglepetést. Sajnos a megjelenés pontos dátuma és az, hogy mennyi lesz az ajánlott fogyasztói ára, még nem derült ki. A titánium szürke színben pompázó vas specifikációja és maga az LG stratégiája nyomán, azt biztosan kijelenthetjük, hogy valamivel a Galaxy Round alá fognak vele célozni. Persze ezen páros között az is dönteni fog, hogy kinek melyik elgondolás fekszik jobban, melyik szállít valóban kényelmesebb kezelést.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

30. nyerek01
2013.10.28. 15:14
Szívesen kipróbálnám mind a két hajlított telefont, én szinte biztos vagyok benne hogy ez a tendencia folytatódni és erősödni fog. Várhatóan 2-3 év és teljesen hajlítható készülékek is lehetnek a piacon.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
29. David1992
2013.10.28. 15:32
A következő meg a tekert telefon lesz, majd a fonott. ^^
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
28. gabest
2013.10.28. 15:33
Mennyire illeszkedik az ember combjához a zsebében?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
27. Gyurkov
2013.10.28. 15:39
Nem vagyok Samsung párti, de szerintem a Galaxy Round kialakítása praktikusabbnak tűnik, mint az LG készüléke, de ettől függetlenül tiszteletreméltó telónak ígérkezik.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
26. Kirrr
2013.10.28. 15:55
Az LG fej mellett jó, a Samsung meg zsebben. Olyan kéne, ami fel tudja venni mindkét formát.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
25. mythbuster
2013.10.28. 15:56
Szerintem mindkettő szar, ki akar völgyben matatni, nem hinném hogy nagy tábora lesz a homorú kijelzőknek, értelmetlennek tartom. Az Apple újraértelmezte az okostelefon fogalmát a kapacitív kijelzővel, szenzrok sokaságával és a felhasználóbarát IU -vel, ezek meg a másolást követően ugyanúgy ki akarnak tűnni valamiben csak az a baj hogy ezek a ficsörök a 9gagre jók, máshová nem. Az ujjlenyomat-olvasó lett volna nagy dobás, de történetesen senkinek nem jutott az eszébe. Ja hogy 2014 -től szabvány lesz minden telefonon. Hajlított kijelző? Fantasztikus, hagyjatok már...

Az LG meg a hülyeség helyett kiadhatna végre egy kávamentes üvegTV -t, arra bármikor beruháznék.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
24. Zephyrus
2013.10.28. 16:01
mythbuster: kár hogy a világ első capacitive touch screen telefonja az LG Prada volt, az ujjlenyomat leolvasó meg hatalmas bukás
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
23. Csatigabi
2013.10.28. 16:12
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
22. ThePoweR
2013.10.28. 16:22
Hogy én mennyire rühellek elolvasni x sort csak azért, hogy megtudjam mi van a telóba ahelyett, hogy egy táblázatból egyből kiderülne.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
21. m-a-r-i-u-... ThePo...
2013.10.28. 16:33
GSMARENA
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
20. Zephyrus
2013.10.28. 16:38
amúgy ez a telefon elég amorfra sikeredett... se a fejednél nem kényelmes, se a zsebedben, meg úgy egyáltalán nem hangzik jó ötletnek iylen irányba hajlítani a képernyőt, a galaxy round jobbnak néz ki
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
19. ThePoweR m-a-r...
2013.10.28. 16:48
Ismerem. Nem ez a lényeg most.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
18. LechooEdy
2013.10.28. 17:00
Eddig is rohadt nehéz volt gépelni érintőn, most még nehezebb lesz. Legalább kézbe simulnak és lehet pörgetni az asztalon... mondjuk a zsebedben elég kényelmetlen lesz.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2013.10.28. 17:48
mythbuster te megint miről beszélsz?
Az LG Prada volt az első telefon kapacitív kijelzővel, az ujjlenyomat leolvasó meg már a Motorola Atrix-on ott volt, csak nem kellett a kutyának sem.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. FRK
2013.10.28. 19:37
Ennek milyen gyakorlati haszna van? Oké, hogy venni fogják, mert egyéniségnek hiszik tőle magukat, de praktikum szempontjából mennyivel jobb ez a kialakítás, mint a normál forma?
Nem az érdekel, hogy ki tudja hány év múlva majd csuklóra lehet hajtani, hanem, hogy ez a jelenlegi.

@mythbuster

Elárulnád, hogy hol tettek említést a cikkben az Apple-ről? Ja, hogy nincs szó benne. Akkor miért kezdesz offolni? Na ezért írtam a kék halálos cikknél, hogy az ilyen userek miatt kezd az ember kárörvendeni, ha hiba merül fel. Öt hozzászólás a cikkben foglaltakról szól, de már hatodiknak meg kell jelenni és Apple-t isteníteni, mikor szóba sem kerül.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. empeharom
2013.10.28. 19:38
Ennyi kockát... Nézz már a kezedre... egyenes? Hüvelykujjad teleszkópos? Egered egyenes?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. FRK
2013.10.28. 19:43
És a telefont úgy fogod és használod mint az egeret?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. Kisem FRK
2013.10.28. 20:14
FRK: Nem, a telefont nem a tenyeremmel fogom tartani, hanem a hátammal.
Belehalna egy-két ember, ha kicsit nyíltabb lenne az újdonságok felé?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. ByrDer
2013.10.28. 20:44
Elég hülyén néz ki, de zsebben hordva biztos kényelmesebb így az 5(+) colos tepsifon, nem feszülnek a sarkai a nadrágnak.

Én fektetve hordom a zsebembe a telót mert hosszában kettétörne mikor leülök, szóval ebből a szempontból ez jobb megoldás mint a samsung hosszában hajlított megoldása... bár alapvetően mindkettő tök felesleges megoldása egy nem létező problémának.

Én jobban örülnék egy komoly felszereltségű 4 colos telefonnak.. ami nem egy szégyentelenül túlárazott apple termék.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. 5hR3kY
2013.10.28. 23:49
Remek..... Sehol nem írják a hajlítás szögét! Így nem veszek, mert mi van ha kisebb a szög és nem simul a seggem vonalához a telefon a farzsebben?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. Zephyrus
2013.10.29. 01:27
5hR3kY: majd ha az iphone lesz hajlítva akkor meg hallgatjuk tőled micsoda innováció és mióta vártál erre...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. piter
2013.10.29. 05:06
Szerintem ez is csak megszokas kerdese.Megveszi az ember es 2 het utan,azt mondja hogy nem is igaz hogy regen sikerult hasznalni egyenes telefont is.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. jozsefm
2013.10.29. 06:34
Na most már csak az a kérdés ki lesz az, aki elsőként jön ki az x-y tengely mentén egyaránt meghajlított megoldással.
Apple rajongók reméljenek..
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. FRK
2013.10.29. 09:33
Kíváncsi lennék egy törés tesztre, hogyan törik szét, ha az ember véletlenül ráül először a homorú, majd a domború oldalára. Hátha valaki alaposan leteszteli az előnyeit és hátrányait egyaránt.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. LechooEdy
2013.10.29. 11:09
mythbuster Majd akkor legyen nagy a szád, mikor a következő iPhone is hajlított kijelzőjű lesz. Az, hogy kapacitív és ujjlenyomat... azt már előttem leírta más.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. masko
2013.10.29. 16:28
Őszintén szólva, nekem nincs okostelefonom, egy régi nokiát használok. Ez a hajlítás igazán akkor lesz praktikus, ha testreszabható egy bizonyos mértékig X és Y tengely mentén is, hisz mindenkinek egyediek a testvonalai és más-más zsebben hordja a telefont.
Jelenlegi állapotában ezt a technológiát feleslegesnek érzem, inkább az akkuk hatékonyságának növelésére és méretének csökkentésére kellene fordítani a kutatási pénzeket. Sokakat ismerek, akik azért használnak butatelefont, mert azt nem kell 1-2 naponta tölteni. Az extra funkciók pedig annyira nem szükségesek a legtöbb embernek, hogy minden éjjel töltőn lógjon a telefon.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. bpeter91
2013.10.29. 16:43
azért elgondolkodtam azon hogy a kamerát úgy állították-e be hogy ha fényképezel akkor ne úgy fényképezz mint ha kancsal lenne a telefon amúgy ez nekem jobban tetszik mint a samsung féle round
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. pdx06
2013.10.29. 17:27
Nem tudnak már kínjukba mit kitalálni. Hogy néz ez ki mikor leteszed az asztalra vagy egy kocsi műszerfalára. Elkezd pörögni mint a jóisten? Aki pedig játékra használja annak se lesz valami kényelmes.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. 5hR3kY
2013.10.29. 19:18
Zephyrus: Tőlem hallgathatod. Már a második 0 Ft-os telefont nyüstölöm. Én 2-3 évente elavuló/bedöglő vackokért nem vagyok hajlandó több százezreket fizetni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. dyro
2013.10.30. 11:42
Azért jó hogy a többség úgy érzi, hogy a farzseb formája miatt találták ki a hajlított képernyőt...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!