iPon Hírek

"Besorozza" az Apple PC-jét a Microsoft

Dátum | 2008. 09. 18.
Szerző | Gabriel
Csoport | IT VILÁG

Hamarosan érkezik a Microsoft reklámkampányának harmadik, immár végre közvetlen és nyílt üzenetű klipje, amelyben egy, az Apple-féle "Get a Mac"-reklámokban felbukkanó PC-figurához igen hasonló szereplővel találkozhatunk, akinek küldetése az lesz, hogy eloszlassa azokat a fekete sztereotípia-fellegeket, amelyeket a Microsoft érzése szerint az Apple említett reklámai fújtak a PC-k köré.

Az eredeti figurát John Hodges játszotta, a rövidesen látható alteregóját pedig a Microsoft egy munkatársa kelti életre, aki valóban nagyon hasonlít a célszemélyre. Az új bemutatkozó szöveg hasonló lesz az eredetihez, csak természetesen megfelelően módosított: "Helló, én egy PC vagyok, és sztereotípiát csináltak belőlem". Hogy sikerül-e újraformálnia a közvéleményt, és elhitetni, hogy az Apple teljesen félreértelmezi - és másokkal és félreérteti - a Microsoft szándékait a termékeivel, az már egy másik kérdés, de bizonyára ez is hamar ki fog derülni.

Ez azonban csak az első lépés, amit a Microsoft tesz afelé, hogy - reményei szerint - újból magához ragadja a PC-kép formálását: készülnek olyan további reklámok is, amelyekben valódi Microsoft-felhasználókat mutatnak be, akik élőben demonstrálják elégedettségüket a cég termékei iránt, köztük tanárokkal, tudósokkal, tervezőkkel és cápavadászokkal(!), valamint 60-nál is több Microsoft-munkatárssal - köztük magával Bill Gates-szel is -, akiket név szerint is bemutatnak majd, és közlik az e-mail-címüket is (amely lépés kissé fura, dehát ők tudják...).

De fel fognak bukkanni még olyan ismert nevek és a hozzájuk tartozó arcok, mint Eva Longoria, Deepak Chopra (meglepő választás) és Pharrel Williams is. Jerry Seinfeld egyelőre úgy tűnik, kilép a képből, későbbi visszatérésének lehetősége egyelőre még bizonytalan.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

2. pluto
2008.09.18. 15:13
Hajrá PC(nem feltétlenül Windowsos).
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Fix3r
2008.09.18. 15:30
PC 4ever!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!