iPon Hírek

Betiltaná az áramfaló HDTV-ket Kalifornia

Dátum | 2009. 09. 19.
Szerző | Gabriel
Csoport | MULTIMÉDIA

Olyan új energiatakarékossági szabályozás bevezetését fontolgatja a Kaliforniai Energiaügyi Bizottság, amellyel például bizonyos HDTV-ket kapásból ki is tiltanának az államukból (gyakorlatilag minden negyediket) - ezáltal is enyhítve az energetikai hálózatuk terhelését.


Amennyiben a törvényt elfogadják, úgy 2011-től már csak kellően takarékos üzemű készülékeket árusíthatnak a boltokban, 2013-tól pedig még keményebb szigorítások lépnének életbe. A tervezet sorsa várhatóan valamikor novemberben dől majd el. Elfogadása esetén a tervezet a jelek szerint mintegy 8,1 milliárd dollárral csökkentené Kalifornia energetikai kiadásait 10 év alatt, főként azáltal, hogy következtében kevesebb új erőművet kellene építeniük.

Persze nem mindenki örül az ötletnek: a Fogyasztók Elektronikai Szövetsége azon az alapon ellenzi a tervezetet, hogy az egyrészt növelné az árakat, másrészt pedig munkahelyek megszűnéséhez, valamint további, az állam gazdaságát hátrányosan érintő következményekhez vezetne - az emberek pedig az államon kívülről szereznék be maguknak a helyileg betiltott készülékeket.

Meglepő azonban, és annál pozitívabb, hogy a gyártók nem osztják ezeket az aggodalmakat. Egyesek olyan kijelentéseket is tettek, miszerint az előírásokat minden probléma nélkül képesek teljesíteni, és ettől az árak sem emelkednének. Az LCD-knél lényegesen magasabb fogyasztásuk miatt azonban a plazmák így valószínűleg valóban, végleg és teljesen eltűnnének a kaliforniai boltokból.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

36. gedezoli
2009.09.20. 00:28
VISSZA A HIRHEZ

Ez nem rossz gondolat, de szerintem nem csak a szórakoztató elektronikát kellene megjelölni célpontnak, hanem inkább általánosságban kedvezni a hatékonyabb, energiatakarékosabb gépeknek.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
35. Sytyx
2009.09.20. 00:47
Majd azt a háttérben eldöntik
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
34. Segal
2009.09.20. 01:57
már a led-es tv-k is sokkal kedvezőbben fogyasztanak de ha egyszer eljön végre az oled tv akkor lesz igazán kedvező a fogyasztás
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
33. Parano1d
2009.09.20. 02:33
Imádom az ilyeneket, kitalálnak valamit, és keresztes-háborút indítanak ellene. De ha belegondolok pl egy jófajta porszívó vagy fűnyíró kb 5-6x annyit fogyaszt mint egy HDTV akkor azért elgondolkodok. Jó persze azt nem használja annyit az ember, de azért mégis... És gondolom csak a boltokból lennének titiltva, mert nem állnak meg minden háznál bekopogtatni, hogy csókolom milyen TV-t tetszik használni?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
32. pjszilard
2009.09.20. 04:41
Donteniuk kellett (nem most) hogy kethonaponta epitenek egy eromuvet, vagy beszigoritanak. Ezt azota is kovetik. A teruletfejlesztest is vissza kellett fogniuk vizhiany miatt. Eloszor a kornyezo mezogazdasagi teruleteket vasaroltak fel es hasznaltak a vizkeszlettet a varosokhoz, kiszoritva a foldeket. Amikor eljutottak odaig, hogy a leghosszabb vizvezetekuk 1000 merfold hosszu, akkor is azt mondtak stop. Ott tamogatjak a legjobban a hibrid es a hidrogen alapu jarmuveket is. Tehat ez nem csak egy bosszantas az ott eloknek, hanem azt jelenti, hogy nem kell ket plusz atomeromu ahhoz, hogy mindenki nezhesse a szuperbalt.
Mindenki hozhat ilyen dontest magatol is, peldaul eldonti, hogy 500w-os tapegysegnel nagyobb tapegyseget nem tesz a gepebe, es a jovobeni fejlesztes ugy donti el, hogy bele fer e ebbe a keretbe!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
31. polarx
2009.09.20. 07:00
hát azért amcsiba nem igazán használnak elektromos fűnyírót. már csak filmekből itélve is.. mindneki benzinessel tolja. de amúgy az alapfelvetést értem. plazma tv-k is vagy 3x-or annyit esznek..
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
30. KTTech
2009.09.20. 08:54
Még jó, hogy azonos méretben (és átlagos fogyasztásban) az LCD-k többet fogyasztanak, mint a plazmák. Tapasztalat: a 42-es LCD TV a barátomnál 350W-ot eszik folyamatosan, mivel a háttérvilágítás megy. Az én 50-es plazmám 230W-ot átlagosan, sokszor van, hogy 90W alá esik...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
29. band1103
2009.09.20. 09:07
A hír hivatalos része nem említi hogy milyen technológiájú TV-ket fognak betiltani.
Ezt: "Az LCD-knél lényegesen magasabb fogyasztásuk miatt azonban a plazmák" a cikkíró tette hozzá tanúsítva technikai analfabetizmusát. Miért gondolom ezt a cikkíróról? Mert Azt sem tudja hogy milyen határértékekről lesz szó majd a törvényben és eszébe sem jut hogy sok-sok LCD TV is bele fog majd esni nem csak a plazmák.
Beleesett a csapdába ahová azok szoktak esni akik túl gyorsan túl kis munkával akartak túl hangzatos, hatásvadász cikket írni. Szánalmas.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
28. StevyXIX
2009.09.20. 11:24
KTTech:
42"-os LCD biztos nem eszik 350 wattot, 100-150 wattra tippelnék, de le kell mérni, mert ügye az a puding próbája.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
27. atee92
2009.09.20. 11:52
@KTTech

A plazmák valóban többet fogyasztanak, mint az LCD-k.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
26. gylovag
2009.09.20. 12:00
Nekem van egy 55-ös Panasonic CRT TV az 55-60W-ot eszik. Mivel 2 méterről nézem ez is elég. Milyen takarékos.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
25. silentfrog
2009.09.20. 12:20
Ez xarakodás az egész! Nem tudom feltünt-e valakinek,hogy bármelyik amerikai fimbe/nem csak a mesés-sci-fikbe bármelyikbe/mindig ugy ki vannak világitva a házak kivülröl,mint a karácsonyfák??.Ha hazaérnek a lakásba akkor soha nem kapcsolnak villanyt mert már eleve égve van,mégha egy hete nem voltak otthon akkor is.Meghát látott már báki amerikai filmbe számitogépet bekapcsolni? Nem mert mindig megy nekik,csak odaülnek és már neteznek is.Jo tudom ezek csak filmek de szerintem van igazságalapjuk sokszor
Xarakodhatnak a tvk fogyasztásával,ha a keritésbe vezettett áram sokkal többet fogyaszt amivel a szomszéd kutyáját tartják távol....
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
24. zoltanneme...
2009.09.20. 12:23
Egy átlagos felhasználásban, értsd híradó, vetélkedő esetleg film nézés, azonos méretnél a plazma többet fogyaszt, és ez tény!! Persze egy este, sötétbe játszódó film esetébe a plazma bőven alámegy az lcd fogyasztásának, de ki használja a plazmatévéjét csak sötét tónusú filmek nézésére?!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
23. StevyXIX
2009.09.20. 12:28
Ezek filmek, ha kinn éltél volna és ezt látod az oké, de filmből ne vonjunk már le ilyen következtetéseket, ott minden megfelelően elő van készítve rendezve, nem véletlen megy a szgép, égnek a lámpák (horrorfilmeket nézzél ott pl sose égnek), lehet, hogy pazarlóak, könnyen el lehet képzelni, amúgy egy 300 wattos plazma tv helyett elég sok kis égő vagy akár lámpa (energiatakarékos égővel) éghet, de azt nézzük utóbbi esetben fényben úszik a ház előző esetben meg megy egy tv, tv megy tovább mert nézik, de villanyt lekapcsolják, mert minek égjenek, 3 sor karácsonyi égősor pedig elég messze van a palzma tv fogyasztásától.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
22. asimov007
2009.09.20. 12:31
Így van. Mindent be kell tiltani. A Netet is. Mennyi gép van bekapcsolva a világon! Sőt a PC, konzoljátékokkal kezdeném a betiltást. Micsoda pazarlás kérem!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
21. rini
2009.09.20. 12:43
Az biztos, hogy sötét háterű adásoknál a plazma kevesebbet fogyaszt mint az lcd és a világosabb adásoknál az lcd. De nem hiszem, hogy a betiltás lenne a megoldás. Akkor tiltsák be a légkondikat is mert az még ezeknek a többszörösét is megeszik.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
20. silentfrog
2009.09.20. 12:45
Akkor kezdtetnék a 40 liter fogyasztásu kocsikkal is a betiltást. kint 6000ccm nél kezdődik az auto,itt nálunk 4 keréknél....
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
19. sandorval
2009.09.20. 12:59
úgy látom senki nem olvassa a címet." Betiltaná az áramfaló HDTV-ket Kalifornia" ebből az áramfalón van a hangsúly nem aHDTV-n.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
18. StevyXIX
2009.09.20. 13:17
Nagy fogyasztású kocsik is gond jól látod, USA-ba ennek nagy hagyománya van, 15-20l fogyasztású kocsik a családi autók, mert ügye USA-ba minden "nagy" a "legek" országa.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. asimov007
2009.09.20. 13:37
sandorval


Akkor a HD-Tv adások se kellenek, a BD játszó sem, a HD felbontású PC, PS3 Wii, Xbox... játékok sem, a HD MKV sem, A TRUE-HD-és erősítők sem...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. StevyXIX
2009.09.20. 13:39
Miért kinek van ezekre pénze? Ha nekünk sincs nekik se legyen
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. FoAMDFun
2009.09.20. 15:26
OFF: Nekem is HDTV-m van, mégsem vagyok milliomos (Sajnos). Mindenkinek arra van pénze, amire szüksége van. Ha másfél évig tart a gyűjtögetés rá, akkor addig.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. StevyXIX
2009.09.20. 15:35
És BD lejátszód? PC, Wiii, Xbox360, PS3? Erősítő?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. nano
2009.09.20. 16:45
A plazma-LCD vitához: Nemrég láttam egy érdekes dolgot egy szegedi elektronikai üzletben. Ki volt téve két TV, az egyik plazma, a másik pedig LCD. Azonos méretűek voltak, emlékeim szerint úgy 110-120 cm körül. Ja igen, mindkettő fullHD. Mindkettőn ugyanaz a műsor ment, valami BD-film. De nem is ez az érdekes. Hanem az, hogy mindkettőnek a teljes fogyasztását mérték egy olyan kis kütyüvel, amit bárhol meg lehet venni, és azon keresztül kell bedugni a 220-ba a mérendő cuccost. Az eredmény: a két TV fogyasztása nagyjából megegyezett. Hol az egyik, hol a másik volt egy kicsit több... Persze lehet, hogy egy kimondottan nagy fogyasztású LCD-t, és egy alacsonyabb fogyasztású plazmát állítottak párba...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. ssanyi2
2009.09.20. 18:44
Fogadok, hogy a medence fűtést azt nem tiltják be kaliforniában és a 100l/100km fogyasztású autókat se...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. cousin333
2009.09.20. 19:25
Szerintem sokkal üdvözítőbb lenne, ha kikapcsolt állapotban(!) nem fogyasztanának ezek a cuccok 10-20-30 Wattokat. Meg intelligensebben reagálnának az áramtalanításra (a PC-s hangfalam pl. bekapcsolja magát, ha áram alá helyezik, monitor szintén).

Plazma vs. LCD: a plazma szerintem valamivel többet fogyaszt, de összességében majdnem egálban van az LCD-vel. Persze mindegyikből van többféle, LCD-nél például LED-es, ami kevesebbet fogyaszt.

A gyártók szerintem azért örülnek, mert az ECO cuccokat jobb áron lehet eladni, és nem kénytelenek alacsonyabb áron nem-ECO termékeket is árusítani.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. Szedah
2009.09.20. 20:26
A gyártók azért örülnek, mert tavaly kapott minden rászoruló USA állampolgár támogatást TV cserére, hogy mindenki tudja fogni a digitális adást.
Akik nemrég vettek TV, azoknak egy része Kaliforniában jövőre cserélheti le kisebb fogyasztásúra. Gondolom kompenzációt nem kapnak.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. Mifee
2009.09.21. 07:03
néhány embert fel kell világosítani
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. kudi
2009.09.21. 07:24
Igaza van az előttem szólónak. A lényeg végül is az, hogy ki melyiknek a képét látja szebbnek. Én speciel (és a nagy házmozi rajongók többsége) a plazmát részesítem előnyben. Leom, hogy 30-40 Watt-al többet fogyaszt, de sokkal szebb a képminősége Blu-Ray filmeknél is, és digitális TV adásoknál is mint az LCD HDTV-nél. Riogatják az embereket a Plazma fogyasztásával, de senki nem néz utána. Nekem egy Full-HD-s 106 cm-es Panasonic Plazmám van, mielőtt bárki mondaná: nem vagyok én sem milliomos akár csak FoAMDFun, de gyűjtögettem. A gyári fogyasztása 300 Watt, az általam mért valós adat pedig 170-220 Watt. Ennyit a fogyasztásról.

- Porszívó 1400-1800W/h
- Vasaló 1200 -1800 W/h
- Légkondi 1500-2500 W/h
- Fagyasztó, hűtő stb.

A tv-k fogyasztása eltörpül ezek mellett.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. Csaber
2009.09.21. 09:22
kudi : A hűtő (amit legalább B energiaosztályba soroltak) alig fogyaszt , ellenben a mosógép temeti az áramot (ezért törekedni kell az optimális kihasználásra ). Az általad felsoroltakhoz képest a tv-ék tényleg nem sokat " esznek " ellenben (itthon) is egy családban 2 tv van . A többi dolog többet fogyaszt viszont közel sem használod annyi ideig (pl nem valószínű hogy napi 4-5 órán keresztül vasalsz minden nap ) viszont a tv-(ék) általában mindenkinél megy napi 4-5 órát .
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. taripocok
2009.09.21. 10:47
mi karácsonyra vettünk egy 107cm-es LG plazmát.Az eladó azt mondta,hogy LCD-t vegyünk,mert az kevesbbet fogyaszt,de drágább is volt.a plazma szimpatikusabb volt csatlakozók terén,és az előző tv-nk is LG volt,amivel meg voltunk elégedve,igyhát az mellett döntöttünk.
Sok ember TV-knél ne olvassa el a használati utasítást,amit mellékelnek a TV-khez,hisz minek" ez ugyis csak egy TV,csak tudom kezelni" címmel.
kb 10 perc olvasgatás után beálitottuk a TV-t,találtunk benne enrgiatakarékos módt,4 szintel.kiváncsiságképpen megmértük a legmgasabb és legalacsonyabb fogyasztást...a legtöbb az 220W volt...a legkevesebb,amin minden nap használjuk,az pedig 70és 80W között ingadozik,a megjelenitett képtől függve.
Ezen nagyon csodálkoztunk,a tv nagysága és plazma mivoltából adódóan.Lemértök a másik ugyanugy LG,ám 72cm es CRT TV-mket.A meglepetés az volt,hogy az a TV is 78-80Watt körül fogyasztott,és ugyanazzal a konnektorba dugható fogyasztásmérővel mértük mind a 2 készülék fogyasztásást.Ez saját tapasztalat,csak ez alapján mondom,hogy mindegy sztem,hogy LCD,vagy plazma
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. puntocsent...
2009.09.21. 15:12
taripocok: hát azért nme mindegy hogy plazma vagy lcd. az első nem crt tv-m egy lg 107cm-es plazma volt. annak annyira nem tetszett a képe, meg ha közelmentem a képernyőhöz nyomta a meleget rendesen. ezért hamar el is adtam. utána egy samsung volt 102cm-el, annak már gyönyörű volt a képe, millió mindenféle bemenetekkel, viszont annak nem volt tökéletes a feketéje, de már nem fogyasztott annyit mint a plazma. most egy samsung LED-es 140cm-es tv van. a sokkal nagyobb képernyő ellenére is kevesebbet fogyaszt, mint a plazma, de még a "fénycsöves" lcd-nél is. mivel a ledek csak azok a ledek világítanak, és csak akkor ahol a kép megkívánja.

kudi: azért a hűtő se fogyaszt sokat, ah azt veszed, hogy az szinte álandóan megy. pl. nekünk egy samsung USA hűtönk van. az egyik oldala fagyasztó jégkocka, vízadagolóval, a másik oldala hűtő. és nem eszik többet mint az előző kisebb hűtő.

viszont a számító gép zabál rendesen. igaz reggeltől estig megy.

Mifee: erre itt 2009.09.21 15:12 megadtam a választ hogy nincs teljesen igazad.

kudi: szerintem pedig sokkal szebb képe van az lcd-nek. multok kint voltam a BNV-n. kint volt a panasonic is. mondja nekem az eladó, hogy nézzem meg a 146cm-es tv-t. mondom neki, hogy ez biztos plazma mert sokkal sz.arabb volt a képe mint az én hasonló nagyságú LCDm-nek, (most persze nem a beálításra gondolok) hanem eleve rondább a képe. azt mondja igen plazma. nem tudott semmit mondani aLED-es LCD ellen, hogy miért lenne jobb a plazmájuk. ez majdnem olyan mint amikor a filmrajongók azt mondják hogy jobb a moziban a kép mint othon. hát szerintem meg pocsék a mozi képe. eleve mivel a filmet ott is egy lámpa átvilágítja nincs korom fekete, mint a LED-es LCD-nél, tök homályos a kép, és még vibrál is. én csak a barátnőm miatt szoktam moziba járni. sőt az egyik fórumont azt írta valaki hogy, némely digitális tv-n a gyors mozgásoknál "szaggat a kép". de nme csak ott. multkor az IMAX moziba-n néztük meg az új harry pottert, úgy tudom ott szallagos filmvetítő van, nem digitális. és ott is ugyan úgy "szaggatott" a kép.

FoAMDFun - 2009.09.20 15:26 ebben igazad van. mivan akkor ha én egy 1milliós LED-es tvre gyűjtöttem tavaly? nem dohányzom, nem kávézom, nem iszom, nem járok szórakozni, és nyaralni sem. ja és nem cserélem az autókat évente. ezekkel évente óriási összeget meglehet spórólni. én egy műszaki b.uzi vagyok :-) ahogy a csajom mondja. meg próbálok aránylag minőséget kizozni a pénzből. pl. harman kardon erősítőt, B&W hangfalakat, sony kivetítőt, HD box, HD lejátszót. bírom nagyon az írigy embereket.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. taripocok
2009.09.21. 22:52
puntocsento! neked valószínűleg azért fogyasztott annyot az a plazma TV ,mert gyanitom jóval korábbi generációs volt. a miénk sztem nem 2009es modell,de nem süt a meleg rólla,hogyha közel megyek,ahogyan te mondtad.Embere válogatja,kinek mi a jó.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. Mifee
2009.09.22. 07:28
puntocsento
a ledes technológiát azért is fejlesztették ki hogy minél kevesebb legyen a tv-k fogyasztása
de most ez a cikk az energiazabálókról szól.
egyébként nekem egy samsung 82 centis lcd van és az zabál
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. puntocsent...
2009.09.22. 08:54
Mifee: képzeld el ha a mobilokba nem lcd, hanem plazma képernyő lenne, mennyivel tovább bírná az akksi. nano - 2009.09.20 16:45 itt is leírta, hogy az lcd se fogyasztott többet, mint a plazma. úgy tudom nem is árúlnak 82cm-es plazmát, akkor honnan veszed, hogy az kevesebbet zabálna???

taripocok: igen régebbi model volt. és azóta már csökkent a fogyasztásuk, de az lcd-knél is csökkent a ledes technológia bevezetése óta. ott se ál meg a fejlesztés.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Mifee
2009.09.22. 20:15
pucsento:
LG 32PG6000 32" ez csak egy példa
abban egyetértek veled, hogy nincs teljesen igazam, de a fogyasztás az lcd nél szinte állandó, míg a plazmánál mindig a megjelenítendő képtől függ
vagyis ha teljesen fehér képet kell akkor ez is zabál mint az lcd
ha viszont fekete a kép akkor szinte semmi a fogyasztás.
de ezt már egy másik fórumon kiveséztük páran...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!