iPon Hírek

Betűtípusok: a nehezen olvasható a legjobb?

Dátum | 2011. 01. 18.
Szerző | Gabriel
Csoport | MEGJELENÍTÉS

Érdekes eredménnyel zárult egy, az e-olvasók használói körében végzett felmérés; ennek tanúsága szerint ugyanis e készülékek tiszta, egyszerű és könnyen olvasható szövegmegjelenítése azt eredményezi, hogy az olvasó ember agya túlságosan is ellazul, és így kevésbé is ragadnak meg benne az olvasottak - rácáfolva így arra a közkeletű feltevésre, miszerint minél olvashatóbb egy szöveg, annál könnyebb meg is jegyezni azt.

A felmérést a Princeton Egyetem kutatói végezték, és úgy találták, hogy a vizsgálati alanyok lényegesen jobban emlékeztek vissza az olvasott információkra akkor, ha azokat könyvekben csak rendkívül ritkán használt, szokatlan betűtípussal jelenítették meg. Elmondásuk szerint ez annak tudható be, hogy az aktív, frissítő agytevékenységgel fejben összeállított információ jobban és pontosabban marad meg, mint a passzívan felszedett.

Fogalmazhatnánk tehát úgy is, hogy az az információ, aminek a megszerzésért az agynak meg is kell dolgoznia, már eleve felértékelődik a számára, és inkább feltételezi róla, hogy akár még hasznos is lehet, mint arról, amit mindenfajta erőfeszítés nélkül is megkaphat. Bár a felmérés elsősorban a betűtípusok hatását vizsgálta, a jelek szerint tanulássegítő nehezítő körülménynek számít az is, ha a szöveg fogalmazásmódjának (szokatlan kifejezések, összetett tagmondatok) értelmezése igényel extra agymunkát.

Mindez tehát arra utal, hogy ha felszínesen - tehát például a már említett szokatlan, furcsa, nehezebben olvasható, vagy akár egyenesen nevetséges betűtípusok alkalmazásával - megnehezítik egy szöveg olvasását, akkor azt ezzel egyben könnyebben tanulhatóbbá is teszik.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

14. Azrael
2011.01.18. 20:15
Áh, tehát ezért pakolják tele krikszkraksz-szal az összes egyetemi matek jegyzetet, hogy jobban megértsük
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. wethepeopl...
2011.01.18. 20:33
Itt nem matekról hanem szövegértésről van szó! Egyébként lehet benne valami.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. nightmare1...
2011.01.18. 21:08
Ezentúl kérek minden könyvet webdings és wingdings betűtípussal írni, az mindenképp megdolgoztatja az agyat
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. HeverAdam
2011.01.18. 21:54
Én is szoktam néha-néha letölteni egy két betűtípust de nem értem mi a jó ebben a középkori vagy 18. századi betűtípusokban! Ha valaki ezeket eltudja olvasni akkor gratulálok hozzá
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. prohlep
2011.01.18. 22:38
A multimedia az oktatasban inkabb business, mint valodi segitseg.

Ahogy az igazi egyenisegek oltozkodeset a divat diktatorok katasztrofalisnak tartjak, mert nem general profitot hozo divat oruletet, ... ugy a multimedia rajongok legnagyobb bosszusagara a szamos tartalmilag igen jo eloadast szokvanyos tablan kretaval tartjak igen klasszikus eloadok.

Az elmult evtizedek oktatasi vivmanyai altalaban ELLUSTITOTTAK a tanulok agyat.

Felnott fejjel tanultam oktatastechnikat, a sors trefajakent egy volt diakom volt e targynal az eloado tanarom, es azt tanitotta, hogy amennyire csak lehet, ne hasznaljunk technikat az oktatasban. Mert az esetek tobbsegeben nem a melyebb tartalomra fokuszalja a figyelmet.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. dzjaulah
2011.01.18. 22:49
aha... tehát az utókor gyermekei valami gáz elmosódott Egri csillagokat fog olvasni a rendesen olvasható helyett, mert az ki kell bogarásznia, és jobban megjegyzi. Majd megkérdezem a fiam 3óra bogarászás után: "-Na! Hogy haladsz? -Képzeld apu már a második oldal első bekezdésével is megvagyok. Kicsit elakadtam, mert itt van egy mondat kínai írásjelekkel, de pár szót már értek belőle. -Jól van fiacskám! Csak így tovább! A művelődés fontos... Én amíg olvasol megyek megverem aki ezt kitalálta."
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. Fzoltan
2011.01.19. 06:30
prohelp: Ezzel egyetértek: amikor pl. kivetített anyagot kaptunk, és elkérhettük a ppt-t, akkor kb. senki sem jegyzetelt, azzal a felkiáltással, hogy majd úgyis megkapjuk...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. pietro84
2011.01.19. 09:17
Fzoltan:
Általában azért vázlatpontokban vannak ezek a prezentációs előadás anyagok. A diák jegyzete meg valamivel több,bővebb információt kell hogy tartalmazzon(kibővítve ezzel a vázlatpontokat), úgy lehet igazán hatékony a tanulás. Úgyhogy nem sokat ér, ha ezt a vázlatpontos powerpoint anyagot kéri el a diák, hacsak nem dolgozza ki otthon,akkor meg ugyanott tartunk, hogy ezt órán is megtehette volna, és több szabadideje marad aztán.

Persze meg amúgy is elkérheti a diák valamelyik szorgalmas társától a jegyzetét,aki normálisan jegyzetelt a fent leírt módon. Ekkor aki elkérte, nem melózott ezzel semmit. Ám ugyanakkor ott a lehetősége, hogy ő is megtanulja a tananyagot rendesen.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. Szedah
2011.01.19. 16:21
prohlep: És ez még fordítva is igaz, mert a tanár is jobban tud kommunikálni a diákokkal, ha nem egy előre legyártott prezentációt pörget le. Például ha látom a diákjaim arcán, hogy elvesztették a fonalat, akkor megállok, és ha kell eltáncolom (néha szó szerint), vagy akár egy sztoriban mondom el (nagyon jól megmarad, főleg mert a sztori mindig megtörtént eset). Kis csoportoknál pedig még nagyobb szabadságot is hagy a diákok igényeihez, képességeihez igazodni.
A prezentációs előadásokon sokszor azt tapasztaltam, hogy a tanár befordul a kivetítő felé, és ledarálja a mondandóját. Ez persze nem általánosítás, de úgy látszik vannak akikből ezt hozza ki a technika. Kérdés persze, hogy e nélkül mit csinálnának.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. Enno
2011.01.19. 17:15
Szerintem ezt is embere válogatja mint sok minden mást is , én mikor valami anyagot pótoltam más füzetéből amit alig lehetett számomra dekódolni is nem nagyon ragadt, ellenben az átlátható egyszerű dolgokkal tűzdelt szövegekkel.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. Vestrum
2011.01.19. 17:26
Én meg azért tanúltam a történelmet könyvből, mert gyorsabban tudtam elolvasni, mint a saját "kézírásomat"
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. noss
2011.01.19. 17:36
én máshogy látom.
az emberek gyorsan olvasnak és csak csekély mértékben gondolják át, mit is olvasnak épp. felületesek.
ezt lehet kezelni lassítással, akadályoztatással, idióta betűtípusokkal,
de szerintem nem az a helyes út...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. Szedah
2011.01.19. 18:29
noss: Igen, csakhogy ez azért van, mert egyre több információt öntenek ránk. Nincs idő, kapacitás mind érdemben feldolgozni. Azt nem tanítják, hogy ezekből hogyan válogassuk szét a számunkra hasznos, szükséges információt, pedig azt kellene mélyebben feldolgoznunk.
Erre komolyabb stratégiát kellene kidolgozni, de jelenleg ez a megoldás is több (lehet), mint a semmi.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. MassKilla
2011.01.20. 17:53
AKKOR EZÉRT NEM TUDOM ÉN AZ EGYETEMI JEGYZETET MEGTANULNI!!!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!