iPon Hírek

Bezárt a SimCity és a Spore fejlesztője

Dátum | 2015. 03. 05.
Szerző | InGen
Csoport | JÁTÉK

Az Electronic Arts bezárta a Maxis Emeryville-ben működő stúdióját. Ez a csapat számított a Maxis legfontosabb bázisának, és itt készült többek között a Spore és az új SimCity is. A Maxisnak jelenleg Redwood Shoresban, Salt Lake Cityben, Helsinkiben és Melbourne-ben vannak még stúdiói, és ugyan hivatalos megerősítés nem érkezett, de úgy tűnik, hogy Redwood Shoresban küldött még el munkatársakat a cég, a többi csapat azonban érintetlen maradt. Az Electronic Arts különösebb magyarázatot nem adott. A hivatalos nyilatkozat szerint konszolidálni szeretné a Maxis címeit, és új keresztplatformos játékokat terveznek a jövőben a kifejezetten PC-re koncentráló SimCity és The Sims helyett. Nem csoda, különböző források ugyanis egyaránt úgy tudják, sem az új SimCity, sem pedig a The Sims 4 nem volt anyagilag sikeres. Az iPon saját forrásból úgy értesült, hogy az Electronic Arts kivételesen viszonylag emberi módon oldotta meg a leépítéseket. Korábban ugyanis jellemzően a Game Developers Conference után rúgta ki a népet, akik így a konferencián még teljes lelkesedéssel tudtak beszélni munkájukról, csak utána érte őket a kellemetlen meglepetés. Most azonban a kiadó már a GDC előtt bejelentette a munkatársaknak a szomorú hírt, így magán a konferencián már van lehetőségük kapcsolatokat építeni és kommunikálni kifejezetten egy új állás megtalálása érdekében. Ezen kívül maga az Electronic Arts is lehetőséget ad arra, hogy első körben a leépített alkalmazottak a többi Maxis stúdiónál, vagy az EA egyéb csapatainál keressenek pozíciókat.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

5. dragon83
2015.03.05. 17:17
Az EA bezárt egy legendás stúdiót? Neeeee, kizárt dolog.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. gab78
2015.03.05. 19:29
Ennél az EA-nél valami hihetetlenül nagy idióták dolgoznak. És aztán csodálkoznak azon, hogy évről-évre megkapják az év legszutykább amerikai vállalata díját!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. mikej95 drago...
2015.03.05. 22:16
Ugyan a azokról az emberekről beszélsz akik shootert csináltak a dead spaceből és akik megalkották a season pass fosrendszert. Nem lep meg hogy egy hibás kiadói döntéssorozat után az ártatlan stúdiót zárják be.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. Beerhead
2015.03.07. 13:38
A cikk címe helyesen: Bezárt a SimCity és a Spore fejlesztőjének egy irodája az ötből.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. m-a-r-i-u-...
2015.03.08. 20:37
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!