iPon Hírek

BF3: Béta, előrendelések, új térképek

Dátum | 2011. 10. 18.
Szerző | Magrathea
Csoport | JÁTÉK

A Battlefield 3 már több mint 2 millió előrendelőt állított maga mögé, legalábbis valószínűleg. Az EA csak annyit mondott, hogy "már van néhány milliójuk". Tekintve, hogy szeptember végén 1,5-nél tartottak, a 2 millió környéke a legvalószínűbb.

A nyílt bétát is több mint 8 millióan játszották, hogy egészen pontosak legyünk: 8,125,310 emberről van szó a Battlefield blog jelentése szerint. Amint az a képről is látszik, feljegyeztek néhány érdekes statisztikát is, így például azt, hogy legmesszebbről lőtt fejlövés 635,6 m-ről talált be. A csatatéren nem kevesebb, mint 47 milliárd töltényt lőttek el, aminek 1,5 milliárd áldozata volt.


A megjelenés vészesen közeleg, de még most is szívesen vesszük az új multiplayer térképekről adott információkat. Ezúttal 5 map van terítéken:

Grand Bazaar
A Grand Bazaar leginkább a közelharcnak kedvez, csupa szűk utcácskával. A helyszín az iráni főváros, Teherán központjáról lett mintázva. A DICE leírása szerint ez egy klasszikus tükrözött térkép, mindkét oldalnak nagyon hasonló útvonalai és lehetőségei vannak, hogy magaslatra kerüljön, rálátást biztosítva a csatatérre.

Caspian Border
Ez már egy nyitottabb map, a járműves ütközetekre koncentrál. A Caspian Border az egyik legkézenfekvőbb választás lesz, ha járműves harcokat akartok, mivel a térképen akkora távolságok vannak, amiket nemigen lehet gyalog áthidalni. A határőrség gyakorlatilag kettészedte az egészet, ami elég érdekesen hat vizuálisan és gameplay szempontból is.

Seine Crossing
Ez pálya visszahozza a Francia fővárost, a két frakció a Szajna ellentétes oldalain foglal majd helyet. A Seine Crossingon lesz jó néhány széles út, amely helyet enged őrjáratozó járműveknek, de lesznek gyalogságnak szánt szűkebb közök is, épület belsők és lépcsők, számos taktikai pozícióval. Persze csak ha az ellen nem lövi szét a házak homlokzatát.

Noshahr Canals
Ez már iparibb jellegű közeget mutat, keveredik benne a gyalogos, földi járműves és hajós játék. Rush módban egy anyahajón indítotok, aztán kétéltűekre szállva, hajókon vagy helikopteren érhetitek el a partot. Minden bázis ipari jellegű, de különböző stílusú. Van vonat állomás, száraz dokk és reptér is. Ezzel együtt ez nem egy hatalmas gépekre kihegyezett map, van bőven gyalogos taktikázásra lehetőség.

Kharg Island
Tipikusan hajózásra lett kigyúrva, egy elmaradott szigetet kell lerohanni a Perzsa-öbölnél. Rush módban a támadás egy jól bebiztosított partszakaszon indul, ahol át kell törni, hogy megvethessétek a talpatokat további támadásokhoz a sziget belsejébe. A járműves rész az ütközet későbbi szakaszában nyílik meg.

Eddig összesen 9 térképet mutattak be, nem számítva a DLC tartalmakat.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

17. bul07
2011.10.18. 17:38
legmesszebbről lőtt fejlövés 635,6 m-ről talált be
igen , persze nem is aim volt

Ipon mikkor indítja a futárt a játékkal,CDG 25-26án küldi
(Hátha olvassa valamelyik illetékes és tud válaszolni)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. pumpa007
2011.10.18. 18:05
bul07:
Elméletileg 25-én szállítják ki, a megjelenés napján!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. Porty
2011.10.18. 18:35
Hogy szállítják 25-6án, európában csak okt. 28án van a start, az USAban van 25én.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. recon666
2011.10.18. 18:43
Kiszállítják, csak épp 28-án érvényesíthető a kóddal.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. Lucifeer
2011.10.18. 18:46
Cdgalaxisba 25.én érkezik a BF szállítmány, ami annyit tesz hogy már 26.án tudják szállítani a kópiákat... személy szerint én még nem veszem meg, csak novemberben, de már kiváncsi vagyok rá
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. sgtyork
2011.10.18. 19:12
Tegyük fel csak minden 3. ember veszik meg és csak 3000 Ft a tiszta haszon
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. ThePoweR bul07
2011.10.18. 19:27
Hát én lőttem egy 468m-est asszem.

Mondjuk simán lehet hogy aim volt mert a vége fele már csaltak összevissza.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. DogTheDog
2011.10.18. 19:46
Az Originrol is 25-en toltheto vilagszerte.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. PoganyPtR
2011.10.18. 20:16
bul07: Nem feltétlen volt aim lehet eltévedt golyó. Meg van fent youtube-n egy videó. Srác sniperrrel szedi az embereket úgy, hogy nem is látom kit lő le.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. HUFEUR
2011.10.18. 20:55
@Porty

Magyaroknál nem nagyon tartják be a megjelenés napját.
Ha előrendelek egy játékot, akkor napokkal a hivatalos megjelenés előtt már játszhatok vele. KZ3-at 7 nappal a megjelenés előtt kaptam meg.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. croocket
2011.10.18. 21:47
Érdekes ez a 635 m,személy szerint löttem 780m(Caspian Borderen legnagyobb táv) röl fejest a betában...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. Davee8989
2011.10.19. 07:50
@croocket

Azt pont nemrögzítette semmi

Én 576 ról rendeltem elő.. személyes átvétel..akkor azt csak 28adikán vehetem át?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. DogTheDog
2011.10.20. 20:18
CROOKET:

Azt azert gondolom tudod,hogy a Caspian Border nem volt a betaban hivatalosan,az osszes szerver ezzel a terkeppel tort volt,legalabb is az EA elmondasa szerint.Azon meg csak nem fognak semmit rogziteni.


 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. ThePoweR DogTh...
2011.10.20. 21:15
Aha igen.... A béta végére engedélyezték a caspiant rendes ranked szerókon. Egyébként a tört szerók is rankedek voltak..
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. skateout
2011.10.21. 12:45
Na most akkor mikorra várható a futár?
25 vagy 28-án?
Mert nekem nagyon nem mindegy, mert lehet nem leszek itthon 25-én
Kérném ha tud valaki pontos választ adni, megköszönném.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. ThePoweR skate...
2011.10.21. 13:38
25-én jelenik meg az USA-ban. Szal itthon legközelebb 26. A magyarországi megjelenés 28.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. pidzse
2011.10.29. 17:18
Ja egész jo volt végig is vittem, most hard fokozaton nyomom igy sokkal izgalmasabb .
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!