iPon Hírek

Biztosan frissül az Android O-ra a Nokia 3, 5 és 6

Dátum | 2017. 06. 09.
Szerző | DemonDani
Csoport | MOBILTELEFON

A HMD Global szóvivője a napokban interjút adott a TechRadar szaklapnak, és bizony nagyon fontos információkra derült fény a beszélgetés során. A szakember részletesen beszélt arról, hogy miként kezeli majd a vállalat az Android különböző frissítéseit, így a főverziós kiadásokat, illetve a havi rendszerességgel érkező csomagokat. A finnek szóvivője elárulta, hogy a HMD Global jelenlegi tervei szerint minden eddig megjelent Nokia, tehát az alsókategóriás Nokia 3, és a középső ársávban hódítani próbáló Nokia 5 és Nokia 6 modellek is részesül majd az Android O operációs rendszerből. A HMD Global az első, aki kívülállóként ilyen bejelentést tett a Google I/O fejlesztői konferencia óta. Emellett pedig arra is fény derült az interjú alkalmával, hogy az imént említett okostelefonok a rendszeresen (általában havonta), érkező biztonsági javításokhoz is folyamatosan hozzá fognak jutni. És ezt a meglévő tulajdonosok igazából már tapasztalhatták is. „Az okostelefonok megkapják az Android O frissítést, amint az új verzió elérhető a Google-től az OEM partnerek számára, ugyanúgy, ahogyan a HMD Global elkötelezte magát a havi Android biztonsági frissítések mellett is.” – nyilatkozta a szóvivő.
Ez a lépés annak fényében nem annyira meglepő egyébként, hogy a HMD Global egy egészen letisztult, szinte gyári Androidot alkalmaz a készülékein; ennek köszönhetően a frissítés nem állítja túl nagy feladat elé a vállalat szakembereit. És az Android O-tól kezdve pedig nem kizárt, hogy akár még tovább is frissülhetnek majd a készülékek a távoli jövőben, ugyanis a Google az Android O esetében egy minden eddiginél jobb megoldással próbálja majd felvenni a harcot az operációs rendszer fragmentálódásával szemben. A Project Treble jelentősen belenyúl az Android felépítésébe, hogy egyszerűbbé tegye a frissítések adoptálását. Ezzel részletesebben egy korábbi cikkünkben foglalkoztunk.
Arról nem esett szó, hogy a Nokia androidos csúcsmodelljei mikor kerülhetnek bevetésre, azt viszont a fentiek alapján borítékolhatjuk, hogy frissülnek majd az Android O operációs rendszerre – ami vélhetően már a nyolcas verziószámmal lesz ellátva –, és meg fogják kapni a havi rendszerességgel érkező biztonsági csomagokat is. Korábban arról számoltunk be, hogy a Nokia név alatt a HMD Global még két mobilt biztosan tervez idén piacra dobni, az egyik a Nokia 8 lehet, ez a felső-középkategóriát célozhatja, a Nokia 9 pedig egy vérbeli csúcsmodellnek ígérkezik. A kérdés ettől kezdve csak az, hogy pontosan mikor készül majd el az Android O az „új éra” Nokiáira? Ezt viszont még nagyon korai feltenni, hiszen egyelőre azt sem tudjuk, hogy mikorra készül el egyáltalán a Google az új operációs rendszerrel. És ettől függ majd, hogy a HMD Global mikor tud lépni. A vállalat szóvivője nem is tért ki a frissítések várható érkezésének időpontjára, de ahogy az a nyilatkozatából kiolvasható, minél hamarabb próbálják majd ezt kalap alá hozni.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!