iPon Hírek

Bluetooth és WiFi vezérlőt kapott az új Raspberry Pi Zero

Dátum | 2017. 03. 06.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | FŐ EGYSÉG

A Raspberry Pi sorozat legkisebb tagja, a Pi Zero még 2015 novemberében rajtolt el, megjelenése után pedig kisebb hiány alakult ki belőle, hiszen a rendkívül kompakt újdonságot, ami egyébként 5 dollárba került, rengetegen szerették volna megszerezni. Aki szerencsés volt, a MagPi Magazin „mellékleteként” elsőként juthatott hozzá az aprósághoz, a többieknek azonban hosszú heteket kellett várniuk rá.
Raspberry Pi Zero – Az első kiadás
A Pi Zero meglepően jó felszereltséget és teljesítményt kínált, miközben rendkívül kevés helyet foglalt és meglehetősen alacsony is volt. Mégis kapott némi kritikát, és tegyük hozzá, teljesen jogosan. A termékhez elég nehéz volt bármit is csatlakoztatni, hiszen erre a célra csak egy mini-HDMI, és egy micro-usb 2.0-s port állt rendelkezésre, a második microUSB 2.0-s porton keresztül csak az eszköz töltésére volt lehetőség. Így a pici hobbiszámítógépet vezetékes vagy vezeték nélküli hálózati kapcsolattal sem lehetett ellátni, legalábbis egyszerűen, ami eléggé behatárolta, milyen projekteket bízhatunk rá.
Pi Zero W
Később a termékből érkezett egy új, második revíziójú kiadás, amire felkerült a kameramodulokat támogató csatlakozó, a piac pedig időközben alternatív megoldásokkal kezdte kiszolgálni a Pi Zero tulajdonosokat, hogy enyhülhessen a „csatlakozó-hiány”. Az elmúlt hét folyamán a Pi Foundation előrukkolt a Pi Zero harmadik kiadásával, a Pi Zero W-vel, ami extraként Bluetooth 4.0 és 802.11n WiFi támogatással érkezik – csak úgy, ahogy nagyobb testvér, a Raspberry Pi 3. A legújabb Pi Zero alapját továbbra is egy Broadcom BCM2835-ös SoC egység adja, amelynek egyetlen processzormagja 1 GHz-es órajelen ketyeg, rendszermemóriából pedig 512 MB-nyi állítható csatasorba. A csatlakozók terén nem történt változás, így a fentiekben említett portok, valamint a 40 tűs GPIO részleg továbbra is rendelkezésre áll. Van viszont már Blutooth 4.0-s és 802.11n WiFi támogatás, hála a Cypress CYW43438-as vezérlőnek, ami egy széles körben támogatott, sokféle célra bevethető megoldás.
Hivatalos házak
A felszereltség bővítésével természetesen az ár is nőtt: a korábbi 5 dollárról 10 dollárra emelték, az első Pi Zero W készletek pedig végesek, így a megjelenést követő első hetekben ismét hiány alakulhat ki a termékből. Jó hír viszont, hogy a Pi Foundation egy hivatalos műanyagházat is bemutatott a Raspberry Pi Zero sorozathoz, ami háromféle fedlappal érhető el: az egyik tömör, a másik a 40 GPIO érintkező felett tartalmaz kivágást, a harmadik pedig egy kamera számára kínál helyet, így speciális szalagkábel is jár hozzá. Mindhárom változat 5 dollárba kerül és már kaphatóak is.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

1. dbelam
2017.03.06. 14:24
Jó lett volna abból a Pi magazinból egy példányt szerezni, már csak a történelmi értéke miatt is (a magpi iszonyat dedós, bár aki most kezd bele annak nem)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!