iPon Hírek

Borderlands 3: Valószínű marad 4 fős a co-op

Dátum | 2013. 08. 12.
Szerző | Magrathea
Csoport | JÁTÉK

A Borderlands 3 még nem került bejelentésre, sőt, még arról sincs információnk, hogy egyáltalán fejlesztenék, de ez nem tart vissza senkit attól, hogy néhány feltevésen keresztül megpróbálja elemezni, hogy mit hozhat a jövő a széria számára.

A PAX Australián, az AusGamers arról kérdezte a Borderlands 2 kreatív fejét és vezető tervezőjét, vagyis Paul Hellquist urat, hogy mi a stúdió álláspontja a kooperatív részről. "Úgy gondolom, hogy megelőztük a korunkat azzal, hogy nagyon hamar ráeszméltünk, milyen szórakoztató közösségi élmény tud lenni a kooperatív játék. Elsők között csatlakoztunk ehhez a hullámhoz, legalábbis ebben a konzolciklusban." Arra a kérdésre, hogy kívánják-e bővíteni a létszámot a Borderlands-ben megszokott 4 főhöz képest, viszont az volt a válasz, hogy nem igazán fontolgatják a dolgot. Nagyon sokat ötletelnek a játékkal kapcsolatban, de ez nem merült fel. Hellquist izgatott a következő generáció technikai fejlődése nyomán adódott új lehetőségek miatt is. Ha lesz új Borderlands, remélhetően megragadnak vele minden újdonságot, amit csak lehetséges. Ezek között azért nem lesz ott a 4+ fővel játszható co-op, mert olyan alacsonyan akarják tartani a szükséges hálózati sávszélt, amennyire lehetséges, annak érdekében, hogy mindenki ugyanazt a gazdag, pörgős élményt kaphassa, mint eddig. Hellquist szerint már a Borderlands 2-ben sem amiatt nem lehetett több játékos, mert a gépek teljesítménye akadályozta volna ezt, egyszerűen csak vadászták a framerate-et. Ettől függetlenül lehetséges az is, hogy a következő generációval megoldanának minden ezzel kapcsolatos technikai problémát, de még így is vannak érveik, amik arra sarkallják őket, hogy kitartsanak a 4 fő mellett. Játékélmény szempontjából úgy érzik, hogy a 4 fővel megtalálták az ideális létszámot a játékhoz. Úgy érzik, hogy az élmény sérül, ha nagyon sokan kerülnének a csapatba. Így pont elég őrültséget nyomhatnak négy nagyon különböző személyiségű karakterrel és kasztokkal és így még pont követhető minden, ami történik. "Aggódnánk amiatt, hogy ha felmennénk 8-ra vagy 16-ra, akkor mindenki szétszóródna és elveszne az a közelebbi kapcsolat és együttműködés, ami azelőtt kialakult a játékosok közt." Ti mit szólnátok ahhoz, ha többen is játszhatnátok?
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

3. Lazahunter
2013.08.12. 20:53
Pontosan a coop-on van a hangsúly, ami még 4 játékosnál 'kontrollálható' ... a 8-16 fős játékokat már kompetitív kellene kialakítani, ami meg egyáltalán nem hiányzik a BL2-be ... pont ezért is jó.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. Szefmester
2013.08.12. 21:40
4 fő fölött már inkább mészárlásos jelenetekkel lehetne csak operálni, mert annyi játékosra normális mennyiségű és nem túl életerős ellenfelet bedobni elég nehéz. Az meg hogy az egész úgy nézzen ki mint egy random wow raid ahol 20n lőnek egy lényt 20 percig.. nem kellene erőltetni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. i2k010
2013.08.13. 10:31
A 4 fő tökéletes. Ennyi.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!