iPon Hírek

Bővülnek a GlobalFoundries gyárai

Dátum | 2010. 06. 02.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | FŐ EGYSÉG

Az AMD kiszervezett gyáraiból álló GlobalFoundries, aki nemrégiben felvásárolt egy félvezetőgyártó nagyvállalatot, most elég komoly terjeszkedésre készül. A hatékonyan üzemelő gyáraknak és a jelentős befektetői tőkének köszönhetően a vállalat világszerte több bővítést is végrehajt üzemeiben, illetve új gyárakat is épít, ennek köszönhetően pedig a fejlesztés és a termelés minden eddiginél hatékonyabban folyhat majd.

Az egyik jelentősebb befektetés a drezdai gyárterületet érinti, amely Fab 1-es néven fut. Ezen a területen a két meglévő üzemegység mellé egy harmadikat is felhúznak, amely 45 nm-es, 40 nm-es és 28 nm-es gyártástechnológiával dolgozó gyártósorokat tartalmaz majd. Érdekesség, hogy a Fab 1 már napjainkban is Európa legnagyobb szilícium ostya (waffer) készítő üzemének minősül. A Fab 1 bővítésével a gyár együttes akár 80000 szilícium ostyát is le tud majd gyártani havi szinten és egyúttal fontos szerepet is tölt majd be az elkövetkező hónapok során, ugyanis  a 22 nm-es gyártástechnológiával zajló próbatermelést itt indítják majd be elsőként.

Balra az AMD elnök-vezérigazgatója, Doug Grose, jobbra az ATIC elnök-vezérigazgatója, Ibrahim Ajami
A gyártó tervei szerint az új gyármodul 2011 folyamán kezdi meg a termelést, az egység építése pedig azonnal megkezdődik. Sajnos a dolog azért ennyire nem egyszerű, ugyanis a munkálatok megkezdése előtt szükség van még némi kormányzati támogatásra is, amelynek jóváhagyása jelenleg is zajlik. Az említett támogatók között a német kormányzat és az Európai Bizottság lesz jelen. A támogatás odaítéléséről hamarosan dönthetnek, ahogy a görögökkel kapcsolatos ügyeket rendbe tette az Európai Bizottság.

A GlobalFoundries a Saratoga-megyei, egészen pontosan New York-ban található Fab 8-as gyártelepen is befektetéseket eszközöl a közeljövőben. A vállalat növeli az üzemegység gyártókapacitását és ezzel egy időben az ún. tisztaszoba (clean room) területét is növelik, méghozzá 90000 négyzetlábbal, ami átszámolva és kerekítve 8362 négyzetmétert jelent. A tisztaszoba területe így 300000 négyzetlábra, azaz 27871 négyzetméterre növekszik.

A Fab 8 esetében a legfőbb csapásirány a 20/22 nm-es gyártástechnológia alkalmazása lesz, de majd csak 2012 környékén, ugyanis akkora készül el az üzem, amelynél a földmunkákat már régen megkezdték. A termelés megindítására 2013 elején kerülhet sor. Ez utóbbi befektetésnél szintén kormányzati támogatásra, illetve annak jóváhagyására várnak a cég illetékesei.

A befektetések egy részét természetesen az ATIC  (Advanced Technology Investment Company) állja majd, aki a GlobalFoundries többségi tulajdonosa. Az ATIC Abu-Dhabi-ban is tervez beruházásokat: a cég itt chip tervezéssel és gyártással foglalkozó üzemegységet kíván majd felhúzni.

A felsorolt bővítéseknek bizony komoly anyagi vonzata van: az összes beruházás megvalósításához nem kevesebb, mint hárommilliárd dollárra lesz szükség az elkövetkező évek folyamán.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

4. tibaimp
2010.06.02. 20:12
úgy hallottam, hogy az amd a tsmc-t is ott fogja hagyni és a gpu is itt fog készülni (valszeg a 40nanos tsmc féle szívatás miatt egy kicsit berágtak)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. doktorovic...
2010.06.03. 11:49
kíváncsi vagyok mit fog tudni egy "noname" gyártó a világ második legnagyobb chipgyártója ellen...

Azt gondolom ugyebár tudod hogy az elsővel semmit
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. psylocke
2010.06.03. 15:41
Ne aggódj, én is akartam venni Mercedes bringát, de csak Bosch krumplihámozó jött össze, de majd később egy Boeing farmert még veszek bele, hogy jól fusson a sütés...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. doktorovic...
2010.06.04. 11:09
gesundheit
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!