iPon Hírek

Brutális grafikus egységet kapott az Apple A8X

Dátum | 2014. 11. 13.
Szerző | DemonDani
Csoport | MOBILTELEFON

Az Apple a két új iPad bemutatásakor sem volt készségesebb a belső tartalom részletezésekor, mint korábban, így az iPad Air 2-t meghajtó chip képességei csak mostanra rajzolódtak ki részletesen. Az Apple A8X-ben várható volt, hogy egy nagyon erős IGP lapul, de az elemzőket még így is meglepetés érte, mikor fény derült az egység kilétére.
Az Apple A8X tartalmáról az akkori ismereteink alapján már beszámoltunk egy hír keretében, ám a SoC egy kulcsfontosságú alkotóeleme egészen mostanáig az ismeretlenség homályába burkolózott. A 20 nm-es csíkszélességen előállított chip akár egészen apró és költséghatékony is lehetne, mivel ez a gyártási eljárási is az idei év hozadéka, de az Apple mérnökei nem voltak restek kiaknázni a benne rejlő lehetőséget. A végeredmény ennek megfelelően 125 mm2-es lett, tehát bizony a nagyobb megoldások közé sorolható az A8X. Az viszont egyelőre még eléggé ködös volt, hogy pontosan mi is felel a tekintélyt parancsoló alapterületért, illetve azért a kb. 3 milliárd (!) tranzisztorért, amelyet a vállalat közleménye alapján az Apple A8X magában foglal. A cupertinóiak csúcslapkájáról eddig azt tudhattuk meg, hogy három továbbfejlesztett Cyclon processzormagot vonultat fel, amik 1,5 GHz-es frekvencián üzemelhetnek, ha minden erejüket mozgósítaniuk kell, és az sem titok már, hogy ez az első olyan iOS rendszerű masina, mely 2 GB-nyi rendszermemóriával lett felvértezve. Most pedig felkerült az i-re a pont, miután az IGP-ről is lehullott a lepel.
Valahogy így festhet az átvilágított A8X chip.
Az Apple A8X belsejében most is egy az Imagination Technologies által fejlesztett egység került bevetésre, mégpedig a PowerVR GXA6850. Miért meglepetés ez? Nos, előzetesen sok helyen arról lehetett olvasni – egyebek közt az iPon hasábjain is –, hogy feltételezhetően egy PowerVR GX6650 került az új chipbe, ami másfélszer több feldolgozót tartalmaz, mint az Apple A8-ban található PowerVR G6450, és a teljesítménynövekedés maradékáért a valamelyes magasabb órajel fog felelni. Azonban mint az mostanra kiderült, az A8X belsejében nem hat, hanem nyolc aktív klaszter (Unified Shading Cluster) van már jelen. Ennyire sok feldolgozót tartalmazó megoldás eredetileg nem is szerepelt a PowerVR Series6XT termékcsaládban. Az IGP tekintetében általában kiemelendően szerepelnek az Apple lapkák, és ez most hatványozottan igaznak bizonyult. A grafikus egység egymagában kitölti a rendkívül komplex Apple A8X chip kb. 30 százalékát. Az API támogatás terén nincs változás, ez a GPU is szolgál OpenGL ES 3.1-gyel, OpenGL 3.2-vel, OpenCL 1.2-vel és bár itt nem túl releváns, de még DirectX 10.0-val is.
A PowerVR GXA6850 révén a grafikus teljesítményt felmérő teszteken is megdöbbentő eredményeket ért el az Apple A8X. Kiváltképp akkor szerepelt kiemelkedően az újdonság, hogyha az úgynevezett „offscreen” mérésekre került a sor, ezek ugyanis minden eszközön ugyanolyan felbontáson futnak le, és az így kapott számokkal jobban összemérhetőek a különböző hardverek. Az eddigi megmérettetések alapján még a Tegra K1-ben található 192 CUDA magos Kepler IGP-vel is fel tudja venni a versenyt az Apple újdonsága. Ilyen tekintetben pillanatnyilag egyértelmű, hogy ez a két megoldás uralja a piacot.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

7. arn
2014.11.13. 13:45
Hat azert van olyan bench, amiben jobb az nv, nem is kicsit. De ettol meg air2ot veszek
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. noPublicFG
2014.11.13. 14:23
Csodálatos, de ez most miért is jó? Gyorsabban "sergetem" a menüt?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. hcsa
2014.11.13. 14:28
Nekem is van olyan benchmarkom, amivel el tudom dönteni melyiket vegyem. Pénztárcának hívják. Gyors, egyszerű, megbízható...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. somakb
2014.11.13. 15:36
Ezzel a gond csak az, hogy nem az a művészet, hogy beleteszünk egy brutális igpt. Ez döntés kérdése. Csak, ha meg is akarjuk etetni, és jól kihajtani, kihasználni azt amit tud, akkor biza ez úgy szívja le az akkut, hogy öröm nézni. És mit ér önmagában ugye a sebesség, ha a memória kicsi és a sávszélesség alacsony.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. piter
2014.11.13. 16:49
gondolom ez lessz az iphone 6s-ben vagy hetben.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. jonos
2014.11.14. 14:41
Max az ereje lesz a 6s-ben de a fogyasztás valószínűleg a sima A8 alatt lesz, annak lenne értelme.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. gery84
2014.11.16. 16:57
És az átvilágított képen a fekete résznék vajon mi lehet?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!